Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1893

— 15 — v

=SS

sin 27

I(T~r)

dxd

yA « helyébe más értéket hozhatunk be. Ugyan is r

2=x

2-|-y

2-j-z

2 és r

2= tehát f=r

2—2xí-2y

íí+{

3+'í

2 Mivel pedig M pontról feltettük, hogy C hez közel fekszik, azért í

2 és n

2 elhanyagolható és igy rövidített gyökvonás után marad: <)= r (

xH-r) 2r minek helyettesítése után képletünk : mit a fény mozgás második alakjára hozva és figyelembe véve azt. hogy az intenzitás egyenlő az amplitúdók négyzeteinek összegével : I. I%

0

S dxdy J Ha a homogen fényforrást a végteleube gondoljuk, ugy az onnan kíinguló sugarak párhuzamosak és igy esnek az elhajlító ernyőre. Az elhajlitó ernyőből kilépve a sugarak iráuya más lesz ugyau, mint volt eredetileg, de az egymásközött párhuzamosak által alkotott hullámfelület síknak tekinthető. Mivel a párhuzamos sugarak a végtelenben egyesülnek, azért a felfogó ernyőt pótolhatja egy messzelátó objectiv lencséjének a fokusa, mely a párhuzamos sugarakat ott képpé egyesíti, még pedig ugyanazon phasi* külöubséggel, melylyel azok a végtelenbe elhelyezett ernyőn találkoztak volna. Az itt vázolt esetnek meg fog felelni az intenzitásra lehozott képletünk, há r-t végtelen nagynak véve polár coordinatákat hozunk be. Ekkor ugyanis, ha 1 az intenzitást jelenti az obiecüv lencse fokusábau, a képsík bármely pontjára az intenzitást e képlet fogja adni : II. ,00 o, /

x sind 4y sin»' , , "I

2 + síu dxdyj hol », v az elhajlított sugaraknak az yz es xz sikokkal vagyis a direct sugarakkal képezett szöge. Az elmondottakból a Frauuhofer-féle elhajlási tünemények kétféle előállítási és észlelési módja vonható le. Az első mód abban áll, hogy távol fekvő fénylő pontra beállítjuk a messzelátót, az objectiv és az oculár lencse közé helyezzük az elhajlító ernyőt, még pedig egészen közel az objectiv leucséhez és a kép síkjában mikrométer osztályzatot alkalmazunk a mérések eszközlésére. A második