Pápa és Vidéke, 29. évfolyam 1-52. sz. (1932)

1932-10-02 / 40. szám

Pápa ée Vidéke 2 1932 október 2 A hót eseményei. Idehaza. Szmrecsányi György, az utolsó pozsonyi főispán, a mult hét végén Budapesten elhunyt. Erzsébet királyné szobrát vasárnap országos ünnepség keretében leplez­ték le Budapesten. A Kath. Nagygyűlés az idén okt. 15—18. napjain lesz. A kedvezmé­nyes utazásra jogosító igazolványok 50 fillérért kaphatók az Orsz. Kath. Szövetségnél (Budapest, IV., Feren­ciek-tere 7.). A városok kongresszusa részletes tervezetet készített a téli ínség eny­hítésére és javaslatait a belügyminisz­ter elé terjesztette. A mezőcsáti választást a kormány­párt panasszal támadta meg. A petí­ció nagy derültséget keltett a kis­gazdapárti körökben. Miniszterelnökké a kormányzó Göm • bös Gyulát nevezte ki. A kereszténypárt minden részletre kiterjedő agrárprogramot állított ösz­sze, melyet nyomtatva már ki is bocsátott. A kultuszminisztériumban két na­pos tanácskozáson megbeszélték, hogyan segítenek a helyi javadal­mazású tanítókon. Az államháztartás deficitje augusz­tusban az üzemeket is beleszámítva 9 millió pengő volt. A kukorica szállítási díját 10—40 százalékkal csökkentették. Az üzletbéreket az igazságügy­miniszter rendelete szerint az 1917. november 1-i bér 80 százalékáig lehet leszállítani. A kartelbizottság nincs megelé­gedve hatáskörével és felhatalmazást kér, hogy vizsgálatot indíthasson az összes kartelek ellen. Hortobágyon földgáz forrásra buk­kantak. A malmok Veszprém és Fehér­megyében újra megkezdték a vám­őrlést. Szegeden a gyermekparalizis és a tífuszjárvány veszedelmes arányokat öltött. Statáriális tárgyalást tartott a pest­vidéki törvényszék Éder József felett, ki bestiális kegyetlenséggel gyilkolta meg szept. 19-én Jandák Józsefné pesthidegkuti vendéglősnét, majd pe­dig 300 P-jét elrabolta. A bíróság két és fél napos tárgyalás után a gyilkost halálra itélte s az ítéletet csütörtökön végre is hajtották. Külföldön. A Népszövetség^ pénzügyi bizott­sága elvben jóváhagyta a magyar kormány eddigi pénzügyi politikáját. De Valera ír miniszterelnök nyitotta meg mint soros elnök a Népszövet­ség őszi ülészakát. A szokástól elté­rőleg nem a főtitkárság által előre elkészített beszédet mondotta el, ha­nem a népszövetségi farizeusok nagy megrökönyödésére, lesújtó bírálatot mondott a Népszövetség egész eddigi működéséről. Gandhi, mint előre látható volt, abbahagyta az éhségsztrájkot. Ausztriában az iparosok és az agráriusok ellentéte kormányválság­gal fenyeget. Hindenburg tábornagy vasárnap ünnepli 85. születésnapját. Az oláh haditengerészetnél 40 mil­liós panamát fedeztek fel. Az angol textilsztrájk, melyben 200.000 munkás vett részt, meg­szűnt. A mezőgazdasági bevitelt erősen korlátozni akarja Németország, ami bennünket is érzékenyen sújt majd. A német birodalmi gyűlés vizsgáló­bizottsága alkotmányellenesnek mi­nősítette a házfeloszlatást. A Balkánon hétfőn este nagy föld­rengés volt. 250 halott és több ezer sebesült a katasztrófa áldozata. Vidéki válasz egy falusi cikkre. ii. Eiőzö cikkemben azt fejtegettem, hogy ha az orvosi állások szaporí­tásának kérdését gyakorlatilag meg akarjuk oldani, e feladat oroszlán­része a hatóságokra háramlik. A másik két tényezőre, f. i. az orvosi karra és magára az érdekelt társa­dalmi körzetre áll Kossuth Lajos ismeretes mondása: „Veletek és álta­latok, ha lehet, nélkületek, sőt elle­netek, ha kell 1" De mert ellenkezést nem akarunk vetni sehová, s mert meg vagyok győződve, hogy a kellő beáll! ás megértést, a megértés pedig meg­egyezést teremt: az orvosi állások szaporítását az orvosi karral és a társadalommal karöltve gondolom megoldhatónak és megoldandónak. Lássuk tehát a kérdés gyakorlati megoldását először is az orvosi kar szempontjából. Az első, amit az orvosi kar tehet az, hogy az orvosi állások szaporí­tása ellen ne tegyen semmit. Lássa be, hogy másnak, a fiatalabb orvosi generációnak is joga van a megélhe­téshez, joga van egy létminimumhoz, joga van egy területhez, ahol keser­ves küzdelmek, évekig tartó tanul­mányok és sokszor súlyos nélkülö­zések árán becsülettel szerzett tudá­sát érvényesítheti. Lássa be az or­vosi kar, hogy ha — legalább vá­roshelyt — igaz az a tapasztalati tétel, hogy ezer ember ulán megél egy orvos, akkor faluhelyütt még oly messze tartunk ettől a minimá­lis számtól, hogy több ezerre rúg azoknak a lakósoknak a száma, akik­nek egészségügyi ellátása nagykiter­jedésű területen, az év felerészében nehezen megközelíthető helyeken egyetlen orvosra van bízva. Mennél lelkesebben fogja föl az orvos a saját hivatását, annál lelkiismerete­sebben kívánja is teljesíteni; de épp a lelkes és lelkiismeretes orvos kény­telen bevallani, hogy az orvosi ellá ­tásnak a vidéken olyan nehézségei vannak, melyeket a huszadik szá­zadban másként, mint az orvosi állá­sok számának emelésével megoldani nem lehet. A városi orvosi kart ez a kérdés oly közelről nem érinti, mint a falu­sit Városhelyütt hovatovább úgyis mindjobban kifejlődik a szakorvosi rendszer, mely ha intézményes nem is lesz, valóságban máris megkezdő dött. Az egyik orvos inkább ennek, a másik amannak a bajnak a speci­alistája, akár a fővárosban, a klini­kán ; 8 egy husz harminc tagból álló városi orvosi testületben ez a diffe­renciálódás, ez a különválás nem nagy idő múlva már természetszerű­leg is oly határozott alakot fog ölteni, hogy a páciensek az ő különböző bajuk szerint esetrő esetre is külön­böző orvosokhoz fognak menni. N jm lesznek a szónak mai értelmében vett háziorvosok, hanem minden család most egy gyermekorvoshoz fordul, majd fogorvoshoz, most tüdőspecia­listát konzultál stb. Es ahogy ma a háziorvosunk nem apprchandál érte, j ha a fogamat nem vele plombálta­tom, hanem fogsp:cialistával: úgy egy évtized múlva azért sem fog apprehendálni, ha csúcshuruttal, vagy gyomorsavtúltengéssel is speciális szakorvoshoz fordulunk. A városi orvosi kart tehát a vidéki és falusi orvosok szaporodása csak­ugyan nem érinti közelebbről, mert a városi orvosok mindinkább szak­orvosokká válnak, s mint ilyenek, kellő és alapos hírnévvel, a vidéki pácientűrának még a mostaninál is nagyobb százalékát fogják maguk felé vonzani, kivált ha az autóbusz­járatok kiterjesztése a közel jövőben a forgalmat is megkönnyíti és emeli. Karteien hívül A 7ooo kalóriás, Karteien hívül! ° szag- és salakmentesen kokszosodó égésű PÉCSI BRIKETT a legmagasabb höértékü magyar szén. Cserépkályhák, chamotte-betétes vaskályhák leggazdaságosabb tüzelőanyaga. Teljesen pótolja a kokszot és a külföldi szenet. Tűzhelyek, fürdőkályhák részére dióbrikettűnket ajánljuk. Megrendeléseket felvesz és azonnal szállít: a Pécsi Koszén, Koksz és Fakereskedelmi R-T győri kirendeltsége: Fejes László Rt és pápai eladási irodája Pópa, Deák Ferenc utca 11. szám. (Koritsckoner MÁT szállítónál.) Hartelen hívül! Telefon: 109. sz. 446 Karteien hivüí! Valamikor a fiatal orvosok inkább nélkülöztek a váróiban, kivájt á fő­városban, hogy Sem elmentek volna a vidékre; ennek az állapotnak már vége, most épp az orvósok fiatalabb­jai keresik elhelyezkedésüket a vidé­ken, s azt hisszük, az idősebbek, a már „beérkezettek", ebben nem is fognak akadékoskodni. Ami pedig a vidéki társadalmat illeti, az bizonyára legjobban érzi az. orvosi ellátás nehézségeit. Sokszor a körorvos akarva sem tudja betar­tani a köri látogatás meghatározott napjait, s így négy hat, sőt még több község népe nem tudja előre kiszámítani, mikor jön az orvos. Sok­szor a kocsi az orvost nem taláijS otthon és fél napig kénytelen vesz­tegelni, mire az a kör ellenkező vé­géről hazajön. Nagykiterjedésű, rossz utakban bővelkedő orvosi körzetben a sürgős eset is iliúzóriussá válik, ha másutt van dolga az orvosnak. A vidéki társadalom helyezkedjék tehát a legtermészetesebb „sacro ego­simo" álláspontjára és a hatóságok­kal karöltve igyekezzék emelni az orvosi állások számát. Az anyagi teher alig nagyobb az eddiginél, az előny pedig hasonlíthatatlanul na­gyobb. S hogy ígéretemhez képest itt is a gyakorlati szempontot emeljem ki : ha valamely vidéknek vezető elemek megegyeznek abban, hogy az orvosi állásoknak, nevezetesen a községi és körorvosi állásoknak szaporítása üdvös, szükséges és lehetséges: for­duljanak megyei törvényhatósági bi­zottsági tagjaik révén a vármegyé­hez, adjanak be kellő adatokkal alá­támasztott indítványt, ne nyugodja­nak bele egy esetleges visszautasí­tásba se, kivált ha az netán csak alakiságokon múlnék, hanem fordul­janak a belügyminisztériumhoz, mint a népjóléti minisztériumnak e téren illetékes örököséhez, de addig is, míg a kérdést a hivatalos körök így szép hivatalos rendben is elintézik, támogassák a náluk letelepülni óhajó magánorvost is, szerezzenek neki lakást a községben, járjanak a kezére az ellátás dolgában, hiszen egy jő orvos, aki szükség esetén kéznél van, ezerszer nagyobb áldás egy vidékre nézve tíz ügyes asztalosnál, aki szük­ség esetén ... koporsót tud csinálni, kicsit és nagyot, fiataloknak és öre­geknek. Vidéki. Tüzelőanyagok eladására jól be vezetett ügynököket fel­veszünk. 451 Cím a kiadóban« Bágyadt, levert, dolgozni kép­telen egyéneknél a természetes „Fe­renc József keserűvíz szabaddá teszi a vérkeringést és emeli a gon­dolkodó- és munkaképességet Be­ható kórházi kísérletek folyamán be­bizonyult, hogy a Ferenc József viz szellemi munkásoknál, neurasz­téniás embereknél és betegeskedő asszonyoknál rendkívül jótékony ha­tású gyomor- és béltisztító szer. A Ferenc józsef keserűvíz gyógyszer­tárakban, drogériákban és fúszerOz­letekben kapható. 4

Next

/
Thumbnails
Contents