Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1881

— 22 — . új tulajdonságban áll, melyei a képzettartalom az előbbi lulajdonságokhoz nyer s miből az előlibi állapot még semmit sem birt. ') Hasonlóképen nyilatkozik Fichte is. ki szerint a ludat semmi valót sem hoz létre maga állal a lényegen (a lélekben), hanem csak hozzájárul és világosságba helyezi annak már meglevő, állandó állapotait, frtmak változó megtörténéseit, melyek léhát tudattalanul is létezhetnének, melyek azok voltak és ismét azokká lesznek. Szerinte a tudat „fényállapot„belsőre irányuló szem'

1", ,,a léleknek önmagára való nézése." 2) Ezen második nézet szerint a tudal keletkezése, úgy látszik, kimagyarázható, mert azon jelenség, hogy nekünk tu Játunk van nemcsak képzetünkről, hanem ezen képzelünk tudatának tudatáról is s igy in infinitum, meg volna oldva. De ha jobban szemügyre vesszük ezen elméletet, kitűnik, hogy ezen magyarázat szerint nemcsak az úgynevezett regressus in infinituin-ot nem vagyunk képesek megfejteni, hanem egyáltalában általa tudathoz nem is jutunk. Mert ha a léleknek még valamely különös meglevésre, pl az észrevevésre volna szüksége, hogy valamely képzet tudatossá legyen, akkor joggal kérdezhetjük: ezen lelki meglevés tudalos-e, vagy pedig nem? Ha nem tudatos, akkor hogy lehet tudatos a képzet, melyre a lelki meglevés irányul? Ha pedig ludaios a második lelki meglevés, akkor kérdjük: mi által vált tudatossá? Nyilván maga által nem. Mert ha maga állal vált volna tudatossá, akkor nem látjuk be az okát annak, hogy miért nem válhatott egyszerre tudatossá az első lelki ineglevés s igy a képzet is. A második lelki megtevés, az észrevevés, leli.ít ismét egy más észrevevésre, illetőleg egy harmadik lelki meglevésre szorul, hogy tudatossá lehessen. Ez pedig isnrH egy negyediket tételezne föl s igy in infinitum. E szerint tehát a ludallalan lelki meglevések végleien sorát nyernők a nélkül, hogy tudathoz jutnánk. Továbbá lia a ludat tényállapot, belsőre irányuló szem volna, ') System d. Psych, als emp. Wissenschaft. I. p. 62. 2fï

)sycho!ogie. pp. 161 —163.