Pápa és Vidéke, 30. évfolyam 1-53. sz. (1933)

1933-04-09 / 15. szám

Pópa és Vidéke 6 »933 április 9 ; Magyarok éneke. Szathmáry István, a Petőfi Társaság tagja ily címen megrázó erejű költeményt irt, amelynek minden strófája a „Vesszen a trianoni átok" refrénnel végződik. A költeményhez Sándor Jenő írt dal­lamos, népszerű zenét. A Magyar Nemzeti Szövetség ezt a költeményt a Trianon elleni harc lelkesí ő, buz­dító dalának szánta, 8 ezért 50 fil­léres levelezőlapokon teszi hozzá­férhetővé a magyar közönség szá­mára. A Szövetség ezúton is kéri az összes magyar dalos egyleteket, is­kolákat, valamint az egész magyar társadalma', hogy a Magyarok Énekét fogadják szeretettel és hazafias ün­nepélyeken énekeljék, vagy szaval­ják. Megrendelhető a Magyar Nem­zeti Szövetségnél (Budapest, V., Géza utca 4, félemelet). Keresztút Krisztus Urunk halá­lának 1900. évfordulójára. Most je lent meg új magyargyártmányú, gyönyűrű képekből összeállítva és b. e. Prohászka püspök szövegével ellátva. Miniatürkiadás. Ára: 1*50 P. Szentévi emlékkép darabja 6 fill. Kapható az ár és portóköltség be­küldése után Missziósbolt Budapest, 1, Krisztina-körút 127. 100 pengős novella-pályázat A Magyar Szépmíves Céh kiadásá ban megjelenő „Szivárvány" irodalmi és kritikai folyóirat ápri isi számában közli 100 pengős novella-pályázatá­nak feltételeit. A harmadik évfolya mát taposó folyóirat ezzel ismét tanú­jelét adta, hogy célját, a fiatalok szó­hoz jutását, nem téveszti szem elől. A „Szivárvány" előfizetési ára 1 évre 4 pengő, fél évre 2 pengő. Megren­delhető a Magyar Szépmives Céhnél Újpest, gr. Apponyi u. 20. Mutat­ványszám 40 fii. bélyeg ellenében. A Korunk Szava áprilisi száma gróf Széchenyi György, Aradi Ztolt és Balla Borisz szerkesztésében meg­jelent. Vezetőhelyen közli Szémán István cikkét Dosztojevszkij és a ka­tolicizmus viszonyáról. Rejőd Tiborcét (Luzern) a konvertiiák hatásáról. Krizs Árpád, Schlachta Margit, Ko­rődl Katona János cikkei mellett Hor­váth Richard folytatja Krisztus nap­számában című sorozatát. Változatos szemlerova', idézetek stb. egészítik ki a tartalmas számot, amely min­denütt kapható. Ára 30 fillér. Ingye­nes mutatványszámot küld a kiadó­hivatal: Gyulay Pál-u. 13 I. em. 8. Megjelent „A Magyar Asz­Bzony" áprilisi száma. Gazdagon illusztrálva jelent meg, melyben Szent* mihályiné SZÍ bú Mária, Ö.bei Irén, Ámon Vilmosné, Iváni Rella, Kinizsi Andor, Fábiánné Anka Éva. Szkla­dányi Mäii», Bostoni Farkas Alice írtak. Paloiay Gertrud a sárközi him zés OliéBitchnikájárCl adott szemlél­tető magyarázatot. Az egészségügyi rovatban dr. Vásárhelyi Katalin irt a gyermek egészségéről. Receptek. Rejt­vények, jutalmak és más rovatok teszik érdekessé az újságot, melynek előfizetési ára 4 P egy esztendőre. Szerkesztőség Bpest, Vfl, Rózsa-u. 23. Találtak egy sétabotot. Igazolt tulajdonosa a rendőrségen átveheti. SPORT. ••• Kinizsi—VTC 3:1 (2:0). A hűvös, erős szét erősen befolyá­solta a játékot és ezért csak az első félidőben volt élvezetes a mérkőzés. Az egyre erősbbödő szél a második félidőben mindig jobban ellaposf totta a játékot. A Kinizsi játszott jobban és ennek megfelelően, biztosan nyerte a mér­kőzést. A VTC csak a második fél időben jött fel, a széltel támogatva, az eredményen változtatni azonban nem tudott. A VTC kezd, a széllel hátba játszó Kinizsi támadásai állandósulnak, Kaufmann kapufát lő, a 10 perc ben a visszapattanó labdát Osbóth befejeli, 1:0. A VTC is feljön, a Kinizsi azonban veszélyesebb. A 35. percben Vörös szépen iveit szabad­rúgását Tarr befejeli, 2 :0. A második féldőben a VTC is sokat van frontban, de eredmény­telenül. A 39. percben Vöröi átadá­sát Tarr élesen a sarokba lövi, 3:0. Limperger fölöslegesen kézzel akaszt egy VTC támadást, a szabadrúgást Lang értékesíti, 3:1. A Kinizsi legjobb része a haltsor vol', melynek minden tagja jól ját­szott, a védelem is megfelelt. A csatársor többször részeire bomlott, Tarr nem tudott a labdától szaba­dulni, Kelemen erélytelen, Osbóth és Kaufmann jól játszót', de az utóbbi sportszerűtlenül viselkedett. A VTC­ben Horváth, Lang és Molnár volt jő. A Ny. L. A, Sz. I. osztályának bajnoki tabellája az 1932—33. évben. A csapat neve Sz. Vasutas DAC TSC Kinizsi SVSE MÁV Előre GyAC 8 ETO 9 SFC 1900 10 VTC 11 II. ker. SC 12 V. MOVE o ^ .rí Ü2, O 16 11 16 8 15 8 :0 (U « _ iO r-t 15 15 16 15 16 16 16 16 16 1 o •a < 56 40 57 30 23 38 25 8 27 7 37 8 23 9 26 14 13 > 3 3 3 3 4 6 6 ss "rl 00 O Q. S nj O a: a. 17 24 23 21 29 20 18 19 20 1.8 31 17 37 15 39 14 43 13 38 13 42 11 58 3 Május 7-én Csehszlovák—Nyu­gat válogatott mérkőzés lesz Pápán, mely iránt máris nagy az érdeklődés. SV5E—Kinizsi mérkőzés való­színűleg elmarad vasárnap, mert Kovács lett a válogatott centerhalfja. A pápai kir. járásbíróság, mint telek­könyvi hatóság. 477/1933. tk. szám. flnepÉsi hirdetmény-kivonat. Steiner Lázár és Fia cég végre­hajtatónak végrehajtási ügyében a telekkönyvi halóság a végrehajtási árverést 1030 P 26 f tökekövetelés HU) VÉTI EDÉNY VÁSÁRI Saját érdekében tekintse meg porcellán-, kő-, zománcedény és egyéb háztartási cikkeinket, melyeket hujvétig, tekintve a nehéz gazdasági helyzetet* mélyen leszállított árban árusítunk, O B D I B • o Q N D D D B B B N O B a EISLER EDÉHVÜRŰKáZ, PÁPA. Művészi és egyszerű síremlékek, kosi emlékművek és járulékai behajtása végett a pápai kir. járásbíróság területén levő, Nagy dém községben fekvő, s a nagy démi 166 sz. betétben l. sor 22. és 23. hrsz. aiaft Horváth Lajos nevén álló ingatlanra 4000 P kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1933. évi május hő 1. napján délelőtt 9 órakor Nagy­dém községházánál fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlanok a kikiáltási ár kétharmadánál alacso­nyabb áron nem adhatók el. Az árverelni szándékozók kötele­sek bánatpénzül a kikiáltási ár 10%-át készpénzben, vagy az 1881: LX. t.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyam­mal számított óvadékképes érték­papirosban a kiküldöttnél letenni, hogy a bánatpénznek előleges birói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni lehessen (1881 : LX. t.-c. 147., 150., 170. §-ai; 1908: XL. t.-c. 21. §-a). Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tett, ha töb­bet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa igért ár ugyanannyi százalé­káig kiegészíteni (1908: XLI. 25. §.). Pápa, 1933. január 18. napján. Kapoasy s. k., kir. jbiró. A kiadmány hiteléül : Vass s. k., 192 tkvvezető. Nyilvános bérbeadás Alsőgörzsönyben, az ottani köz­birtokosság tulajdonát képező korcsmaház, melyhez tartozik: 1 korcsmahelyiség, 1 üzlethelyiség, 1 mészárszék, 1 szoba és konyha, kocsiszín és istálló, végül 1800 • öl elsőrendű szántó­föld 1933. évi május hó 7-én, vasár nap délelőtt nyilvános árverésen bérbe lesz adva. Bővebb felvilágosítással szolgál Szalay István közbirtokossági fel­ügyelő, Alsögörzsöny. 190 ' tervezését és kivitele­zését a legjutányosabb árban vállalja CSORDÓS GÉZA kőfaragó és szobrász mester Pápa, Vak-Bottyán­utca 7. szám alatt. 173: ZSOO Qöl házhely a Szélesvíznél egy darab­ban, vagy parcellázva eladó. — Bővebbet: Horváth Elek Pápa, Jóka-utca 110. Hirdetmény. Nagytevelen, az Arda pusztai hegy­birtokosság haszonbérbe adja a Nagy­tevel község határáb-n levő 706 kat. holdat képező vadászati jogát 1933. évi április hó 24-én délután 2 órakor a helyszínen. Érdeklődni lehet Vidi Józsefnél, Nagy tevelen. 174 Adóügyekben előfizetőinknek díjmentesen saol­gái felvilágosítással az adó és könyvvitel szerkesztősége Budapest, Vlíf. ker. Rákóczi-út 11. sz. Tel. 32—2—60. ÍZLÉSES OLCSO kép­keretezés PAX KER. NYOMDA

Next

/
Thumbnails
Contents