Pápa és Vidéke, 40. évfolyam 1-52. sz. (1943)

1943-12-05 / 49. szám

KJÍREK — ügyeletes gyógyszertárak. Dec. l-ig a Városji. 2-től 8-ig a Michna gyógyszertár ^tarl vasárnapi és éjjsJi ügyeletes szolgálatot. Eljegyzés. Domonkos Éva és Dr. Ferentzy Zoltán valamint He éger Lívia és Domonkos Béla jegyesek. Mindlen külön értesítés helyett. Í A székesfehérvári; tankerület közép­iskolai: kereskedelmi és polgári iskolai igazgatói — számszerint 80 — Pápán dec. 2—3—1. napjain értekezleteket tar­tanak Dr. Koeh Nándor, tankér. kir. főigazgató elnöklete alatt. A megbeszé­lések helye a ref. főiskola díszterme, a bencés gimn. lanácsterme és a városi nőipariskola. Az együttes üléseken ki­vül az egyes iskolafajok igazgatói kü­lön is tartanak értekezleteket, mégpe­dig: a gimnáziumok igazgatói a bencés gimn.-ban. a kereskedelmi és szakisko­lák a női ipariskolában, a polgáriisko­íák igazgatói pedig a ref. gimn.-ban. A Kai. Körben f. hó 2-án, csütörtö­kön este 8 órakor Németh József apát­plébános nagyszámú érdeklődő előtt »Ami a családot fenntartja« címmel tar­tott előadást. A tagok és hozzátartozóik kellemesen töltötték az estét és egészen záróráig együttmaradtak. — Dec. 9-én Molnár István plébános tart előadást »Ami a családot segíti« címmel. A tago­kat, hozzátartozóikat és az érdeklődő­ket erre az estre is szeretettel meghívja a Kör vezetősége Vendégül látják a sebesült honvé­dekéi. Vasárnap délután a Perutz-gyár kultúrszakosztálya ünnepélyt rendez a Kisfal ud'y-utcai művelődésházban, ahol a kastélyban üdülő sebesült honvé­déi,nkel vendégül látják. A KIosz pápai csoportja vasárnap tartott gyűlésén telt volt a ház. Annyi leány jött össaie. sgétdoiít* ti faiakat a vidám csevegés, kacagás, tréfa, játék. Volt komoly szám: megtárgyalták az alapszabályokat, különösen azt, hogy az országos tömörülésben milyen félel­mes erő van. — December 12-én (árija legközelebb gyü ését délután háromkor az áll: leánypolgáriban. Itt megbeszél­jük a karácsonyi programmol. Minden­ki ott legyen! ötvenegy év egy plébánia szolgála­tában. December 2-án temették el Hete­sen Hajós Gábor aranymisés áldozópap, esperes-plébánost, aki 9 évig mint káp­lán, 41 évig pedig mint plébános műkö­dött Hetesen. Felszentelésétől fogva egy­helyen lelkipásztorkodott. Nagy tömeg részvétének kíséretében temették el. R. i. p. Vöröskeresztes ágyalap?itványok lé­te&'tése. A Magyar Vöröskereszt felkéri mindazon személyeket és intézménye­ket. akik ezt megtehetik, hogy vöröske­resztes ágyalapitványt 500 P összeggel lehet létesíteni. Az alapítvány adomá­nyozójának nevét az alapítványi ágyon elhelyezendő lábiával jelölik meg ós az illető részére ágyalapitványi oklevelet állítanak ki. Az ágyalapitványt nem csu­pán a Vöröskereszt központjánál, ha­nem valamennyi. így a pápai fióknál és a fiók hadik őrházánál is lehel jegyezni. Bank»zünel. A Tébe határozata alapján a pápai pénzintézetek dec. 5— b —7—8 napjain hivatalos órát nem tar­tanak. Megjött a Kék postakocsi Szilágyi — Buday 3 felvonásos operettje. Előadják a P. S. C. kultúrszakosztályának tagjai a P. S. C. művelődés-házában dec. 11. 12. 15. 18. és 19-én V26 órai kezdettel. — Jegyek elővételben a gyár portáján kaphatók. Telefon: 10-02. Házi betegápolási tanfolyam Csóton Mozgalmas volt az élet nov. 29-én a rk. népiskola környékén. Sietve igye­kezett az édesanyák és leányok sora a záróvizsgára, hogy együtt álljanak a vizsgálóbizottság elé a hallgató szülő és iéány, mint felelő édesanya és leánya. Pontosan 10 órakor autó gördüli az iskola ele. megérkezett Mesterházy Fe­rencne Őméltósága, a Vöröskereszt vizs­gabiztosa l)r. Bélák Lajos vm. lisztifő­orvos és Dr. Domonkos Géza járási tisz­tifóorvos kíséretében. A terembe .lépő Méltóságos Asszonyt Kádi Margit hall­gató meleg szavakkal és virágcsokorral köszöntötte. Nem hiányzott a teremből senki sem. akit a haladó falu ügye ér­dekel. A Hiszekegy elmondása után Ba­barcsik Gyula plébános, helyi I. K. N. elnök üdvözlő szavaival a vizsgálat meg­kezdődött. Mosl még pirosabbak JetTek az arcok. A 40 hallgató néni és leány ér­telmes feleletekkel mutatták be tudá­sukat elméletben és gyakorlatban. Tu­dással párosult szeretettel ápolták, kö­tözték, gondozták a kis Soós Irmát, a tanfolyam műbetegét és egymást. Jó érzés volt nézni az ezer gond között élő magyar asszonyt és leányt, amint kis diák módjára járult az elnöki asztalhoz, ahol szakértő szernek vizsgálták gya­korlati tudását. Sóhajok szálltak, jól­esőek. Ennyit tud az én anyám, ilyen az én feleségem, ilyenek a mi leányaink, igen, ilyenek, akik nem sajnálják a fá­radtságot a tudásért.és 40—45 éves ko­rukban sem restelnek tanulni. A záróvizsga lenyes sikere bizonyít­ja, hogy Nagy Etelka Vöröskeresztes nővér jó munkát végzett Dr. Vesztergom Viktor körorvos es Epergyes Vincéné tanítónő rendező segítségével. Csóli magyar édesanyák és leá­nyok. nem volt kár a tanulás, nem ve­szett el a sok eltöltött este. (Kis-Kádi Emma hallgató köszönő szavai után Mesterházy Ferenené Őméltósága kiosz­| totta a bizonyítványokat és a szeretet hangján szóit a hadiözvegyekhez, meg­hallgatva kérésüket. A Himnusz hangjai zárták be az el­méletben és gyakorlatban a hallgatókat gazdagító tanfolyam záróvizsgáját. E. V. A Saent Anna plébánia h*rel. Kor­mányzó Urunk nevenapján 9 órakor ün­nepélyes szentmisét mondunk. — A va­sárnap megtartott tanácsülés letárgyalta az első költségvetést. Az indítványok kö-' zött szóbakerült a város barokk szob­rainak szomorú helyzete. Az egyházköz­ség a művészi értékű szobrok megmen­tése érdekében átiratban fordult Pápa polgármesteri hivatalához. — A Jézus Szive Szövetség december 5-én, a litá­nia után a fiúpolgáriban gyűlést tart. — Az egyházközségi Tudósító karácsonyi számára december 10-ig fogadunk ei hirdetéseket, híreket és cikkeket. A Ferencesek templomában az év minden keddjén (este 6 órakor) Szent Antal .ájtatosságot, minden péntekén (este ti órakor) Keresztúti ájtatosságot, minden szombatján (este 6 órakor) Szűz Mária Szivéhez engesztelő ájtatosságot tartanak. Varró József A keresztény munkásság tudja mi kötelessége A pápai ker.-szoc. Munkásegyesület vá­lasztmánya a szakmai szervezetek vezetőinek bevonásával az elmúlt vasárnap délután érte­kezletet tartott, hogy megvitassák az egyesület belső életére vonatkozó fontosabb kérdéseket és meghatározzák a szociális és kulturális tevékenységnek módozatait. Lóskay Béla alel- | nök megnyitója után Szalay Lajos titkár ismer­tette a pápai ker.-szoc. mozgalom általános helyzetét, majd arról szólt, hogy a szörnyű világégésben nekünk magyaroknak, különö­sen pedig a keresztényszociálista dolgozó tár­sadalomnak egy percre sem szabad elcsüg gédhünk, ha a belső meghasonlás jóvátehe­tetlen hibájába nem akarunk esni. A keresztényszociálisták, akiknek háta­mögött negyven év súlyos küzdelme van, tudatában vannak annak, mi az ő kötelessé­gük. Erre a kipróbált nemzeti és keresztény­szociális mozgalomra nemcsak nekünk, az ország szellemi és testi munkások száz­ezreinek van nélkülözhetetlenül szükségünk, hogy életünket jobbá és elviselhetőbbé tegyük, de a nemzetnek is, amelyért áldozni, dolgozni és minden magyar részére a független, szabad hazánknak örökké tartó fennmaradását biz­tosítani szent kötelességünk 1 Azért helyén legyen mindenegyes ker.­szoc. munkás-polgárnak a szive és az esze ebben a sorsdöntő időben, mikor népek és nemzetek életete, vagy megsemmisülése forog kockán. Az ország sorsa a mi sorsunk is s azért minden igaz magyarnak és hithű ke­resztény munkásnak a mi sorainkban van a helye, ha jobb jövőt akarunk elérni. A jövő ugyanis a mi kezünkben van; mi tudjuk, hogy leszünk. Mi egy nagy ígéretre alapítunk, eb­ben bízunk: „E jelben győzni fogsz 1" — igy szó! az ígéret. S akitől kaptuk, velünk van, az Ő jele a kereszt és ezt az égi jelet kövessük bátrán s hordozzuk magunk előtt magasan, hogy az utánunk jövők el ne tévedjenek. A lelkesedéssel fogadott titkári beszá­moló után a ker.-szoc. sajtó terjesztésére és a testvéri szeretet ápolására buzdította a megjelenteket, majd hozzászólás következett, melyben Bőhm Lajos, Bokán Antal, Biró Károly, Horváth János és Harkay József vet­tek részt. Az értekezleten elhangzott szavakból az a végső következtetés szűrődött le, hogy a keresztényszociálisták lelkét átjárja az a tudat, hogy Istennel a Hazáért dolgozni, él­ni s ha kell halni is magyar kötelesség 1 Visszaérkezel! a szanyi bokréta. Lapunk mult heti számában kö(ról,tiik, hogy a szanyi bokréta a német szabad­idő mozgalom, a Kraft durch Freude meghívására Berlinben szerepel. Értesü­iéseink^szerínt a szanyiak 24-én Loson­con, Bresíaun és Frankfurton keresztül utazva meg is érkeztek Berlinbe. A bi­rodalmi fővárosban azonban a megelő­ző légitámadások romjainak.az eltaka­rítása folyt és az ünnepségeket későbbi! időre halasztották. A bokréta tagjai megtekintették a súlyos károkat szen­vedett fővárost és még aznap este vo­natra ültek és visszatértek Magyaror­szágba. Mindnyájan a legjobb egészség­ben, sok élménnyel gyarapodva érkez­tek meg Szanyba. Két napos tanfolyam £áróüinnepé­lye. Ünnepélyes 1 külsőségek között fejez­ték be a két napig tartó leventeparancs­noki szaktanfolyamot. A katonai előke­lőségek jelenlétében lefolyt záróünnepé­lyen a hallgatók elméleti és gyakorlati vizsgát tettek nagy sikerrel. A»Kit < tan­folyam célja az volt. hogy a leventekép­zés fejlesztését szorgalmazzák meri nagy szükség van arra, hogy leventeif­júságunk a legjobb nevelésben részesül­jön. Hirdessen a „Pápa és íidé&r-bin A tfsztvi seiőosz tály hősiessége. Győry Elemér dunántúli református püspök Nagykanizsán ünnepélyen vett részt és ott előadást tartott, majd ő vé­gezte az istentiszteletet. Előadása során meleg hangon emlékezett meg a tisztvi­sel őtársadalomról, mely ma a legmeg­bízhatóbb és leghősiesebb rétege a ma­gyar nemzetnek. Vallásos est. A Ref. Nőegyesület a ref. templomban nagysikerű estet ren­dezeti szépszámú hallgatóság előtt. Ölé Sándor lelkész mondott imát és meg­nyitót. majd Szabó Sándor, a neves he­gedűművész szerepelt néhány számmal, utána dr. Tóth Endre theológiai akadé­miai tanár érdekes előadást tartott ar­ról, hogy Szent Pál apostol és az ő ko­rabeli népek hogyan vélekedtek az asz­szonyokról. Következtetése az volt, hogy az asszonyok megépi hetik Krisztus egy­házát, de le is rombolhatják. A tanító­képző alkalmi énekkara adott elő ének­számot. Tóth Sándor koll. tanár Ady verset szavalt Bognár Károly vallások­tató lelkész bibliamagyarázatot tartott. Súlyos szerencsétlenség Deveeser­ben. Torma József 25 éves villanysze­relő fejére egy hatalmas vasajtó esett, lorma eszméletlenül terült el a földön és a mentők koponyaalapi töréssel szál­lították be a kórházba. Állapota súlyos. vendéglős váratlan elhunytával egy olyan férfiú távozott el az élők közül, aki köztiszteletben és közszeretetben ál­lott az egész város társadalma előtt. Te­metésén megjelent,a város polgármeste­rétől kezdve a helybeli társadalmi élet minden rétegének képviselete. A sírja szélén tőle búcsúzó főpincére szemében mindannyiunk baráti könnye csillogott. Kívánságaihoz a mi óhajunk is csatla­kozott: legyen békés pihenésed kedves halottunk Pápa földjében és az Ür örök világossága fényeskedjék lelkednek! —^————_ Elida Újdonság Elida A körömnek állandó természetes fényt kölcsönöz. Használata gazdaságos, olcsó. Kapható 99 ENG" DROGÉRIÁBAN Pápa, Fő-tér 19. (Ezelőtt Nepper Rezső.) Hazafias ünnep a Keresztény Mun­kásegycsü e'ben. A keresztényszocialista munkásság í. hó 5-in este 6 órai kezdet­tel a bőméltóságú Kormányzó Ür név­i'innepe alkalmával ünnepélyt rendez, melyre az egyesület és a szakmai szer­vezetek tagjait szeretettel meghívja az elnökség. — Ünnepi beszédetj mond Liilin József, a Keresztényszocialista ürsz. Szakegyesületek főtitkára. Sziinre kerül a »Vén lókötő és Uj lámpás« c. két egyfelvonásos szinmű. Belépődíj nincs. Borzalmas szerencsétlenség! áfdío­zlata lelt a pénzügy! fogalmazó. Szörnyű vonatgázolás történt a mult héten Ba­konyszombathelyen. Dr. Bukta Gáspár marosvásárhelyi pénzügyi fogalmazó szüleinek látogatására indult el Maros­vásárhelyről Bársonyosra. A bákony­szombathelyi állomásról igyekezett szü­lőfalujába, Bársonyosora. Alig indult el az állomásról a fogalmazó, bekövetke­zett a szerencsétlenség. A sorompó alatt átbújt és az akkor érkező személyvonat elkapta és mintegy 20 méteren maga előtt vonszolta, majd a kerekek ketté­szelték testét. A helyszínen szörnyethalt* A megrázó vasúti szerencsétlenség áldo­zatát igen nagy részvét mellett temet­ték el Bársonyoson. A fogalmazó kato­nai szol gálaltét e'.re vonult volna be Sop­ronba. Kiszúrta szemét az ökör. Réde köz­ségben Vitáris János gazdálkodó állatait etette. A kiszórt takarmányt vissza akar­ta rakni, közben az egyik ökör szarvá­val belevágott a jobb szemébe. Komoly sérülési szenvedett. Szalagfűrészgép hajtóanyaggal sürgősen eladó.

Next

/
Thumbnails
Contents