Pápa és Vidéke, 31. évfolyam 1-52. sz. (1934)

1934-02-04 / 5. szám

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Fo­ulca 12. Telefon: 151. Laptulajdo­rto* a pápai belvárosi Kath. Kör. POLITIKA! HETILAP. Pápa, 1934. február 4., vasárnap. Debrecen felől hatalmas gondolatokat hozott felénk a déli szél. Magyar füleknek, magyar elcsigázott lelkeknek szokat­lan hangok keltek ott a nagyalföldi városban. Az új Bethlen beszélt, fej­tegetett, profeíizált. Két évig hallga­tott. Két évig vizsgálta magát, vizs­gálta a kusza magyar életet, a buk­tatókat, a veszélyes labirintusokat. Amit az ádáz politikai csaták ködös forgatagában nem látott, s nem is láthatott, azt meglátta a meditáló, lelke fenekére süllyedt ember. Amig a politikai csindarattabumos hadjárat fenyegető gázlóit kereste minden ere­jével, nem találhatta meg nyomorú­ságunk halálos bacillusait. Most meg­jelent a porondon és az angliai dia­dalút népszerűségétől övezve, be­csukta a gazdasági liberalizmus esz­méje mögött a kaput. Merész cse­lekvés volt ez és sokan meghökken­nek rajta. A háború előtti boldog Magyarország jóléte és gazdasága épült fel ezen az acélszilárdnak hitt alapon. És a kétévi keserű magány­ból kilépő új Bethlen biztos logiká­val, s utolérhetetlen okfejtéssel el­söpörte, mint egy kártyavárat. Gi­gantikus ivelésü gondolatok az új Bethlen gondolatai. Új utak kezdő­pontjai, mely utakon talán elérünk oda, ahova különböző utakon 1918 óta kétségbeesve igyekezünk. A ma­gyar falvak, városok szíve feldobo­gott, mikor a szárnyrakeit szó hoz­zájuk ért. Tespedéséből felriadt, s ho­mályosult, szomorú szemében új ke­mény fény villant fel. Nincs a világ­ban még egy nép, mely így tud bízni, ezer csalódás ellenére is. Nincs még egy náció, mely így tud hinni a csodákban. Azonban a csodavárás­nak is vége lesz egyszer. A csaló­dások napja ott marad a lelkek mé­lyén és egyszer el fogja tömni a drága magyar nép hitét és bizalmát. A külföldi példák sikerültsége csá­bít, azonban nem szabad minden előkészület nélkül belerohanni a csábító jövőbe. Számba kell venni szigorú, becsületes mértékkel a nem­zet megsorvadt erejét, mert a pilla­natnyi lángolás egy új magyar világ kiépítéséhez nem elegendő. A nyomórúd ereje. Baráth János pápai fuvaros el­vállalta, hogy szénát szállít a Szik­vízgyárba. Nagy szakértelemmel rak­ták a szekeret és rövid idő múlva hatalmasan és büszkén állott a széná­val pompásan megrakott szekér. Már csak a rakott szekér leköiése volt hátra. Végigfektetik a nyomórudat, lánccal megfeszítik, Baráth a rudat nyomja lefelé. Megcsúszik azonban a kötőlánc, felvágódik a nyomórúd és nagy ívben repíti a szerencsétlen embert fejjel le a földre. A követ­kező pillanat már ájultan, vérző fej­jel találja. Ugy emelik fel a földről és igyekeznek vele az Irgalmasok kórházába, ahol mindjárt kezelés alá veszik, koponyarepedését 17 kapocs­csal állítják helyre. Jelenleg a kór­házban fekszik súlyos állapotban. Száz vagon sárgarépa vár vevőre Pápán. SMBBM ' ii II pápai gazdák fokozatos elszegényedése. — Propagandát kérnek a sárgarépának. Ami Makónak a hagyma, Miskolc­nak a kocsonya, Kecskemétnek a sárgabarack, az Pápának a sárga­répa és a zöldség. Híresség. Vala­mikor a jómódnak egy tényezője és a polgári jólétnek egy forrása. Ma? Semmi. Pedig a jó békeidőkben fele annyi sárgarépát sem termeltek a pápai gazdák, mint most és mégis nagy­szerűen pénzeltek beiőle. Október vége felé egész kocsikaravánok indultak el a pápai gazdák udvarából és vitték, hordták a környékbeli vá­rosokba a mézízü sárgarépát. Első­rendű márka volt a piacon a pápai árú. Kapkodták az idegenek és va­gónszám szállították az ország min­den részébe. És ennek meg is volt a hatása. A kis zselléremberek a fényes forintokat összerakták a láda­fiókban, míg egy-két hold föld ára ki nem kerekedett belőle. Lassan gyarapodtak, módosodtak s az egy­kori jobbágyak ivadékai saját föld­jükön vetettek, kapáltak, arattak. így volt ez régen . .. Az utóbbi napokban hallottam egy gazdától, hogy több mint száz vágón sárga­répa és zöldség vár eladásra a pincékben. Kereslet semmi s lassanként meg­érkezik a kritikus idő, mikor a sárga­répa rothadni kezd. Egy vagyon fekszik és veszelődik el ebben a gigantikus sárgarépa hegyben, egy vagyon, melyre olyan szüksége lenne a pápai gazdáknak. Nem tudnak semmiből sem árulni, nem tudnak sehogysem pénzhez jutni. Miből fizessék ki akkor az adót, miből fizessék tartozásuk után a kamatokat, miből éljenek? Megdöbbentő ez az állapot, nem­csak a gazdákra, hanem a városra nézve is. Általában szegény ez a város. A legtöbb adót, közterhet a gazdák viselték. Ha most a gazdák teher­bíró képessége összeroppan, ez meg­rendíti a város pénzügyi helyzetét is. A gyári munkások, a csődbement kereskedők, a munkanélküli iparosok nem jó adóalanyok. A százezer pengős költség­vetésen . a gazdák fizetés­képtelensége olyan rést üt, melyet befoltozni még egy pénzügyi lángész sem"tud. Az egyszerű földmíves ember a propagandához nem ért, összekötte­tései nincsenek. Tegye meg tehát helyette a város. Ne jószívűségből, ne könyörületből, hanem kötelesség­ből, mert neki is érdeke és a leg­főbb érdeke, hogy a pápai gazdák koldúsbotra ne jussanak. Elég sok úgyis a koldus a pápai utcákon. Előfizetési ár: negyedévre 2 pengő. Egyes szám ára 16 fillér. Hirdeté­sek milliméteres díjszabás szerint. XXXI. évfolyam, 5. szám. Egy orvosi jelentés margójára. A főváros tisziifőorvosának január havi jelentése szomorú adatokat tar­talmaz. Nagy a gyermekhalandóság, nincs elég tej, feltűnően megcsap­pant a tejfogyasztók száma. Különös ez a megállapítás, szinte hihetetlennek látszik. Arr.inapugyani3 azt olvastam valahol, hogy ezer liter számra borogatták az árokba a jó, zsiros, tápláló tejet, hogy az árzuha­nást megakadályozzák. Máshol ezer vagon számra öntik a tengerbe a a kávét, mert olcsó, mert a raktáro­zási díj többe kerül, mint a kává értéke. Ugyanakkor minálunk min­den tizedik ember iszik csak regge­lire kávét. De menjünk tovább. A magyar sertés ára a gazdák szem­pontjából katasztrőfáüsan alacsony nívón mozog úgy, hogy nem tart­ják érdemesnek, hogy hizaljanak. És ugyanakkor olvasom, hogy akadt Magyarországon, ebben a Kánaánban egy gyermek, aki életében még nem evett húst. Ide süllyedt az életnívó. Szinte azt kell gondolni, hogy meghibbant az emberiség. A gazda­sági liberalizmus okozta zűrzavarban eltűnt a cél, az emberiség java, em­berhez méltó éieíe. Cél gyanánt ott foszforeszkál mágikus fényben a vég­cél — az elhibázott cél: a profit, a tőkék kuiminációja. Inkább pusztul­jon el az emberek száza, ezre, mil­liója éhen, csak a pénz mágnásai, az aranyborjú megkergült lelkű augu­rai tovább tömhessék pénzeszsák­jaikat. Gyűjthessék a sápadt fényű véres aranyat shyloki módra. Ez a célelhajlás magyarázza a XX. század gazdasági tragédiáját és ez a hibás filozófia üzi ezerszám halálba a kisemmizett embereket. Valamikor diadalmi jelszó volt a liberalizmus kétes igéje, ma ez ad revolvert a kezekbe, ez hajszol a Duna jégtáb­lás hullámaiba, ez nyitja ki a gáz­csapot, ez harapja barázdásra a töretlen sima arcokat és teszi két­ségbeesetté a szemeket. Néhány adat a tisztifőorvos jelen­téséből, de bent van a mostani gaz­dasági berendezkedés rettenetes fo­nákságának véres kritikája. Griff Szálloda Kutrovácz Gyula bérletében. Tiszta, komfortos szobák. Elsőrendű magyar konyha. Kitűnő borok, A vidékiek találkozóhelye

Next

/
Thumbnails
Contents