Pápa és Vidéke, 28. évfolyam 1-53. sz. (1931)

1931-11-15 / 47. szám

1 Gazdasági munkás kitüntetése. A fö!dmivelésügyi miniszter Csete jános nemesszalóki lakos gazdasági munkásnak hosszas, szorgalmas, hű­séges és becsületes munkásságáért 100 P jutalmat és elismerő oklevelet /adományozott. A kitüntetést, iletve jutalmat egy későbben meghatáro zandó napon fogja ünnepélyesen át­adni a pápai járás főszolgabirája a kitüntetett munkásnak. Menetrendváltozás. A M. Kir. államvasutak több vonalán egyes vonatok menetrendje megváltozott és változás történt a Duna-, Száva-, Adria vasút, Győr , Sopron-, Ében­furti vasút és Szeged , Csanádi vasút menetrendjében is. Ezeket a változá­sokat tartalmazza az Időközi menet­rendváltozások cimmel most megjelent füzetecske. Minthogy e füzetecskét csak az kaphatja meg dijtalanul, aki a Máv. Menetrendben, Vasúti Út­mutatóban és a régi Zöld Menet rendben levő szelvényt beküldi, ezért felhivjük az érdekeit közönséget, hogy az említett menetrendben levő szelvényt (postabélyeggel együtt) a kiadóhivatalhoz Budapest, VIII., Es­terházy utca 4, haladéktalanul küldje el. Egyébként a most megjelent Idő­közi menetrendváltozások a MÁV állomások portásainál 20 fillérért kapható. x A gyomorfájás, gyomornyo­más, bélsárpangás, nagyfokú erjedés, rossz emésztés, fehér nyelv, kábult­ság, fülzúgás, halvány arcszin, ked vetlenség a természetes „Ferenc József* keserűvíz használata által sek esetben elmúlik, wwwwwwwwwwwwww Munkásmozgalom. Rovatvezető: Szalay Lajos. )Nyomorenyhítő akció Pápán. Rettenetes nyomor, nélkülözés si­kongat körülöttünk. Halljuk meg a szavát I Essék meg szivünk nyomorgó testvéreinken, kik velünk együtt egy atyának: Istennek és egy anyának: a szegény, s küzdő Magyarország­nak gyermekei 1 Több, mint 4000 lélek, városunk lakosságának 18—19®/o a várja az irgalmasság jócselekedeteit, a min­dennapi imába foglalt kenyeret, mely hiányzik ma százak és ezrek aszta­láról. Nincs a késlekedésre idő, mert éhező emberek, s mezítelen gyermekek szenvedése figyelmeztet bennünket a gyors cselekvésre. A város képviselőtestületének sze­gényügyi bizottsága már hetekkel ezelőtt foglalkozott az egyre növe­kedő nyomor enyhítésének kétség­telenül súlyos problémája meg­oldásival és elhatározta, hogy nov. 15 tői kezdődÖleg a városi nép­konyhán ingyen ebédét és természet beni segélyt nyújt az arra rászoru­lóknak. A város által kezdeményezett nyomorenyhítés sok jóakaratról tanús­kodik ugyan, de hiányzik e célra szükségés anyagi fedezet, hogy e nagy horderejÖ kérdést a tökéletes megoldáshoz segíthesse. A nyomor rémének elhessegstése nemcsak a városnak feladata, hanem mindenkié. Az államnak és társadalomnak is kötelessége a nyomorgók segítsé­gére siefnf, hogy a fenyegető ve­szélyt elhárítsuk. Krisztus nemcsak prédikált, hanem gyógyított is, kenye­ret is szsporított a sokaságnak, me­lyen megesett a szíve. A magyar társadalomnak is össze kell fogni a nyomor rémének elhá­rítására, hogy ezrek és ezrek mos­toha sorsát enyhítse. Mit várjunk a gyermekektől, akik piszokban nőnek fel, agyonstrapáit emberektől, ideg­zetükben leromlott családanyáktól, mit várjunk a falvak és városok nél­külöző proletárjaitól — mondja Pro­hászka — ha nincs bennünk kétség és szeretet az élet elesettjeinek fel karolására. Szólaljon meg bennünk a szív és szólaljon meg bennünk a józan érte'em 1 Lássuk meg a nyo­mort, a szenvedést. Támadjon ben­nünk az érzés, az akarat, hogy se­gítséget nyujtsunk ott, ahol olyan égető a szükség. Ezt kivánja tőlünk az emberi méltóság, ezt a kulturált­ság, ezt kivánja a társadalom, ezt várja tőlünk Isten és haza egyaránt. Felhívás! A Ker.-szoc. szervezetek irodájá­ban összeírásra jelentkezett munka­nélküliek figyelmét felhívjuk, hogy hiányzó adataik pótlása végett sür­gősen jelentkezzenek. Szent Erzsébet ünnepély. A „Giesswein Sándor" Önképzőkör f. hó 19-én este ? órakor saját helyi­ségében (Szentilonai u. 12) árpád­házi Szent Erzsébet halálának négy­százéves évfordulója alkalmából ün­nepélyt rendez az alábbi műsorral: 1. Magyarász: Erzsébet asszony. Énekli a Ker. Munkásdalkör. 2. Er­zsébet asszony. Szavalja Tóth Jenő. 3. Kenyeret osztó szent. Élőkép. Har­moniumon játszik Moór jános kántor. 3. Ünnepi beszéd. Mondja P. Vados Pál, az Önképzőkör elnöke. 5. Szent Erzsébet. Daljáték. Hegedűn játszák: * * # és Füstös Sándor; harmoniumon kiséri a darab szerzője, Moór János kántor. Énekli Bakonyi Ilus. 6. Sz. Er­zsébet betege. Szavalja Ájer Lujza. 7. Ker.-szoc. induló. Énekli a Ker. Munkásdalkör. Ezen ünnepélyre fel­hívjuk a tagok és érdeklődök fi­gyelmét. Közgyűlés. A ker. szoc. Föld mívesek és Földmunkások szövetsége f. hó 15 én d. u* 3 órakor tisztújító közgyűlést tart, melyre a szövetség tagjait ezúton is meghívja az elnökség. Adományok. Blaskovich Árpád állampénztári igazgató 5 P t és 4 drb. férfiinget, a dohánygyári mun­kások ker. szoc. szakszervezete 20 P-t voltak szívesek a nyomorenyhltő akcióra hozzánk eljuttatni. Táncestély. A Giesswein Sándor Önképzőkör f. hó 15 én este 8 órai kezdettel táncestélyt rendez, melyre a tánckedvelöket meghívja a rende­zőség Belépődíj 70 fillér. E hó 22-én műsoros előadás lesz, bővebben a jövő számunkban. SPORT. ••• Hét ponttal fordul a Kinizsi. TAC—Kinizsi 3:1 (1:0). Tóvá­ros. Bajnoki. Biró Schwarcz. TAC: Sarus — Mayer, Németh — Leopold, Wollein, Gregor IV. — Hemmerlein, Takács II., Stockbauer, Gregor III., Lovász. Kinizsi: Tóth 1. — Vörös, Ko­váts II. — Kovács I, Limperger, Király — Breuer, Tarr, Csiszlér, Tóth I, Oibóth II. A mérkőzést Kinizsi-támadások vezették be, de a TAC-védelem biz­tosan rombolt szét minden akciót. Később tóvárosi fölény alakult ki; a lila-fehér támadások ritkák, de veszélyesek. Különösen a Breuer­Tarr szárny akcióképes. A gól a 26 percben esett. Kovács I. eleresz­tette Lovászt, aki szép, helyezett gólt lőtt. A második félidőben a Kinizsi halfsora visszaesett s a TAC a 3 ik és az 5-ik percben, Tarr első perc­ben rúgott kiegyenlítő gólja után, Lovász és Gregor III. révén bebiz tosííotta a győzelmét. Ezután ellapo­sodott a játék, különösebb feljegyezni­való nélkül ért véget a mérkőzés. Jók: Stockbauer, Lovász, Gregor III, Leopold és Mayer a TAC csa­patában, mig a Kinizsibői a közvet len védelem és a jobbszárny. A Kinizsi ezzel a mérkőzéssel be­fejezte az őszi szezont. Hét pontjá­val jelenleg a tabella nyolcadik he­lyén van, de előreláthatólag, ha a többi csapat is lejátsza hátralevő mérkőzéseit, a kilencedik helyre esik majd vissza. A Ny. L. A. Sz. I. osztályának bajnoki tabellája az 1931—32. évben. 7D SC A csapat neve O II. ker. SC ETO TSC DAC DVE SVSE TAC 8 Kinizsi 9 Sz. Vasutas 10 VTC 11 SFC 1900 9 7 8 8 9 9 9 10 8 8 9 "e H (fl UD £ Q > 3 1 2 — 2 2 £ « 1 o -2 cx c « o tt cu 16 13 7 12 21 16 10 15 14 10 17 17 10 24 23 9 16 22 13 21 20 19 12 17 16 24 ZTE—Testvériség 2:2 (2: 1). Pápa. Bajnoki. Biró Mikóczy. Durva mérkőzés, ahol öngyulladás következ­tében mindkét csapat leégett. Gól­lövők : Hoffmann (2), illetve Szántó és Jasper. A ZTE-ből egy, a Test­vériségből két játékost kiállított durva játékuk miatt a biró. Mikóczy jól bíráskodott. rindennemü nyomtatványt ízlésesen készít a Hbf. Nemzeti Nyomdaválialot H -f. A Ny. L. A. Sz. szombathelyi II. osztályá­nak bajnoki tabellája az 1931—32 évben. so N «J 4> X A csapat neve c _ O) £2 •*•' S 'O ® u " 'O 5 fi. o Q 9 7 1 8 5 1 8 5­7 4 — 2 2 2 2 2 1 2 — 1 1 7—2 2 o T3 < 28 18 11 10 14 9 7 7 6 •J N o 2 D. C ca o IÜ CL 7 15 9 II 8 10 12 8 12 6 7 9 8 15 16 14 1 Z. MOVE 2 SzSE 3 Kőszeg 4 Sárvár 5 Perutz 6 ZTE 7 CESE* 8 Tapolca 9 Testvériség 10 Körmend 11 P. Vasutas* * Visszalépett. Vasárnapi bajnoki program: SzSE—Peruiz Szombathelyen és a ZSE—Testvériség Zalaegerszegen. A Leveníe Egyesület által 15 ére tervezett sportünnepélyt a tapolcaiak kérésére f. hó 22 ére halasztották el. A versenyre nagy készülés folyik mindegyik résztvevő szakosztályban: a birkózók, boxolók és tornászok körében. Árverés. Gecsén e hó 17-én, ked­den d. e. 9 órakor, Vanyolán e hó 18-án y szerdán d. e. 9 órakor tehenek, ökrök, lovak, gazda­sági gépek, burgonya, kukorica, cukorrépa, bútorok, eredeti sző­nyegek, ezüst és egyéb tárgyak fognak elárvereztetni. 515 1931/374. vht. sz. ÓFVBFÍSÍ hirdetmény. Dr. Tóth litván pápai ügyvéd által képviselt Pápai Takarékpénztár javára 7226 P 20 f. töke és több követelés járulékai erejéig a pápái kir. járásbíróság 1931. évi 489; 2616 számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást] szen­vedőtől 1931. évi julius hó 25-én le­foglalt 10094 P 50 fillérre becsült ingóságokra a pápai kir. járásbíróság Pk. 10892/931 számú végzésével az az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t. c. 20. § a alapján továbbá a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tünö más foglaltatók javára is, az árverés megtartását elrende­lem, de csak arra az esetre, ha ki­elégítési joguk ma is fennáll és bt ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, a végrehajtást szenvedő lakásán, üzletében, Gecsén leendő megtartására határidőül 1931. évi december hó 2. napjának déle­lőtti 10 órája tűzetik ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok, szőnyegek, függönyök, csillárok, rádió stb. s egyéb Ingóságokat a legtöbbet igérő nek készpénzfizetés mellett, szük­ség esetén beceáron alul Is el fogom adni még akkor is, ha a bejelentő fél a helyszínen nem jelenne meg, ha csak ellenkező kívánságot írás­ban nem nyilvánít. Pápa, 1931. október 30-án. Asztalos srs Mf. Mr. Técmuftt.

Next

/
Thumbnails
Contents