Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1890

— 27 — milyen? „Első", „egy", „három", szók szintén rokontermésze­tüek, mert valaminek a számát, számértékét, számbeli tulaj­donságát jelentik. De mit jelent e szó „én?" Itt a sátánt je­lenti, tehát személyt jelent, azon személyt jelentő szó helyett áll. Az „oda" szó meg vmely helyet, irányt jelent, határoz meg, a hova, (a mi olvasmányunk szerint) a sátán lépett. „Óta", „nélkül" — szavak közt szintén van rokonság; mindkettő ugyanis egy másik szó után áll és azzal a szóval együtt (— nem magánosan—) határoznak meg valamit; mig az „oda" — szó magánosan határoz meg valamit. Ezen szavak is figyelmet érdemelnek: „a", „az' és a 27. sz. olvasmányban található, „egy" = szó (ez nem számot jelent!). Ezek mindig egy másik szóval együtt fordulnak s mindig nevük előtt állanak, — és ne­vüknek a jelentését az „a" meg „az" jobban meghatározza, az „egy" meg határozatlanabbá teszi. A következő szók meg: „liog} T," „és," „ha," „midőn" két mondatot, vagy két mondatrészt kapcsolnak össze; más szere­pük, jelentésük nincsen. Vannak még végre otyan szavak is, melyeket az ember indulatában, haragjában, fájdalmában, örö­mében szokott kiejteni pl. „Jaj!", „ejnye", „ucczu", „tyuhaj" stb. Nyelvünkben előforduló szók mindegyike a most felhozott szavaknak valamelyikével megegyezik jelentésben, értékben. Ha a rokontermészetű szavakat egy osztályba, csoportba tesszük, tiz csoportot, tiz szófajt nyerünk. Az első csoportba azon szavak tartoznak, melyek valamely cselekvést, történést, szenvedést jelentenek s rendesen ezen kérdésre felelnek meg: mit csinál, mi történik, hogyan van? Ezen szófajt — iyének nevezzük. A 2.) csoportba azon szavak tartoznak, melyek valamely személyt, élő vagy élettelen dolgot, vagy nem önálló létezés­sel biró dolgot jelentenek. Ezen kérdésre szoktak megfelelni : ki, mi, micsoda? Az ilyen szófajt —főnévnek nevezzük. A 3.) csoportba azon szavak tartoznak, melyek valakinek, valaminek tulajdonságát, milyenségét jelentik. Ezen kérdésre szoktak megfelelni: minő, milyen? Ezen szófajt — melléknév­nek nevezzük. A 4.) csoportba azon szavak tartoznak, melyek valamely

Next

/
Thumbnails
Contents