Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1892

— 73 — a latin igének is ideje. Az igének azt a tövét, melyet a jelen idö kifejezésekor használunk, jelenidő-tőnek mondjuk. A magyarban a jelenidö-tö legtöbbször olyan, mint az igetö. (De nem mindig; tesz — jelenidö-tö; tev — igetó; olykor tehát a jelenidö-tö már bizonyos változással lesz az igetöből.) A latinban ez az eset nem oly gyakori mint a magyarban. A latin igetón gyakrabban történik változás, mikor jelenidó-tóvé lesz. Pl. capit — megragad, elfoglal; az igetó: cap; a jelenidő-tó: capi. Crescit — nő; az igető: ere; a jelenidő-tő: erese. Mikor azt mondjuk, hogy valamely ige a, e, i stb. tövű, akkor a jelenidő-tőről beszélünk; azt mondjuk, hogy a jelenidő-tő a, e, i stb. betűn végződik. A jelenidő-tövet imperfection-tőnek vagy praesens-tőnek mondjuk. A jövő idő. Felirunk a táblára olyan mondatokat, melyeknek állítmányai jövő időben vannak. (Legyenek a, e, i, i, u és mássalhangzós tövű igék). A magyar jelentésből következtetve ezek az állitmányok, igék, jövő időben vannak. A latinban is van jövő (tempus futurum, röv. futurum.) Mi a tó, mi a képző? Az -a és -e tövű igéknél b a jövő idő képzője; a többi tövű igéknél -a, mely -a az egyes sz. első személyén kivül a többi személyben e betűre változik. Az a- és e-tövüeknél is van a futurumban kötőhangzó, az egyes sz. első személyt kivéve. (Az a- és e-tövűeken kivül a többi tövű igéknek az egyes sz. első személyében -m szeméi}-ragjuk van.) A jövő idő a praesens-tóból származik b képzővel. Az „est" ige jövő ideje: (már néhány alakját ismeritek!) ero, eris, erit; erimus, eritis, erunt. A tartós mult. (Mint fönnebb.) A praesens-tóből származtatjuk; úgy, hogy a praesens-tőhöz -ba képzőt teszünk; az aés e-tövüeknél kötőhangzó nélkül, a többi tövüeknél -e kötőhangzóval. A tartós mult = tempus praeteritum imperfectum röv. praeteritum imperfectum. Az egyes sz. 1. személyében -m személyrag van. Az „est" ige praeteritum imperfectuma : eram, eras, erat; eramus, eratis, erant.