Pápa és Vidéke, 23. évfolyam 1-54. sz. (1926)
1926-03-14 / 11. szám
Pápa, 1926 március 1926, vasárnap. Ara 2000 kor. XXIII. évfolyam, II. szám. VIDEKE lllllialiil árak: nwgyadátre 24.000 kor., agy hónapra 8000 kor. I||ii iiin ára darabonként 2000 kor. POLITIKAI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. \ . % SzerktoSztöség és kiadóhivatal i FÖ-utca 12 Taiafonsaám : 151. Hlrdatésak milliméteres díjszabás szarlnl fiai mit tudtak szerezni hazájuknak a múltban, élessze szívünkben azt a reményt, hogy mi még vissza fogjuk szerezni a hazát a jövőben. Visszaszerezni, nem visszakapni I Mert amit elvettek tőlünk, azt akaratunk ellenére vették el és önként nem is fogják visszaadni. De eljön majd az az idő, mely erővel fogja kikényszeríteni tőlük azt, amit erővel vettek el mitőlünk. És itt nem gondolunk csupán a fegyverek fizikai erejére, hiszen éppen ezt a forradal mosíló gondolatot szeretnők kioltani a köztudatból. Az igázság erejében van a mi bizodalmunk. E remény csak annak ajakán fa kaszt lenéző mosolyt, aki nem hisz az igazságban, mert nem akarja azt elismerni. A materialista világszem lélet a történelemben sem ismer egyéb erőket az anyagiaknál ; pedig épp az olyan napok, mint március tizenötödike volt, az ő nagy és váratlanul értékes és amellett oly meg lepöen gyors vívmányaikkal, a rákövetkező hősi önfeláldozás ércbe vésett példáival mindmegannyi hangosan és ékesen szóló bizonyságai annak, hogy a történelmi események nemcsak az érdekek összeütközéseinek sorozatai. Maradjon meg március idusának az a transzcendentális jellege, az a lelki vonása, és akkor ünnepnek is megmarad e nap mindenkor. De akkor sem a görögtüzes, affektált, kiabáló hazafiság fog belőle Ízléstelen cégért csinálni, sem pedig a fagyosszentek nem fognak fázni attól a gondolattól, hogy utóbbvégre mégis csak talpra kell állnia a magyarnak, ha hiv a haza . . . Hadd lelkesítsen tehát a március tizenötödike, de ne forradalmositson, tanítson a múltból bizodalmat meríteni a jövőre, és dörögje fülünkbe a munkának, a kötelességnek „Talpra magyar"-ját, mely egyedüli záloga annak, hogy a jövőbe, a szebb tavaszba vetett hitünk nem csalóka délibáb. Ezért van nekünk szegény magyaroknak szükségünk erre az ünnepre. Or. Magyarász Ferenc. Március idusán I Mi szükségünk nekünk arra, hogy ünnepként üljük meg e napot? Mi hasznunk nekünk, a kicsi unokáknak abból, hogy nagyapáink lobogóideológiájával forradalmosltjuk a lelkeket? Mire vezet az, hogy a múltba való meddő visszatekintgetést még mindig riem tudjuk fölcserélni a jövőbe vaió reális nézéssel ? És egyáltalán ünnnep-e március tizenöiödike ? Ha ünnep, nem volna e ezerszer tanácsosabb kiküszöbölni lelki világunkból azt a sok ünnepi hangula tot, mely akarva-nemakarva, de mindig kizökkenti a lelket a hétköznapi áldott és áldásos munkálkodásból. De ha nem ünnep, nem kegyeletlcnség e, nem hálátlanság e csak úgy szó nélkül kereszlülsiklanunk mindazokon a nagy eseményeken, melyek — legalább csirájukban — ehhez a dátumhoz (űződnek ? Melyik tehát a helyesebb álláspont? Az igazság, mint rendesen, itt is középszerűen jár. Az volt a baj, hogy március tizenötödikét sokáig, nagyon sokáig tel jeseu kisajátította magának a politika, a napi politika, a jelszavaknak, a frázisoknak politikája, mely azt a hitét, hogy csak neki van kizárólagos joga és szabadalma e napnak megünneplésérc, szörnyen hazafias szónoklatainak rakétáival hiidette oiszágnak világnak, még pedig oly sikerrel, hogy viszont a inásik politikai hitvallás egy világéit sem merle volna bevallani, hogy neki is jól esik visszaemlékeznie a szabadság lavaszának ébredésére. Inkább egy új, gugesinnt emlékünnepet találtak ki és iktattak törvénybe, csakhogy ne kelljen rebellis napon rebellisekkel együtt ünnepelni. Igy töitént aztán, hogy március tizenötödikének szinte úgy kellett magát keresztülverekednleaz Önképzőkörök szavalóünnepén, a jogászok szónoklatán, a szociálisták löivonulásán és a függetlenségi párlvacsorákon ke resztül az egész nemzet öntudatáig, hogy a mai nap csakugyan ünnep, még pedig a javából, s ha nincs is pirosssal jelezve a kalendáriumban, annál vöiösebben, tulajdon vérével Irta be nevét a nemzet évkönyveibe. Hadd legyen hát ünnep a mai nap, a jövö ünnepe legyen, ne a múlté csupán. Annak elgondolása, hogy a regi Magyarország lelkes Tavaszi köpeny tiszta gyapjú covercoatból, végig bélelve HÍREK. ••• A Kath. Nővédő Egyesület jubileumára városunkba érkeztek Afészdros János érseki helylartó, Zichy Raffaelné grófnő, Balázs Benedikta, Palaky Alice és Stadler Frieda, mint a központ képviselői, az egyesület volt igazgatói közül pedig fdndi Bernardin apát, Slaniis Fulgent és Barcza Leánder. A főpapi misét a bencéseknél vasárnap d. e. 9 órakor /dndi Ber nardin apát pontifikálja s alatta kerül nálunk először bemutatásra Schu bert miséje Németh Döme vezetésével. A jubiláris díszgyűlés d. u. 4 órakor lesz a reálgimn. dísztermében. Vármegyei alispánválasztás. Hétfőn zajlott le Veszprémben a vármegyei tisztújító gyűlés. Alispánnak dr. Horváth Lajos főjegyzőt vá lasztollták meg 87 szótöbbséggel dr. Szeiberling árvaszéki ülnökkel szemben. — Az új alispán régi pápai családból származik. Nagyapja ügyvéd volt, apja pedig főszolgabíró volt városunkban. Helyébe főjegyző nek Ktczer Imre eddigi aljegyző lett megválasztva. Az új zirci főszolgabíró dr. Bottka István lelt, aki szintén városunk szü ölte. Hivatalvizsgálatot tartottak mult héten Moncz József póstaigazgató és Kis István póstatanácsos Sopronból a pápai póstahivatalnál. Kitüntetés érte Gamerra Alberta bárónőt, kit a bécsi Szent István Egyesület, melynek alapításában és vezetésében tevékeny részt vett, a a minap tiszteletbeli tagjának választolt meg az egyesület ez évi közgyűlése. Lovászpatona plébánosa, Csapó Albert Badacsonytomaj plébániáját nyerte el s utódja mint adminisztrátor /akab Gyula pápaleszéri káplán lett. Március 15. a tanítóképzőben. A pápai m. kir. áll. tanítóképzőintézet márc. 15-ikét aznap d. u. 3 órakor a következő programmal ünnepli meg : Hiszekegy. — Kozma Imre : A kis kurucok Színjáték, előadják a gyakorló elemi isk. tanulók. — Petőfi : Nemzeti dal. Szavalja Kozma Ernő IV. é. n. — Rózsavölgyi : Ünnepi megnyitó. Előadja az int. zenekar. — fnnepi beszéd : Mondja Gyékiss Emil V. é. n. — Végvári: A csonka test. Szavalja László DÍZSŐ IV. é. n. — MachulaHatvani: Induló. Előadja az int. énekkar. — Dr. Sólymos Bea : Levél a végekről. Szavalja Sára Ferenc III. é. n. — Himnusz. — Kossuth induló. Előadja az int. zenekar. — Vendégeket szívesen lát az igazgatóság. A városi női kézimunkatanfolyam március 15-iki ünnepélyét vásárnap d. u. 3 órai kezdettel tartja, melyre az érdeklődő szülőket s az intézet barátait szeretettel várja az igazgatóság. Az Iparostanonciskola március 15-iki ünnepélyét 14-én, vasárnap d. e. 11 órakor tartja, melyre az érdeklődőket tisztelettel meghivja az igazgatóság. A bencés Diákmenza vezetősége ez úton is köszönetet mond mindazon adakozóknak, akik a Ker. Nemzeti Nyomdavállalat részvényeit e jótékony intézménynek átengedték. Legközelebbi számunkban névszerint fogunk köszönetet mondani. Egyben hálás köszönetet hiondunk azoknak, akik a részvények megszerzésében buzgólkodnak, nevezetesen a Bencés Diákegyesület pápai osztályának, Grátzer János igazgató tanitó úrnak és Nemcsics Elek ügyv. ig. úrnak. jegyzőválasztás. Folyó hó 4-én Lovászpatona községben dr. Jerfy József főszolgabíró elnöklete alatt larlott adóügyi jegyző választás alkalmá val Mersei István volt szűcsi segéd jegyző lett egyhangúlag megválasztva. Anyák iskolája. A pápai anyaés csecsemövédó intézet febr. 21-én egy filmsorozatot mutatott be a városi színházban, melyből az anyák és érdeklődők máris sok tanulságot szerezhettek. A legközelebbi előadás márc. 21-én d. u. 2 órakor lesz a városi ipariskolában. Április hótól az anyák iskolájának eöadásai a városi színházban fognak tartatni előre jelzendő időben. Ezúton is felhívjuk az anyákat, hogy a tanulságos előadásokon minél nagyobb számban jelenjenek meg. Iparigazolványt nyertek: Kis Ferenczy Miklós cipész, Széles Imre csizmadia, Wallesz Lipót vegyeskereskedésre, Pollák Imre tojáskereskedésre, Bors István korcsma iparra. Iparukat beszüntették : Szende Ignác kávéházi, Szende Ignácné szállodai és vendéglői, Schmidek Márkus szatócs, Horváth Károly cipész, Pereznyák Ferenc kereskedői, Pölöskei István vendéglői iparát. Óriási választék női köpeny, kosztüm, ruhaszövet, valódi angol férfiöltöny és felöltő kelmékben. 630.000 korona KRAUSZ és KORÉIN divatárúházában. Okvetlenül tekintse meg vasárnapi kabátklállitásunkat.