Pápa és Vidéke, 33. évfolyam 1-52. sz. (1936)
1936-09-27 / 39. szám
Iskolatáska vászonból ]1D F-m Isholabopönil erőlemezből 1 ZO P-től Ishoiaahfitásbő bőM 3'6ö P-tői kapható a győri böröndös-"* 1 / Pápa, Kossath-u. 22. sz. alatt. < Dunántúl és a Kisalföld. Évek óta folyik az a lelkes, kitaríó és fáradhatatlan munka, ameliyel dr. Kogutovicz Károly szegedi egyetemi tanár, 1927-ben nekilendült, hogy felfedezze a Dunántúlt és a Kisalföldet, a magyarok számára. Most, hogy felfedező útjáról visszatért, bejárt hegyet, vö'gyet, ezrek és ezrek által ismeretlen tájat, kutatta a magyarság ősi eredetét, kereste az ősök nyomai?, a kultúra kezdetét és felfedezte a Dunántúlt, útjának leírása úgy hat, mint a legizgalmasabb regény, a legérdekfeszilőbb útleírás, ismeretlen földekről, ismeretlen emberekről... Pedig akikről ír, véreink, földjük a mi földünk, fölöttük is magyar ég tündököl, őket is a magyar balsors sújtja és nekik is a jobb magyar jövendő az éltető reménységük. A Dunántúl és Kisalföld c. érdekfeszítő földrajzi munka már kapható a könyvkereskedésekben és a Szegedi Egyetem Földrajzi Intézetében (Szeged, Zerge u. 19.). A könyv bolti ára: 24 pengő kötetenként, de előfizetőknek 17 pengőért bocsájtja rendelkezésére a Földrajzi Intézet. Érdemes ezt a könyvet megvásárolni, mert a legértékesebb olvasmány úgy a felnőttek, mint az ifjúság számára. A két kötet ára együttvéve 34 pengő, a 48 pengős bolti árral szemben. Aki Kogutowicz munkáját abban a hitben veszi kezébe, hogy földrajzot fog lapozni, kellemesen csalódik. A könyvben ugyanis nyoma sincs a földrajz megszokott, unalmas felsorolásainak s nem is sablonos útleírás egyéni impressziókról, itt rejlik Kogutowicz Károly dr. könyvének nagy sikere, amennyiben egy új, bámulatos módszerrel magát a táat eleveníti meg az olvasó előtt, ahogy az megteremtődik, ahogy abban, mintegy titokzatos kohóban, összegyülemlenek a természet erői és kincsei. Plasztikusan tárja elénk a kiváló szerző, hogy milyen sors várt itt az erdőországban, ott a víz birodalmában az ősemberre, mit hozott a római kultúra, hogyan alakult az át magyar tájjá, mit rombolt tatár, török, hogy azután az utolsó 150 esztendőben miként alakult át a modern élet színterévé. A könyvben tökéletes magyarázatot ad, hogy miért keletkeztek pl. Sopron körül, a szőlővenyige tövében módos apró polgárvárosok ősrégi gettókkal, miért lett ,pl. Fejérvármegye a nagyfalvak hazája, miért Baranya vagy Zala az apró falvak százainak tanyája. De ezenkívül foglalkozik a könyv a magyarság mai legaktuálisabb, legégetőbb és legsorvasztóbb problémáival is, közöttük az egyke kérdésével, szóval mindazzal, ami minden magyart érdekel, minden magyar számára értéket jelent. Kogutowicz professzor az egész magyarság háláját kiérdemelte ezzel a munkájával és ennek az elismerésnek bizonyítékát szolgáltatjuk azzal, hogy könyvét olvassuk, terjesztjük és a magyar tudós tanításat tovább adjuk. 3 377 a ni. HÍP. OsztálysapsjátÉh Játéktervét lényegesei* megjavítottáíc. 86.000 sorsjegy, 43.000 nyeremény. Jutalom: tocoo penge Főnyeremény: ignga tehát szerencsés esetben 7oo.ooo pengő nyerhető egyetlenegy sorsjeggyel! Összes nyeremények összege 9,520.000 pengő és pedig : 4oo.ooo 3oo.ooo looooo 7o.ooo 55.ooo 5o.ooo 45.ooo stb. stb. pengő. Erősen szaporították a 20.000 és 10.000 P középnyereményeket. Az első 4 osztály főnyereményeit az eddigieknek majdnem a duplájára emelték. LM Sorsjegyek a hivatalos árafeon: Egész Fél Negyed Nyolcad 28 14 7 3\2 pengő pengő pengő pengő ősszBsfoáPUSifólinál haphaféH! Tisztelettel értesítem a n. é. közönséget, hogy férjem elhunyta után borbély és fodrász üzletemet tovább vezetem. Szíves pártfogásukat továbbra is kérve, vagyok tisztelettel: Ösv. Kovács Pálné Pápa, Szent László utca* i Moszkvai nász. Egyszerű történet, de a kiváló rendezés és nagyszerű szereplők, nemkülönben a bájos Strauss keringők kellemes perceket szereztek. Rose Marié. Eddy Nelsont és szép partnerét nemrégiben láttuk, akkor is és most is csak a legjobbat írhatjuk róluk. Az egyszerű, kedves történetet szervesen egészítették ki a gyönyörű melódiák. A „szerelem dalosai" ismét elragadtattak bennünket csodálatosan szép hangjukkal és művészi játékukkal. Különösen a dutt; nagyon tetszett. Egyébként természetesen ezen melódiák legfőbb erősségei a filmnek. Nem vagyok senkié. Kétségtelenül nagysikerű film, mely annyi franciásan szellemes ötlettel és kedves humorral van fűszerezve, hogy állandóan le tudja kötni érdeklődésünket. Claudette Colbert kedves közvetlenségével nagy tetszést aratott. Kitűnő a film gyors tempója, fordulatos rendezése, nemkevésbbé pedig a hangulatos zenei aláfestés is. Szép*. 29—30. A nagyherceg pénzügyei Franck Heller mu aságos regénye utan készült ez a kedves filmvígjáték, melynek főszerepét Viktor de Kowa és Theo Lingen, Heinz Rühmann viszik és biztosítják a film kellemes szórakoztatását. Október 1-4. Havi 200 fix. Budapesttel egyidőben mutatja be a mozi az induló új szezon egyik legsikeresebb magyar filmjét. Vadnay László, a szerző mulatságos jelenetek egész soráról gondoskodik és rengeteg viccel, mókával fokozza a film hatását. A közönség harsogó kacagással fogja honorálni ezt a mulatságos vígjátékot. A szereplők a magyar filmjátszás mesterei: Páger Antal a legsokoldalúbb magyar színész ebben a filmben, mint paíikussegéd Chaplinszerüen groteszk figurájában elsőrangú. Jávor Pái megint egyéniségéhez méltó szerepet kapott. Szereplők még: Uray Tivadar, Bársony Erzsi, Fülöp Magda, Salamon Béla, Pethes és Makláry. A mozi közeljövőben bemutatja a Ne sirj édesanyám (Lourdesi csoda) c. magyarul beszélő francia filmet. A szinkronizálást a legtehetségesebb magyar színészek és gyermekszinészek végezték, így valószínű biztosítva lesz a Pápán bemutatott második szinkronizált filmnek a sikere. TELEFUNKEN 237 CL-JJljUJ- ttJLJildLuJ! z-icts^Á L^. M kir. kereskedelmi és közlekedési miniszter 2230/1935. K. K. M. számú rendelete a folyékony fémtisztítószer kimérését beszüntette. A jó keret emeli a képet: keretez lessen a Keresztény Nemzeti NyomdAban P&pa, Cfifáky-u. 21., ahol olcsón és pontosan készülnek a legszebb képkeretek* Rendelet a középiskolai sapkajelvények védelméről. A kultuszminiszter rendeletet adott ki, melyben utasítja a középiskolák igazgatóságát, hogy a sapkajelvények készítőivel és árúsítóival létesítsenek megállapodást, hogy ezen jelvények csakis az illetékes intézet igazgatósága által kiállított és lepecsételt igazolvány ellenébea adhatók el. Igy illetéktelen személyek nem viselhetik a jelvényeket Szeptember 39—30, kedd—szerda. Frank Heller vig regénye filmen Rendezte : Gastav Gründgens Zene: Theo Mackeben Főszereplők: Viktor de Kowa, tjjlde Weissner, Heinz Rühmannes Theo Lingen ) Világhíradó. Október 1—2—3—4, csütörtök -péntek—szombat—vasárnap. Az idény első magyar filmremeke t Vadnay László tomboló sikerű kacagtató zenés vígjátéka HAVI 200 FIX Rendezte: Balogh Béla Zene: Rozsnyai Sándor Főszereplők: Uray Tivadar Páger Antal Bársony Erzsi Salamon Béla Pethes Sándor Rajna Alice Jávor Pál Filöp Magda Makláry Zoltán Világhiradó. Előadások kezdete : Hétköznapokon V<7 és 1/i9, vasár- és ünnepnapokon V«4, 6 és 1I%9 órakor. Jegyelővétel délelőtt 11-1-ig, délután az előadások Kezdete előtt egy órával. Jegyrendelő ttlefonszám: 194. — A telefonon rendelt jegyeket kérjük órával az előadás kezdete előtt kiváltani.