Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1887
— 28 — képezé, a nélkül, hogy a legfontosabb áldozatokat ők mutatták volna be: ugy a köztársaság idején is tanácsosai voltak a nagyobb pontifexek a legfőbbnek, a ki köztök első és mintegy atyja volt az egész testületnek. A mit a pontifex maximus jogairól és teendőiről mondottam, az, habár kisebb mértékben, áll minden nagyobb pontifexről; mert fontosabb valláserkölcsi kérdésekben s bíráskodásban összejött, tanácskozott és szavazott az egész collegium s ha hárman közölök valamely vitás kérdésben összhangzóan szavaztak, az mindenki előtt szentnek, igaznak tekintetett '). A pontifex maximus volt azonban a testület határozatainak foganatosítója. Dionysius igy szól a pontifexekről 2): „A pontifexek Ítélnek minden szent dologban mind a magán embereket, mind a hivatalnokokat, mind az istenek szolgáit illetőleg; ők hoznak törvényeket a még meg nem irt vagy meg nem szokott szent dolgokra, elrendelvén azon törvényeket, behozván azon szokásokat, a melyeket szükségeseknek találnak. Az áldozatot bemutató és isteni szolgálattal foglalkozó hivatalnokokat és az összes papságot megvizsgálják; még azokat is, a kiket a szent dolgoknál segítségül, szolgákul használnak. Ok vigyáznak, hogy a szent törvényt illetőleg semmi hiba ne essék. 3) A magán embereknek, a kik nem tudják az isteni dolgokat és az isteni tisztelet kellékeit, ezeket megmagyarázzák; a kik azonban nem engedelmeskednek törvényeiknek, azokat a dolog minemüsége szerint büntetik meg. Ok ki vannak véve a törvénykezés és a ') „De sacris publicis . . . quod très pontifices statuissent, id seinper populo, semper senatui, semper ipsis diis immortalibus satis sanctum, satis augustum, satis religiosum esse visum est." Cic. de harusp. resp. c. tí. 2) Dionys. II. 73. 3) Ha valamely fiamén vagy más pap megbetegedett, meghalt, vagy nem végezhette hivatalát, a pontifexek helyettesítették. így 75 éven keresztül nem levén betöltve a fiamén Dialis állása, pontifex helyettesíté. Tacit.-Sfc III. 58.