Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1890

— 45 — A hangkilökés is megvan a latinban miként a magyarban. Pl. imbri-is, vali-de helyett irjuk: imbris, valde. A pótló nyújtás is megvan a latinban, miként a magyarban. Pl. iuvenior, exagmen, dividsi helyett irjuk (természetesen mondjuk is): iunior, examen, divisi. Az összevonás (contractio) is megvan a latinban. Pl. ama-o, fructu-es-ből lesz: amo, fructus. (A későbbi tárgyalás folyamán még fogjuk böviteni a hangtani ismereteket.) Azt tanultuk a magyarban, hogy igyekezzünk a hangokat, az egyes szavakat a lehető legtisztábban kiejteni; hogy ne adjunk a szóhoz kimondáskor semmit, de el se is vegyünk belőle semmit: hogy a hosszú magánhangzót mondjuk hoszszunak, a rövidet rövidnek — ugyanezt kell mondanunk a latin hangok és szavak kiejtésére nézve is. A latinban is vannak természetnél fogva hosszú magánhangzók (szótagok): ae, oo és az összevonás utján keletkező hangzó: Caesar, coelum, ama (a-Ke); továbbá helyzetnél fogra hosszú magánhangzók (szótagok): hortus, raptus, facultas. De abban már eltér a latin a magyartól, hogy ha valamely rövid magánhangzóra néma és 1, r folyékony mássalhangzó-pár következik, a magánhangzó nem lesz hosszúvá. Pl. tenebrae, volueris. (A magyarban ? . . .) A latinban is kell vigyáznunk olvasáskor a kellő hanghordozásra, a hanysuhjrci. De mig a magyarban a szó első szótagját szoktuk hangsúlyozni, akárhány szótagu is a szó, a latinban ezen szabálytól eltérés vau. lia t. i. a szó kéttagú, akkor a hangsúly az első szótagon áll, (a hangsúlyt ékezettel szoktuk jelelni a latinban): bonus, aunus. A három- vagy többtagú szókban az utolsó előtti szótagra vigyázunk; ha ezen utolsó előtti szótag akár természeténél, akár helyzeténél fogva liosszu, akkor ezen van a hangsúly. Pl. Április, September, October, pervenit, ci vita te; ha pedig ezen utolsó előtti szótag rövid, akkor az előtte való, azaz a végétől számított harmadik szótagon van a hangsúly. Pl.