Pápa és Vidéke, 33. évfolyam 1-52. sz. (1936)
1936-09-27 / 39. szám
Speciális hajfestés és vlzhullám LINCENDERNÉL i Pápa, Márton I.-U.10. Hoífer ruhaáruház mellett. 117 Az 1936. évi budapesti nemzetközi fodrászversenyen dijat nyert. Porhanyó kiflik. Hozzávalók : 2 deka liszt, fél csomag dr. Oetkerféle sütőpor, 10 deka cukor, 1 csomag Oetker-féle vanillincukor, 2 kanál rum, 2—3 kanál tej, 12 deka vaj. A behintéshez őrö:t mogyoró vagy kristálycukor. — E készítése: A hozzávalókat jól eldolgozzuk, kis kifliket formálunk, tojással bekenjük, mogyoróval, vagy kristálycukorral beszórjuk, közepes tűznél kb. 25— 30 percig sütjük. Ne nagyon barnára süsssük. % PÖR T AtSetika Dunántúl győzött a Steyerek elleni atlétikai versenyen. A szept. 20-án megtartott Dunántúl—Steyer közti atlétikai verseny 63:45 arányban Dunántul fölényes győzelmével végződött. A már szombaton megérkezett vendégeket a pályaudvaron magyarruhás lányok és számos érdeklődő fogadta. A két Himnusz elhangzása után (nem tudjuk honnan szedték össze azt a kocabandát...?), Szűcs Dezső kollégiumi tanár üdvözölte őket, majd Ferdinánd Fieber, a Steyer csapat vezetője válaszolt. Az üdvözlések után a magyarruhás lányok zárt sorai között, s a cigányzene hangjai melleit vonultak a szálláshelyükre. Vasárnap fél 4-kor kezdődött, aránylag nem sok néző jelenlétében az atlétikai verseny, melyet rövid ünnepség előzött meg. Pápa város nevében Dr. Kiss Kálmán üdvözölte a vendégcsapatot, melyre Ferdinánd Fieber mondott rövid köszönetet. A Himnuszok és csatakiáltások elhangzása után megkezdődött az izgalmas verseny. Részletes eredmények: 100 m. 1. . Szondy (D) 11*2, 2. Karf (S) 113, 3. Sieigier (S) 114. A rendkívül szoros, mell-mell küzdelemben győzte le Szondy a két steyert. Magasugrás. 1. Bebesi (D) 180, 2. Hübl (S) 175, 3. Balla (D) 170. Nehéz küzdelembem, csak a harmadszori ugrásra sikerüli Bebesinek átlendülnie a lécen. Egyébkent a versenyzők pariaszkodtaK, hogy nem elég kemény a talaj az elugrónál. Bebesi szépen ugrik, • csak nagyon ideges. 1500 m. 1. Franck (S) 4 12, 2. Háiy (D) 413, 3. Lán. gos (D) 417. 4 Háry vezetésével indult ei a társaság. 1200-nal is még ő vezett, de látszik, hogy már nem birja úgy mint először. A steyer ragad és az egyenes hatalmas küzdelmében hat meterrel veri a kifulladt tíáryt. Súly. 1. Rak hely (D) 14 24, 2. Sárvári (D) 13*57, 3. Kamputsch (S) 13 44. Szép eredmény. 400 m, 1. Schöfi dr. (S) 518, 2. Somogyvári (D) 52 8, 3. Viola (D) 53"3. A rossz beosztással futó magyai fiukat a kiváló steyer a nagy hajrában biztosan veri. Diszkosz. 1. Tunner (S) 40.51, 2. Varga (D) 40 31, 3. Pethő (D) 39*51. Varga többet is tud, de nem sikerült neki. Távolugrás. 1. Szondy (D) 673, 2. Karf (S) 659, 3. Vadász (D) 637. Szondy, a kiváló atléta a második győzelmet araija. Ha egy kxsit jobban emelkedne, jobb eredményt is érhetett volna el. Gerely. Zdhlbruckner (S) 5671, 2. Somorjai (D) 54'70, 3. Tunner (S) 52 61. Nagy a küzdelem. A kiváló Steyer egy jó berántással, a közönség zajos tetszésnyilvánítása mellett repíti legmesszebbre a gerelyt. Rákhely, a favorit csúnyán leégett. 800 m. 1. Sienkiewitz(S) 2-02.1, 2. Bánfy báró (D) 2 03, 3. Háry (D) 2-03.6. Hiába, a steyer fu'ók tudnak beosztással dolgozni, marad még erejük a finisben is. Bánfy biró nem sokkal maradt le. Rud. 1. Farkas (D) 350, 2. Schőber (S) 340, 3. Kneisl (S) 330. A közönség kíváncsi érdeklődéssel várta ezt a szép és küzdelmesnek igéTkező versenyszámot. Az elsőség eldöntéseért a negyedik ugrásra sikerült Farkasnak átjutnia a lécen, ezzel megjavította eddigi rekordját. A szimpatikus Schőbernek is majdnem sikerült az ugrás. 5000 m. 1. Vass (D) 15:58-3, 2. Játékos (D) 16:02, 3. Haderer 16:46-6. Mindjárt Játékos tör előre, tőle két lépésnyire Vass. A két steyer már az elején nagyon lemarad. Egyeníetes, nyugodt iramban csak a két magyar versenyző van versenyben. Vass állandóan ragad, fokozatosan erősít és az utolsó 800 méteren előz. A célegyenesben Vass mégjobban nekiindul és a közönség lelkes biztatása mellett gyönyürü finissel ér célba. Játékos eredménye észak-nyugatkertileti rekord. 4x100 m. staféta. 1. Dunániul (Somogyvári, Vadász, Viola, Szondy) 44-1,2. Steyer (SyiegJer, Karf, Blockner, Tunner) 44-2. Szédületes iramban kezdett mind a két csapat. Az első két váltás jó, harmadik rossz, a steyer előre tör, de Szondy őrüli vágíába kezd és eléri Tunnert. Mell meil-mellett haladva küzdenek a győzelemért, mig a közönség lelkes biztatása mellett bedöléssei előbb ér Szondy a célba. Pompás küzdelem volt. A versenyt tehát Dunántul nyerte 63:45 arányban, ezzel a Hóman Bálint-vándordíj idei megőrzője lett. Az összes versenyzők a Magyar Atlétikai Szövetség emlékplakettjét kapták meg. (Pontozás: 5—3—1) mm i s i - i : s Í Egészségügyi és Isi lElköltözés miatt Árpád-utca 7. sz. alatt jutányos áron az alanti bútordarabok eladók: bord^plöss dívány, barokk díszkredenc. í'óa*ztal karosszékkel, perzsa ebédlőszőnyeg, írógép a-ztalkával, fehér csőágy matracokkal, összecsukható vaságy, vaskályhák, rézcsillár, tükör, képek, márvány mosdó rézdíszítéssel, káposztás hotd), mosóüst és ház, nagy mosóteknő, zsírbédönök, kerti melegágy 1x2 m üvegezett 376 fedőlappal Az összes látszer és foíóamatőrkellékek, amatprm unkák kidolgozása 111 Széchenyi drogériában! Pápa, Széchenyi tér 4. szám A verseny után jólsikerült táncmulatság volt. Futball. Előre—Perutz 1 :1 (1:0) Székesfehérvár. Biró: Potyi. Eldöntetlenül végződött a nagy mérkőzés. Perutz a mezőnyben szép játékot mutatott, a kapu előtt azonban nem tudott boldogulni. Az első gólt a hetedik percben Hendrich lőtte, amikor Birnbaum, Kotrobai erős lövését kiejtette a kezéből. Fordulás után változatos a játék. Az egyenlítő gólt az Előre jobbhatfjának hibájából szerezte meg Perutz a 22-ik percben. Rövid a hazaadott labda, Ács eléri és a kifutó Mák felett berúgja az üres kapuba. Jó volt: Mák, Kiss, Valentin, illetve Vámos I. II. és Ács. A Perutz csapatában újra játszó Limpergel segítségével sem sikerült a győzelmei kiharcolni. A látottak alapján igazságos az eredmény, de mégis a Perulzot jobbnak tartjuk. A csatársor remek, csak hiányzik még a megfelelő lövőkészség. Kinizsi-SzSE II. 10:1 (3:1) Pápa. Vezette 1: Gray. A Kinizsi könnyűszerrel hengerelte le ellenfelét. Végre a csatársor összjátéka kezd kialakulni és kezd méltó lenni a kitűnő egyéní*képességekhez. Azonban a javuló csatársortól ez a gólzápor mindig kevés. A fedezetsor itt-ott ingadozik még, de nem volt nagyobb hiba. Pettától egy két jó védést is láttunk. Az SzSE II. csakis egészen tehetségtelen kapusának köszönheti a súlyos vereséget. Csatáraik ügyesen kombinálnak, csak a nagyon jó Kinizsi bekkpárral nem boldogulnak. Góllövők: Szalmásy(3), Tarr (3), Dómján, Vörös (2). Mosancker, illetve Szőnyi. Tapolcai VSE-Pápai VSE3:2 (1:1) Tapolca. Vezette: Rosenthal. A két vasutas találkozó ujabb pápai VSC veréssel végződött. Sehogysem tud boldogulni ez a csapat, pedig r.em játszanak rosszul. Oly sok szép akciót lehet tőlük látni, de sajnos a befejezés mindig rossz. Csak kitartás, a lelkesedés meghozza mindig a várt gyümölcsöt. Góllövők: Zombori (2) és Döme, illetve Tenk (2). Mezőlak—Pápai Diadal 5:3(3:0). Mezőlak. Biró: Matics. A nemrég megalakult ifjúsági bajnokság első mérkőzésén a pápai fiúk vereséget szenved iek. ^ Minden szombaton disznótoros nmm EDEUÍÍVIUL Budapesti Lakásberendező képviselet Pápán, BOJSZA LAJOS műbútorasztalosnál, Széchenyi-tér 11. Ebédlők, hálószobák, kombináltszobák, konyha berendezések, kárpitosárúk, rekamierek a legjobb és legválasztékosabb kivitelben. Szőnyegek, futók, ágyelők, függönyök, paplanok, vásznak, kályhák,, tűzhelyek stb., stb. Mindent egy helyen, egy számlán, előleg nélkül. Hosszú hitel,, olcsó árak, jó minőség. Költségvetés tervek díjtalanul. Mielőtt szőrmét vssárot, saját érdekében forduljon bizalommal Horváth Ferenc szűcshöz PÁPA, SZÉCHENYI-U. 2. (Az Ipartestület mellett ) Szőrmét, bundát, pelerint, kabátbélést, gallért, mufft, gyermekbundát a legolcsóbban szerezheti be» Javítást és átaSakitást /szakszerűen készít b íyersbőrkikészitést és festést a legjutányosabb árban vállal. Extrakvalitá s! A legjobbat legolcsóbban l SEZLON, príma kidolgozásban, sűrűn rugózva, 8 évi jótállással 39 P REKAMIER ízléses, modern kivitelben, ágynemű tartóval, 12 évi jótállással . . 98 P SEZLON kizárólag lószőrrel és afrikkal töltve, 50 rugóval, 10 évi jótállással . . 48 P* PAPLANOK készítését és minden e szakmába vágó javításokat a legjobb anyagból, ízléses, modern kivitelben, jutányos áron vállalómé. Heimlich Sándor kárpitos és paplankészítő P£pa, Szent László utca 5. szánt Versenyen kívüli árak 4 , Legelőnyösebb beszerzési fo rás 2 beszerzésnél minőség legyen a döntő tényezőn Fenyőfő község elöljáróságától. 487/1936. szám. Hirdetmény Fenyőfő község tulajdonában levő korcsma épület 1936. évi október hó 3-án délelőtt 10 órakor Fenyőfőn tartandó nyilvános szóbeli árverésen 1937. évi január hó 1-től 3 évre haszonbérbe lesz adva. Az árverésen csak szakképzett mészáros és hentes iparosok vehetnek részt. A részletes feltételeket a szűcsi körjegyzői hivatalban a hivatalos órák alatt lehet megtudni. Í Fenyőfő, 1936 szeptember 18. 370 Községi elöljáróság„