Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1878
— 12 — Jól megjegyzendő azonban, hogy az alak, a melyben a vallási eszmék az ifjúsági iratokban az ifjúságnak nyújtandók, jól megválasztandó. Az elvont száraz szabályival a gyermek vagy ifjú nem tud megbarátkozni, neki ezen elvek alkalmazását az éleiben kell szeme elé állítani; azért a sokszor lapokra terjedő reflexiók, erkölcsi oktatások, jó tanácsok czéll tévesztenek. Az ifjú átugorja ezeket, mert egyenesen szembeszökő a czél és szándék az ö képzésére; a száraz szabályt csak mintegy érintenie kell s annak tudatát felébresztenie, hogy igy alkalmazásban látván azt pl. valamely eseményben, az eseménynyel együtt a szabály is élénkebb tudatban éljen a lélekben. Az ifjúsági iratokban rejlő nevelői hatásnak oda is kell irányulnia, hogy a vallási eszmék által a jellemet is fejleszsze, szilárdítsa. Az elv egyszerű ismerete itt nem elégséges, hanem a gyermeknek vagy ifjúnak élénken bele kell magát képzelnie a különböző helyzetekbe és viszonyokba, érdeklődnie az események fejlődése iránt, s ezekből önmagára következtetve, akaratát a jóra irányítania és a rossztól eltávolítania. Kapcsolatban e lárgygyal egy más körülményt is meg akarunk említeni, a mely ugyan, dicséretére legyen mondva a magyar ifjúsági irodalomnak, ebben nem igen fordul elő, de minthogy ifjúságunk leginkább az idegen ifjúsági irodalomból, különösen a németből veszi szellemi táplálékát, nem mellőzhetjük hallgatással azon körülményt, hogy az ifjúsági iratokba is becsempésztetett a vallási közömbösség az ifjúság nem kis ártalmára. Hány ifjusági iratot tudnánk felmutatni, a melyben mindenről, csak Istenről nem beszélnek; mellőzve pedig ez sokszor oly helyen, a hol az események folyamában az Istenre, vagy az ő hatalmára, felettünk őrködő gondoskodására való utalás önkénytelenül merül fel a gyermeki lélekben, s mindez azért, hogy a könyv a felvilágosodottság hírében maradhasson. Szomorú dicsőség, melyért sokszor egy ïfju élet megrontása nagyon drága ár!