Pápa és Vidéke, 34. évfolyam 1-52. sz. (1937)

1937-08-15 / 33. szám

POLITIKAI H Eli Ll P. - MEGJELENIK MINDEN VftSAüNHP. Szerkesztőség: Horthy Miklós Fő-utca 21. Telefonszám: 199. Kiadóhivatal: Csáky-utca 21. Telefonszám: 157. Laptulajdonos: a Pápai Belvárosi Katolikus Kör. Felelős szerkesztő: DR. NAGY GYÖRGY. Előfizetési ár: egész évre 8 P, félévre 4 P, negyedévre 2 P. Hirdetések milliméteres díjszabás szerint. Hasábmiliméter a hirdetések között 4 fill., a szöveg között 5 fill Tájékoztató Irla: Dr. Sulyok Dezső Sokan fordultak az utóbbi időben hozzám kérdéssel, hogyan is áll a magyar belpolitika szénája, mi az oka annak a kifelé alig érthető állapotnak, hogy az ellenzéki pártok hol támogatják, hol támadják a kormányt. A nagy közönség jórésze zavarban van, mint annyiszor történt, most is valami huncutságot sejt a látszólagos nyugalom alatt, szükségesnek tartom tehát, hogy választókerületem közönségének rövid tájékoztatást adjak a belpolitikai helyzetről. Az, ami szemünk előtt történik, egy nagy felszámolás, eltakarítása egy kormányzati korszaknak, melynek ártalmas volta csak akkor bontakozott ki teljes egészében, amikor már túl voltunk rajta. Voltunk néhányan, akik még Gömbös Gyula hatalmának tetőpontján észrevettük, hova rohan az ország az ő kormányzata mellett, s egyik kezünkön elszámolható számban voltunk olyanok is, akik ezt a felfedezésünket ki mertük mondani, de a nagytömegnek csak az ő emberileg végtelenül sajnálatos és részvétet keltő, de az ország szempontjából óriási jelentőségű halála után nyilt meg a szeme és látta meg a veszélyt, melynek a partján tántorogtunk. Ez a kormányzati rendszer a maga romboló hatását minden irányban éreztette. Egyik nagyon fontos jellemző sajátsága volt, hogy páratlan szenvedéllyel korbácsolta fel a nép legszélesebb rétegeinek a nemzeti átalakulásra irányuló igényét, anélkül, hogy valaha is szándékában lett volna ezt a nemzeti nemzeti megújulást a legkisebb mértékben is megvalósítani. Soha akkora ellentét a hangoztatott frázisok és az élet valósága között nem volt, mint ebben a korban: nagy hangon beharangozott reformigéretek és egészen vérszegény, a nép nagy tömegeinek javát egyáltalában nem szolgáló gyámoltalan és kezdetleges törvények jellemezték ezt a kort. Ez az eljárás űzhető ideigóráig, de borzasztó elgondolni is azt, mire kellett volna virradnunk, ha a népámítás tovább tart és a nép maga rájön arra, hogy milyen játék történik az ő rovására. Nagyhangú, semmitmondó frázisoktól harsogott az egész magyar közélet, de ha a markunkat összeszorítva megakartuk fogni a dolgok lényegét, meglepődve kellett megállapítanunk, hogy nincs mit fogni: csak szalma van, mag sohasem volt benne. A másik alig visszacsinálható tévedése ennek a kornak amit a külpolitikában végzett. A német orientáció, melyet a kor vezető embere csak azért lovagolt ki mindenáron, mert ebben látta a törvényes magyar királyság visszaállításának legbiztosabb ellenszerét, a magyarság jövője szempontjából óriási nehézségeket rejt magában. Egy nép, mely a magyarságnak legtermészetesebb ellenfele, melynek minden terjeszkedési vonala keresztezi a magyarság életútjait és amely radikálisan harcot kezdet a keresztény vallással, amely a magyarság egyik legbiztosabb fegyvere a jövőért folytatott küzdelemben, sohasem lehet a mi hasznos barátunk. Meg kell ezt a népet is becsülnünk, nemzeti fájdalmat és a felemelkedésre irányuló emberfeletti erőfeszítéseit tisztelnünk kell, mert tiszteletre méltóak is, de szekerünket hozzákötni, tőle várni, hogy rajtunk segítsen, ez több mint rövidlátás. Mindezt nem a józan megfontolás ! diktálta így, hanem a törvényes ki| rályi hatalom viszatérésétől való szorongó félelem, mert ez ellen igen nagyot vétett az, akinek sorsunk irányítása négy éven át a kezébe volt letéve. Az indulat rossz tanácsadó és akit nem a népe sorsának józan átgondolása, hanem az indulat vezet, az legjobb meggyőződését követve és egyéni korrekségét megőrizve sem lehet jó népvezető. De talán mindkét előbb elmondott eredménynél borzasztóbb az a rombolás, amit a NEP uralom a társadalom megbontása terén végzett. Azok a balkáni módszerek, melyeket ez a rendszer itt megvalósított, a lovagias és nemes gondolkodású magyar nép lelkétől mindig idegenek voltak. Az előtt soha nem volt az, hogy a politikát a magán életre átvitték volna, soha nem fordult elő az, hogy kétes előéletű párttitkárok a polgárok legszentebb magánügyeibe ütötték volna az orrukat. Csak a nemzeti egység hazug jelszavát megszentségtelenítő berzenkedés hozta magával, hogy fülbe súgva, titkon terjesztve, kémrendszerek alapján minősítve kerültek elbírálás alá a polgárság magaviseletéről szóló hirek. Csak most lett divat az, hogy akinek valami kis közigazgatási, vagy bírósági ügye volt, azt hamarosan felkereste a NEP jól ismert figurája és bizalmaskodva a fülébe súgta, hogy ha jó elintézést akar, forduljon a párt illetékes szervéhez. A magyar bíróság hozzáférhetetlen, tiszta fehér tógáját csak ez a rendszer kezdte kikezdeni azzal, hogy hazug módon elterjesztette magáról azt a látszatot, mintha neki még itt is szava volna. Csak most értesülünk jobbról is, balról is a suttogásról, hogy a szolgabíróságnál ennek, a rendőrségnél annak van befolyása, s noha maguk ezek az intézmények nem is tudtak erről és páratlanul szolgálták a nemzet ügyét, mégis a sok csúszómászó és fülbesugdosó kortes és élharcos elérte azt, hogy a népben olyan balhit verhetett gyökeret, hogy nálunk a politika keze mindenhova elér. Ha valakinek állás kellett, ha valaki a fiát egy iskolába akarta bejuttatni, Pápán is megkapta az utasítást, hogy hogy látogasson meg egy bizonyos magasrangu urat, mert másként nem boldogulhat, csak őrajta keresztül. Mindenki tudta ezeket és mindenki borzadva gondolt arra, hogy miként kell magát megaláznia, ha egyszer valamire szüksége lesz. Ezt a balkáni rendszert népünk óriási többségének becsületes gondolkodása undorral utasította el magától, de a törpe kisebbség azért nyakunkra ült, bizonyos, kivételesen megtévedt és a párt zsoldjába állt hivatalnokok segítségével felszínen tudta magát tartani és éveken át szívta itt a társadalom jobb és nagyobb részének az életerőit. Mindezeknek a szörnyű és a nemzet jövőjét már végzetesen fenyegető maradékoknak az eltakarítása folyik most. Egy tiszta szándékú és tisztakezű, igaz magyar ember a miniszterelnök, akinek egész lénye épúgy irtózik ezektől a dolgoktól, mint a nép lelke. De a takarítás nehéz. Az élősdiek igen bevették magukat minden nyílásba, szinte hatalmukban tartják a házat és mire kifüstölik őket, sok időbe és sok munkába kerül. Pártom, a Független Kisgazdapárt látja ezt a takarító munkát és noha a nemzeti jövőt illető nagypolitika terén igen nagy különbségek választanak el bennünket Darányitól, nem teszünk útjába egy szalmaszálat sem, mert ennek a csődtömegnek a felszámolását mindennél fontosabbnak tartjuk. Ez a magyarázata annak, hogy hallgatunk és lojális ellenzék maradunk mindaddig, amíg a tisztogatás munkájának folytatását látjuk. Meg kell azonban állapítanunk az*, hogy ez a munka másképpen fest fent, mint lent. Fent már a legjobb egyetértés van ezen a téren Darányi és különösen Széli és az ellenzék között, itt lent azonban még mindig tart a kiskirályok rémuralma, még ma is a páttitkárok és hasonló kártékony szervek akarják uralmuk alá törni a függetlenül gondolkodó magyar polgárságot. Véleményem szerint eljött az ideje, hogy felvessük a kormány előtt és a legközelebbi alkalommal fel is fogjuk vetni: mi közreműködünk a nemzeti egység megépítésén, mi nem támasztunk nehézséget a nyugodt politikai légkör kialakulása ellen, de viszont a kormány is lássa be, hogy a helyzetünk lehetetlenné válik, ha a nép itt lent azt látja, hogy még mindig azok dirigálnak, akik magukat az eltűnt szomorú időben annyira gyűlöletessé tették. Nem kívánunk senkit büntetni és nem kívánunk megtorlást, de annyit joggal meg kell követelnünk, hogy azok az emberek, kiknek puszta megjelenése is felforralja a tisztességes polgárság vérét, tűnjenek el a közéletből és ne mutassák magukat ott, ahol éveken át nemzeti egységet hirdetve, csak visszavonást, kútmérgezést és szeretetlenséget teremtettek maguk körül. Kijött a templomból és meghalt egy helybeli kőmívesmester Limperger István 61 éves köztiszteletben álló pápai kőmívesmester £ hó 8-án, vasárnap a délelőtti miséről kijövet hirtelen rosszul lett és összeesett. Az azonnal kihívott mentők már holtán találták az öreg kőmívest. Szívszélhűdés ölte meg. F. hó 10-én az egész iparostársadalom osztatlan részvéte mellett kité utolsó útjára.