Pápa és Vidéke, 28. évfolyam 1-53. sz. (1931)

1931-09-13 / 38. szám

Polltiicai hetilap. — üe^jelenik mindé vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Fő-utca 12. Telefon 151. Előfizetési árak: negyedévre 2 pengő, egész évre 8 pengő. Egyes szám ára 20 fillér. Hirdetések milixnéteres díjszabás szerint: hasábmiliméter a hirdetések között 4 fillér, a szöveg között 5 fillér. Felelős szerkesztő: IFJ. SÁGHE TAMÁS. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz : A kiadóhivatal, Fő-utca 12. Telefon 151. A Ker.-szoc, párttitkárság, Szenttlonai-utca 12. Telefon : 121. A Fax könyvkereskedés, Fő-utca 9. Telefon 171. A Ker. Nemzeti Nyomdavállalat, Török Bálint utca 1. Telefon: 157„ Széljegyzetek a kormányváltozáshoz. (Sz ) Isten látja a lelkemet, távol ál lok attól a gondolattői is, hogy azokat a hullámokat, melyeket a képviselőválasztás Pápán és környékén főivert, most, hegy legalább látszatra egy kicsit elültek, megint föl akarjam kavarni. Nem vagyok barátja semilyen személyes hajszának, az ernbervadászat sem szenvedélyem, senkinek a skalpját sem óhajtom diadalmi jelvényül harci övembe dugni, hisz a magam si alpját letarolta, régen és alaposan letarolta a horáciusi ^empus edax rerum", a mindent legyőző, fölemésztő idő. Egyet azonban mégsem hallgathatok el; de amikor szóvá teszem, nem akarok senkii sem bántant, nem akarok kákán csomót keresni — csakhogy vannak dolgok, melyeket a „bús feledékenység koszorűtlan alakja" nem boríthat be az idők s az enyészet avarával. Emlékezzünk tehát... Emlékezzünk arra, hogy amidőn a Celldömölk és Győr között robogó vonaton — ez a vonat akár a történelmet is szimbolizálhatja, melyet szintén nem lehet útjában föltár- j tóztatni — megmondották nekünk egy Beriichingeni Götznek vagy egy Cambronne ezredesnek nyomdafesték alá nem kívánkozó világos szavával, hogy ki legyen és ki lesz Pápa városának képviselője: ugyanakkor a kissé rágós falatot azzal a szósszal iparkodtunk izletesebbé, porhanyóbbá tenni, hogy majd meglátja Pápa városa, mit jeleni az, hogy miniszteriális ember a képviselője ... Hát ez csakugyan mindig is jelentett valamit: vicinális vasutat, italmérést, dohánytermelést ée árusítást, marhasót és puskaport, polgári iskolát és országos vásárt, vetőmagakciót és fajbaromfit, kultúrházat és műtrágyát, Faksi-kölcsönt és olcsó sertésszérumot, Bacon-gyárat és külföldi ösztöndíjat, szóval mindenféle minden jót, amelyet a mungó-parti (talán: mungó-párti? Szedő.) politikai grajzleiájban kapni lehetett, vagy legalabb is igérni szoktak. És tekintettel arra, hogy az ígéret annak nem kerül semmibe, aki teszi, annak meg örömöt szerez, akinek teszik : csoda- e, ha a pápai választók is nekimelegedtek, nekilelkesedíek és reménykedve tekintettek a jövőbe, hiszen miniszteriális ember a képviselőjelöltünk. De hát a miniszterek sem örökélet üek, a miniszteriális emberek pedig még rövidebb éltüek. Úgy látszik, kopoltyuval lélekzenek, mert akkor múlnak ki a miniszteriális árnyékvilágból, mikor „künn vannak a vizből.. Mi lesz most már mindezekből a reményekből és ígéretekből, a várakozásokból és követelésekből, az ígéretekből és a délibábokból ? Mi lesz mindebből most, hogy sem a pártfogó, sem a pártfogolt nem miniszteriális ember többé ? Tisztelt választópolgáríársam, mondd, megválasztottad volna e dr. Ángyán Bélát, mint nyugalmazott államtitkárt, Sztranyovszkynak, mint nyugalmazott államtitkárnak közismert szellemes bekonferálására ? Volt már képviselőd, akit csak a temetés juttatott eszedbe, mert ott éneklik a temető kapujában a szegény Lázárt, a „quondam paupereM, ami magyarul úgy fordítható, hogy valaha Paupera volt a mi képünk viselője . . . s eltemettük a feledés sírjába. Da lesz-e Pápa városának több haszna annak a privát embernek képviselőségéből, akit miniszteriális voltáért tüntetett ki előlegezett bizalmával? Mindenesetre joggal elvárhatjuk fokozottabb figyelmét, jóindulatát, odaadó szorgalmát közös és egyéni kérdéseink elintézésében, hogy úgy amit az állás tekintélye már nem adhat meg, azt megadja a személyes érdem, s így nem lesz okunk nekünk pápaiaknak föltenni magunk és felebarátaink előtt az egyszeri német sógor kérdését. Az egyszeri német sógor ugyanis búsan bandukolt haza a vásárról a sógorával. Nagyon el volt keseredve, hogy nem tudta eladni a tehenét. Elannyira nekiadta bús fejét a kétségbeesésnek, hogy amikor véletle nül meglátott az úton egy hatalmas varangyos békát, fölkiáltott: — Sógor, ha elevenen megeszed, tied a tehén. A sógor gondolt merészet és nagyot: egy hitvány békáért egy valódi, bár ; uraságoktói levetett, de mégis élő tejközpont, egy eleven almásderes tehén 1 Nekifohászkodott tehát és bekapta a békát — de csak a felét fogta el. A sógorát meg rettentő ijedelem : Csakugyan még megeszi, s akkor se pánz, se tehén, mit fog szólni az asszony? Közben megszólal a sógor: — Te sógor, ha megeszed a másik felét, visszaadom a tehenet! — Visszaadod ? — Azzal a mi derék svábunk is nekigyürkőzik és megeszi a másik fele békát. Kisvártatva aztán megszólal: — Te sógor, miért is ettük mi meg ezt a békát? Bizony kérnünk kell a gondviselést, mentsen meg bennünket attól, hogy ezt kelljen kérdeznünk magunktól .. . tudta megenni, akkor rettentő undor Sólymoss Vendel távozása. Lapunk szellemi irányításában a mai nappal vállozás történt. Ez a változás azonban csak személy szerinti változást jelent: a lap iránya továbbra is a régi marad. Ha szabad a mostan annyit hangoztatott kifejezést használnunk, a rendszer nálunk is a régi maradt, csupán a s?emélyek cserélődtek ki. A mi rendszerünk, a mi berendezettségünk pillérei a gyakorlati kereszténység, a reális, minden nagy dobot nélkülözni tudó hazafias gondolkozás és ami az előbbi kettővel szoros összefüggésben van, a komoly felelősségtudaton alapuló szociális érzés. Korunk a vajúdások, az átalakulások kora. Embernek kell lennie a talpán annak, aki a folytonosan változó, rohanó élet mindig újabb és újabb követelményeivel szemben meg tudja állni a sarat. Széles látókör, kulturált elme, nagy emberismeret és szeretet, valamint a vidék viszonyainak ismeretében gyökerező szervezőképesség szükségesek hozzá. Sólymoss Vendelt, a Budapestre távozott főszerkesztőnket ilyen képességekkelmegáldott embernek ismertük és ismerjük. Nagytudású tanár, aki a szentbenedeki „ora et labora" parancsot nemcsak a saját maga, hanem a köz érdekében is teljesítette : fanatikus, egy jobb és szebb jövőbe vetett hittel dolgozott lapunk hasábjain és a legkülönbözőbb társadalmi egyesületekben, osztálykülönbségre való tekintet nélkül fajunk és vallásunk érdekeiért, anéikül azonban, hogy ebbeli munkájában mások kárára törekedett volna. Lapunkhoz régi baráti szálak fűzik. 1924. őszétől kiadóhivatalunkat vezette, majd 1925. őszétől 1926. tavaszáig ő volt a Pápa és Vidéke főszerkesztője is, elsőizben. 1926 ban rendi elöljárósága Kőszegre helyezte át, ahonnan 1929 ben ismét Pápára került. Másodízben 1930. áprilisában vette át lapunk szellemi irányítását s ezt Budapestre történt távozásáig meg is tartotta magának. Távozásával katholikus hit- és társadalmi életünk egyik legkomolyabb értékét, szervezőtehetségét veszítette el benne. Reméljük azonban, hogy nem véglegesen. Budapestre való távozását mi csupán ideiglenesnek szeretnők tekinteni, mert a közmegbecsülés és közbizalom őt már régen „bennszülött" pápainak ismerte el. Épen ezért a közeli viszontlátás reményében mondunk neki szeretetteljes istenhozzádot 1 .jy^lrtiilil" friátg...-. .'diftí.,. SS*-