Pápa és Vidéke, 24. évfolyam 1-52. sz. (1927)

1927-10-23 / 43. szám

Ifj. Steril Lipót PÁPA. 466 ELÜHV0M39 Dll/ATBRUR HÉZlfflUHHflH H9RISHY9R Kossuth-utca 13. sz. 10 ÉHE ELISMERT GÉB! szentmise volt az örőkimádás temp­lomban, amely alatt a budapesti bencés reálgimnázium énekkara éne­kelt. Utána eucharisztikus díszgyű­lés volt ugyanott. Szónokok voltak Szmrecsányi Lajos egri érsek, Czapik Gyula, Mészáros János érseki hely­nök és Svoy Lajos székesfehérvári püspök. Ugyanekkor tartotta gyűlé­sét a kath. tanítók országos egye­sülete, amelyen Leopold Antal pre­látus mondott nagy beszédet a ka­tholikus tanító feladatairól. 11 Órakor a Kath. Tanügyi Tanács ülésezett, amelyen Hanauer István váci püspök mutatott rá arra a sok jótéteményre, amelyben a kath. egyház Mexikót részesítette s amelyért a mexikói kormány olyan rút hálátlansággal fizetett. Ugyanekkor mutatták be a chikágói eucharisztikus kongresszus­ról készített hatalmas filmet a Cor­vin filmszínházban. Délután 4 órakor volt a második nyilvános gyűlés a Vigadóban. Mar­czell Mihály az egyház tanítói hiva­tásáról beszélt, tervszerű katholikus nevelési programról, amely az állam bölcs támogatásával karöltve haladva tudja nevelni helyes irányban a jövő nemzedéket. Czettler Jenő arra muta­tott rá, hogy az egyház a magyar nemzetnek nemcsak kultúrát adott, Isanem magasabb rendű gazdasági életet és társadalmi szervezetet léte­sített a Duna-Tisza közén. Huszár Károly arról a feladatról beszélt, ;.mely a magyar katholikusságra és a magyar anyákra a családi élet visszaállításában vár. Mint az ideális családi élet mintaképét' említette a számkivetésben elö királyi családot, amelynek visszatéréséért az egész magyar katholikusság imádkozik. Beszédje alatt a nagygyűlés minden tagja lelkesen ünnepelte a királyi. Mikes János gróf szombathelyi püs­pök arra mutatott reá, hogy ki kell építenünk azokat az autonom katho­likus szervezeteket, amelyeknek át kell venniök hazánkban a nagybir­tok lassú lemorzsolódása és az egy­házi vagyonnak fokozatos csökke­nése miatt a katholikus intézmények fenntartásának terheit. Bangha Béla beszédében a katholicizmusról mint fontos kultúrtényezöről beszélt. Gyűlési tartott még a kath, szana­tórium egyesület, a ciszterci diák­szövetség és a Kath. Legényegylet. 18-án reggel ünnepies Te Deum volt. Utána gyűlésezett a katholikus leányok országos egyesülete, a pap ság eucharisztikus társulata és a katholikus kántorok. 11 órakor a Vigadóban országos gyászünnepély volt Csernoch és Prohászka emlékére. Csernoch bíbo­rosról Klebelsberg Kúnó kultusz­miniszter, Prohászka püspökröl pe­dig Schütz Antal mondott gyász­heszédet. í Délután 4 órakor volt a záróülés. Breyer István prelátus a kath. missiók ügyének felkarolásáról beszélt. Ap­ponyi Albert a katholicizmus általá­nos helyzetét vázolta. A nagygyű­lés beszéde után lelkesen ünnepelte a magyar katholicizmus legnagyobb fiát. A záróbeszédet Szmrecsányi La­jos egri érsek mondotta. Kedden este ünnepélyes díszlako­mára gyűltek össze a nagygyűlés rendezői és illusztris résztvevői. A képviselőház e hó 18 án össze­ült. Az első ülésen Csernoch herceg­prímás emlékének áldoztak és a ta­nácskozások programját állapították meg. Bud pénzügyminiszter fontos pénz­ügyi tanácskozásokra Szabóky állam­titkár kíséretében Londonba utazott. Kossuth Lajos emlékét, kinek díszes szobrát az Országház téren novem­ber havában leplezik !e országos ünnepség keretében, törvénybe ik­tatja a nemzetgyűlés. Az elszakított területeken. A Felvidéken megtörténtek a községi választások. A magyar párt megerő­södve került ki a községi választások­ból, jeléül annak, hogy a felvidéki ma­gyarság egyre bátrabban és büsz­kébben meri magát magyarnak val­lani. Külföldön. A francia újságokban élénk vita indult meg azokról a jegyzékekről, amelyek a magyar lapokban meg­jelentek és amelyek szerint 1920 ban a franciák beismerték a trianoni béke igazságtalanságait és azt orvosolni akarták. A francia lapok most tagad­ják, hogy akkor hajlandó lett volna a francia kormány területi engedmé­nyekre. A szerb bolgár háborús veszedelem egyenlőre elmúlt. Ugylátszik, az en­tente diplomáciája sikerrel interveni­ált, azon józan megfontolástól vezé­relve, hogy egy újabb háborúban a győztes hatalmaknak nagyon sok veszteni valójuk lenne. Romániában mindenki fontos ese­mények bekövetkezésétől retteg. Vár­ják haza a jogaitól megfosztott Ká- | roly trónörököst. Mindenki azt reméli, hogy ő majd megszabadítja az or­szágot a régenstanács nevében egyed uralmat gyakorló Bratianu uralmától. Bem tábornok hamvait Szíriából hazaszállítják Lengyelországba, szülő­földjére. A holttestet Magyarországon szállítják keresztül. A csonka haza nagy ünneplésekkel áldoz ez alka­lommal a szabadságharc nagy hőse emlékének. Az amerikai magyarok Kossuth Lajosnak díszes szobrot emeltek és nagy ünnepséggel fogják leleplezni. Az ünnepségre az óhazából is nagyon sokan kiutaznak. HÍREK. ••• A pápai esperesi kerület pap­sága folyó hő 26 án tartja őszi koronáját Nagygannán Szentgyörgyi Ignác esperes elnöklete alatt. Javítóérettségi vizsgálat. A győri tankertijeiben a javftóéretíségi vizsgálat ideje dec. 15. A Veszprém vár megyei Mu­zeum és Könyvtár most adta ki évi jelentését, me !y jelentékeny mun­káról és szép gyarapodásról számol be. A Muzeum a mult évben 1794 drb. tárggyal gazdagodott. Laczkó Dezső igazgató és mások veze­tésével több helyen végeztek ásatá­íásokat. Kiemelendő az ösküi ásatás, hol 33 sírt tártak fel és 235 külön­böző tárgyat találtak. Bakonypéter­den késő népvándorláskori emlékre bukkantak. Mezőkomáromban is ta­láltak kisebb tárgyakat. A Muzeum gyűjtés útján is szépen gazdagodott. Laczkó Dezső végzett kutatásokat a Bakonyban s az ő kutatása révén pontosabb megvizsgálást igénylő bar­langjaink száma 15-re emelkedett. Örvendetes dolog, hogy a muzeum tisztviselői a Magyar Turista Egye­sület felhívására vállalták az egye­sület bakonyi osztályának megszer­vezését. Mr. Butler Wright amerikai követ a somlói szüreten. Emlé­kezetes még városunk közönsége előtt az, hogy Mr. Butler Wright amerikai követ a nyár folyamán el­látogatott városunkba. A város kö­zönsége nagy ünneplésben részesí­tette, viszont a követ és felesége kedves egyéniségükkel és különösen azzal a megértő szeretetükkel, amelly el a szenvedő magyar hazával való együttérzésüket mutatták, mennyire belelopták magukat városunk közön­ségének szivébe. Már akkor kifejezte a követ, hogy szeretné megnézni a Somlót, még pedig szüretkor. Ez a kedvező alkalom most elérkezett. Bár szomorúan, de mégis megértek a für­A bencés templom tornyában 1819-ben elhelyezett irat. Mult számunkban említettük, hogy a bencés templom tornyában meg­találták a legutóbbi restauráláskor elhelyezett iratot. A latin nyelvű irat magyar fordítása így hangzik: A mi Urunknak, Jézus Krisztusnak nevében. Emlékül az utókornak. A Szeplőtelen Szűz boldogságos szülésének 1319-ik esztendejében javították meg ezen a „mennyekbe felvett Szeplőtelen Istenanyának szen­telt templom" tornyát a pannonhalmi Szent Benedek-rend áldozatos költ ségével. Ezen időben a Szent Bene­dek-rend szentmártoni főmonostorá­ban Nagyságos és Főtisztelendő Horváth Pál, Szt. Ányos püspökről nevezett tihanyi apát volt az elöl­járó, egyben a főapátságnak s az egész Szt. Benedek rendnek kormány­zója, akit most uralkodó felséges királyunk I. Ferenc nevezett ki s bizott meg az egész Szt. Benedek­rend vezetésével s kormányzásával. (Életben volt Méltóságos és FŐtisz ­* telendő Nóvák Chrysostom is, a Sz. Benedek-rend Sz. Mártonról elneve­zett pannonhalmi főmonostorának fő­apátja, hanem az öreg korral vele járó eltörődöttség miatt tisztes nyuga­lomba vonult.) Ez az I. Ferenc állí­totta vissza kegyelmesen e Sz. Ren­det, amelyet II. József 1786 ban az akkor munkálkodó csaknem összes szerzetesrenddel együtt eltörölt. A mi Rendünk is az említettek sorsára jutott. Azonban 16 évi kitaszított-, ság után 1802. április 25-én újra megéledt a Rmd Urunk felemelő kegyességétől, azon kö elezettséggel, hogy hazánk serdülő ifjúságát nevelje, oktassa az ezen célra rendelt nyil­vános iskolákban. A javí ás esztendejében az előbb említett főmonostor priorja nagyon­tisztelendö Szabó Dávid atya volt, supriorja pedig n. t. Fenix Farkas atya. Mind a kettő pápai születésü. Ugyancsak ezen időben Nagysá­gos és Főtisztelendő Taucher Ágos­ton bencés szerzetes, Szent Móric vértanú és társairól elnevezett apát, a szent theologia doktora igazgatta a bakonybéli apátságot. A monostor • priorja nagyon tisztelendő Gatser Leó. Napjainkban a Szt. Benedek-rend pápai kis gimnáziumában a nyilvá­nos iskolai oktatást a következők látták el: Nagyontisztelendő Nagy Boldizsár szer.tbenedekrendi áldozópap, az itt lévő székház főnöke, egyben a hely­beli kis gimnáziumnak igazgatója. Tisztelendő Pákozdy Kázmér szent­benedekrendi áldozópap, a gramma tikai iskola l osztályának tanára. Tisztelendő Paál Beda szent­benedekrendi papnövendék, a gram matika iskola III. osztályának tanára. Tisztelendő Polák Sándor szent­benedekrendi papnövendék, a gram­matika iskola II. osztályának tanára. Tisztelendő Bélák Cyprián atya. szentbenedekrendi áldozópap. a gram­matika iskola I. osztályának tanára A tornyot két pápai polgár hozta rendbe lelkiismeretes munkával: Manhart József építész s Piesching János bádogos mester. A keresztet 1819. augusztus 2-án, Porcinkula ünnepén vonták fel hatal ­mas tömeg jelenlétében fényes ün­nepséggel. E monostort Veszprém vármegyé­nek Pápa városában a mennyekbe felvett Boldogságos Szűznek tiszte­letére Csáky László gróf, a pápai helyőrség főkapitánya — idővel országbiró— emelte az 1638. eszten­dőben. 1680-ban Esterházy Ferenc gróf, a vár és Pápa város földes urának bőkezű adományozása révén a monostor megbővült. Melléje

Next

/
Thumbnails
Contents