Pápa és Vidéke, 37. évfolyam 1-52. sz. (1940)

1940-09-01 / 35. szám

flzt beszélik... hogy a helybeli mozik abban verse­nyeznek, hogy melyik tud minél több olyan filmet hozni, amit a közönség már látott. (Esetleg ugyanazt többször is.) hogy valaki a vízfolyás irányában kereste a Bakonyér partját. hogy egyes utcák nem tudják meg­iérteni, hogy őket miért öntözik. hogy valaki így jellemezte magát: ,én nem tudok ankorát hazudni, hogy ,32 igazságot csak halványan is meg­közelítsem. hogy a Corso mozi a mult héten más imüsort hirdetett az újságban, mint a plakátokon. hogy egy kártyamatador 6 liter után felkiáltott: nyertem, 66, mert itt ötven­• ötttttt van. hogy egy Paripa Rezi kerékpárjá­val az árokban próbált rekordot javí­-tani. Vasárnapi levél Kedves Szerkesztőm! Ha eddig nem udta volna, ime, elárulom: 38 éves, nős. róm. kat. vallású, kétgyermekes OTBA-tag vagyok. Személyi adataim között az első négy együttvéve nem *okozott annyi lelki-megcsuszamlást, mint ez az utolsó. Ha ez sokáig így • megy, a végképpeni elotbásodás ve­szélye fenyeget! Álljon itt szerény pa­naszom ... Mint OTBA-tagnak, van sárgaszínű igény jogosultságom az 1.5 %-os beteg­segélyezési-jár uUk megfizetésére, en­nélfogva igényem ran az össz<>s szol­gáltatásra bölcsötöl a koporsóig, sőt, ha kedvem tartja, jogom van panaszra menni az okot adó körülmény bekövet­kezesétől számított 15 napon belül, egyenesen az igazgató-föorv s' oz. Ha lietán e törvényes időn b lül elhal'Józ­nék otlás fájdalmaimban, jogom van Szept. 2—3., hétfő-kedd. Nótás betyár Vadnyugati történet és a magyar filmgyártás örökbecsű remekmüve Mária nővér Főszereplők: Szörényi Éva, Jávor Pál, Svéd Sándor. Szept 5—6 , csütörtök péntek. MARLENE DIETRICH, WARNER OLAND, CLIVE BROOK főszerepl. Songhoi expressz Befejezetlen szimfónia Micsoda cirkusz Szept. 7—8., szombat-vasárnap. BOMBAVETŐK — TANKOK CSATAHAJÓK HARCA A francia összeomlás HÍRADÓK -i i* v -i ri 'i *i Ti -" i­ri-ir ri w r>*i tv ti ">*U Meghívom Önt... Tegyen egy próbavásárlást megnagyobbodott üzletemben, soha nem megy máshová. Használt is új tankönyvek, minden­nemű iskolai és irodai szerek állandó nagy rak* tára. Mindenféle könyvkötészeti munkát gyorsan jutányosán készítek. További szíves támogatást kérve, vagyok kiváló tisztelettel p^a, BEDŐCS JÓZSEF Deák Ferenc-u. 11. papírkereskedő és könyvkötő Előadások kezdete : hétköznap Vs7 és 8A9 órakor, ünnep- és vasárnap 4, V27 és 3/*9 órakor. — Elővétel mindennap tl — l-ig és 1 órával az előadósok kezdete előtt. Telefon: 11 33 külön másvilági-kobc Idokkal eljuttatni panaszomat illetékesekhez ... Di én nem megyek panaszra! Pa­nasz nélkül is megmondom: nekünk, szegény otbás pápai köztisztviselők­nek az OTBA nem ér egy lyukas ha­tost se, amíg a jelenben fennálló rendszeren gyökeresen nem változtat­nak! Sietve-sietek leszögezni: a világ­ért nincs kifogásom az OTBA hely­beli két orvosa ellen, akik mindig és mindenkivel szemben előzékenyen, be­csületes alapossággal és teljes lelkiis­meretességgel járnak el s akik ellen A Gorodok-satanowi emlékünnepről, a mezőgazdasági szakiskolai záró­ünnepről és az árvízről készült fényképfelvételek kaphatók! Forduljon bizalommal a mesterhez, ha szakszerűen készített amatőr-f ény k épeket, vagy rossz szemének gyógyító és jó szemüveget akar. IMRE vizsgázott látszerész- és fényképészmester FQTOOPTIKA sza^üle'e Pápa, Kossuth Lajos-utca 21 legfeljebb az a panaszom, hogy keve­sen vannak, mert ha mégegyszer rny­nyien lennének is kevesen volnának, — mondom, — nem az ö hibájuk az, hogy a bölcső és koporsó közti űr­ben otbamentesen lebegni vagyunk kénytelenek... Kevés az orvos, nincs Szakorvosi el­látás, bonyolult, adminisztráció. körül­ményes a lö'ZGti oruis illetékességé­nek hifürkészése, nem látjuk tisztán, hogy mikor kell mennünk a körzeti or­voshoz, mikor az ellenőrző-orvoshoz, mikor Kelt megfizetnünk a hörzeti or­vos készkiadásait s általában hol kez­dődik a kedvezmény és hol végződik a ráfizetés, valamint, hogy mikor lesz a szakorvosi ellátás igényjogosultságá­nak elbírálásánál a körzeti orvosból kezelő orvos és vica-vsrza. Csak azt érzem, hogy ha — ne adj Isten — egy tégla a fejemre esik, nekem halálom előtt még feltétlenül cl kell mennem egy OTBA-orvoshoz, aki megadja a szükséges falmentvényt vagy beuta­lást ... Ha már rendszeresen nem le­het változtatni, legalább kérünk még sürgősen egy-két körzeti orvost, (S 't­leg szakorvost. — Istenkém, mi történ­het? — Igénybevesszük őket. A már meglévők pedig egy kicsit tehermente­síttetnek, úgy vélem, ezt ők maguk sem bánják! Mert így: OTBA-tag annyi, mintha teszem azt ÁLMA-tag, avagy BALGA­tag lennék ... A jobb jövő reményében vagyok Szerkesztő Ürnak betegen is dacoló híve: FIGYELŐ. BALESETEK. Ko'nn Samu 83 éves pápai lakos a héten elesett és kulcs­csonttörést szenvedett. — Ivics cs Fe­renc 55 éves pápai lakos leesett a ke­rékpárról és könnyebb sérüléseket szenvedett. — Holbok Sándor 49 éves pálháza pusztai lakost a ló megrúgta. — Rudi János 20 éves pápai lakos él­esett és a kulcscsontját törte. — Varga Sándor csóti lakos leesett a kocsiról és könnyebb természetű sérülések©!; szen­vedett. — Mindnyájukat az Irgalmasok kórházában ápolják, állapota egyiknek sem veszélyes. Pápa megyei város hivatalos közleménye Értesítés. Értesítik az érdekelteket, hogy Veszprém vármegye alispánjának 15,655/1940 sz. véghatározata, mely a Pápa—Gecse törvényhatósági út pápai vámház körüli szakaszán ösz­szegyülő csapadékvizeknek a Darza patakba való levezetésére vonatkozik, Pápa megyei város kiadóhivatalában (I. emelet 6 sz. szoba) 1940 évi augusztus hó 29-től 15 napon át közszemlére kitétetett s az érdekeltek ott betekinthetik. Pápa rr egyei város polgármesterétől. 8704/1910. iktsz. Pályázati hirdetmény. A m. kir mezőgazdasági szakiskolá­nál az 1940/41. iskolai évadtól kezdve megürülő két Pápa városi alapítványi helyre ezennel pályázatot hirdetek és felhívom a pályázni szándékozókat, hogy pályázati kérvényeiket kellően felszerelve f. évi szeptember 15-én déli 12 óráig a városi iktató hivatalba ad­ják be. A folyamodványhoz a következő ok­mányokat keli mellékelni: a) születési anyakönyvi kivonatot, mely igazol'ja a betöltött 17 éves életkort, b) iskolai bizonyítványt legalább IV. elemi osz­\ tály elvégzéséről, c) hatósági erkölcsi | bizonyítványt, mely egy évnél régebbi I keletű nem lehet, d) hatósági orvosi ; bizonyítványt az ép, erős és egészsé­I ségies testalkatról, szellemi feUettség­| ről és himlő elleni sikeres újraoltás­I ról, e) hatósági bizonyítványt, mely fel­I tünteti a felvételért folyamodónak il­| letőleg, ha kiskorú, atyjának (gyámjá­| nak) foglalkozását, vagyoni állapotát, 1 földbirtokának vagy bérletének nagy­ságát, a folyamodó kiskorú testvérei­nek számát és korát, f) szülői vagy gyámi "TTötelező beleegyező nyilatko­zatot tanúk és hatóság előtt aláírva ar­ról, hogy folyamodónak a szakiskolába való belépése engedélyükkel történik, őt a nyilatkozattevő a tanulmányi idő alatt szükséges ruházattal és az elő­írt felszereléssel ellátja és érette a megállapított díjakat megfizeti. Nagy­korúság esetén nyilatkozat nem szük­séges. A városi alapítványi díjak egyenként 180 P összegben vannak megállapítva, tehát az évi teljes ellátási díj (260 P) és, az alapítványi díjak közölti külön­bözetet, azaz 60 P-őt az alapítványra felvettek tartoznak az iskola pénztá­rába befizetni. Az erre vonatkozó kö­telező nyilatkozat is csatolandó a fo­lyamodványhoz, folyamodó szülője (gvámja) által aláírva és tanúzva. Pápa, 1940. augusztus 22. Hamuth János sk. polgármester. ÓVÁS SZÜNET. Az 1940. szeptember 1 és október 31. között lejáró váltók­nál a fizetési visszkereset érvényes.té­séhez óvás felvétele nem szükséges. 50 o/ 0 UTAZÁSI KEDVEZMÉNY Bu­dapestre az öszi Lakberendezési és Háztartási Vásárra, valamint cca. 33 °/o utazási kedvezmény Budapestről vi­dékre. — Budapestre utazni Tehet 1940. évi augusztus hó 30-nak 0 órájától szeptember hó 16-nak 12. órájáig, viszi­szautazni lehet 1940. szeptember hó 5-nek 12. órájától szeptember hó 22­nek 24. órájáig. — A kedvezményre jogosító igazolványok és jegyek a Du­nántúli Leszámítolóbank R.-T. pápai fiókjánál lévő menetjegyirodában vált­hatók. Szűcs község elöljáróságától, 6. kgy.-l 135/1940. Árverési hirdetmény. Szűcs község tulajdonát képező fcovácslayst és műhelyt Szűcs községben 1940 évi szeptem­ber hó 8-án d. u. V23 órakor a kör­jegyzői irodában szóbeli nyilvános árverésen haszonbérbe adjuk. Az árverési feltételek a körjegyzői irodában a hivatalos órák alatt meg. tekinthetők. Szűcs, 1940 augusztus 27. Lehner Nándor s. k. körjző. Csida József s. k. községi bíró. Szűcs község elöljáróságától. 12. kgy. 1468/1940. Árverési hirdetmény. Szűcs község tulajdonát képező h 0 p c s m á t a hozzátartozó mellékhelyiségekkel együtt 1940 szeptember hó 8-án d. u. 3 órakor Szűcs községben a körjegy­zői irodában nyilvános szóbeli árve­résen haszonbérbe adjuk. Az árverési feltételek a körjegyzői irodában a hivatalos órák alatt meg­tekinthetők. Szűcs, 1940 augusztus 27. Lehner Nándor s. k. körjző. Csida József s. k. községi bíró. 30KBI M0Z60 Szept. 3-4., kedd-szerda. HANS MOSER, FRITZ KAMPERS és HANS JUNKERMANN mulatságos filmje 9 makrancos ür Szept. 5 6-7 8., csütörtök­péntek — szombat — vasárnap KISS FERENC, TOLNAY KLÁRI, SZILASSY LÁSZLÓ főszereplésével Hat hét boldogság Rendezte: Tóth Endre. Zene: Fényes Szabolcs. Szereplők még: Könyves Tóth Erzsi, Pethes Sándor, Szaplonczay Éva, Mihályffy Béla, Simon Marcsa, Tompa Sándor. Előadások kezdetei Hétköznapokon 1/*1 és ll»9. vasár-és ünnepnapokon '/«4.6 és V«9 órakor. Jegyelővétel délelőtt 11 —l-ig. délután az elő­adások kezdete >*lfitt egy órával. Jegyrendelő telefonszám : 10-88. — A telefonon rendelt jegyeket kérjük l/« órával az előadás kezdete előtt kiváltani.

Next

/
Thumbnails
Contents