Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1891

— 16 — számú alanyesetük igy van: alkalmak, kegyelmek, irgalmak. A névtőből egy magánhangzó elmaradt. Vannak névszók, melyek a többes ragot hangkilökéssel veszik fel. (Összefoglalás: Az egyes számú alanyesetnek nincsen ragja, nincs semmiféle ismertető betűje: a többes számú alanyesetnek van k ismertető jele, ragja. Ez a többesrag. Majd kötőhangzóval járul a névtóhöz, majd a nélkül. Az egyik névtő változik, a másik nem. Miféle ez a változás? A magánhangzók alkalmazkodása törvényének ereje megmarad-e a többesrag kötőhangzóinál? stb. Ha a táblára irt mondatoknok alanyait beszédrészi értékük szerint vizsgáljuk, azt tapasztaljuk, hogy azok mindannyian főnév beszédrészek, mert valaminek a nevei. írjuk le ezeket a főneveket s adjunk hozzájuk még néhányat a 45. sz. olvasmányból: állat, uszkár, fegyver, pisztoly, Ián}ka, Pál, Isten, angyal; csattanás, szerencse, szerencsétlenség, lövés, kegyelem, irgalom. Ezek a szók mindannyian főnevek ; s igy egészen egyenlőknek lehetne őket tartani. De, ha jobban vizsgáljuk jelentésüket, különbséget lehet köztük tenni. Van-e olyan szernél}', melyet kegyelemnek hivnánk. Nincsen. Kegyelmes Isten, kegyelmes atya, kegyelmes ur, ember létezik, de a kegyelem maga Isten, atya, űr, ember nélkül nem létezik ; hogy kegyelemről szólhassak, kegyelmes Istenre, atyára, úrra, emberre kell gondolnom. A kegyelem tehát olyan valamit jelent, mely, hogy létezhessen, valami másra is van szüksége; ezen vagy ebben a másikban van ; magának tehát nincsen valódi, független létezése. Csak gondolom annak a létezését; ha nem gondolok rája, nem létezik még gondolatomban sem. (Almunkban sem léteznek valóban a személyek és tárgyak. Olyanforma létezése van a kegyelemnek, mint az álomképeknek.) Az olyan főnevet, mely ilyen, valódi létezéssel nem biró, csak gondolatban létező valamit jelent — elvont főnévnek (absztrakt) ne^zzük. Ilyen elvont főnevek még: csattanás, szerencse, szerencsétlenség, lövés, irgalom.