Pápa és Vidéke, 30. évfolyam 1-53. sz. (1933)
1933-06-11 / 24. szám
Pápa és Vidék» 4 1933 június II Használt, süryesitős SINGER VARRÓGÉPET készpénzért vennék. Cím a Paxkönyukereskedésben. 277 Jún. 6 án, kedden sz utolsó elő adáson Szabó Ernő, a közönség ked vence búcsúzott az Ártatlan don Juan c. bohózat címszerepében. A közönség egész este kacagott Szabó E. mókáin és sikerült bemondásain. Szabó E. dicséretére legyen mondva, egyszeiü eszközökkel, a játékkal ér-e el a falrengetö sikert, nem pedig pikáns bemondásokkal, mint tette ezt azelőtt és így a hatás maradék nélküli volt. Jó partnere volt a neveltetésben Kőmíves S. és Horváth J. Ezzel a darabbal el is búcsúztak tőlünk egy évre a színészek, akik több mint egy hónapon kérésziül vonzották a pápai közönséget szin házba. Mi jó éreztük magunkat, a színészek pedig anyagilag is rendbe szedve magukat, kellemes emlékekkel távoztak el tőlünk. Pápa most megmutatta, hogy kuiíúrváros, tud áldozni a művészeiért. Hiába, csak jó darab, jó színész kell, s a pápai színházra is ki lehet tenni a megtelt táblát. Munkásmozgalom. Rovatvezető: Sxaisj Lajos. Trauner Lipót f A Ker Munkásegyesületnek választmányi tagja, a ker. szoc. mozgalomnak hűséges harcosa nincs többé, elköltözött az örök békesség hónába. Egyszerű, dtrék iparos volt a javából, akinek volt hite, meggyőződése és azt meg merte vallani. Igazi férfi volt mindig, míg szive halk ritmusa teljesen el nem némult. Most, hogy elköltözöl», érezzük igazán hiányát a jó Traner Lipótnak, aki 74 éves kora dacára is mindig fiatalos jókedvvel, „áldás és békesség" köszöntéssel jön vagy tá^ vozott a Ker. Munkásegyesületből. Temetése jun. 9 én volt a Kálváriatemetőben, amelyen a Ker. Munkásegyesület tagjai gyászlobogó alatt vettek részt és koszoiút helyeztek sírjára. Nyugodjék békében! A Ker. Munkásegyesület és a ker.-szoc. szervezetek tagjai Űrnapján délelőtt 9 órakor a nagytemplomban tartandó szentmisén é3 körmeneten testületileg, diezzászló alatt vesznek részt. Gyülekezés fél 9 óra kor az egyesületben. A dohánygyári munkások népes küldöttsége kereste fel az elmúlt napokban dr. Fattinger Sándort, a dohányjövedék központi igazgatóját hogy tőle kérjen választ szókra a hírekre, amelyek a dohánygyári munkásságot nyugtalan! ják. Dr. Faítinger Sándor a küldöttségnek adott válaszában kijelentette, hogy egyes gyárak üzemen kivfll helyezéséről sző sincs. A Hadviselt Iparosok Egyesülete Schneider Géza elnöklésével népes választmányi ütést tartott, amelyen az iparosságot érintő kérdésekkel foglalkoztak. A vezetőség ezután beszámolt a közgyűlés óta végzett munkásságának eredményeiről, melyből megállapítható, hogy az egyesület taglétszáma az uóbbi Időben örvendetesen szaporodott és minden remény íreg van arra, hogy a hadviselt iparosoknak ezen társadalmi egyesülete áldásos működést fog a köz javára kifejteni. likai Hangos Mozgíszíiház BEMUTATÁSRA KERÜLŐ MŰSORAI: ELŐADÁS A VILÁGHÍRŰ ZEISI-IKOH HANGOSFILM VETÍTŐ KÉSZÜLÉKKEL. Júuius 11. Vasárnap. Fél » órakor, csak egy előadásban ! SALAMON BÉLA és teljes társulatai Jubiláris díszelőadása. Színre kerülnek a Terézköruii Színpad legnagyobbsikerű bohózatai. Ilyen műsort csak minden 10 évben lehet láini! Három órás kacagó-est! Ezt mindenkinek látni kell I Jegyekről szíveskedjenek előre gondoskodni I Június 13. Kedd. Kizárólag 16 éven felülieknek! Közkívánatra mégegyszer bemutatjuk az idény legszebb orosztárgyú drámáját t A sárga passzus. Orosz dráma 12 felvonásban, Raoul Walsh mesteri rendezésében. Főszereplők Lionel Barrymore és Elissa Landi. Zulukafferek között. Fox utazási film. „Fox" Világhiradó. Június 14—15. Szerda—csütörtök. Közkívánatra mégegyszer bemutatjuk MIKSZÁTH KÁLMÁN örökbecsű regénye nyomán készült legjobb magyar vígjátékot: A vén gazember. Minden idők legkitűnőbb magyarul beszélő filmje 14 fejezetben. Aki már látta, megnézi mégegyszer, aki még nem látta, okvetlenül megnézi l Főszereplők: Halmay Tibor, Bársony Rózsi, Sugár Károly, Kun Magda. Csodavilág a viz alatt. Látványos kultúrfilm-újdonság. Június 16. Péntek. Egy napra sikerült megszereznünk Pár is—Berlin szenzációját I Antonio Baszanella és 19 tagú világhírű jazzrevíije. Remek akrobata-táncszámok 1 Eredeti hangszerelési Mesés látványosságok! Júiiliis 17-18. Szóinkat—vasárnap. BÓMI ADORJÁN világsikert aratott vígjátéka, Ii OL VARY GÉZA mesteri rendezésében: Férjfogás. Az idény egyik legremekebb, az ifjúság bájától sugárzó vidám törtenete pompás muzsikával 12 fejezetben. Főszereplők: Gusztáv Fröhlich, Mária Solveg és Paul Kemp. A szanyi búcsú. Eredeti helyszini felvéteiek a legutóbbi szanyi búcsúról. Hangos Magyar Világhiradó. • ••••••IMII!•• ••••Hl•• •••••••••••(••«»(HC llllllll Előadások kezdete-. Hétköznapokon V*7 és Vs® órakor, vasár- és ünnepnapokon V«4, 6 és Vs® órakor. — Jegyelővétel-. Délelőtt 11 —12-ig, délután az előadások kezdete előtt 1 órával. — Jegyrendelő telefanszám : 194. — A telefonon rendelt jegyeket kérjük egy negyedórával az előadás kezdete előtt kiváltani. 271 444 Rovatvezető; Rádi Báró Vay Miklós left a gazdatisztek Országos Egyesületének tiszteletbeli elnöke. A Magyar Gazdatisztek és ErdÖtisztek Országos Egyesületének máj. 30 án megválasztott új vezetői: Bayer János elnök és Fabe? György ügyvezető jun. 2-án megjelentek a parlamentben, ahol bemutatkozó látogatást feltek a Nemzeti Egység Páríjának agrár csoportja előtt és tisztelegtek mindazon képviselőknél, akik eddig is személyes tanújelét adták a gazdatiszti társadalom törekvése iránt megértésüknek és akik az 1932. jun. 4-i Országos Gazdatiszu Nagykongresszus résztvevői voltak. Az I. sz. tanácskozó teremben mjntegy 40 ag rárképviselő gyűlt össze, kik között ott voltak Sitrenyavszky Sándor a párt elnöke, báró Biedermann Imre, báró Vay Miklós, Mayer János volt földmivelésügyi miniszter, dr. Schandl Károly volt földmivelésügyi államiit kár, Simon András, dr. Igmándy Aladár, Ceikvándi Ernő, dr. Mayer Károly föidmivelésügyi államtitkár. Sztranyavszky Sándor a Nemzeti Egység Pártjának elnöke mutatta be a képviselőknek a Magyar Gazdatisztek és Erdőiiszíek Országos Egyex Balaton mentén isméi megnyíltak folyó hó 7 én a Meinl cég Idényüzletei és pedig Balatonalmádin, Bslaionldlén, Balatonnemesen, Keszhelyen és Siófokon. iiiaml ssyakőRifvi klvensl Pápa, 1933. június 2-tői-8-ig. SsSU«S;«fc r Jún. 2. Bakacs Mihály népzenész és neje Füredi Terézia, fia : Sándor, rk. — Kovács Gyula szafcósegéd és neje Böröczki Margit, leánya : Juliánná, rk. Jún. 3. Fellner Jenő banktisztviselő és neje Weiner Erzsébet, leánya: Éva, Juliánná, izr. — Tóth Géza napszámos és neje Pados Mária, fia: János, Sándor, rk, Jún. 4. Domonkos Ferenc szövőmunkás és neje Ell Mária, leánya : Rozália, rk. Jún. 5 Ódor József szövőgyári szövőmester és neje Ács Anna, leánya: Irén, rk. Jún. 6. Teiter Mária háztartási alkalmazott, leánya: Éva, rk. Jún. 7. Bálint Imre pincér és neje Gruber Ilona, fia; János, rk. Jún. 8. Babják József cipész és neje Nagy Borbála, leánya: Magdolna, rk. — Hegyi József gépkocsivezető és neje Babják Margit, fia: József, István, rk. MaehallaBt i Jún. 2. Kocsis Ferenc napszámos, ref, 31 éves, hashártyagyulladás. Jún. 3. Özv. Nemes Istvánné Vasvári Zsuzsanna, ev., 81 éves, méhrák. Jún 5 Kovách Elemér Zoltán faszobrász, rk., 35 éves, has szúrt sebéből elvérzés. Jún. 7, Trauner Lipót lakatos, rk, 74 éves, elaggulás. Házasságot kötöttek: Jún. 3. Bakos József honvédőrmester, rk. és Pitser Rózsa, Anna, rk. — Biró Mihály szobafestősegéd, rk, és Pap Lídia dohánysüíetének újonnan megválasztott felelős vezetőit. Bayer János országos elnök ismertette a gazdatisztek hármas kívánságát s felkérte a Nemzeti Egység Pártját, tegye lehetővé, hogy a gazdatisztek társadalmának évtizedes kívánságai lehetőleg még eb ben sz esztendőben törvényhozási rendezést nyerjenek. Az értekezleten résztvett képviselők osztatlan tetszés sei éa helyesléssel fogadták Bayer János előterjesztéseit és Sztranyavszky Sándor pártelnök kijelentette, hogy a maguk részéről a legmelegebben tá megaják a gazdaiiszti törekvéseket s igyekeznek odahatni, hogy a törvény revizió mihamarabb a parlament színe elé kerüljön. Kállay Miklós földmivelésügyi miniszter két izben fogadta már a Gazdatisztek Országos Intéző Bizottságát s Mayer Károly államtitkár, orsz. gyüi. képviselőt kérte fel arra, hogy a gazdatiszti érdekeltségek által sürgősen előterjesztendő törvényjavaslat-tervezetet pontról pontra vitassa meg. Ezután barátságos eszmecsere indult meg, melynek során Fuber György országos ügyvezető bejelentette, hogy az Egyesület új elnöksége memorandumot dolgozott ki és azt a jövő hét folyamán át fogja nyújtani Sz'ranyavszky Sándor elnöknek, aki a Nemzeti Egység Pártjában fogadja az új országos Vezetőséget. Báró Vay Miklós országgyűlési képviselő, nagybirtokost felkérték az országos gazdatiszti egyesület tb. elgyári munkásnő, ev. — Csatári Lajos háziszolga, ev. és Dömötör Jolán dohánygyári munkásnő, ev — Császár István téglagyári munkás, rk és Csorna Anna, rk. — Molnár József szővőgyári munkás, ev. és Szakács Karolina háztartási alkalmazott, ev. — Tompa Sándor napszámos, rk. és Kovács Ilona szövőgyári munkásnő, rk. — Tóth Jenő kertészsegéd, rk. és Balogh I'ona, szövőgyári munkásnő, ref. Jún, 6. Laluk János Antal kőmivessegéd, rk. és Kovárczik Mária (özvegy), rk. Laptulajdonas és kladö a pápai Kath. Kör. Keresztény Nemzeti Nyomda R-T, Pápa. Pápai terménypiao. 1933. évi junius hó 9-én. Búza 10 50-10-50 P (boletta nélkül), rozs 4-20-4 20 P (boletta nélkül), árpa 8 00-8 50 P, zab 7 00—7 00 P, tengeri (morzs.) 7 00-7 50 P, burgonya 3 00—4-50 P q-ként. Árlejtési hirdetmény. Az Országos Magyar Tejszövetkezeti Központ, mint Szövetkezet pápai tejcsarnoka, Pápa, teherpályaudvar, pápáról—Devecserbe kocsin való fuvarozásra ajánlatot kér. Pályázhatnak hivatásos szállítók és alkalmi fuvarosok. Ajánlatok benyújtásának határideje folyó hó 14-én déli 12 óráig. Részletes feltételek megtudhatók a telepvezetőségénél. 270 OMTK pápai tejcsarnok«,