Pápa és Vidéke, 24. évfolyam 1-52. sz. (1927)
1927-10-23 / 43. szám
Csipkék, szalagok és rövidáruk kaphatók i Legnagyobb választékban női és férfi fehérnemük, harisnyák, keztyük, er432 RAIDLFERENCNÉL Pápán, Kossuth Lajos utca 6. nyők, botok, sapkák, kalapok nyakkendők, ridikülök és bőröndök stb. tök. A követ és felesége 16 án este 6 órakor érkezett meg autón városunkba. A bencés székház, melynek vendégei voltak, este vacsorát adott tiszteletükre, melyre a város vezető emberei közül is többen hivatalosak voltak. Vacsora alatt a bencés reálgimnázium énekkara szerenádot adott a követ és felesége tiszteletére. 17-én reggel ment ki a követ és felesége a Somlóra a polgármester, a bencés tanári kar és a ref. kollégium néhány tanárának kíséretében. A Somlón a bencés rend zalavári szőlőjébe mentek, hol Mesterházy Imre kormányzó fogadta őket a tőle már megszokott kedvességgel és vendégszeretettel. A társaság kirándult Bakacs Elek várához, a dicső magyar mult eme romjaiban is hatalmas emlékéhez. A hegytetőről gyönyörködve nézték a hegy alatt elterülő magyar rónát, a telet váró, a friss vetéstói már zöldelő magyar mezőket. A követre és feleségére láthatólag jóleső hatást gyakorolt ez a hamisítatlan magyar vidék és a bencés rend magyaros vendégszeretete. Este 8 órakor érkeztek vissza autón városunkba. Kedden reggel 10 órakor a bencés rend villásreggelit adott a követ tiszteletére, a bencés reálgimnázium dísz termében pedig a reálgim. cserkészcsapatának fúvós zenekara köszöntötte. A követ a zenekar apró kis tagjai mindegyikének kézfogással fejezte elismerését a zenekar fejlett és szép játékáért. 11 órakor az előkelő vendégek visszautaztak Budapestre. Veszprém vármegye alispánja közhirré teszi, hogy a legtöbb állami egyenes adót fizető törvényhatósági bizottsági tagok 1928. évi névjegyzékének összeállításához alapot képező adókimutatások hivatalos helyiségében folyó évi október 20 tói kezdődőiig okt. hó 28 ig bezárólag a hivatalos órák alatt megtekinthetők. A vármegye igazoló választmánya okt. 31-én d. e. 10 órakor a vármegyei székház kistermében nyilvános ülést tart, melyben a legtöbb állami egyenes adót fizető törvényhatósági bizottsági tagok 1928. évi névjegyzékét állapítja meg. Mindazok, akik ezen névjegyzék összeállításánál a figyelembe veendő adók kétszeres számításának kedvezményére igénnyel birnak, a kétszeres adószámítás iránti kérelmüket a fentebb megjelölt ülés tartama alatt élőszóval, vagy az ülést megelőzőleg Írásban az alispánhoz jelentsék be. Tekintettel arra, hogy a már közzétett felhívás ellenére a bejelentések igen csekély számban érkeztek be, a bejelentést azoknak is meg kell tenni, akik a törvényhatósági bizottságnak a folyó évben már tagjai voltak. Akik a kétszeres adószámítás ked vezményében először óhajtanak részesülni, tartoznak a kétszeres adószámítás kedvezményére jogosító jogcímüket igazoló okmányaikat .bemutatni. A kimutatásokban feltüntetett adóösszegek ellen való felszólalás esetén eredeti adókönyvek, esetleg szabáiyszerű adófőkönyvi kivonatok bemutatandók. A Kath. Nővédő Egyesület évi rendes közgyűlését okt. 30-án d. u. 4 órakor tartja a bencés reálgimnázium dísztermében, melyre a tagokat és az érdeklődő közönséget tisztelettel meghívja a vezetőség. Segédjegyzőválasztás. Gyeginszky Béla pápakovácsi segédAcsády püspök díszes templomot emelt. Feljegyzésre méltónak tartom ezt is: E javítás előtt 3 esztendővel minden portéka piacon, üzletben egyaránt rémségesen drága volt. így pl. a búza merőjét a tőzsdén 35 forintért adták el. Rá három évvel a búza mérőjének ára 3 ft. 30 kr.-ra szállott le. Így történt egyéb piacra kerülő árúnál is. E tekintetben azonban fejvesztett aránytalanság uralkodott. Mindezt Pápán jegyeztük fel az 1819, esztendő augusztusának 2. napján. Mindenben Istenünket dicsőítsük! Az üzletekben eladásra kerülő portékák ára a három évvel előtti viszonyokhoz képest megáliandósult, úgy természetesen, hogy a házgondnok keservesen panaszkodik sorsának szomorúra fordulásán. Ezen tatarozás ideje alatt az ácsmunkások naponként kapták meg bérüket az építésvezetőtől. Papírpénz volt forgalomban s az arany ércpénz árfolyamértékének megfelelően 100 aranyforintért 250 papírforintot fizettek. Azonban az árfolyam folytonosan hullámzott. A papiros pénzt beváltási jegynek (Einlösung Schein) nevezték. Ebből 1, 2, 5, 10, 20, 100, 500 forintosak voltak. Az anticipációs jegyekből pedig (Osztrák állami papírpénz. Fordító.) 2, 5, 10, 20 forintosok voltak. A bankjegyek aranypénz értékűek voltak! Fájdalom I Ez esztendőben is — 1819. — május hóban feltűnt egy üstökös a nyugati horizont 16. fokán függőleges csóvával. Észak felé távolodott, állandóan homályos volt, annyira, hogy még a csillagászok sem voltak képesek kiokosodni rajta, míg végül július vége felé eltűnt. jegyzőt f. hó 12 én Várkeszőn segédjegyzővé választották meg. Várkesző község jói választott, mert egy józan, szorgalmas segédjegyzőt kapott. Őfelségének, IV. Károly királynak, Magyarország vértanúi halált halt apostoli királyának, legfelsőbb hadurának és a győri 19. gyalogezred ezredtulajdonosának, valamint az 1914—1918. évi világháborúban vitéz 19-es ezredének a dicsőség mezején Istenért, királyért és hazáért elesett 9731 hősének emelt emlékműnek leleplezési ünnepélye nov. 13 án lesz Győrött. Nyárád község egy új körállatorvosi állást akar létesíteni. Nyárád község képviselőtestülete Mezőlak, Békás, Mihályháza, Marcalgergelyi, Vinár, Nemesszalók, Dabrony, Nagyalásony és Pápadereske községekből Nyárád székhellyel körállatorvosi állás felállítását, illetve szervezését határozta ei. Öngyilkosság. Szelíd, csendes, de kissé gyenge elméjű legény volt Ihász Lajos pápasalamoni legény. Néhányszor házasodni is próbált, de a legszegényebb cselédleány sem ment hozzá. E miatt elbusulta magát, nem panaszkodott ugyan, csak lógatta búsan a fejét, látszott, hogy súlyos gond nyomja a lelkét. Egy búskomor pillanatban felakasztotta magát. Ha fel tudta volna fogni, hogy hozzátartozóinak mekkora szomorúságot okoz, bizonyosan nem tette volna. Kápolnaszentelés Salamonban. özv. Nepusz Gyuláné az úgynevezett Kedves-hegyen Szent Anna tiszteletére kis kápolnát építtetett, melynek felszentellése a mult vasárnap volt a hivek és a nagyszámú rokonság részvételével. A család vallásosságát mutatja az is, hogy két apáca van belőle, egyik Sopronban, a másik Amerikában. A falusi háziasszonyok figyelmébe. Az utóbbi időben meg nem engedett módon ügynökök járják be a községeket és megrendeléseket vesznek fel őrlött kávéra és rizsára, a megrendelőknek azt ígérik, hogy ezen árúk Hollandiából vámmentesen érkeznek és így olcsóbban tudják adni, mint a kereskedők. Néhány nap mu'va az árút autóval meghozzák, az árát pedig beszedik. Az árú kézhezvétele után azonban meglepődve látják, hogy nem azt az árút kapják, amit megrendeltek. Az illetékes hatóságok már rendeletet bocsátottak ki, amelyben óva intik a lakosságot, hogy ilyen ügynököknek fel ne üljenek. Rod la Rocque, mint „Vőröa kalóz.* Bánky Vilma fiatal férje újból beszéltet magáról. Berlin három nagy mozijában tomboló hahotával fogadják estéről-estére legújabb filmjét, amelyet Cecil B. de Milie síudiójában készítettek és amelyben egy vörös kalóz szerepét alakítja, valóban utolérhetetlen ügyességgel. Szerepe rendkívül hálás, mert árkonbokron, tűzön-vizén keresztül egymaga győzedelmeskedik az egész amerikai vizi és légi-flottán, nem szólva a dreadnaughtók végeláthatatlan során. Érdekes, hogy a közönség nem egyszer hangosan élteti Rod la Rocqueot. 483 Öngyilkosság. Mozer Szerafina rákosszentmihályi 33 éves szívbajos nő, ki Bakony tamási községben Nyári Márton mezőőr sógoránál tartózkodott, folyó hó 18 án d. e. Gic község határában a kukoricaföldön egy őrizetlen pillanatban sógorának a földön levő ruhája zsebéből magához vett forgópisztollyal szivén lőtte magát. Tettének oka gyógyíthatatlan betegsége. x Dugulás és aranyeres bán talmak, gyomor- és bélzavarok, máj- és lépduzzadás, hát- és derék fájás ellen a természetadta .Ferenc József keserűvíz, naponként többször bevéve, biztos segítséget nyújt. Tudományos megfigyelések beigazolták, hogy a Ferenc József víz alhasi megbetegedések eseteiben gyorsan és mindig enyhén hat. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben. 110 NEUBAUER FERENC uri és nSi divatárűháza PÁPA, KOSSUTH LAJOS-UTCA 32. SZÁM. (A postapalotával szemben.) Nagy válazték: Férfi és női fehérnemiiekben. A legdivatosabb harisnyák, nyakkendők, bőrkeztyfik, sapkák, eső- és napernyők, sétabotokban. Csipkék, hímzések és szalagokban. Kötött, szövött és rövidárúkban. 2 Menyasszonyi koszorúk és fátyolokban. Bőröndök és bőrdíszműárúkban. Nagy raktár jáiSkárókban. Szabott árak. Szolid és pontos kiszolgálás.