Pápa és Vidéke, 32. évfolyam 1-53. sz. (1935)

1935-06-09 / 24. szám

iurépa helyzete. Igen t. Képviselőház! Ma ez a probléma európai probléma. 1890 óta az összes nyugateurópai állomok propagativ ereje lényegesen csökkent. Amíg a századforduló körül és a XX. század első tizedében ez a probléma csak Franciaországban öltött akut méreteket, addig a századforduló óta Angliában, Németországban, Svédországban, Belgiumban egyformán elsőrendű kérdéssé lett és az érdeklődés homlokterébe lépett a néperő intenzitásának csökkenése. Az összes nyugateurópai államokban a nyers natalitásnak csökkenése észrevehető és Angliának nyers születési arányszáma 50 év alatt pontosan a felére esett vissza. Egyedül a délkeleteurópai államok azok, amelyek ebben a tekintetben kivételek. Bulgáriában 1913-tól 1931-ig a natalitás 75 százalékkal, Romániában ugyanez az j idő alatt száz százalékkal emelkedett. Annyira általános nyugateurópai jelenség ez, annyira emlékeztet a klaszszikus nemzetek letűnésének szimptomáira, hogy Spengler: „Der Untergang des Abendlandes" c. müvében ebből bizonyos pesszimista látással már a nyugati kultura összeomlására következtet. Foglalkozni kell tehát nálunk is ezzel a kérdéssel, mert mint az ismertetendő adatokból kitűnik, nálunk is égető, fájó seb ez a nemzet testén, amelyről tudomást nem venni, amely mellett egyszerűen elhaladni nem lehet. Rá kell azonban mutatnom t. Képviselőház, ennek a kérdésnek kényes voltára. A kérdés kényes elsősorban azért, mert in ultima analisi a házasság és a család mégis csak intim alakulat, mimóza természetű, amelyhez profán kézzel hozzányúlni nagyon nehéz és tartani kell attól, hogy egy elhamarkodott, meg nem fontolt és nem kellő tapintattal végrehajtott lépés többet árt, mint használ. De kényes probléma ez azért is, mert ezen a területen ütköznek és találkoznak egymással a valláserkölcsi, társadalmi és jogi szabályok és ezek akárhányszor nem egymás mellett, hanem egymás ellen érvényesülnek. Vannak dolgok, amelyeket a társadalom felfogása elismer, vagy legalább is tűr, a vallás pedig tilt és vannak dolgok, amelyek a jogi szabályozás és az állam szempontjából színtelenek és közömbösek, de amelyeket a társadalom elítélendőknek tart. Ezt a három szempontot kétségtelenül össze kell egyeztetnie annak a törvényhozónak, aki vállalja azt a nehéz feladatot, hogy ebbe a kérdésbe, ebbe a darázsfészekbe belenyúl. (Ruppert Rezső: A negyedik pedig a természet törvénye !) A kibontakozás útja. De nagyon fontos és nagyon kényes ez a kérdés abból a szempontból is, hogy Magyarország vegyesvallású állam. Vegyesvallású állam, ahol az egyik vallás tőrvényei, szabályai és felfogása nem azonosak a másikéval. Már pedig ezt a kérdést csak úgy lehet megoldani, hogy semmiféle kultuszharcot, felekezeti villongást, vagy torzsalkodást a megoldás fel ne idézzen. (Helyeslés.) Kétségtelen tehát, hogy meg kell találni ebben a kérdésben annak a krisztusi szabálynak érvényesülését, hogy adjátok meg Istennek, ami az Istené és a császárnak, ami a császáré és össze kell egyeztetni ezt a két szempontot és a vallási meggyőződés és az állami érdekek sérelme nélkül kell megtalálni azt a plattformot, amelyen elindulva, a kérdések megoldhatók. Ha már most azokkal a tényekkel foglalkozom, amelyek ennek a témának körébe tartoznak, nem akarom magam annak a megjegyzésnek kitenni, amelyet egyik, nemrég elsőízben felszólalt képviselőtársamnak mondottak — akinek azt vetették szemére, hogy a statisztikai évkönyből szedte össze felszólalását. Éppen ezért csak a legszükségesebb statisztikai adatokat óhajtom ismertetni. Magyarországon a nyers születési arányszám 1883tól 1933-ig, tehát 50 év alatt 45 ezrelékről 22 ezrelékre esett, tehát több, mint felére csökkent. Abszolút számokban kifejezve is csökkent a születések száma; míg Csonkamagyarországon 1920-ban 249.458 volt az élve születettek száma, addig ez a szám — noha a népesség időközben szaporodott — 1933-ban csak 193.911 volt. A házasságon kívül született gyermekek arányszáma ezzel szemben emelkedett és míg 1928ban az összes élve születetteknek csak 8'4 %-a volt, addig 1933-ra 9'7 °/o-ra emelkedett, A halálozási arányszám Magyarországon is, mint általában egész Európában, a higiénia fejlődése következtében igen kedvező fordulatot vett és míg az 1921—1925. évek átlagában 19-9 ezrelék, az 1926 -1930. évek átlagában 17 ezrelék volt, addig 1933-ban ez a szám 14*7 ezrelékre szállott le, ami rekord a magyar egészségügy történetében. Annak ellenére, hogy a mortalitás ilyen kedvezően alakult, a nyers születési szám kedvezőtlen alakulása következtében a természetes szaporodás Magyarországon az utóbbi években mégis lényegesen visszaesett. 1926-ban még 10*7 ezrelék volt a természetes szaporodás arányszáma, ez fokozatos csökkenéssel 1933-ra 7*3 ezrelékre esett; közben azonban volt egy év, 1932, amikor — úgylátszik, az 1931. évi akut gazdasági válság következményei mutatkoznak ekkor — csak 5-5 ezrelék volt. (Czirják Antal: Mert felfüggesztik az egyke legkiválóbb szakértőjét állásától! — Felkiáltások jobbfelől: Ki az ? — Czirják Antal: A vajszlói körorvos !) Igen rövid az időm, legyen olyan kedves, képviselőtársam, hallgasson meg türelemmel. A válási arányszám 35 év alatt Magyarországon 1894ben 9 ezrelék volt, azután következik egy döbbenetes szaporodás, úgy ez a szám 1929-re 76 ezrelékre növekedett. Huszár Károlynak egy 1927-ben tartott társadalomtudományi ankéten tett megállapítása szerint 1927-ben 900.000 volt azoknak a magyar családoknak a száma,- amelyek a fajfenntartás szempontjából improduktívaknak tej kinthetők, amelyeknél tehát háromnál kevesebb élő gyermek volt. Ezek közül 344.000 család volt meddő, 314.000 egykés és 252.000 kétgyermekes. Magyarország 2000 helységéből 340, tehát 17% van az egykétől megfertőzve. Legyen szabad még néhány nemj zetközi összehasonlító adatot közöl| nöm, amelyekben Magyarországot a szomszédos államokkal hasonlítom össze. Magyarország natalitása, nyers születési arányszáma az utolsó négy évben 23*6, Csehországé 21 i, Jugoszláviáé 34, Romániáé 34*5. Az utolsó négy év természetes szaporodása pedig Magyarországon 7-4, Csehszlovákiában 7, Jugoszláviában 151, Romániában 139. A gyermekhalandóság tekintetében is a legkedvezőtlenebb helyzetben van Magyarország. Míg Ausztriában az utolsó négy év gyermekhalandósági átlaga 10'4, Csehországban 13*1, addig Magyarországon 15 8. Ezzel szemben az ebből a szempontból legkedvezőbb helyzetben levő európai államban, Svédországban 5 2 ez az arány. Ezeken a statisztikai adatokon kívül legyen szabad rámutatnom arra, hogy az egyke-rendszer a Dunántúl egyes megyéiben valóságos népbetegséggé lett, (Úgy van ! Úgy van !) népbetegsége olyan mértékben, hogy a nőknél már a frigiditásban, a férfiaknál pedig a homoszekszualitásban éli ki magát. Ezekben a községekben már szégyennek tartják a több gyermeket, a többgyermekes anyát kiszekírozzák maguk közül és szinte kérkednek az egykével. Míg az Alföld meg nem fertőzött vidékein a helyzet az, hogy maguk az egykések is Isten csapásának igyekeznek feltüntetni ezt az állapotot, addig a Dunántúlon már a szemérem- és szégyenérzetet levetve, egyenesen kérkednek azzal, hogy náluk csak egy gyermek van. (Dulin Jenő: Szabályként ez sem áll!) Az egyke igazi okai. Ha ezeknek a jelenségeknek az okával foglalkozunk, akkor mindenesetre nagy vigasztalásul, meg kell állapítanunk először egy negatívumot, azt t. i., hogy ennek oka nem a kultúra terjedése. Ha a kultúra terjedése volna az emberiség gyilkosa, akkor ebben a tényben az emberiségnek egy csodálatos és borzalmas tragédiája lenne az, hogy az emberiség kitermeli és felépíti a maga kultúráját, amely apagyilkosként megfojtja azután magát az emberiséget. Hála Istennek, ez nem így van. A kultúra magában véve nem jelenti még a népesség erejének csökkenését. Legjobban bizonyítja ezt az, hogy a legjobban kultúrált európai köznépben, a holland népben hiányzik az egyke. Az angol paraszt sokkal kultúráltabb, mint a magyar ormánsági paraszt és mégis az angol nem egykézik, az ormánsági paraszt pedig egykézik. (Úgy van ! Úgy van !) Ha az egyke okaival foglalkozunk, vessünk egy pillantást a közgazdasági iskolára, Malthusnak és a neomalthusianistáknak tanításaira. Malthus 1798-ban megjelent essay-ében a népesedés problémájával foglalkozva, tudvalevőleg azt mondja, hogy a népesedésnek van egy motorja és van egy fékje. A motorja az emberekben, a két nemben egymással szemben meglévő természetes vonzódás és a fajfenntartási ösztön, a fék pedig az élelmiszerek mennyisége és a kettő közötti különbséget a bűn és a nyomor egyensúlyozza ki. Később Maithus ezt a meglehetősen faragatlanul és elég durván odadobott első tanítását revízió alá veszi és megmaradva amellett, hogy a népesedés felső határát az élelmiszerek menynyisége jelöli meg, azt mondja, hogy ez a felső határ sem közelíthető meg, előzetes és tényleges akadályok gátolják az emberiséget abban, hogy ezt a felső határt elérje. Ezek az előzetes és tényleges akadályok három forrásból táplálkoznak: az erkölcsi önmegtartóztatásból, a bűnből és a nyomorból. Az élelmiszerek mennyiségének korlátolt volta az őstermelői tényezőkre álló csökkenő termelékenység közgazdasági szabályában leli magyarázatát. Ha már most a maithusi tanok világa mellett a modern élet tényeiből vont következtetés reflektorfényét ráirányítva vizsgáljuk a kérdést, akkor mindenekelőtt arra a döbbenetes megállapításra kell jutnunk ezeknél a kérdéseknél, hogy az egykének, a családok pusztulásának, meddőségének, terméketlenségének oka elsősorban nem a gazdasági nyomorúság. Az ebben a tekintetben lefolytatott vizsgálódások megcáfolják a materialista felfogást (Úgy van! Úgy van! jobbfelől.) és magunkévá tehetjük