Pápa és Vidéke, 41. évfolyam 1-48. sz. (1944)
1944-07-16 / 29. szám
Név: rendiüKüZái tábori posta: ütágprország tajtsrHEpezüse Á Földtani Intézet keretében olyan tudományos munka van iolyamatban, amely nivatott arra, íiogy a rnezogazdasagi termelés terén, ae ezzel osszeruggöen egyúttal a mezőgazdaságnak gépeket s eszközöket szállító, nem Különben mezőgazdasági terményeket teldol*gozó ipar teren korszakalkotónak mondható reformok egész sorozatát tegye szükségessé. Ez a munka a tájtérképezés, vagyis az ország löldjenek a talaj és tájak különoözosége szerint való telosztása, egymástól elhatárolása és, annak tudományos megállapítása, hogy .melyik földterület milyen tájegységhez tartozik, ennek folyamÉnyaként ezen a területen milyen kultúrnövények milyen művelési módszerekkel termeszthetők eredményesen és melyek azok a növényféleségek, amelyekkel ugyanezen a területen kísérletezni nem ajánlatos. A gondolat felvetője 'és a munkálatok kezdeményezője néhai Teleki Pál miniszterelnök és európai hírű földrajztudósunk volt. Ma a munkálatok annyira haladtak,'hogy, trianoni Tiszántúl táj- és talajtani térképe már meg is jelent, (a Dunántúl és a Kisalföld térképezése is teljesen elkészült, 'a felvidéki részé pedig folyamatban 'van. A tájtérképek jelentősége 'a gyakorlati életben ma még felbecsülszer alkalmazásával mekkora termésátlagok várhatók. Refohnot kíván a tájtérképezés nemcsak a föld megművelése, hali em a?mezőgazdasági,közigazgatás és a termelésnek irányítása terén is. A mezőgazdasági 'közigazgatás- < riak nem a politikai, hanem a tájegységi határok szabják majd meg á teendőit. Fel kell készülnie a tájgazdálkodási^ az iparnak is. Gépekkel, eszközökkel kell ellátnia a mezőgazdaságot, másrészt gondolni kell arra is, hogy a mennyiségileg fokozódó nyerstermények egy részét iparilag kell feldolgozni, éspedig lehetőleg azon a<vidéken, ahol ezek a termények nagyobb mennyiségben teremnek. Joggal lehet tehát.mondani, hogy a tájtérképezés új korszakot jelent a mezőgazdaság terén. Olyan új korszakot, amikor minden reménységünk meg lehet arra, hogy mezőgazdaságunk világviszonylatban is versenyképessé válik. II Harcoló testvéreinkét segítjük, ha küldeményeinket vöröskereszibélyeggel bérmentesítjük. hetetlen. A tudomány ezekkel a térképekkel olyan értekkel siet a mezőgazdaság szolgálatára, amely országszerte megteremti az úgynevezett tájgazdalkodás lehetőségét, ami viszont azt jelenti, hogy a gazda valóban többet és jobbat tud termelni és Magyarország termésátlagai nemcsak elérhetik, hanem felül is anulhatják a külföldnek sokszor irigyelt és a miénknél lényegesen nagyobb termés atlagait. Arról a térképszelvényről, amelyet a gazda saját mezőgazdasági üzeméről megkaphat, le lehet olvasni, hogy földje milyen tájkörzethez tartozik, talaja jnilyen összetételű, a három meteorológiai főtényezőíből, a hőből; a napfényből és a csapadékból, mennyit remélhet, tehát, hogy azon a földön miféle terményekből milyen művelési rendFriss figfa-fiim , , «r m mi f» ™ kapható minden méretben és mennyiségben 1 Egységes pipere- és borotvaszappant könyvre mindenkinek ad a ÜTa r 7 i, K í nagyiliatszenár, Ügyes ki|ZOlgáiőlányf felveszek HÖFLE Pápa, Kossuth-u. 1. A „Pápa és Vidéke című hetilap 41. évfolyam '28. szá-* mában, mely 1944 július jhó 9-én jelent meg, 'a »Nyilt-tér« közlemény alatt,Horváth István forgalmi tisztet, a Légoltalmi Liga Pápai Csoportjának oktatóját súlyos rágalom érte, melyre vonatkozólag a Légoltalmi Liga Pápai Csoportjának elnöksége kötelességének tartja,, a következőket kijelenteni: A légoltalmid Liga Országos Központja által 1944. évi július hó 3—1>. közötti időben Budapesten rendezett tanfolyamra Horváth István úr önként jelentkezett, arra őt senki nem 'vezényelte. Budapest ellen intézett f. hó 2-i terrortámadást ott végig élve, az elterjedt, de hála Isten valótlan >híresztelések hatása' alatt hazautazott, majd f. hó 3-án, miután a hírek teljes valótlanságról itthon meggyőződött, szintén önként gyorsvonattal Jbudapestre visszatért, ,a tanfolyamot >eL végette és eredménnyel vizsgát tett. Pápa, 1944. évi július hó 8-án. Kroft József Bcacsich Hasé a Légó Liga Papai a Légó Liga Pápai Csoport elnöke. Csoport litkára. Férfi nyug. lentit ó f vagy ijeidii jelentkezését kérem elemi iskolás két kisfiam mellé, tanév kezdetéig fizetés és teljes ellátás mellett. Cím a Kiadóban. modern felrszereléssel és szakszerű munkával KOVÜCS IMRE vizsgázott fényképészmester IQTO-OP1 iKA fényképészeti műterme Pápán, Kossuth Lajos-u. 22/a. Síam alatt az uavarban. Saját érdekében ügyeljen a címre! fl pápai evangeHftus egyházközség haszonbérbe adja a város határában tekvS mintegy 30.000 • öl mezőg zdasagl ingatlanát 1944. owtÉ ber 1 tol. Bővebb felvilágosítást a lelkészi iroda nyújt PÁPA MEGYEI. VAROS HIVATALOS KÖZLEMÉNYEI. Hirdetmény. Pápa m. város polgármesteri hivatala értesíti a gazdálkodó közönséget, hogy Dezső István eladta a Pálházai dűlőben 6955/3./és 6955 4. hrsz. 1567 n. öl szántó ingatlanát /835 P vételárért. Amennyiben kizárólag töldmíveléssel foglalkozó hajlandó a fenti ingatlan ugyanezen árért átvenni, így ezen szándékát folvó hó 21-ig a városházi adóhivatalban Fodor Lászlónál jelentse be. Gazdák íígyelméSje! Pápa m. város gazdanyilvántaVtó hivatala felhívja a gazdák figyelmét arra, hogy akik az 1943—44. évi beszolgáltatási kötelezettségűk teljesítésének céljából a gazdanyilvántartóban még nem jelentkeztek, saját érdekükben 3 napon •belül elszámolás végett jelenjenek meg. Hús jegy. A polgármesteri hivatal felhívja a közönség figyelmét arra, hogv 1944 július hó 15-től kezdve marhahú'st csak a már kibocsájtott hús jegy érvényes szelvényére lehet vásárolni. A uusiparosok a húsjegy felmutatása nélkül marhahúst nem szolgáltathatnak ki. Arra vonatkozóan, hogy melyik szelvényre mennyi húst lehet vásárolni, minden húsiparos üzletében elhelyezett hirdetményről lehet tájékozódni. Traksartanfoiyant. Folyó évi július hó 18-i ekzdettel traktor- és egyéb mezőgazdasági gépkezelői tanfolyamot rendezünk Székesfehérvárott a m. .kir. áll. gr. Széchenyi István ipari' Középisko| Iában. Részvételi szándékot július 14-ig kell bejelenteni a Felsődunántúli . Mezőgazdasági Kamaránál (Szombathely, 1^., Károly király u. 1.). Tandíj 30 P, amelynek befizeté! séhez a jelentkezés után a Kamara j joostatakarékpénztári befizető lapot I bocsát rendelkezésre, i A tanfolyam időtartama 3 hét. Aki a 18. életévét még nem töltötte be, a (tanfolyamon nem vehet részt. A pápai kir. járásbíráság, mint tkvi hatóság. 2150/1944. tksz. Árverési iiIrtSelmény kivonat Halbik József végrehajtatónak Nagyfi Dezsőné sz. Tóth Katalin, Tóth József, Albert Elekné sz. Tóth Ilona végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a tkvi hatóság a végrehajtási árverést 1610 P 10 f tőke követelés és jár. behajtása végett a Pápa városban fekvő s a pápai 381. sz. tkvi betétben A, I. 1—5. sórsz. 1735., 1736., 1737., 1738., 1739|hrsz. alatt foglalt ingatlanból Nag^i Dezsőné sz. Tóth Katalin, Tóth József, Albert Elekné Tóth Ilona nevén vezetett illetőségekre 2885 P 70 f kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1944 augusztus 1. napján de. 10 órakor a telekkönyvi hatóság hivatalos helyiségében (Pápa, Horthy Miklós Fő-u. 17. sz. I. em. 18. ajtó) fogják megtartani. Az árverésre kerülő ingatlan a kikiáltási ár felénél alacsonyabb áron el nem adható. Banatpenz a kikiáltási ár 10%-a, amelyet a magasabb igéret ugyanannyi százalékára kell kiegészíteni. Pápa, 1944 április 8. Dr. Barca s. k., kir. jb. elnök. A kiadmány hiteléül-' Oifra kiadó. Hibaigazítás. Multheti számunk Nyílt-téri közleményének következő mondatába: \A Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség nevében«. sajnálatos sajtóhiba csúszott be. iAz ! idézett mondat helyesen így oivasendó: '»A Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség szervezője :\i Árverés. Bútorok, edények, képek, perzsabunda és egyéb ingóságok Pápán, a Deák Ferenc 'utca 6. sz. alatt július 18-án (kedden) d. u. 3 órakor árverés ala kerülnek. Értesítés. A Pápai. Máv. Kinizsi Sport Egyesület évi rendes közgvülését f. hó 23-án, határozatképtelenség esetén f. hó 30-án reggel 8 órakor tartja az állomás II. oszt. várótermében, .melyre tagjait ezúton tisztelettel meghívja a vezeftö i ruhák SZQNYEGHYKÉL Sakk. A soproni jubileumi dunántúli meghívásos sakkversenyen dr. Boda Kálmán a nagy játékerőt képviselő válogatott sakkozók között több játszmában kiválóan szép és erélyes játékvezetést mutatva a második és Harmadik helyezettet is legyőzve a negyedik díjat nyerte •el. —• PSC szakosztálya a közeljövőben elmélet-gyakorlási versenyt rendez, melyen az e4-es megnyitás lesz kötelező. Szárazságban öntözés nélkül is jó erőbon tarthatjuk kerti növényeinket. • Ennek módjáról, valamint a kajszibarack neveléséről! és metszéséről stb. ír a Magyar Gyümölcs legújabb száma, melyből lapunkra hivatkozással egy alkalommal ingyen mutatványszámot küld a kiadóhivatal: Budapest, V., Vilmos császár út* 76. ÁLLAMI ANYAKÖNYVI KIVONAT 1944. júlms 7—13. Születtek: Páncél János, m. kir. csendőrfötörzsőrmester és Horváth Ilona leánya: Jucht Ibolya, ref. Haralyi László m. Kir százados és Szentimrey Éva leI ánya: Éva Anna, g. kat. Mesterházy Lajos müszerészsegéd és Schermann írén leánya: Marcit, rk. Farkas Károly, asztalossegéd és Érsek Erzsé| bet fia: Károly József, rk. Nagy Pál, | cipészsegéd és Imre Aláría leánya: | Katalin Mária, rk. Házasságot kötöttek: Holczinger Elek, m, kir. repülő őrvezető (pincér) rk. és Feliein Erzsébet, elárusítónő, rk. Rákos Vendel, m. kir, csendőr, rk. és Lázár Rozália, rk. Medgyesi Benjámin, takács, ref. és Osváld Ilona, rk. Meghaltak: | .MaróJi István, földmívelő, rk, 70 éves, arcrak. Özv. Kósa Jánosné Csőgör Esz?er, ref., 78 éves, érelmeszesedés. Özv. Filippi* Fülöp Györgyné Paníyik Zsuzsánna, ev., 1 szívizomeffajulás. Polgár Imre elemi iskolai tanű ó, ev., 8 éves, villany| áram okozta szívhüdés. Laptulajdonos: a Pápai Belvárosi Katolikus Kör* Felelős kiadó: NEMCSICS ELEK. I Lapzárta: szerda délután 5 óra,< i hirdetéseké csütörtök déli 12 óra. Eljegyzési, esküvői, halálozási híreket csak díjazás mellet közölhetünk. Hirdetések díja mindig előre fizetend ő.