Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1876

— 15 — annyira, hogy Európában már a föld szinét érve halad. Hogy az egyenlítői áram a magasban csakugyan jelen van, bizo­nyítják a fürtfelhők — cirrusok —, melyek a szóban levő árammal annak irányában haladnak, bizonyítja továbbá a tűzhányók füst- és hamufelhőinek iránya. A jobban éjszakra fekvő tájakon pedig határozottan észrevehető, hogy az ural­kodó szél délnyugati, majd pedig nyugati. A mérsékelt égöv azon részében, melyben mi lakunk, a sarkoktól az egyenlítő felé irányuló légáram, — a sarki áram — éjszaki szél, az egyenlítőtől a sarkok felé haladó pedig - egyenlítői - ránk nézve déli. Minthogy az első éj­szakkeletivé, majd keletivé, az utóbbi pedig délnyugativá, majd nyugativá változik át, mondhatjuk, hogy nálunk éjszak­keleti és délnyugati szelek váltakoznak. Ezek az úgyneve­zett passzát szelek. Elnevezésüket azon körülménytől nyerték, hogy kedvező közreműködésükkel sikerült Columbusnak Kö­zép-Amerikába jutni (Passiren). Az uralkodó szelek változási törvényeinek megálla­pításában a fő dicsőség Dove-t illeti ; törvényei röviden következőleg hangzanak : „a délnyugati nyugativá, az éj­szaknyugati és éjszaki éjszakkeletivé változik, az éjszakke­leti keletire, a délkeleti és déli pedig nyugatira fordul." Ha e törvényeket figyelmesebben vizsgáljuk, azon fölfödözésre jutunk, hogy a szelek egyik változatból a másikba, mintegy körpályán mennek át és az év folyamában minden válto­zaton áthaladva oda térnek vissza, honnét kiindultak. Ismerve az általános törvényt belőle egyes esetekre könnyen leszármaztathatjuk a kivánt részletes törvényeket. Nálunk az évszakok szerint az uralkodó szelek változási törvényei következőleg módosulnak: télen és tavaszszal az éjszaki szél fúj, lassankint azonban éjszakkeletivé és keletivé sőt a felső légáramokkal való érintkezés következtében dél­keletivé és délivé változik; midőn pedig az egyenlítői áram a földfölületig ér, a déli átcsap délnyugatiba és nyugatiba, sőt az éjszaki áram befolyása alatt éjszaknyugatiba is.

Next

/
Thumbnails
Contents