Pápa és Vidéke, 35. évfolyam 1-53. sz. (1938)
1938-12-31 / 53. szám
Szenzáció! Iíeíü lehetetlenség! Itt sz első pápai keresztény Jtszaküzlef VBSZELL Üzlet: Ha?h? M Fő u. 6. 8sám. takás és rakár: J^hai M -u. 56. ss. Mindennemű festék-, lakk- és kence-áiuk, háztartási cikkek állandóan rakíáron. T«íef jnHáffl *ao tést folytatjuk, mert ezáltal lényeges kamattehertől szabadulunk meg, amit beruházásra fordíthatunk. — Tervbevettem egy betonhid építését is, vigy a Szaimavári Kovács János-utcában, vagy a Kertvárosban, hogy melyik kerül most megoldásra, azt a kívánalmak határozzák meg. — Remélem, hogy a Kertvárosi iskolát is bővíteni tudjuk még egy tanteremmel, mert az iskola látogatottsága kívánatossá teszi az iskolának négy tanerőssé való kifejlesztését. Szerettünk volna még többet hallani, de az idő sürget, az előszoba telve emberekkel, kik ügyes-bajos dolgaikat akarják elintézni. Távozni vagyunk kénytelenek, megköszönjük mindazon szépeket, amiket rajtunk keresztül ad tudomására a városnak Hamut'n János polgármester és arra kérjük, hogy ezt a munkakedvét soha ne veszítse el, legyen továbbra is á város szegenyeinek gondos atyja, majd boldog újévei kivánva, emelkedett lélekkel megyünk el tőle. (y-y). Háziipari tanfolyamok megyénkben A nemzetgazdászok egyrésze azt hirdette, hogy a géppekkel dolgozó nagyipar sokkal olcsobban s jobban tud dolgozni és, hogy idővel a kisipar és a kisipar körébe tartozó házipar teljesen megfog szűnni. Ez a jóslat mini sok más nem következett be. Sőt napjainkban a kisipar és házipar erősödését tapasztalhatjuk. A kisipar erősödéséi mutatják többek között a házipari tanfolyamok. A tanfolyamokon a falusilakóság megtanulhatja a vászonszövést a fehérnemű és felsőruha varrást, a kosár és kasfonást, az egyszerűbb gazdasági szerszámok elkészítését, a szalmafonást. Mind olyan munkaköz melyből a falusi embernek nagy a szükséglete, így nagy a megtakarítás is, melyet saját keze munkája után elérhet. Tervbe van véve az angóra nyúl gyapjának feldolgozásának elsajátítására is egy tanfolyam. A megyénkben a következő községekben nyílik tanfolyam január havában. Mihályházán, Nagygyimóton, Gecsén, Bakonyjákón, Farkasgyepűn, Kéítornyuiakon, Külsővaton és Lovászpatonán. Kívánatos, hogy a falu fiatalsága ezeket a tanfolyamokat minél nagyobb számmal látogassa. A felsoroltakon kívül szép sok más hasznos ismeretekkei is el lesz ott látva. náljuíc. Egyedüli megoldási lehetőségnek kínálkozik az Irgalmasrend kórházának fertőző-osztállyal való kibővítése, mert uj kórház felállítására gondolni sem lehet. Az Irgalmasrend vezetőségében meg is van a jóindulat, hogy a város közönségét ezen terv keresztülvitelében támogassák. A kibővités költségeit a városnak kellene viselni, amihez állami támogatást is remélhetünk. Bízom benne, hogy ezen fontos kérdést is megtudjuk a jövő évben oldani. — Nagyon szépen bevált a kertvárosi gyermek-menedékház, állandóan 50-60 gyermeket foglalkoztat, s ezek főként a szegényebb néposztály gyermekeit. A jövő évben fel kívánom állítani a második gyermekmenedékhelyet, hogy a város más részén lakó gyermekek és otthonra találjanak, mig szüleik a munkában vannak. — A szegénygondozás és ellátás megfelelő kiépítését is tervbevettem s ezért még egy általános védőnőt kérek a minisztériumtól. A védőnő feladata lenne a szegény betegek láHí úi éwfean retikült, pénztárcát, bőröndöt olcsón és jól csal a kiszítínsl vehet. Győri bőrdíszműves Pápa, Kossuth Lsj 33<°utca 32. togatása, környezettanulmányok végzése és a szegényei látás korszerű megvalósitása. Szeretném, ha Pápán ezen a íéren nem lenne panasz és minden rászoruló megélhetése biztosítva lenne. — Csak nagy vonásokban vázoltam azon elgondolásaimat, amiket szociális téren szeretnék megvalósítani, természetszerűleg még több olyan gondolatom van, amik ugyancsak a szegény néposztályon vannak hivatva segíteni. Fokozatosan mindent megvalósítunk. Örömmel és hálával nyugtázzuk a polgármester ezen nemes és szép elgondolás ,it, amelyek mindegyike a város szegényein kiván segíteni. Látva azt a lelkesedést és akaratot, ami a polgármesterből kiárad, mindezek és még sok üdvös terv megvalósításában nem is kételkedünk. A továbbiák során kérdezzük, hogy egyéb vonatkozásban, mik a tervei a jövő évre. — Az útépítési programmot folytatni kívánom —• mondja. — Ez évben elkészül a Gyimóti- és Somlaiút a vám ?g; a többi utcák javítását és rendbehozatalát is fokozatosan végezzük. — Előreláthatólag a jövő év sem fog meglepetést hozni számunkra, ami a város költségvetését felborítaná. Az eddig folytatott okszerű gazdálkodást folytatjuk. Ez év végéig hozzávetőlegesen egymillió pengő adósságtól szabadultunk meg, ha költségvetésünket zavartalanul keresztülvihetjük, a tartozás törleszA Légoltalmi Dicember 27-én, kedden es?e a ' Városháza tanácstermében folytató- j dott a Légoltalmi L'-ga felvilágosító ! előadása. Mészáros Lajos tiniió a gázok fajait ismerieííe. Megemlítette, hogy a vegyészek ezerféle különböző gázt ismernek, de a sok ismert gázok közül csak 15 20-at lehet alkalmazni harci gázként, majd a harci gázok fizikai tulajdonságait s azok élettani hatásait ismerhette. Részletesen foglakozott a harci gízok legveszélyesebb fajával a musíárgázzal, ami 5 és félszer nehezebb, mint a levegő. Felemii ette, hogy a lapokban azt a hírt olvashattuk, hogy a japánok egy új, ismeretien — a mus'árgáznál pusztitóbb haüsű gázt találtak fel, ami szerinte nem valószínű, me;t veszélyesebb gázt, mint a mustárgáz nem létezik. Ezek után a mustárgáz felfedezésének történetéről számolt be. 1886 óan Mayer Viktor kísérletezett a gázokkal s kísérletezés közben észrevette, hogy sikerült neki olyan gáz! előállítani, ami munkaLiga előadása j társainak bőrén pir)s hólyagokat hűj zoít. Felfedezését bemutatta az élet! tani intézetnél, hol különféle állatokat inficiállak vele s azok rövidesen elpusztultak. 1886 tói 1914-ig, a világháború kitöréséig nem foglalkoztak veszélyessége miatt Mayer felfedezésével A háború kitörése után pár hónapra a német vegyészek újra nekiálltak Mayer felfedezésének tanulmányozásának s 1917-ben az Ypernnéí alkalmazták a mustárgázt először harci eszközként. A gáztámadásnak 370 gázsérüli és 80 halo't lett a következménye. A mustárgáz olajszínű folyadék. Hatása csak pár óra múlva jelentkezik. Azt tartják, hogy a feketeés barnabőrű emberek nem oiyan érzékenyek a mustárgázzal szemben, mint a szőkefajú, fehérbőrű emberek, de ez a hiedelem a tudományos vizsgálatnál nem bizonyult valónak. A gáz hatása még a feketebőrű emberek között is egyénenként más és más. A mustárgázt az ellenséges repülők vagy bomba alakjában dobják le, vagy permetezik, vagy pedig HmDE$$m a „Pápa és Vidéké"-ben apró üvegcsékbe zárva szórják le. Gaz formájában a szemet, a légutakat és a íüdlt támadja meg. A legjobban ugy tudnánk ellene védekezni, ha az egész testünket zsírral, vagy vazelinnel be tudnánk kenni. D.í a védekezésnek ez a módja kivihetetlen. Ugyanis ruhánkkal a fenti anyagokat a testünkről ledörzsöljük és azok fertőtlenítő hatása igy megsemmisül. Fertőzés esetén ruhánkat, cipőinket vessük le és klórmésszel dörzsöljük be azokat. Testünket pedig mossuk le meleg vizzel és szappannal. A közvetlenül a bőrünkre jutott mustárgázcseppet ronggyal, vattával itassuk fel. Zsebkendőnket ne használjuk a fenti célra, mert könnyen előfordulhat, hogy azt megszokásból zsebrevágjuk és azzal később orrunkat fertőzzük meg. Befejezésül a mustárgáz el eni többi óvóeszközöket ismertette. Mészáros Lajos szakszerű előadása urán Horváth István ny. polgári isk. íga?gató felszólalásával az előadás vígét ért. Bngapitin énei és az felte benutatfiozása BaboBjbflbei Karácsony szent napja az idén B ikonybé ben nemcsak a megváltó szeretetnek volt az örömünnepe, hanem a fiatal, ambiciózus Szabó Pál kántortanító, a pápai képző volt tanítványának fáradozása következtében az egyházi ének szép fejlődésének is kiinduló pontja. Novemberben énekkart kezdett szervezni, az iskolásgyermekeket pedig az egyház ősi énekére, a gregorianra kezdte tanítani. Az éjféli misén mutatkozott be az egyszerű falusi legényekből és leányokból szervezett énekkar. Barabás pásztormiséjét, Kyrie és Glóriáját mutatták be. A Kyrie még az adventi homály epedő vágyódását fejezi ki a Megváltó uíán, a Glória angyalkarával már a betlehemi éj misztikus örömét varázsolja elénk. Mindezt gyönyörűen fejezte ki az énekkar rövid idő alatt is meglepően összeszokott éneke, a bemutatkozás sikerült és s?.ép reményekre jogosít. Karácsony napján azután, talán a középkor szerzeteseinek áhilatos éneke óta most először szállt az ősi gregórián melódia az ég felé az ősi apátság templomában. Ártatlan gyerm;kajkak énekeltek az Úrnak az ősegyház nyelvén, dallamán és szellemében. Ez az eredmény mutatja, hogy érdemes a néppel foglalkozni és meg lehet tanítani a gregoriánt is, csak hozzáértés, áldozatot nem tekintő munka kell hozzá. A bakonybéiiek pedig nem fogják elfelejteni az idei karácsonyt, amely ily szép, kedves élményt hozoit számukra, méltót Szent István évéhez. Dr. J. Gy.