Pápa és Vidéke, 20. évfolyam 1-52. sz. (1923)

1923-04-08 / 14. szám

Előfizetési árak: negyedévre 300 kor., egy- POLITIKAI HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal FS-tér 12. sz hónapra 100 kor. . , Telefon 61. sz. Egyes szám ára darabonként 25 kor. megjelenik minden vasarnap. Hirdetések milliméteres díjszabás szerint. A nagy kérdőiéi. Irta: dr. Paupera Ferenc. A rettenetes világháború legválságosabb óráiban szívszorongva vártuk naponként a Hőfer-féle jelentéseket. Hasonló türelmetlenséggel és izgalommai várja ma az ország a zürichi jelentéseket, amelyek hivatva vannak meghatározni azt, hogy vájjon a tovább folyó gazdasági háborút képesek leszünk-e megnyerni, vagy elveszítjük? Ebben a gazdasági háborúban mai helyzetünk hasonlít a goríiczei áttörés előtti kedélyállapotunkhoz. Az egyik oldalról a drágaság égbenyúló és áttörhetetlennek látszó hegyláncai vesznek körül bennünket, a másik oldalon az állami költségvetésnek, a kereskedelmi és fizető mérlegnek tátongó szakadékai zárják el boldogulásunk útját. Moccani sem tudunk, be vagyunk ásva, be vagyunk havazva. És a napi jelentések pénzünk értékének a fagyponthoz közeledő folytonos sülyedését hozzák hirül. Hol van ebben a kilátástalan gazdasági helyzetben

s a magyar Hindenburg, aki a goríiczei áttörés geniális tervével kiszabadítja ezt a nemzetet kétségbeejtő helyzetéből? A kormánynak van-e olyan átfogó terve, amely alkalmas arra, hogy ennek alapján a tovább folyó nagy gazdasági háborút meg tudjuk nyerni? Képesek leszünk-e állami háztartásunkat rendezni, a pénzügyi egyensúlyt fokozatosan helyreállítani, koronánk vásárló erejének további romlását megakadályozni, majd mérsékelt mértékben javítani, azután rögzíteni és ezzel az elviselhetetlen drágaságot enyhíteni, a dolgozó polgárok megélhetését biztosítani, munkaalkalmat teremteni, a termelést fokozni, szóval a bennünket fenyegető gazdasági összeomlást el tudjuk-e hárítani ? A most követett politika és közigazgatás számokban realizált tükre a beterjesztett, de tárgyalásra ki nem tűzött állami költségvetés. Pedig elengedhetetlenül szükséges volna a költségvetés letárgyalása, a kikutatása annak, hogy mennyiben mozdítja elő ez a politika és közigazgatási terv a magyar nemzet összességének jólétét és az egyesek boldogulását? mily áldozatokat követel az összességtől és az egyesektől egyaránt? vájjon ezen áldozatok arányban állanak-e a várható eredménnyel ? Mert a magyar nép készséggel meghoz minden áldozatot: a szegény filléreit, a gazdag millióit, — de ezt józanul csak akkor tehetjük, ha az elérhető célban biztosítékát láthatjuk annak, hogy áldozatunk nem lesz kárbaveszett, esztelen önfeláldozás. Szívesen feláldozzuk jövedelmünket, vagyonunkat, sőt életünket is, ha ezt a magyar nemzet jövője követeli, de ujabb Piavéban elvéfezni nem akarunk. A 'reális számadások emberét kell hogy gyötörje az a gondolat, hogy Magyarországot evek óta költségvetési előirányzatok nélkül kormányozzák és zárószámadásokat sem terjesztenek az alkotmányozó testület elé. Hiszen minden, még a legkisebb gazdaság rendbehozásá- | nak is előfeltétele az, hogy pontos számításokat készítsenek : vegyék számba a multat és gondos előirányzatot állítsanak össze a jövő várható bevételeiről és kiadásairól. Magyarország pénzügyi és gazdaság: újjáépítése kezdetét sem veheti addig, amig itt legalább számadásilag rendet nem látunk. Ily körülmények között bár megkönnyebbüléssel veszem azt, hogy végre elkészült a részletes állami költségvetési előirányzat, mégis szivesebben vettem volna, ha ez a költségvetési előirányzat néhány hónappal a költségvetési év előtt került volna a parlament elé, hogy azt még a költségvetési év megnyílta előtt a nemzetgyűlés letárgyalhatta és törvénybe iktathatta volna. Nem pedig akkor, amikor a költségvetési évnek 2/3-a már lejárt, midőn már csak az elmúlt idők után igazítjuk be utólag az állam és a közgazdasági életnek óramutatóját, a költségvetést. Ez már a második ilyen utószülött költségvetés a magyar budget-jog történelmében. (Az első Hegedűs Lóránté volt.) De a közmondással én .is azt tartom: „jobb későn, mint soha". Hiszen az államháztartás tételeit éveken át sürü lepel fedte, ügy kezelték azokat, mint a nemzetgyűlés és a nyilvánosság számára érdektelen, közömbös ügyeket. Azt azonban nem lehet eltitkolni, hogy az államháztartás hiánya ijesztően növekszik 40 milliárdra és ha a budget összeállítása óta bekövetkezett valuta-romlást, tisztviselői fizetés-emelést is tekintetbe veszszük, úgy jóval többre. A múlt évi külkereskedelmi mérleg 75 milliárd erejéig passziv és a fizetőmérleg deficitje (a mai valutakurzus mellett) túlhaladja a 200 milliárdot. A magyar korona hónapokra terjedő külföldi látszólagos stabilitása mellett is belső vásárló erejéből Napról-napra veszített.... Mindezek oly szomorú valóságok, amelyeknek hatása alól egyetlen magyar ember sem tud menekülni. Olyan aggodalmat keltő tények, amelyekből egy nagy kérdőjel ágaskodik felénk. Hogyan és miből szándékozik a t. kormány az államháztartás nagy deficitjét fedezni? Mert hiszen félő, hogy ez a deficit a legközelebbi évben még nagyobbra fog nőni, mert akkor már az állami kölcsön szolgálata teljes egészében megkezdődik, a vagyonváltság mint bevételi forrás mindinkább kiapad, viszont az állami alkalmazottak létminimumának biztosítása mindinkább követelésszerübben lép előtérbe ma, midőn a korona vásárló ereje a 0.23 alapon kalkulált budge benyújtása óta O.lO-re gyengült. Nagy kérdőjel mered felénk, hogyan szándékozik a kormány a fenyegető gazdasági és pénzügyi végveszedelem ellen védekezni. Miként látja lehetőnek az államháztartás továbbvitelét, ha reánk szakad konkrét formában a jóvátételi követelés ? Mi nyújt reményt, hitet és biztatást a költségvetésben,? Milyen szándékainak megvalósításával ragadja ki a nemzetet a kétségbeesésből, mivel adja vissza az embereknek a kezdeményezéshez, a cselekvéshez, az alkotáshoz szükséges lelki erőt ? Egyszóval mi a kormány pénzügyi és közgazdasági politikája ? És nyolcmillió ember kérdő, aggódó tekintete elől fellebben a titkok fátyola és csalódottan látjuk, hogy a költségvetés tizenegy vastag füzetében éppen úgy nincs válasz a kérdőjelekre, mint ahogy Buddha tana szerint Mája fátyola is csak a Nirvánát, a nagy semmiséget takarja. De ezeken kívül is még sok nagy kérdőjel tódul szemünk elé. Az államnak 280.000 alkalmazottat, ezek hozzátartozóival együtt 747.000 lelket kell ellátnia. Az elmúlt költségvetésben ennek költsége 37 milliárdot jelentett. A tisztviselők fizetésemelése és a drágaság emelkedése folytán ma sokkal többet. Ezen a bajon a létszámapasztás által kívánnak segíteni. A létszámapasztás következtében elbocsátandó állami alkalmazottakat hogyan fogjuk elhelyezni ? Mikor teszünk már komoly elhatározó lépést a külföldi kölcsön megszerzése iránt ? Hiszen előttünk Ausztria élő példája. Ausztria deficitje 2919 milliárd volt a mi 40 milliárdos deficitünkkel szemben és mégis amikor a részére biztosított 650 millió aranykorona kölcsönügye kedvezően eldőlt, nyomban felére csökkentette államháztartásának hiányát és 12.%-kal viszszaszorította az életfenntartás költségeit, már-már elhaló koronáját pedig felélesztette és értékét állandósítani tudja. Miből, mikor és hogyan fogjuk megszüntetni az államvasutak 26 milliárdos deficitjét, amely a költségvetés összdeficitjének több mint felét teszi ki? Mikor fogjuk belátni azt, hogy az ilyen állami gazdálkodás hova vezet? Mikor állítjuk fel nemes valuta-fedezettel a magyar nemzeti jegybankot ? Mikor fogunk már legalább annyit termelni kezdeni, mint amennyit ugyanezen a területen a háború előtt termeltünk ? Mikor bonyolítjuk le a földreformot ?