Pápa és Vidéke, 37. évfolyam 1-52. sz. (1940)

1940-05-19 / 20. szám

Színház Szombaton és vasárnap Erdélyi Mihály hangulatos operettje Zimberi­zombori szépasszony ment meg­érdemelt siker mellett. A darab lelke Nagy Erzsi volt, kiben egy kellemes hangú és tehetséges színésznőt sike­rült megismernünk. Vértes Nelli ked­vesen játszott, Károlyi Judit a közön­ség kedvence. A férfiak közül Károlyi János tünt ki, játéka elegáns volt. Szabó Sándor, a túlzásait leszámítva, sikert aratott. Hétfőn a Katinka c. operett került előadásra szépszámú közönség előtt. Megszokott operett téma, katona és szerelem kisebb bonyadalmakkal. Kedden a modern operettek egyik hajtása Egy görbe éjszaka került szinre. Közepes ház mellett az alap­jába véve sekélyes darabból a sze­replők próbáltak egy épkézláb darabot kihozni és nem az ő hibájuk, hogy ez nem sikerült. Mindenesetre ami jó volt a darabban, az a színészek érdeme. Szabó Sándor a tőle meg­szokott humorral vitte a főszerepet a mulattatásban. Mellette még Vértes Nelli, Károlyi János, Károlyi Jutka, Pintér Rózsi, Sass Imre bnzgólkod­tak az est sikerén. Szerdán „Dalol a nyár" operett­újdonság került előadásra csekély érdeklődés mellett. Az egész darab vérszegény, erőltetett mese, ami a Saját érdekében ! Minden nyomtatványát, könyvkötészeti munkáját és képkereteit rendelje \ • Keresztény Nemzeti Nyomdavállalatnál Pápa. Telefon 10 71. színészeket nehéz feladat elé állította, hogy mégis valahogy elfogadhatót nyújtsanak. Sajnáljuk a színészeket, hogy tehetségüket ilyen darabra kény­telenek pazarolni. A jövő hét műsora: 20-án a Nem­zeti Színház Kamaraszínházának nagysikerű, egész szezont betöltő darabja a „Feleség". 21-én. Ketten egy jeggyel, nagy slágeroperett a „Meseházasság". 22-én „Sonja" látványos nagy­operett. 23-án délután a nagy sikert ért „Pozsonyi lakodalom", este a bol­dog békeidőket visszavarázsló ope­rett „Mit susog a fehér akác". 24-én a kacagás estéje „Férj uram a tilosban". 25-én Nagyrevü operett „Szok­nyás regiment". 1 TEKERCS FILM 6X9 28° Sch. 96 fi Nagymásolafek (gépies nagyítás) árai: 6X9 9X12 10X15 13X18 18X24 16 fill. 28 fii). 40 fül. 50 fill. 90 fill. fekete, fekete fényes vagy krémszínű papiron, az Ön Ízlése szerint csipkés vagy sima széllel. Ön a jövőben is meg lesz elégedve velünk, mert nagy gondossággal felszerelt laboratóriumunk képzett személy­zetével lelkiismeretesen az Ön érdekeit szolgálja. KARCZAGI kitüntetett fényképészmester Kossuth Lajos u. 32. a postával szemben Pápa megyei város hivatalos közleményei Hirdetmény. Felhivatnak azok a lótulajdonosok, akiknek birtokában 3 éves és 3 éven felüli ló, vagy öszvér van a 18000/1940 számú Honvédelmi Miniszteri rendelet alapján ezen állatokról szóló marha­leveleiket május 20-tól június l-ig a városi marhalevél-kezelő irodában mutassák be. FELHÍVÁS. Felhívja a városi adóhivatal a háztulajdonosokat, hogy ha valamely bérbeadás útján hasznosított lakás vagy üzlethelyiség bérjövedelme a mult év novemberében bejelentett bérjövedelemmel szemben változott, emelkedett vagy csökkent, kötelesek azt a városi adóhivatalnál f. hó 20-ig külön e célra szolgáló nyomtatvá­nyon bejelenteni. Aki ezen kötelezett­ségének ezen határidőre eleget nem tesz, az a bércsökkenés után járó adótörléshez való igényét elveszti, illetve béremelkedésnél 100 P-ig ter­jedhető pénzbírsággal fog büntettetni. Városi adóhivatal az érdeklődőknek részletes felvilágosítást ad. Hirdetési szabályrendelet. Pápa megyei város megalkotta a hirdetésügyről szóló szabályrende­letét, a hirdetési díjak megállapítását tartalmazó függelékkel együtt a m. kir. belügyminiszter jóváhagyta s ezen szabályrendelet a kihirdetést követő 30-ik napon lép életbe. A szabályrendelet a hirdetési táblán kifüggesztetetí. Meghívó. A Stefánia Országos Szövetség pápai fiókja f. hó 25-én, (szombaton) d. u. 5 órakor tartja évi rendes közgyűlését melyre a szövet­ség tagjait tisztelettel meghívja. Ha­tározatképtelenség esetén június 8-án d. u. 5 órakor tartja a szövetség közgyűlését saját helyiségében Zim­merman János utca 13. szám alatt. Megjelent a Jelenkor május 15-1 száma. Katona Jenő, a lap felelős szerkesztője „A Lélek ünnepe után" című cikkében a lázas Európa betegségét előidéző szellemi és po­litikai áramlatokat vizsgálja az örök és változatlan humánum tükrében. Szekfü Gyula: „Izmosodik az egyén! w című cikkében a meg nem hódoló egyéniség hátározntt ellenállása mel­lett tesz tanúságot a kor hamispró­fétáinak és szokványos hazudozóinak tévtanaival szemben. Almásy József folytatja kemény bírálatát Imrédy Béla „húsvéti cikkéiről, ifj. Pallavi­cini György: „Reálpolitika" című cikkében azok részére üzen akik „reálpolitika" címén gyávaságra és meghunyászkodásra tanítják az ifjú­ságot. Kiemeljük még Gogolák Lajos és Vértesi Frigyes vitáját az „új rendiségéről. Szerkesztőség és kiadó­hivatal : Budapest, IV., Váci-utca 36. III. 16. Baleset. Papp Zoltán tanuló tor­naórán a nyújtóról leesett és kulcs­csontját eltörte. Azonnal az Irgalma­sok kórházába szállították, ahol gon­dos ápolás alá vették. PONT melyért érdemes részt venni a jótékonycélú m. kir. állami sorjáték húzásán, •••••••• w •••••••• •••••••• mert egy egész sorsjegy ára csak 3 P, fél sorsjegyé pe­dig 1*50 P, ilyen olcsó sorsjegy nincs, mert nyereményei 40.000 P, 20.000 P, 10.000 P, kétszer 5.000 P, négyszer 2.500 P hatszor 2.000 P, huszonkét­szer 1.000 P stb. összesen 19.600 nyeremény, ........ J......1 ?....... mert húzása már a közeljövőben: június 5-én esedékes, tehátaz ered­ményt a közeljövőben élvezheti. Exportsertés árváltozás. Orszá­gos Állatértékesítési Bizottság 1940 április 26-tól az exporlsertés átvételi árát megváltoztatta. 135—149 kg-ig élősulykilógramonként 1*17 P, 150— 164 kg-ig élősulykilógrammként 1*27 P, (csak 100 holdnál kisebb birtokú és 20 drb-nál kevesebbet hizlaló kisgazdáknak), 150—164 kg-ig élő­sulykilógramonként (uradalmi) 1'24 P 165-től fölfelé akár szedett, akár uradalmi 1-29 P. A sertések árai 12 órai koplalás után mérlegelve értendők. COBSO Május 20—21., hétfő—kedd. Izgalmas, fordulatos detektív­regény filmen Riói rejtély Főszerepekben: Camilla Horn, Petrowich Iván. Ember védekezz . Híradó. Május 23-24—25-26., csütörtöktől—vasárnapig Férjet keresek! Halló! Halló! Van Önök között valaki, aki elvenne? Hozományom nincs, de nem nagyon csinosnak mondott leány vagyok. Van két nővérem és egy házi bizalmasom: a Mari. TURAY IDA, Rózsahegyi, Bilicsi, Latabár, Pethes, Szaplonczay Éva, Vaszary Piri, Ungváry László. Előadások kezdete: hétköznap V27 és 8A9 órakor, ünnep- és vasárnap 4, Vs7 és 8/49 órakor. — Elővétel mindennap 11—l-ig és 1 órával az előadások kezdete előtt. Telefon: 11-33

Next

/
Thumbnails
Contents