Pápa és Vidéke, 37. évfolyam 1-52. sz. (1940)

1940-09-15 / 37. szám

$ POR T Labdarúgás. UTE—PPSC 6:2 (2:0) NBC bajnoki mérkőzés. Vezette: Horváth. A nagyobb tudásu újpesti csapat megérdemelten szerezte meg a két bajnoki pontot. Azzal, hogy elismer­jük azt, hogy a csoport legerősebb csapatától szenvedte el csapatunk a súlyosnak mondható vereséget, nem mehetünk el szó nélkül a PPSC szerkezeti hibái mellett. Látjuk a csapat igyekszik a modern angol rendszert játszani, de az angol rend­szer még nem megy töKéletesen. Vasárnap látottak alapján a Perutz védelmét nem erneti szó, annái több kívánni valót hagy a tedezetsor ja­tekaban, különösen a ket szelsüte­dezet jateka nem elégít ki bennün­ket, mert azok már annyira a pálya közepe fele húzódnak, hogy suKszor szinte egymást zavarjak. A csatorsor pedig ezen összeteieiben nem állja meg a helyet. Nem tudja ez a csa­társor magánai tartani a labdát és ezzel a vedeimet előbb-utóbb kiful­lasztja. , PPSC Németh—Ferber, Szakács —Hoítmann, Tomenga, Mayer— Osboih, Bolia, Limperger, Magyari, Kurz összeállításban veite fel a küz­delmet. Az első félidő gólszerzői Pálya és Krózser. Ezen jatekreszben in­kább a vendégcsapat tamad többet. Szünet után megfordul a jatek kepe es helyi csapat levetkőzve kezdeti elfogódottságát szebbnél szebb tá­madasokat vezet az UTE kapuja el­len aminek eredménye az 5. perc­ben Limperger védhetetlen gólja. Tamaaasban marad a Peruiz, de a megzavarodott UTE halóját ezen periódusban nem tudja megegyszer oevenm. Góllövök: Joobágy, Krozser (3), illetve Osbóth 11-esbOi. A me­zőny legjobbja: Aknavölgyi kapus azonkívül Fekete I. és Szűcs. Pe­rutzból Németh, Tomenga es Sza­kács. Országút mentén levő forgalmas nagy beszálló, korcsma azonnal eladó, 60 m. hosszú ház, hentesüzlet­tel, vágóhíddal, jegveremmei és kuglipalyával. Érdeklődni lehet a tulajdonosnál Nagydémen. Hubertus—Kinizsi 4:1 (1:0). Óvár. Vezette: Raffay. Varga—Böjté, Kovács—Szalmássy, Csernák, Fuchs—Linzer, Kühár, Hu­szár, Horváth, Makrai összeállítás­ban vette fel a küzdelmet. Amint látható a pápai csapat hat tartalék­kal állt, de mégis tisztes vereséget ért el. A hátsó vonal kielégítően játszott, míg a csatársor a rossz pápai betegségben szenvedett. Gól­helyzetek is adódtak, de ezek ki­használatlanok maradtak. A vezető­ség figyelmébe ajánljuk, hogy a ] hiányzó játékosokat minél előbb igyekezzék a csapat megerősítésre megszerezni, mert ezzel a gárdával alárendelt szerepet fog betölteni a nyugati első osztályban. Góllövők: Ács (2), Spisák, Domsitcz, illetve Huszár. Jók a "Kinizsi-bői a kister­metű Varga kapus, a mezőny leg­jobbja, Csernák és Kovács váltak ki. Gyors- és gépírást tudó könyvelőt (vagy könyvelőnőt) keres előkelő vidéki keresztény iparvállalat. Német nyelv­tudás előny. „Törekvő" jeligére. ZSE—Kinizsi II. 8:0 (3:0). II. O. B. Vezette: Szakos. Kinizsi fiataljai lelkesen küzdöttek a vereséget el nem kerülhették. Pertttz II.— Jánosházai A. K. II. O. B. mérkőzésre a vendégcsa­pat nem érkezett meg így a Perutz II. barátságos mérkőzést játszott a Kertvárossal. Itt a 2 pont a gyári csapat javára lesz írva. Ugyancsak két pontot kapott a Kinizsi, miután a szeptember hó l-re kisorsolt Varpalotai UN 10— Kinizsi mérkőzésre az UNIÓ indo­kolatlanul távolmaradt Emericana—Turul 4:2 (1:0). Vezette: Szalmást. Góllövők: Ciráki (3) Nagy, ill. Somogyi (2). Haromhónapos HUHASAHHÚ-TflflFOLYfll kezdődik a nöipariskoiában Ónody Nelly vezetésével. Jelentkezni lehet 16-án hétfőn, 17-en kedden d. e. 11 — 12-ig az igazgatói irodá­ban. — Tandíj 3 hónapra 25 pengő. Vasárnap sportja. PPSC-TSC NBC bajnoki mér­kőzést nem Pápán, hanem Tatabá­nyán játszák le, felcserélve a pálya­választói jogot. Kinizsi I. szabad­napos. Kinizsi II. Jánosházán, míg PPSC II. pedig Zalában a ZLE el­lee játszik II. O. bajnokit. lm <J Pápán, a Bárczi-hegyi dűlőben W hold birtok príma szántóföld, jó legelővel azonnal eladó részben vagy esetleg parceilazva is. Érdeklődni iehet ar. Huszár István ügyvédnél — Pápa, Közép-utca 5< Bérbe kerekek családi hémt kertlel, elsejére. „Többszobás" jeligére a kiadóhivatalba. n pápai labdarugó csapatok 1940-41. évi őszi bajnoki mérkőzéseinek ujabb beosztása Szeptember 22. ARAK—Perutz Kinizsi SE-FAK Kinizsi II.—Kőszegi' SE SzFC II.—Perutz II. Szeptember 29. Kinizsi SE— II. Ker. SC Haladás III.—Kinizsi II. Október 6. Kinizsi SE—Siófoki SE Kinizsi II.—SzFC II., Október 13. Csillagh.—Perutz Kinizsi SE-DAC Kinizsi II.—Zalaegerszegi LE, Október 20. Csep. MOVE—Perutz SC, MÁV Kinizsi—KFC, Kőszegi SE—Perutz II. Október 27. :->••.• ; Perutz SC—KFC, Haladás II.—MÁV Kinizsi Perutz II.—MOVE ZSE. CVSE—Kinizsi II. , November 3. Perutz—Hungária TSC II.—Kinizsi SE. . ; Perutz II.—Haladás III. November 10. ".i'T^r Perutz—ÉSE GyAC—MÁV Kinizsi, Kinizsi II.—Perutz II. November 17. Perutz—Dorog Előre TK—MÁV Kinizsi, November 24. Perutz SC—Szentlőrimc, Hajmáskéri SE—MÁV Kinizsi. December 1. Kinizsi SE—Selyemipar SE Eiadó Assisi Szent Ferenc utca 11 sz. ház szabadkézből eladó. Érdeklődni lehet Roznai Já­nosnál, Cs6kus. Búza 2170-2170 Rozs 1770—1790 Árpa 23*00—23'00 Zab 18-50—1900 Tengeri 32 00~32'00 Fokhagyma 60—60 Vőröshagy. 18—18 Kelkáposzta 16—16 F-káposzta 14—14 Bu rg. 600—7-00 M.-hus 1-48—168 l'60-2-00 1-86-1-86 B.-hus S.-hus Zsirszal, 2'00—2'00 m c Zsir 2-12-2' 12 Vaj 4-40-4 80 Túró 110—1-10 Tejfel lit. 1-10—1*20 Tojás 11-12 Tej 24-26 Nullásliszt 44—44 Főzőliszt 39—39 Kenyérliszt 37—37 Bab 00—00 Zöldség 20—20 Sárgarépa 12—32 Széna 7'00—ll-00 Szalma 0*00—0.00 Pápa megyei város területén 1940. évi szeptember hó 13-tól érvényben levő hus- és zsirárak: Sertészsír 2 P 12 fillér Zsírszalonna 2 P Háj 2 P 04 fillér Sertésköröm — .P 70 fillér Sertésfej kicsontozatlan 1 P Sertéscsülök, farok 1 P 40 fillér Sertésoldalas 1 P 70 fillér Tepertő 2 P 12 fillér Sertéshús a benne levő csonttal (ka­raj, comb, lapocka, tarja és nyese­dékhus) külön nyomaték hozzáadása nélkül 2 P. 02 fillér. Sertéshús nyo­matékkal I P. 86 fillér. Csont nél­küli sertéscomb 2 P. 34 fillér. (Nyo­maték nélküli színhus). Állami anyakönyvi kivonat. 1940. szeptember 6—12. SZÜLETTEK: Mayer Ilona, háztartási alkalma­zott, fia: Jenő, rk. Pödör Mária, ta­karítónő, leánya: Rozália és fia: László, rk. ikrek. Molnár Vince, vas­úti pályamunkás és neje Bagócs Má­ria, leánya: Magdolna, ref. Bakonyi László, cipészsegéd és neje Eper­jesi Gizella, leánya: Mária, rk. Bla­hák József, vasúti műszaki segéd­tiszt és neje Sapp Erzsébet, fia:: József János, rk. Ács Antal, kocsi­gyártó és neje Miszlay Vilma, fiar Antal, rk. Végh Erzsébet, háztartás­beli, leánya: Magdolna, rk. Balogtr Lajos, gazdasági cseléd és neje Gu­lyás Mária, fia: Lajos, rk. Hofmann Alajos, cukrász és neje Varga Aranka,, leánya: Mária Magdolna, rk. MEGHALTAK: • Rosenberg Mária (elvált Kopper Józsefné), házvezetőnő, izr. 70 éves, érelmeszesedés, szívhüdés. Baranyai József, kőmívessegéd, rk. 30 éves, tüdőgümőkór. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Tóth Lajos, szövőgyári segédmes­ter, ref. és Gaál Olga, ref. Iskola-táskák, Iskola-börönd, Iskola-aktatáskák legolcsóbban a készítőnélI P szakképzett böröndösnét Győri Pápa, Kossuth Lajos-utca 1. szám. Szerkesztői üzenetek. Lantomat pengetem: Versei jók, de terjedelmüknél fogva lapunkban nem tudjuk közölni. Többeknek. Felkérjük igen tisztelt munkatársainkat és olvasóinkat, hogy ha bármilyen közlemény köpését kí­vánják, úgy azt legkésőbb szerdáin este 5 óráig szíveskedjenek hozzánk jut­tatni, mert azt vagy egyáltalán nem,, vagy pedig csak rövidített alakban van módúinkban közzétenni). II. a. Szép annak az élete... c. költeményét alkalomadtán talán tud­juk közölni. A nagyon hétköznapi szavakat kerülje költeményeiben. Hirdetőinkhez. Kérjük a hirdetőket,, hogy bármilyen hirdetési ügyben köz­vetlenül a kiadóhivatalhoz fordulj aiuaik: Korvin-utca 3. szám alá, déllelőtt 9—1 óráig. Lap tulajdonos: a Pápai Belvárosi Katolikus Kör. Felelős kiadó: NEMCSICS ELEK. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pápa, Korvin-utca 3. Előfizetési ár: egész évre 8 P, félévre i 4 P, negyedévre 2 P. Hirdetések díjszabás szerint. Lapzárta: szerda délután 5 óra, hird&é' seké csütörtök délelőtt 11 óra. Készült a könyvnyomtatás feltalálásá­nak 500-adik esztendejében? a Keresz­tény Nemzeti NyomdaválMat R.-T nyomdájában Pápán. Felelős üzemvezető: Téglássy János

Next

/
Thumbnails
Contents