Pápa és Vidéke, 33. évfolyam 1-52. sz. (1936)
1936-02-23 / 8. szám
I PAPA ÉS VIDÉKE 1936 február 23 Pápa m. város hivatalos közleményei. Hirdetmény. A gyümölcsfák és gyümölcstermés megvédése tárgyában a vármegye alispánja rendeletet adott ki, mellyel elrendelte, hogy a vértetü, almamoly, gyümölcspenész, varasodás és a hernyók elteni védekezést már lombhullástól—február végéig el kell végezni. Ennek alapján felhívom a város lakosságát, hogy a fák kérgének megfelelő vakarását, a hernyófészkek leszedését és elégetését, a fákon maradt száraz gyümölcs leszedését és elégetését még a tél folyamán a legnagyobb pontossággal végeztesse el, mert a mulasztók ellen a legnagyobb szigorral fogok eljárni s a szükséges munkát költségekre való tekintet nélkül a városi hatóság fogja elvégeztetni. Felhívom mindazon az 1918. évben született magyar állampolgárokat, akik a 19. életévükbe lépésüket az előirt mintájú és erre a célra szolgáló bejelentőlapok kitöltésével és benyújtásával eddig még nem jelentették be, ezen kötelezettségüknek folyó évi március hó 31. napjáig bezárólag feltétlenül tegyenek eleget, annál is inkább, mert ellenkező esetben ellenük kihágási eljárás indul. A bejelentőlapok a rendőrkapitányságon vehetők át és kitöltés után ugyanoda kell visszaadni. Állami anyaköiiYvi klvosial. Születtek: Febr. 14. Perlmann Mátyás harisnyakötő és neje Rosenzweig Tauba leánya: Ibolya, izr. Febr. 15. Nyári János népzenész és neje Nyári Rozália leánya: Mária, rk. Febr. 16. Kovács Ferenc gazdasági cseléd és neje Kozár Mária leánya: Mária, ev. Febr 17. Horváth Bálint napszámos és neje Németh Margit: fia, Tibor Árpád, ref. — Kerekes Imre ácssegéd és neje Pákai Gizella leánya: Mária Julianna, rk. Febr. 18. Pehm Lajos napszámos és neje Bakonyi Katalin leánya: Éva Mária, rk. Febr. 19. Krausz Róza háztarásbeli leánya: Magdolna, izr. Meghaltak: Febr. 14. Ács Miklós, rk., 13 hónnpos, íüdőlob. — Özv. Eisinger Mihályné Farkas Erzsebet, rk, 80 éves, szívbaj. — Raffael Gusztáv, teknő vájó, rk., 60 éves, szívbénulás deformáló csüz következtében. Febr. 15. Csordás Mária, elemi isk. tanuló, 13 éves, veselob. Febr. 16. Gáty Ferenc, elemi isk. tanuló, ref., 9 éves, gócos tüdőgyulladás. Febr. 18. Nemes Pál, földmivelő, ref., 56 éves, tüdőlob. Febr. 19. Tauszik Ignácné Nobl Rebeka, izr., 48 éves, tüdőgümőkór. Febr. 20. Hack Antal, napszámos, rk., 34 éves, belső zúzódások, elvérzés. Házasságot nem kötöttek. Lapzárta: csütörtök este 6 örakor. Felelős kiadó: Nemcslcs Elek. A Pápai Ker. Nemzeti Nyomdavállalat R.T. nyomása. Felelős: Memcslcs Elek. Most vegyen egy kis fáradságot magának és ízlelje meg 80 filléres és 1 P-6s idei édes borkülönlegességeimet. Már 60 fillérért is kaphat nálam 5 literes tételben idei jó zamatú borokat Hoffmann Józsua Pápa, Kis-tér 1. Tel.: 72. Szombaton este 10 óráig nyitva! Jókai ntea 28. szám alatt kétszobás udvari lakás mellékhelyiségekkel együtt május l-re kiadó. B Érdeklődni lehet az utcai lakásban. A Liget-utca 32 szám alatt levő H A Z, mely áll 3 szoba, mellékhelyiségek, udvar és gyümölcskertből május 1-ére Bővebb felvilágosítást ad DR. NAGY GYÖRGY ügyvéd (Fő-u.21.) flrcápolás is manikűr férfiak részére istin czendernel Pápa, Márton I.-u 10. sz. 7III Hoffer ruhaáruház mellett. ELRDÓ habos topolya teleháló jóállapotban. Sötétre is átpácolható. 74 Pápa, V orősmaPív-D. IS. Egészségügyi ís S irköveket, hadiemlékeket, utikereszteket s bát milyen kőfaragó munkát gondos kivitelben, jutányos áron készít Képpel József kőfaragó 16 Pápa, Széchenyi-tér 5. sz. Javításokat szakszerűen végez. Tervekkel, árajánlatokkal készséggel szolgál. Az összes látszer és fotóamatőrkellékek, amatőrmunkák kidolgozása! 11 Széchenyi drogériában! Pápa, Széchenyi tér 4. szám. ll A mértékhitelesítő hivatal által visszautasított mérlegek és súlyok valamint bármilyen gyártmányú gyors (Berkel)-mérlegek « szakszerű javítását állami hitelesítési kötelezettséggel jutányos árak mellett vállaljuk. Erdős és Szalay lakatos és mérlegjavitók. Korona-u. 51. Jókai Hangos Noz&ószJnház bemutatásra kerülő műsora: EléADÁH A VILÁftHlHÉ ZEISS-IKON MAH«IOSFILBITETÍTÖ KÉSI«LÉEKBL Február 35—26. Kedd—szerda. Csak 16 éven felülieknek 1 JOSEPHINE BAKER világhitü néger revüprimadonna első nagy filmje ZUZU. Főszereplők még : Mecséry Ha, Jean Gabin. Valághiradó. Február 27. Csütörtök. Csak egy nabigl A legjobb amerikai együttes: Joan Crawford. Róbert Montgomery és Franchot Tone főszereplésével A férjem barátnői. Társadalmi vígjáték. Rendezte : Edward Griffith. Nodern Herkulesek. Pápua és Kalabahai. Kaland a tenger alatt. Febr. 28—Sö—márc. 1. Péntek—sxombat—vasárnap. Az amerikai filmgyártás egyik remekel CHARLES DICKENS világhírű regényének filmváltozata COPPE&FIELD DáVBD. Rendezte: Cukor György, Főszereplők: W. C. Field, Lionel Barrymore, Maureen O. Suliivan, Madge Evans, Edna May, Olivér, Lewis Stone, Frank Lawtnn- Freddie Bartholomew, Elisabeth Allan Előadások kezdete i hétköznapokon ty«7 és l/i9 órakor, vasár-és ünnepnapokon V» 4, 6 és Va ö órakor. Jegyelővétel > Délelőtt 11—12-ig, délután az előadások kezdete előtt 1 órával. — jegyrendelő telefonszám: 194. — A telefonon rendelt jegyeket negyedórával az előadás kezdete előtt kell kiváltani. 11 Köttesse könyveit a Ke* resztény Nemzeti Vjomdában, Pápa, Csáky-a. 21. 'szerencséje lesz] HA ^ciánom UJjPOÍ Főlerakat: Braun Dezső terménykereskedő és bizományosnál ! Pápa. A pápai kir. járásbfrőság, mint telekkönyvi hatóság. 7582/1935. iksz. szám. ítwtoi IiiFdetmÉiiHigonif. A m. kir. kincstár végrehajtónak végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság végrehajtási árverést 400 P 881 tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a pápai kir. járásbíróság területén levő, Pápasalamon községben fekvő, s Fekete Ferenc és neje Nagy Juliannának a pápasahmoni 348 sz* tkvi bstéíben I. 1-4 sor 577, 578, 579, 580 hrsz. illetőségére 2000 P kikiáltási árban elrendel e. Az árverést 1936. évi április hő 16. napján d. e. 9 órakor Pápasalamon községházánál fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlan a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adható el. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10%-át készpénzben, vagy az 1881 : LX. t.-c 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapírokban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges birói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni (1881 LX. tc. 147., 150, 170. §§; 1908. XL. tc. 21. §). Az, aki az ingatlanért a kikiáltást árnál magasabb Ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (1908 : XL. t. a 25. ). Pápa, 1936. Január 12. Kapossy s. k., jbiró. A kiadmány hiteléülf; Vasa s. k., 60 tkvvezető