Pápa és Vidéke, 36. évfolyam 1-54. sz. (1939)

1939-04-23 / 16. szám

f POR T tfyugatf bajnokság. SVSE—CVSE 8:1 (1:0) Sopron. Vezette: Váraljai. Jó kezdés és szép elsőfélidei já­ték után teljesen letört a szomszéd nagyközség elsőosztályu csapata. Nagy iramot diktált az SVSE a má­sodik félidőben és a fáradt ceii gár­da nem bírla ki az erős ostromot. Némi kis botrány is volt a második félidőben a játékvezető meggondo­latlan Ítélkezése folytán, de a mér­kőzést annak ellenére, hogy a CVSE egyszer levonult, végig játszották. PPSC-FAK 5:0 (2:0) Pápa. Vezette: Rosenberger II. Gyenge próbálkozással kezdődik a mérkőzés és egyik csapat a másik után ront el nagy helyzeteket. Nem boldogulnak a Perutz csatárok a jó fűzfői védelemmel. Az első szögletet a Fűzfő rúgja, de a felszabadító után a pápai fiúk támadnak — ered­ménytelenül. A 8. percben nagy hely­zet van a vendégek kapuja előtt, amikor Ács nagyszerűen ívelt sarok­rúgásának mind a három belső csa­tár melléfejel. Tiszta mezőnyjáték után Antalfi lövi az első kapufát, nem sokkal utána nagy lövést ereszt kapásból kapu fölé. Eredmény még a 30. percben sincs, amikor a FAK csatárok veszélyes támadása után Tomenga a felszabadító. Eddig egyik csapat sem mutatott semmi külö­nöset, most azonban érezhetően a hazai csapat kerekedik felül, ami­nek a 38. percben megvan az ered­ménye, amikor Magyari a tizenhatos­ról fordulásból nagy felsősarkos gólt lő. 1:0. Két perc múlva rádupláz és az elsőhöz hasonlóan rúgja a máso­dikat.. 2:0. A Perutz szorongat, mi­közben vége az első félidőnek. * Ebben a félidőben teljesen a Pe­rutz az ura a labdának, bár túl nagy fölényt nem tud kiharcolni. A 20. percben Bolla kiadásából Antalfi eredményes, amikor ballábbal lapo­san a balsarokba lő. 3:0. A negye­dik gólt Ács szerzi; egyéni játéka végén a középről bombáz a hálóba — védhetetlen volt. Ettől kezdve szorgalmasan támad a hazai együt­tes és Németh beállítja a végered­ményt. 5:0. Nem játszott túl jól csapatunk és mégis íeijesen fölényesen és meg­érdemelten győzött. Antalfi nagyon megtalálta helyét a jobbszélen, min­den lövése veszélyes és szép volt, gfeszönelmviivÉnitÉs. Mindazoknak, kik felejt­hetetlen drága jó halottunk temetése alkalmával részvé­tükéi kifejezni, koszorút, vi­rágot küldeni szívesek vol­tak, ez úton is őszinte kö­szönetét nyilvánítja a Kalmár-család. a szerencse azonban nem kedvezett neki, mert csak egy gólt lőt. A csatár­sorral teljesen meg lehetünk elégedve. Magyari nem játszott jól, viszont egymásután kétszer volt eredményes. A fedezetsor szürkén, a védelem jól játszott. Német javuló formát muta­tott, bár még nem az igazi Hubertus—SzFC 5:1 (0:1) DAC—GyAC 2:2 (2:0) KFC—Várpalotai Unió 2:0 (1:0) II. osztályú bajnokság. Almásfüzitő SE—P. MÁV 2:1 (1:1) Szerencsétlen mérkőzésen győzhe­tett volna a vasutas csapat. A játé­kosokra nem lehet panaszkodni, bár volt egy-két gyenge, nem éppen ilyen erős mérkőzésre alkalmas játékot produkáló egyén a helyi csapatban. Az Almásfüzitő, ha jobfc nem is volt, de legalább olyan volt, mint a pápai csapat. A vasutasok ezzel a veszte­séggel majdnem teljesen biztos, hogy elestek a bajnokságtól. Sport»liirek. Április 23-ára, vasárnapra a követ­kező mérkőzések vannak kisorsolva; SzFC—Perutz SC. Nagy küzdel­met, de pápai győzelmet várunk kis gólkülönbséggel. Ha a múlt heti formáját kijátssza a PPSC, akkor biztos a győzelem. P. Vasutas—TSC II. Nem lesz könnyű a bajnokságtól már nagyrészt eleső vasutas csapatnak ezt a meccset sem megnyerni. A PPSC II. csapata a TSE-t lá­togatja meg hazájában. A jó formát játszó, fiatalokból álló együttes nem csinál meglepetést, ha győz. Nem hivatalos helyen hallottuk, hogy az SVSE megóvta a Perutz elleni meccsét melyet március 19-én játszottak iit, Pápán. Ha az egyes­bíró helyt ad az óvásnak, akkor re­méljük nem hagy cserben bennünket másodszor is a hazai csapat. A Pápai Football Club tennisz­szakolytáíya felkéri tagjait, hogy f. hó 22-én szombaton este 726-órakor az egyesületi helyiségben megtartan­dó megbeszélésen okvetlenül meg­jelenni szíveskedjenek. Pápa megyei város polgármesterélő!, ad 1871/1939. iktsz. Versenytárgyalási hirdetmény Alulírott ezennel nyilvános verseny­tárgyalást hirdetek a Gyimóti-, Somlói- és Nzeut István uta­kon létesítendő mintegy 8000 m 2 kisköburkolat fektetési munkálataira. A szabályszerűen kiállított aján­latokat f. évi május hó 10-én déli 12 óráig lehet beadni a város iktató hivatalába. Bánatpénz 2%. A kiírási müvelet a városi mérnöki hivatalban kapható 20 fillér posta­bélyeg beküldése ellenében. Pápa, 1939 április 17. j Hamuth s. k., polgármester. Hadirokkant, hadiárva, vagy hadigondozott férfiakat jegyszedőnek felvesz CORSO filmszínház Jelentkezés egy évnél nem régibb keletű hadigondozási igazolvánnyal folyó hó 23-án, vasárnap délelőtt 10 órakor Pápa, Deák Ferenc-u. 8 alatt. Pápa megyei város polgármesterétől. ad 965/1939. iktsz. Versenytárgyalási hirdetmény A város iulajdonát képező Antal­háza-pusztán az egyik magtár átépítéséhez szükséges kőmives*, ács-, cserepes- és bádogosmunkák vállalatba adására ezennel Pápa város terü­letére korlátozott nyilvános verseny­tárgyalást hirdetek. Az építkezéshez szükséges fa-, tégla- és cserépanyag a vállalkozóknak a helyszínen ren­delkezésre áll díjtalanul. Az ajánlatok beadásának határ­ideje április 24-én déli 12 óra. A kiírási művelet és az ezen épít­kezésié vonatkozó minden felvilágo­sítás a v. mérnöki hivatalban kapható. Pápa, 1939. április 3. Hamuth János s. k, polgármester. Értesítés Tisztelettel értesítem a nagy­érdemű közönséget, hogy Török Bálint-utca 27. sz. platt (Bor­bély Kálmán fűszeres házában) fodrászüzletet nyitottam és azt a mai kor igényeinek megfelelően beren­deztem. Figyelmes kiszolgálás! Kérem a n. é. közönség szíves pártfogását és vagyok kiváló tisztelettel Polgár István fodráxzmester. Tisztelettel értesítem a nagyra­becsült vevőimet, hogy böröndös és bőrdíszmű­üzletemel és műhelyemet iossutii Lajos utca 1. sz. alá helyeztem át, a Tocsik és Mikával szemben, a Laufer szűcs mellé. Továbbra is kérem a nagyrabecsült vevőim szíves pártfogását. Kiváló tisztelettel: Győri bőrclndös. Állami anyakönyvi kivonat. 1939. április 14—20. Születtek: Ápr. 15. Pócza Sándor gazdasági cseléd és neje Kálmán Eszter, leányar halvaszületett. Ápr. 16. Csukárdi János népzenész; és neje Szórádi Mária, fia; János. rk. Ápr. 18. Hevesi Sándor kocsis és neje Oláh Zsófia, leánya: Ilona, ref. Ápr. 19. Farkas Lajos napszámos és neje Berkes Gizella, fia: halva­született. Meghaltak: Ápr. 14. Özv. Kalmár Károlyné Vághó Mária, rk., 72 éves, tüdőlob. — Dr. Kreisler Károly nyug. vasúti orvos, izr., 77 éves, tüdőlob. Ápr. 15. Sas Rozália Mária, rk., 17 hónapos, hurutos tüdőlob. — Pap László Lajos, rk., 4 éves, huru­tos tödőlob. Ápr. 16. Bődör Erzsébet, rk., 9 hónapos, tüdőlob. — Zarka Rozália Ilona, rk., 3 éves, tüdőlob. Ápr. 17. Zsenák Gyula rk., 18 napos, veleszületett gyengeség. — Major Erzsébet, ref., 19 hónapos, hurutos tüdőlob. Ápr. 18. Dolgos Irén, ev., 4 hó­napos, görcsök. Ápr. 19. Godácsi Ferenc nap­számos, rk., 18 éves, agyhártya­gyulladás. — Kovács József Imre, rk., 13 hónapos, tüdőlob. (Kanyaró.) Ápr. 20. Bakos Tibor, rk., 7 hó­napos, kelevénykór. Házasságot kötöttek: Ápr. 15. Mayer Jenő borbélysegéd, rk. és Horváth Margit szövőgyári munkásnő, rk. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, akik drága kislányunk, illetve testvérünk temetésén megjelentek, vagy részvétüket bármi módon nyilvánították, ezúton mon­dunk hálás köszönetet Sass- család. Hálanyílatkozat. Felejthetetlen jó férjem elhunyta alkalmával minden irányból tanúsított általános őszinte részvét bensőséges és oly jóleső szeretetteljes megnyilvánulását hálatelt szívvé! ez úton köszöni özv. dr. Kreizler Károlyné. La pzárta: csütörtök déli 13 árakor Felelős kiadó: Nemcsics Elek.

Next

/
Thumbnails
Contents