Pápa és Vidéke, 40. évfolyam 1-52. sz. (1943)

1943-12-12 / 50. szám

40. évffllvam, 50. szára. Pápa, 1343 dsaember 12., vasárnap MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Előfizetési ára: Egy évre 14*40 P, negyedévre 3*60 P. KERESZTÉNY POLIIIKAI HEULAP. Felelős szerkesztő; Korényi Olaf Szerkesztőség : Horthy Miklós fő-u. 12. Telefon: 12-72. Kiadóhivatal: Korvin-utca 3. Lelkes hangulatban ünnepelte városunk közönsége Kormányzó Urunkat Az ejtőernyős zászlóalj 6-án tartotta a Jákaj-szinházban hagyo­mányos Mikulás-estjét. A zártkörű esten ünnepélyes körülmények közölt emlé­keztek meg Kormányzó Urunk Ötö­méi lóságáról névünnepe alkalmával. A további műsort szavalatok, ének- és ze­neszámok. tréfás jelenetek alkották Az esten a színházai zsúfolásig megtöltő kö­zönség nagyon kellemesen érezte ma­gát. A keresztényszocialisták Szenliionay-uieai székházának előadó­termei színültig .megtölt öt te vasárinap délután a város hazafias munkásközön­sége hogy a hétköznapi szürke munka robolosainak lelkében élő, hódolatteljes tisztelettel köszöntsék a Főmléiíóságú Kormányzó Urát névünnepe alkalmá­val. ' - - ­A Himnusz eléneklése után Har­inalh Imre káplán alkalmi költeményét Pozsgay István szavalta el mély érzés­sel. majd Szalay Lajos titkár méltatta az ország Kormányzójának érdemeit, aki a trianoni rabságból kiszabadította nemzetét s a jövőbe látó nagy állam­férfiú bök'seségével visszaadta hitéi, bi­zalmát csüggedő népének. Mi keresztényszocialisták — fejezte be őszinte lélekből fakadó szavait. — soha nem csüggedő hijttéi s o<siztatlali egységben állunk a legelső magyar em­ber mögött-akire az Úristen bőséges ál­dását kérjük, ihogy minden igaz magyar legnagyobb örömére még igen sokáig télfcessc s vállalt nagy munkájának telje­sedését tökéletes szellemi és testi fris­ségben megérhesse. Felolvasta ezután az üdvözlő táviratot, mire a közönség he­lyéről felállva, kitörő Iekesedéssel ün­nepelte a Főméltóságú Kormányzó Urat. A munka névtelen hőseinek haza­fias megnyilatkozása után szavalatok és tréfás jelenetek bemutatása következett, miáltal kellemes perceket szereztek a közönségnek. Végül az egyesület mű­kedvelő ifjúsága kitűnő szereposztásban színre hozta az »Uj lámpásáé, egyfelvo­násos színművet A kellemes szórakozással párosult hazafias ünnepély befejezése után »aíz egyesület tagjai még sokáig együtt ma­radtak Szent Miklós ünnepének derűs hangulatában. A Pápa és Vidéke Ipartestület Szent Miklós napján rendkívüli elöljá­rósági ülést tartott, amelyen Hajiióczky Ferenc m. kir. kormánytanácsos, elnök mély hódolattal emlékezett meg Kor­mányzó Urunkról névünnepe alkalmá­val. Ünnepi beszédében hangsúlyodra azt az ország építő és országgyarapitó hatalmas munkát, amelyet Kormányzó Urunk már több mint két évtizede vé­gez. Isten bőséges áldását és sok-sok ke­gyelmét kérte őfőméltósága életére és további munkájára. A Nemzeti Munka Központ helyi szervezete vasárnap délután 5 óra­kor tartotta évi rendes közgyűlését Kor­vin-utcai helyiségében. A Magyar Hi­szekegy el mondása után dr. Rédei Tibor szervezeti elnök megnyitotta á közgyű­lést. Felolvasta azt' az üdvözlő távira­tot, amei yet Magyarország Kormányzó­jának küldött el a szervezet 2100 mun­kása Rédei Tibor dr. elnök melegen üd­vözölte a megjelent vendégeket, majd felhívta Nagy József szervezeti titkárt jelentésének bemutatására. A gondosan elkészített titkári jelentés felöleli azokat a szociális, gazdasági munkálatokat,me­lyeket a szervezet a munkások érdeké­ben tett egy év alatt. Bejelentette, nogy a pápai csoportnak jelenleg 2100 tagja van. Újabban kapcsolódott be a szerve­zet életébe a kubikus, cipész és kerá­miai szakosztály. Szociális téren hatha­tós munkát végzett az elmúlt évben a pápai NMK. A közellátás céljaira ka­pott 150.000 pengőből 50.000 pengőt fel­szerelésre fordítottak. A hadbavonultak itthonmaradottjai megsegítésére a szer­vezet 5000 pengőt ford i tott. Körmendy Margit pénztárosi jelen­tését olvasta fel. Ebből világosan kitűnt, hogy a helyi szervezel milyen gazdálko­dást fejtett ki. Okos gazdálkodás ered­ménye, hogy 12.820 P bevétellel szem­ben 11.920 pengő volt a kiadás, tehát maradvánnyal zárult a nniU esztendő pénzügyi mérlege. Horváth Imre .központi titkár emelkedett ezután szólásra. Mély gondo­latokkal átszőtt beszédéből kisugárzott a vallásosság, a hazaszeretet és egymás megbecsülése. Hangsúlyozta, hogy váll­vetve kell dolgozni. Felszínre vetette azokat a gondolatokat, melyeknek java­részét a Nemzeti Munka Központ már valóra váltott. Ezek a következők': (a munkaidő és munkabérek rendezése, fi­zetéses szabadság családi pótlék beve­zetése, szabadidő szervezet, munkaügyi minisztérium feel állítása, állami munka­közvetitás, munkaügyi bíróság. A köz­ponti titkár ezután felolvasta a beérke­zeti javaslatokat, melyek közül sok-sok érdekes és megszívlelésre méltó. Kérik a 20-n ál kisebb létszámmal dolgozó kisüzemekben dolgozó munkások részé­re a családi pótlék kiterjesztését illetve megadását. Elhatározták, hogy a had­bavonultak itthonmaradottjai részére gyűjtést rendeznek. Ezenkivül a kubiku­sok, a köztisztaságiak és dohánygyáriak beadványa, illetve javaslatai kerültek a közgyűlés elé. A faszükséglet biztosítá­sára szintén kérték az illetékes helyen való közbenjárást. Elhatározta a pápai csoport, hogy a közeljövőben megveszi a NMK új zászlóját, melyet ünnepélye­sen szentelnek fel. lA nagy tetszéssel fogadott titkári beszéd után dr. Rédei Tibor elnök emel­kedett szólásra. Nagyhatású beszédét azzal kezdte, hogy 1818. március 15-en egy fiatal lelkes, hazafias, áldozatkész gárda elindított egy mozgalmat, mely­ből a magyar szabadságharc, a magyar líjjászületés fejlődött ki. 1942. március 15-én Pápán is egv új mozgalom indult meg. Akkor tartotta alakuló ülését a NMK pápai szervezete. Mintegy 600 lel­kes gárda tett hitet a nemzeti gondolat melleit és fogadalmai arra, hogy hűen kitartanak az eszme mellett a jól felfo­gott közös cél érdekében. A 600 tag ma 2100-ra emelkedett és ha hozzávesszük ezek hozzátartozóit, akkor elmondhat­juk. hogy Pápán mintegy 8—10 ezer ember érdekeit képviseli a NMK. Ma egy éve tartott közgyűlésünkön az egye­sület tevékenységét a folytatandó szer­vezkedésen túl a »Becsüld a Munkát!« szabadidő mozgalom megszervezésében és az egyesület vagyoni helyzetének ki­alakításában jelöltem meg. A jóságos Üristen isméi megsegítette célkitűzései­met. Elmondhatjuk, hogy van egy ki­váló és lelkes szinigárdánk, van zeneka­runk, rádiónk, gramofonunk és a nem­régiben felavatott 6000 pengős színpa­dunk és más szórakoztató eszközünk. Vagyonunk 10—15 ezer pengőre tehető. Beszéde további részében az elnök prograinmot adott. Elsősorban az Isten­hit és a vallás. Másodsorban az áldoza­tos, izzó hazaszeretet. Az elnök megje­lölte azt az utat, melyen vezetni kívánja a közös cél érdekében a NMK pápai szervezetét. Célul tűzte ki az elnök még azt, liogy úgy egyenként, mint összesen a pápai szervezet tiszta erkölcsi életet éljen. Erkölcs nélkül maradandót ah kötni nem lehet. — hangsúlyozta. Vé­gül beszédében arra kérle a megjelen­teket, hogy ez a szervezet a szeretet szervezete legyen. Szeressük az Istent, szeressük hazánkat, szeressük a tiszta erkölcsöt és szeressük bajtársainkat! Ez legyen az összeforrasztó kapocs, mely szikla szilárdan összekapcsol bennün­ket. Végül Isten segítségét kérte a szer­vezet munkájára. Az impozáns közgyű­lés végén a Himnuszt énekelték el. A pápai Iparos Kör f. hó 5-én szép Mikulás-estet rendezett Széchenyi-utcai helyiségében. A Szózat elhangzása után Tamás József elnök meleg, szívből jövő szavakkal üdvözölte a termekét zsúfolásig megtöltő közön­séget és vázolta az est jelentőségét. Utána Molnár István plébános üd­vözölte a szeretet hangján Pápa város 1500 iparosát, majd lendületes, mély gondolatokkal telt beszédben emléke­zett meg a főméltóságú Kormányzó Úr­ról és izzó hazaszeretettel édes hazánk­ról. Majd ügyes konferálással komoly és tréfás énekszámok következtek zeneki­sérettel, szavalattal és tangóharmonika­szólóval tarkítva. A Levente-Otthonban is nagyszabású ünnepséget rendeztek a | dását kérte a Kormányzó Úrra. V, Már­Kormányzó Ür nevenapján. Dekovics j raarossy László alkalmi verset szavalt Sándor ifjú leventevezető, az ifjúság mai ! cl amelyet a Levente-otthont megtöltő kötelességeiről beszélt, majd Isten ál- j közönség nagy tetszéssel fogadóit. A Perutz-gyár munkássága Kisfaludy-ufeai Művelődés-házában ün­nepelte Kormányzó Urunkat. Ezen al­kalommal leplezték le Kormányzó Urunk arcképét, amelyet Tóth Sándor feslett meg. Először Horváth Irénke 6 éves kis­leány kedves hangú szavakkal köszön­tötte a Kormányzó Urat, majd nemes Martsa Dániel ezredes, a gyár katonai parancsnoka beszélt: Adjunk hálát az Egek Urának — mondotta. — hogy ezt a mai napot megérhettük, mert ma Kor­mányzó Urunkat, mint a katona és a munka tündöklő csillagát ünnepelhet­jük. Az ezredes mélíatta a nap jelentő­ségét, hangsúlyozva, hogy a mai gond­terhes időkben atyai gondossággal, ve­zeti a nemzet hajóját. Országgyarapitó Kormányzó Urunk életére, munkásságá­ra Isten áldását kérte. Beszéde közben felhangzottak a Himnusz gyönyörű ak­kordjai és a képről lehullott a nemzeti színű lepel. A jelenlevők lelkesen élje nézték a Kormányzó Urat. Király Ma'Ald gyári munkás'ány ha tásosan szavalta el a »Hódoló szavunk című alkalmi verset, majd Fuchs Már­ton a munkásság nevében köszöntötte a Kormányzó Urat. Ma, — mondotta, — minden magyar munkás szeretete, szive­dobbanása a budai Vár Virrasztója felé száil. kérvén az Istent, hogy a mi Kor­mányzó Urunknak adjon erőt, hosszú életet. A Szózat eléneklésével ért véget az ünnepély. ARA 30 HLLÍR

Next

/
Thumbnails
Contents