Pápa és Vidéke, 21. évfolyam 1-52. sz. (1924)

1924-04-20 / 16. szám

A spiritizmusról. "(Folytatás és vége.) 3. Amennyiben a spiritiszta jelenségek természetes úton nem volnának megmagyarázhatók s így azoknak előidézése valóban a séanceokon jelenlévő egyének lelkétől különböző szellemek által történnék, az ilyen jelenségek előidézése s azokon valö részvétel a legsúlyosabb elbírálás alá esik. Mert akárhogy kopognak, táncolnak is az asztalok, írnak a palavesszők, médiumok és szellemek s akárhogy nevezzék magukat az elhaltak lelkeinek, az egyik Jákobnak, a másik Horatiusnak, a harmadik Bóiyai Farkasnak, a negyedik a szomszédunk meghalt fiának, sz ötödik Krisztusnak: az az egy bizonyos, hogy a magukat mutogató szellemek nem azok lelkei, akik gyanánt bemutatkoznak. Mert teljesen abszurd, lehetetlen dolog, hogy Isten a halottak lelkeit arra rendelje, hogy az emberek ötletes kíváncsiságuk kielégítésére használják őket, sőt egyenesen bolondozzanak velük. Teljesen lehetetlen, hogy azok is, akik mint Isten szolgái haltak meg, mint szentek és üdvözültek —, csak amúgy komédiázás végett, hókuszpókuszra, jött-ment ezermesterek, istentagadó vallástalan, erkölcsileg kétes értékű emberek parancsára és mulattatására, ötletes és oktalan kíváncsiságuk kielégítésére megjelenjenek és ha már meegjelennek ilyen bódémutatványos előkészületek között, grifli meg asztalláb által nyilatkoztassák ki magukat. A földi életből elköltözött lelkek vagy üdvözültek vagy elkárhoztak. Már most az Isten bizonnyal nem küldi el az üdvözülteket ilyen komédiázásra, annál is inkább, mert hisz azon „szellemek" néhány vallásos ki* jelentés után rendesen a hit ellen beszélnek; Szent Pál, a népek nagy apostola, tévtanokat hirdet s úgy látszik annyit sem tud a hittanból, mint egy kis gimnazista; Newton, a nagy lángész, nem ért a fizikához; a világhírű Bólyai „szelleme" ezt diktálja a médiumnak: ~J/ 144 = 73 A szellem, hogy személyazonosságát igazolja, hosszú ideig kéreti magát, nagy huzavonával mond valami apróságot, legtöbbször talány formában, amellyel sehogysem boldogul az ember. Pedig a személyazonosságát mégis csak gyerekjáték lenne igazolni egy legintimebb családtagnak, vagy egy világzseninek, ki megvillogtatná szelleme fölényes ragyogását. Az „üzenetek" és nyilatkozatok pedig, ideszámítva elsősorban nemcsak a hit-, hanem az ép oly rendszeresen előforduló erkölcsellenes kijelentéseket ís, — a Iegelfogulatlanabb gondolkodó számára is — a a szellemi középszerűség olyan kopott termékei, olyan meglepően elcsépelt banalitások, mindennapi közhelyek, lapos, értelmetlen zagyvalékok (Horatius „szellemétől ezt a kiváló sort kapta egy író médium : Trans, apud, adversus quarto iunguntur.), hogy semmikép sem látszik meg rajtuk, hogy annak, akitől valók, okvetlenül a túlvilágban kell lennie, vagy pláne üdvözültnek lennie. Ha tehát akárhányszor mondja is a „lélek", hogy ő pl. az én vallásos elhalt fiamé, ez bizonnyal nem az, hacsak fel nem teszem, hogy a fiam is elkárhozott. Ha pedig valaki elkárhozott lelkek megjelengetésében hisz, ám tegye és akkor már eo ipso bűnös volna a velük való minden érintkezés. Annyi bizonyos, hogy a spiritiszta s hasonló jelenségeknek önálló, idegen szellemekre való visszavezetése nemcsak a tudomány, hanem a spiritizmus részéről is mindezideig bebizonyítatlan; de ha nem szédelgés s nem merő természetes jelenségek eltorzult beállítása az, ha és amenynyiben szellemek működnek ott közre, azok a szellemek semmiféle jóakaró, elköltözött lelkek nem lehetnek, hanem csakis az, aki körüljár, mint az ordító oroszlán, keresve, kit elnyeljen. Lombroso, Wiliiam James, Meyers pszichológusok minden igyekezete, hogy a spiritiszta jelenségeket túlvilági szellemekre vigyenek vissza, teljes fiaskóval járt. Joggal mondhatjuk tehát, hogy épen a spiritizmus gerincét képező tan : hogy á szellemekkel rendes összeköttetés le hetséges, minden bizonyítékot nélkülöző tudománytalan állítás. Lehet-e ezek után a spiritizmusról, mint a jövő vallásáról szó? 4. A spiritiszta jelenségek futólagos érintése után az ezekből vorü^ következtetésekre ís akarunk néhány

1 kritikai megjegyzést tenni, felelni akarunk még röviden arra a kérdésre: mit ér a spiritizmus mint hitvallás, a jövő vallása. Szilárdan a katholicizmuz talajára állva, ha behatolunk a rendelkezésünkre álló spiritiszta tanok dzsungeljébe, azt találjuk, hogy a spiritisztáktól ökszekovácsolt vallás lényege bizonyos pantheisztikus alap mellett a lelkek folytonos bolyongása és reinkarnációja, valamint a Szentháromságnak, Krisztus istenségének s az örök büntetésnek tagadása. A világtól különböző és efölött álló személyes Isten helyett a spiritiszta isten az örök és folytonos fajlődésben levő ősszellem, vagyis maga a mindenség. A világ, az ember és a lélek ettől az istentől nem különböző dolgok, hanem csak egyedi kicsapódásai a különböző világkorszakokon átmenő őslénynek, melyek egy ideig, vagy ha lélekről van szó és ez a fizikai test halála után még tökéletlen, esetleg több újratestesülés (reinkarnáció) során még láthatók, aztán felolvadnak az őslénybe. Szinte önkénytelenül eszünkbe jut itt Schopenhauer és Hartmann evolúciós pantheizmusa, mely istent csirának tekinti, ki végnélküli alakulásban és fejlődésben fejti ki mivoltát, vagy Spinoza bölcseleti felfogása, mely Istent a világ rejtett állagának, a világot pedig e rejtett valóság megnyilvánulásának, járulékának tekinti. Még különösebb a spiritizmusnak Krisztusról vallott fölfogása! Krisztus csak egy nagy spirite és kiváló médium volt, a spiritiszta istennek legmagasztosabb megnyilvánulása. Davis szerint sokkal alacsonyabb erkölcsi fokon állott mint Fourier Károly a rajongó szociálista vezér. Nem váltott ő meg senkit, hisz a lélek, ha tökéletlen, maga-magát váltja meg az újra megtestesüléseinek számos sorával; meghalni csak azért halt meg Krisztus, hogy erre jó példát adjon, az embereket meghalni tanítsa. A spiritizmus istentanának ilyen főbb vonásaiban kikapott érintésén kívül, ugyanígy bemutathatnók az erkölcsi és kozmologiai (világtani) tételeit is, de úgy hisszük ennyi egymagában is elég annak a konstatálására, hogy a spiritizmus a kereszténységgel homlokegyenest ellenkezik. Mert a kereszténység nem egyenértékű a Laotszi tao-tanával, sem az indus filozófiából eredő kuszaságokkal, a vedanta-spekuláció szörnyszülötteivel, vagy pláne nem az Amerikában már gyárilag gyártott, hisztérikus nőktől eredő hóbortos vallásrendszerekkel és Iegkevébé a spiritizmus alanyi kigondolásaival és szellemüzeneíeknek ámított képzelgéseivel. Zőllner ugyan azt állííja, hogy a keresztény hit a spiritizmus által alakul majd át újjá és megengedi, hogy egyes elemek igazak és értékesek a kereszténységben, de erre csak egész általánosságban azt feleljük, hogy a kereszténység vagy egészen igaz, vagy egészen hamis. A személyes abszolút való és az egyéni halhatatlanságra hívatott lélek közötti viszonyt, amit vallásnak nevezünk, a teljes befejezettségében és örök érvényességében és immár huszszázados változhatatlanságában maga a legnagyobb történeti valóság, a földön járt Isten, Jézus Krisztus állapította és állapíthatta meg. Minden változtatás, minden spiritiszta betoldás csak emberi belekontárkodás a Krisztusnak a természetfölötti célunk elérésére készített művébe. Természetfölötti célra hivatottságunkat pedig szemmel tartva, hogy a krisztusi tanrendszert és megváltást teljesen pótolhatja a spiritizmus számos üzenete és reinkarnációja, erről, úgy hisszük nem kell külön szólanunk. Ezért nem is lehet hithű katholikus a spiritiszta. Egyre azonban mégis jó ez az annyira fölkapott spiritizmus: a kereszténység indirekt igazolására. íme, az emberi lélek érzi, hogy a szűkös anyagi világgal nem lehet kimerítve a lét és valóság universuma, érzi, hogy a lélek élete túlhalad az érzéki élet megkötöttségén, csak nem tud meglenni a túlvilág hite nélkül. Mihelyt azonban félrelöki magától a kinyilatkoztatás biztos útmutatását, csakhamar beleesik a tévedés és nevetségesség útvesztőibe. A spiritizmus is csak a szentpáli mondást illusztrálja: „Az igazságtól ugyan értelmüket elfordítják és helyette mesékre térnek". — r. Lovasmérkőzés. A Veszprém és Győr vármegyei Agarász és Lovas Egyesület 1924. évi május hó 4 én nagy lovasmérkőzést rendez. A német trónörükösröl. Sziléziai élményeim közt natározottan egyike a legérdekesebbeknek a német trónörökössel való találkozásom. Az 1918 iki összeomlás után Hollandia egyik legelhagyatottabb szigetére száműzték. Öt szomorú évet töltött ott, mig végre novemberben menekült Vieringenből. Midőn az entente értesült meneküléséről, az őszi köd szürke burkolatától védve átlépte a határt és izgalmas autózás után megérkezett Oelsbe, ahol családja az összeomlás óta tartózkodik. Oels autón alig egy fél óra Sibyllennorttól. A szász király családja és a német trónörökösék közt elég sűrű a közlekedés. Nemcsak a közös sors, hanem a kölcsönös rokonszenv is közelebb hozza őket egymáshoz. A tél folyamán a szász király kastélyában szombatesténként a boroszlói egyetem tanárai előadássorozatot tartottak, melyen a környék társasága is hivatalos volt. Egy ilyen előadás alkal-mából ismerkedtem meg Céciliával, a trónörökös nejével. Nagyon érdeklődött a magyar nyelv iránt, mintha kedve lett volna megtanulni. Miután oroszul tud, azt vélte nem lesz neki oiy nehéz elsájátítása, hisz az orosz nyelvben is a ragozás — mely a németnek oly nagy nehézséget okoz — nagy szerepet játszik Kedvesen elcsevegtünk egyről-másról az esti ebéd után feketekávé és cigaretta közt. Beszéd közben említettem neki, mennyire örülök, hogy megismerhettem, még a trónörökössel is szeretnék találkozmi. Erre ő jóizüen nevetett s azt mondta, no az is meglesz, csak most sajnos Potsdamban van, hol három legnagyobb fiuk végzi tanulmányait, de ha visszajön, akkor majd csak lesz alkalom rá. Roppant kedves, közvetlen modora van Céciliának. Dacára orosz eredetének, a „deusche Frau" erényeivel is ékeskedik. Fényes esti toaletteban az előadás alatt szorgalmasan horgolt. Két kis leányának ő készíti a gyermekruhákat. Alig érkezett meg Potsdamból a trónörökös, egy fényes estély re lettünk meghíva Oelsbe. Életemben már oly sok szépet láttam, oly sok érdekes*személlyel találkoztam, hogy bizony csak ritkán feszül az érdeklődés húrja lelkemben. De a német trónörököst szem, tői-szembe megismerni, érdekfeszítő pillanat volt. A világháború alatt hány képet áttam tőle a nemzetközi Northschiff sajtó újságaiban, a francia revue-ek színes mülapjaitól kezdve a legutolsó amerikai élclap karikatúráig I Menynyit hallottam róla kedvezőt és kedvezőtlent! Milyen végtelen skálája az érzelmeknek, az ítéletnek! A gyűlölet üvöltésétől a rajongás dicshimnuszáig! Mindenesetre érdekes egyéniség kell hogy legyen, ki egyben annyi gyűlöletet és annyi rajongó szeretetet tud a lelkekben fakasztani \ Az oelsi kastély lépcsőjén Cécilía z Hl Jel g Nj Mí Na Oi Mi ga Ki J Vas A í Kér nyo a v< 0! * Pá