Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1892

— 72 — tunt, tum Romulus" . . . .helyett: „oculosque con vertunt, Romulus." . . . Mondatokat készít a tanár a vallástan, földrajz stb. tantárgy azon részéből, melyet eddig már elvégeztek. Kis párbeszédeket is ajánlatos készíteni. (Ennek kedvhozó erejét tapasztaltam.) A XVIII.—XXXIII. sz. olvasmányok a névmásoknak és az igeragozásnak begyakorlására vannak szánva. A könyvből gyűjtött és a táblára felirt példákkal megmutatja a tanár, hogy a latinban is van névmás-beszédrész. Hányféle névmás van ? . . Esetvégződéseik eltérnek a főnevek és melléknevek végződéseitől. Declinatiojuk. A személy-névmás genitivusának sajátságos jelentése. A suus, sua, suum, csak akkor használható, ha a birtokos az alany; ha a birtokos nem alany, és nincs is külön főnévvel megnevezve, akkor az ilyen birtokost, ha egyről van szó eius-szal, ha többről van szó eorum, earum, eorum-mal fordítjuk. Ego ipse — én magam, tu ipse— te magad, ille ipse—ő maga; meipsum — engem magamat — önmagamat; te ipsum — téged magadat — önmagadat; illum ipsum — őt magát, se ipsum — önmagát, (ez harmadik szem. alanyra vonatkozik; az „illum ipsum" pedig harmadik személyü szóra, de nem alanyra vonatkozik.) A cum — praepositio és a személy-névmás. Az igeragozás. A magyarban az igemódnak feltűnőbb ismertető jegyei vannak, mint az igeidőnek. Könnyebben rá tud tehát a kezdő tanuló a módra ismerni, mint az időre. E miatt a magyar igeragozás tárgyalásánál előbb az igemódot tanítjuk és csak aztán az igeidőt. A latinban könnyebben felismerhető, kitetsző képzőinél fogva, az igeidő, mint az igemód; azért itt az igeidőkkel jobb kezdeni a tárgyalást. Hasonlít e tágyalás a magyar igeidők tárgyalásához. Jelen idő. A tanár felir a táblára olyan mondatokat, melyeknek állítmányairól tudja, hogy jelen időben vannak. A latin igének^ magyar jelentéséből következteti, hogy a latin ige is jelen időben van. (Tempus praesens röv. praesens.) Van