Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1881
— 21 — . melyek töle elváltán külön erőkel képeznek, össze nem hasonlíthat, okvetetlenül szükséges, hogy a lélek tulajdonát képezzék azok, mert csakis ekkor képes őket összehasonlítani. Továbbá lia a képzeteknek, mint önálló erőknek összefolyásából jönne létre a tudat, akkor ezen tudatnak csakis egyes képzetcsoporlokra kellene kiterjeszkednie s minden képzelcsoporlnak egymástól teljesen független tudata volna. Tapasztalás szerint azonban nekünk tudatunk van arról is, hogy a jelenleg tudatunkban levő képzelcsoporlról már egyszer volt tudatunk. Hogyan jöhet létre azonban ezen különös tünemény, ha egyedül csak a képzeteknek mint önálló erőknek összeolvadásából keletkezik a ludat s a--4éfek képyrelleîën^éstndatTáÍán? Ezen lünemény ismét csak akkor magyarázható meg, ha a képzelek nem szerepeltetnek önálló erők gyanánt. E mellett szól azon körülmény is, hogy a képzetek mindaddig, mig velük foglalkozunk, tudatosak, mihelyt azonban töltik figyelmünket elvonjuk, lassanként elhomályosodnak s végre teljesen elenyésznek. S ezen elhomályosodás a képzeteknek egész terjedelmére egyszerre kiterjed s oly módon történik, hogy a képzetek a figyelemnek tőlük való elfordítása következtében élénkségükből és érthetőségükből mindinkább veszítenek, inig végre teljesen eltűnnek a tudatból. Az elhomályosodás tehát, úgy szólván, magából a képzetek belsejéből indul ki. Ez azonban teljesen ellenkezik Herbart theoriájával, mely szerint az elhomályosodásnak külső behatások következtében először a képzelek külső részein kellene kezdődnie s csak lassanként haladhatna a többi részre is át. Mivel tehát a képzetek nem önálló erők, hanem a léleknek tulajdonát képezik, azért úgy látszik, mintha bizonyos lelki meglevés volna szükséges, hogy a tudattalan képzelek tudatosakká váljanak. S valóban Forllage szerint: a tudatos képzeteknek a tudattalanoktól való különbözőségük a képzeteknek nem csupán fokozati különbségében (mint azt Herbart és Beneke állítják), hanem az észrevevés által hozzájuk járuló egészen