Pápa és Vidéke, 20. évfolyam 1-52. sz. (1923)

1923-12-23 / 51. szám

HtUlMfaival Maríonfaliaj Elek 1853—1923. Hosszú, kínos betegséggel fejezte be munkás életpályáját Martonfalvay Elek. A rai városunk szülötte, a mi városunknak adta sokoldalú munkásságát. Iskoláit a bencés gimnáziumban, illetőleg a ref. kollégiumban és a pápai jogakadémián végezte. A bírói álhmvizsgálatot kitüntetéssel megszerezve a pápai kir. 15,vény székhez lépstt be mint joggyakornok. A következő évben Kaposvárra költözött szülei körébe. A fiaift! ügyvédjeiölt, majd ügyvéd, ott élte fiatalságát. Mint a kaposvári mii -íedvelötáisaság titkára, élénk részt ven a társadalmi életben. Később Győrben folytatja ügyvédi működésé; — 1887-ben a Pápán megüresedett v. tanácsos h. polgármesteri állásra nagy szavazattöbbséggel megválasztották. — Ezen időtől kezdve szülővárosának dolgozott. Azok a miradandó alkotások, amelyeknek ©acíaadó, lelkes munkása volt: a jövedékek házi kezelésbe vétele, a föiomivesiskola, a dohánygyár, csornai vasút s a város jelenlegi vízellátásának létesítését eredményező regale kártalanítási per fényes sikere és any?gi eredménye. 1894 ben ismét ügyvédi gyakorlatot kezdett, amelyet 10 évig folytatott. Ezután mar csak társadalmi, hírlapírói s később kath. hitközségi téren foglalkozott. Tevékeny részt vett a belvárosi Kath. Kör s lapunknak, a Pipa ts Vidékének, megalapításában, amely* b:n sokoldalú munkássággal dolgozott. Iratai között találjuk azokat a munkákat, emlékiratokat is, amelyekkel a bencés főgimnázium kiépítését szorgalmazta. A kulturát szolgálni kivánó készsége nyilvánult meg ab ban a Kath. Körön át indított akciójában is, amely a zárdai tanítónőképzőt eredményezte. A kath. hitközségi életben, mint az iskolaszéknek hosszú időn át tagja, többször megválasztott elnöke, eredményes munkát végzett. A temető pénztárnak a várostól való megszerzése jelentékeny vagyontárgyhoz juttatta a a hitközséget. — 1918 ban Károly király a tanügy és egyház körüli érdemeiért a kir. tanácsosi cimmel töntette ki. — Három irodalmi munkája jelent meg: egy útirajz, Túl az Óperencián cimmel, egy verskötet és egy a v. tanács megbízásából készített javaslat a városok rendezéséről. — Élete vége felé még egyszer a köznek a szolgálatába hívta a társadalom bizalma és a kormány óhajtása. A hadigondozás élén őt éven át készséges gyámolítja volt azoknak, akik a háborúban a legtöbbet, apát, kenyérkereső férjet veszítettek el. — Nemes idealizmustól fűtött lelke már megszabadult a sokat szenvedett testtől, égi Uránál van, aki méltóan jutalmazza hűséges szolgáját. — 20 án helyezték örök nyugalomra a kálváriái temetőben levő családi sírboltba, amelynek kőlapjai többször nem nyílnak meg, hogy a büszke cimer nemes viselőjét befogadják. Marlonfalvay Elekkel a család férfisarja kihalt. Temetésén a város előkelőségein kívül megjelentek az ő pártfogoltjai, a szegények is, akik könnyes szemekkel búcsúztak tőle. A bencés főgimnázium ifjúsága a legszebben adózott a megboldogult emlékének. Gyönyörűséges, szép énekekkel imádkoztak az ég felé, kérték, esedezték az irgalmas Isten kegyelmét. Az egyház fenséges gyászszertartása után a város polgármestere, dr. Tenzlinger József, búcsúztatta el a halottat. Mélyen átérzett, igaz szavakkal mondotta el az utolsó Isten veledet annak a féríinak, aki minden szépért, nemesért önzetlenül, rendíthetetlen bárorsággal, hittel és kitartással harcolt. A szépért nemesért harcolt harcainak, fáradságos munkájának ju talmát megadja ott fenn a jóságo s az igazságos biró. — R. I P. A mi karácsonyunk. Munkában elfáradt testünk és a szürke hétköznapok gondjaitól agyongyötört lelkünk egy kissé megpihen a Megváltó születésének örömünnepén. Bár szegényes a hajlékunk, a ruhánk is kopott, mégis diszbe öltözünk, hogy méltóképen fogadjuk az evangéliumot, az Igazság születésének jó hírét. Akkor is, amikor az Ige testet öltött, ma is, amikor annak emlékét ünnepeljük, sűrű sötétségben élnek az emberek. Köd takarja az emberiség mindennapi küzdelmét s ezt a ködöt és ferde felfogást egyedül az Igazság ereje és a betlehemi fényesség képes kettéhasítani és eloszlatni. Mindannyian Isten gyermekei vagyunk. A Megváltó egyformán született mindenki számára, mégis mi keresztény dolgozók úgy érezzük, hogy az isteni gyermek elsősorban a miénk. A büszke római népnek rabszolga tömegei, az akkori társadalom dolgozó rétegének a legnagyobb részei borzalmas helyzetben volt. A legsú lyosabb testi és lelki elnyomatás közepette tengette szomorú életét, anélkül, hogy valaha reménye is lehetett volna, hogy ezen elnyomatásából ki fog szabadulni. Minden egyéni szabadság nélkül szolgálta urát, aki nemcsak munkaerejét használta ki, hanem ennek kényétől-kedvétől függött jóléte, becsülete, sőt az élete is. Hiszen az emberi méltóságot is megtagadták tőle, mert a gőgös római főúr el sem tudta kép zelni, hogy ő és rabszolgája egyforma lélekkel rendelkezik. Ebben a sivár, vigasztalan helyzetban hangyott el a Megváltó szava 1 „Mindnyájan egy atyának vagytok a gyermekei." Isten előtt nincs rabszolga, nincs főúr, nincs elnyomó és elnyomott. Itt kezdődik a keresztényszociálizmus, mely maga az igazi kereszténység, amelyet maga az Isten, az emberiség Megváltója nyilatkoztatott ki. Azóta közel kétezer év telt el, ezalatt sok-sok, nagy dolog történt a világon. Nemzetek és népek pusztultak el s újabbak tűnnek föl. Sok csodás alkotás látott napvilágot, nagyobbat, szebbet és maradandóbbat nem alkottak és nem is fognak soha, mint akkor, amikor a kereszténység és szociális igazság megszületett. A kereszténység szabadította föl a rabszolgát, az tanította mindig és ta

: nítja ma is, hogy a munkást meg kell becsülni, hogy méltó a munkás a bérére s annak kizsarolását és a munkabérének elvonását égbekiáltó bűnök közé sorolta. Milyen fenséges, igazságos, mély szociális gondolatok ezek, amelyet maga az Isten állított az emberek elé. A történet folyamán azután úgy esett, hogy akadtak ál apostolok, — semmiesetre sem keresztények — akik rávették a munkásságot, hogy a világtörténelem legnagyobb hálátlanságát kövessék el azzal a tannal szemben, amelynek legtöbbet köszönhet. Ezek az ál-próféták rámutattak egyes igazságtalanságokra, melyek a munkásságot érték, de ugyanezen igazságtalanság megszüntetéséért jóval előbb küzdött és harcol ma is a kereszténység is. A józan emberi ész már most azt diktálná, hogy ezen apostolok örömmel sietnek annak a tannak a segítségére, amely a jogtalanság el len küzd. Helyette azonban mit látunk? Azt látjuk, hogy Marx apostolai ádáz dühvel rontanak neki a kereszténységnek, mintha csak azt akarnák ezzel kifejezni, hogy nektk nem valami nagyon fontos a munkásság jobbléte, hanem inkább valami más cél, amit nem mernek nyiltan bevallani. A szociális problémák megoldása keresztény feladat, tehát mi, keresztényszociálisták, fokozottabb mértékben, több odaadással és a bennünket megillető joggal TÁRCA. Müncheni emlékek. Irta: dr. Bánhegyi Jób. A szép Bajorország lakóinak az idén nincs nyugodt karácsonyuk. A betlehemi jászolt, a Krippe t, amely oly elmaradhatatlan minden házban s amelyből a bajor nemzeti múzeumban a világ legszebb ilynemű gyűjteményét láttam, aggódó tekintetű, gondoktól terhelt emberek veszik körül. Az általános német nyomoi uság reánehezedett a németségnek erre a legértékesebb törzsére is és a Hitlerék forradalmi kísérlete által okozott nyugtalanság tovább él a lelkekben mindaddig, amig a legyőzött és elnyomott nemzetek igazságának feltámadásával együtt ők is elnyerik régi, jogos helyüket a nemzetek versenyében. Nemzeti öntudat, hit és művészet, ez az a három vonás, amely a bajor népet és fő büszkeségét, a fővárost jellemzi. Mert alig van olyan főváros, amely múltjában és jelenében annyira összenőtt volna a nemzettel, mint München. Budapest egyidőben megszűnt az ország szive lenni és szembekerült a vidékkel, mert éle tében, fejlődésében nem a magyar nép lelkisége hatotta át, kulturája nem a magyar televényföldből sarjadt ki, céljai, törekvései idegenek voltak a nemzeti géniusztól. A bajo • rok magukénak tekintik fővárosukat és büszkék reá. Elnézegettem vasárés ünnepnapokon azt a sok kerékpáros és gyalogos vidékit, aki Münchent ilyenkor ellepte. Apa, anya gyerekek kerékpárra ülnek, az ennivalót magukkal viszik és a maguk szép, Ízléses nemzeti viseletében bemennek a fővárosba, megnéznek néhány templomát, múzeumot, képlá rat, gyönyörködlek a pompás természeti és művészi képekben, melyekkel a bőkezű sors ezt a gyönyörű várost elhalmozta. A fenséges Frauenkirche tornyából élvezik a távoli Alpok koszorúzta vidák csodálatos panorámáját, dél felé meghallgatják a városház tornyában meg csendülő harangjátékot, mely a Lorolei bűbájos dallamát lopja lelkünkbe — azután elmennek a Hofbráuhausba, amelynek tágas udvarán, hatalmas ivótermeiben a legszebb békességben, eszményi egyenlőség elve alapján egymás mellett ül sokszor miniszter és bérkocsis és hatalmas cserép* kancsókból issza a világhírű bajor sört és eszi az elmaradhatatlan retket. Mindezt nem a világvárosba tévedt falusi ember naiv csodálkozásával, félszeg iégé vei teszik, hanem természetesen és magától értetődően. A bajor ember otthon érzi magát Münchenben, mert érzi, hogy ec a város az övé. Az ő vére, apái emelték és tették naggyá az ősi Wittelsbach di nasztia nemzeti érzéstől és a művészet szeretetétől áthatott tagjainak vezetésével és áldozatkészségével. Történelmük összeforrott az uralkodóház sorsával és ezt nem is felejti el a nép A bajorok legitimisták és a fejedelmet megillető hódolattal és szeretettel veszik körül a daliás Ruprecht trónörököst és a család többi tagjait. Mikor a múlt nyáron, aug, 21 én, Hindenburg Münchenbe érkezett a trónörökös látogatására, a tomboló nemzeti érzésnek és hűséges király tiszteletnek oly megkapó kifejezését láttam, amilyenre csak életerős és büszke nemzet képes. A hadi múzeum előtt összesereglett néptenger lelkébe pörölycsapásként hullottak az ősz hadvezér kemény szavai, amelyek kitartásra intettek és feltámadást jósoltak. Majd felhangzottak a „Wacht am Rhein" és a „Diutschland, Deutschland über alles," ünnepélyes akkordjai s még a késő éjjeli órakban is visszhangzott a város Hindenburg és Ruprecht éltetésétől. Meg vagyok róla győződ/e, hogy az uralkodójukat elvesztett népek közül a bajoroK koronázzák meg legelőször trónörökösüket. A nemzeti öntudaton kivül erős hit, élő, tevékeny katholicizmus jellemzi ezt a népet. Mágát Münchent is, amiben kétségkívül főpásztorának, Faulháber bíboros érseknek, a lángelméjű szónoknak van legnagyobb érdeme. A katholikusok kitűnően meg vannak szervezve a társadalom minden rétegében. Szebbnél szebb templomok emelkednek a fővárosban, kőztük a sok száz éves Szt. Péter templom, — „der alte Peter" ahogy a müncheniek becézve nevezik —, a komor fenségü Frauenkirche, sajátságos alakú hatalmas tornyaival, amelyek a müncheniek kupolafődeiü söröskancsóit juttatják az ember eszébe és amelyekről a bajorok fővárosukat felismerik. Mindkét templo