Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1886

— 16 — testéből leszakított részt (rendesen ujjat) vagy az elégetés után a máglyáról elvett csontját otthon elásták. Mig azon hety, hol a hulla elégettetett még tiszteltté is alig lett, addig az utóbbi helyet, hol nevezett testrész elrejtetett, szentnek tekintették. (Cicero Leg. II. 22.) Barátságos lakomához (cena funebris) ült végre a gyászoló család és rokonság, mely silicernium vivorumnak neveztetett: megkülönböztetésül a halott számára rendezett silicernium mortuorum-tól. Császárok, nevezetesebb férfiak temetése után a nép számára is rendeztek egy kis mulatságot, mely epulum név alatt volt ismeretes. Viscerationak is nevezték, lia a népnek lakoma helyett nyers hust osztottak szét. Többször halotti s néha több napig tartó játékok (ludi funebres) előzték meg e lakomát. Suetonius (Jul. Caes. 26.): „Munus populo epulumque pronunciavit in filiae memóriám, quod ante eum nemo." Livius (VIII. 22.): „Secutus est annus nulla re belli domive insignis . . . praeterquam quod Fregellas . . . colonia deducta et populo visceratio data a M. Flavio in funere matris." (XXXIX. 46.): „Huius principio anni . . P. Licinii funeris causa visceratio data; et gladiatores centum viginti pugnarunt et ludi funebres per triduum facti; post ludos epulum." A halotti ünnepélyek majd csak magán körben, majd magán körben és nyilvánosan is tartattak. A család és rokonság szűkebb körére szorítkozó ünnepek voltak : a már említett feriae denicales 2

+); továbbá a haláleset utáni kilenczedik napon tartatni szokott feriae novendiales; a feriae décennales, vicennales, tricennales, — a szerint, a mint a halálozás utáni 10-ik, 20-ik vagy 30-ik napon tartattak. Maga az ünneplés pedig abban állott, hogy a meghalt sírjánál lelkének (Dis Manibus) áldozatokat mutattak be. Az áldozat inferiae (ajándéktárgy) nyújtásából, epulae és játék rendezéséből állott. Az inferiae ~

5) (parentalia) tartalmát leginkább viz, bor, tej, állat — olykor embervér nvujtása, sirra helyezése vagy öntése képezte,