Pápa és Vidéke, 16. évfolyam 1-222. sz. (1921)

1921-03-26 / 70. szám

2. PÁPA ÉS VIDÉKE 1921 március 27. Kommunista mozgolódások Olasz- és Németországban. — Bombamerényletek a középületek és vonatok ellen. — Genova, márc. 26. Tegnap éjjel 1 órakor bombát vetettek egy ház elé, néhány perccel később pedig a Margherita színház elé. A rendőrség a bombamerényletben való részesség gyanúja miatt 5 külföldi kommunistát letartóztatott. Milánó, márc. 26. A milanói szinház ellen elkövetett bombamerénylet sebesültjei közül az éjszaka folyamán tizenhármán meghaltak. A halottak száma ezzel meghaladja a húszat. Bécs, márc. 26. A Neue Freie Presse jelenti Rómából: Tivorna közelében egy olasz vonat ellen bombamerényletet követtek el. A merénylet minden valószínűség szerint Giolitti olasz miniszterelnök ellen irányult. Amikor a vonat áthaladt a pályatesten, bombát robbantottak fel előtte és levegőbe röpítették a hidat. A miniszterelnöknek nem esett semmi il pénzügyminiszter Bécsbe utazott. Budapest, márc. 26. Hegedűs Lóránt pénzügyminiszter ma délután Bécsbe utazott, hogy megkezdje a tárgyalásokat az Osztrák—Magyar Bank vezetőségével a bankjegykiadás szétválasztása kérdésében. Értesülésünk szerint a pénzügyminiszter előrelátha-» tólag csütörtökön érkezik vissza a fővárosba. Odessza és Hieu néres napjai. Tar no pol, márc. 26. (M. T. I.) Odessza városa három hét alatt háromszor cserélt gazdái. A bolsevikiek ellen a fölkelők oldalán munkásszervezetek és matrózok is harcoltak. Különösen Balatonmelléki — izé. Irta: Vándor Deák. (Folytatás) Az Aufrecht-féle Remekírók és más egyebek tiszteletére ezen az estén nagy muri volt. A Hungária ablakai fényben úsztak egész éjjel és a muzsikaszó közül kihallatszott az utcára Zúgó Gyurka mély baritonján a régi, szép magyar nóla: „Kilencet ütött az óra, este van . . András bácsi, a városka egyetlen szál rendőre, a szemközti utcasarkon vigyázott, maga sem tudta, hogy mire, és amikor végre kiözönlölt a jókedvű praxi társaság a Hungáriából, mint régi ismerősökre köszöntött reájuk: — Jó mutatást, ifjuurak! — Része legyen benne I — viszonozták azok és a markába nyomtak egy üveg konyakot. A feleségének menyasszony korában kijáró gyengéd pillantásokkal simogatta végig András bátya a nem mindennapi folyadékkal telt szüknyakut, jó kiadósat húzott belőle, óvatosan zsebre csúsztatta, azután rendőri lassúsággal megindult az ifjuurak nyomába, hogy kéznél legyen, ha esetleg valamelyiket útba kellene igazítani — hazafelé. Az „ifjuurak" közben eltűntek az éjjeli szem határról, csak a lármájuk je-lezte, hogy az utca sötétjében valami ügyes-bajos dolguk akadt valakivel. András bátya felneszelt és lelkiismeretes gyorsasággal sietett a hang irányában: — Nehogy baja essék a praxi uraknak I Már nem ugy, hogy őket verné meg valaki, hanem: megfordítva. Az utcabaja, mert ő csak egy később induló vonattal utazott. Berlin, márc. 26. A Wolff ügynökség jelentése szerint Eisleben környékén fegyveres bandák garázdálkodnak. Magát Hertstedtet megszállta a rendőrség. A kommunisták a városháza és a pályaudvar mellett több épületet levegőbe röpítettek. A rendőrségnek sikerült megtisztítania a várost és a kommunistákat a város külső kerületeibe szorítani visza. Holnap a rendőrség megtisztítja a város külkerületeit is. A forradalmárok székhelye Langsfeld és Leinbechban van, ahol a polgárságot kényszersorozással akarták soraikba állítani. Halléban a gázmű és vizmű munkássága megkezdte a munkát. A hallei vasutasok 600 szavazattal 400 ellenében a sztrájk ellen foglaltak állást. A helyzet általában véve nyugodt. véres nap volt március hatodika, amikor a bolsevikiek a kikötő-résznek visszafoglalása után vérfürdőt rendeztek a város lakossága közölt és 517 embert végeztek ki. Ugyanilyen véres harcok voltak Kiev körül is. Kievet és Moszkvát március negyedikén a fölkelők elfoglalták és csak a túlerő elől vonultak a város környékére vissza. Hock Jánost SuíoiMljái! Oltwszágitói. Róma, márc. 26. A Corrierra Deila Sera jelentése szerint a római amerikai nagykövet óhajára az olasz kormány nem engedte meg Hock Jánosnak, hogy Nápolyból Amerikába utazzon és rendőri fedezet alatt a felső-olaszországi határra szállították, ahonnan valószínűleg Bécsbe fog visszatérni. sarkon egy dagadt képű csizmazia legénnyel találkozott össze, aki a fejét tapogatta épen hagyott balkezével és a rendőr láttára megeresztett hangon szidta a praxikat, hogy igy, meg ugy, visszafizeti ő még nekik a kölcsönt. — Mi baj, atyafi ? — érdeklődött. — Hát azok a praxik I . . . — Mit csináltak? — Leszedték a gazdám cégtábláját,.. — Uri dolog azl — jegyezte meg, de csak magában András bácsi. — . . . Aztán a helyébe telték a szomszéd asszonyét. Tudja azét, kinek az ablakában egész éjjel pislog a lámpa s az ablaka fölötti táblácskára csőrében pólyásbabát tartó gólya-madár van festve ... — magyarázta és tapogatta tovább a fejét a csizmazia céh mesterjelöltje. — Hát aztán? Merthogy ez még mind semmi. — Rájuk szóltam, hogy ne tegyék csúffá a házunk Iáját, akkor meg beverték a fejemet. . . — Minek járt a szád?! — mondta csak ugy befelé András bátyó és részvéttel megkérdezte: — Fáj? — No, nem túlságosan, de ha nem vigyázok (értsd ezalatt : ha el nem futok), az az ölmagas, barna gazdász beverte volna jobban is a fejemet. A Spriccerbergerék praxija . . . — Tudom, kiről beszélsz — gondolta magában András bácsi — derék ember, az adta a konyakot — de nem szólt, ehelyett a mindennél beszédesebb Keglcvich-féle medicinás üvegnek kitekerte a nyakát és átnyújtotta: — Igyék, atyafi! Ettől meggyógyul a Húsvéti szózat. Irla: Szűcs Dezső nemzetgyűlési képviselő. A feltámadás szent ünnepének, Húsvétnak győzelmi hangjai zúgnak keresztül a keresztyén világon. A nagypénteki elégséges áldozatból fakadt a feltámadás virága, melynek hervadhatatlan, örök életű szirmai az Ur feltámadásával a mi halhatatlanságunkat is hordozzák. Uj élet csiráját hordozó győzelmes húsvéti fültámadás szálai a nagypénteki vérből és könnyből szövődtek s a űoigotha sötétségéből kicsillanó húsvéti hajnali sugárban ott rezeg a legdicsőbb hit, a legszentebb remény, a lélek örökkévalósága. A feltámadott Krisztust hirdető fényes angyal szózatára megujul a hit, a remény, a szeretet, az élet. A győzelem szózatára, a szabadulás énekére megdöbben a földnek szive s megtelik szent, világot meggyőző hittel ; a legdrágább sejtelmek, vágyak, remények élednek föl, ujulnak meg s felfakad a szent sóvárgás igazság, világosság, megszentelődés után. Az élet titkait, célját, rendeltetését kereső, kutató emberi lélek örök nyugtalansága, szent háborgása a halhatatlanság fenséges eszméjében olvadt fel. Ez a keresztény eszme élet és világnézetének legnemesebb eleme, amely a földi élet tartalmát a legértékesebbethikai erőkre helyezi s az eszményiség légkörébe emeli. A húsvéti győzelem tényében le van fektetve az emberi élet magasabbtendüsége, tiszta, szent, nemes életre való hivatottságunk, lekötelezettségünk. Ezeknek tudata emelheti csak az embert a fiúvá fogadtatás világába, ahol magát Isten gyermekének s embertársa testvérének érzi, tudja. Ezek sarkálják az egyént, a nemzetei, az egész emberiséget arra, hogy Bábel tornyának építése helyett összes erőiket a földi élet megszentelődésére állítsák be. Magasabb rendüségünknek, szent rendeltetésünknek átérzési, megériési foka szabja meg az emberiség életfej lődésének viszonylag értékes, vagy értéktelen voltát. — Az emberiség elé kitűzött magasztos cél megvalósításáért folyó fenséges küzdelemben egymást váltogatják az öröm és fájdalom, koszorúk és sebek s a diadalmas újjászületésben az emberek; meghalt énjükön, mint lépcsőfokokon felemelkedve . tisztább, szentebb élet bérceire jutnak. Igy oldja meg a Krisztus halála és feltámadása az emberi élet nagy kérdéseit s a nagypénteki gyász jajszava és zokogása beleolvad a húsvéti őröm, győIvott a legény és lélekzetvéte! közben rekedezte: — Milyen jó ! — és hogy bizonyítsa, húzott még néhánnyal. — Ugye, nem fáj már annyira? — Semmise az egész! — felelte a jámbor. Kapott a szón a rendőr: — No hát akkor takarodjon tüstént haza I Ne bolondítsa itt az ember! — és hogy nagyobb nyomatékot adjon a szavának, a kardjához kapott. Több se kellett a vitéznek, a legsötétebb utca irányában ugy eliramodolt, mint ősapáink fantáziájában a megriasztott garabonciások. — Ezt hát elintéztük volna! — állapította meg elégülten András bácsi cs tovább indult, hogy illő heivére tegye a pólyásbabát hordozó gólyamadarat és a csizmazia dinert. Olgácska ablakánál ezalatt javában húzta már a cigány a legszebb magyar nótákat, melyeknek szivet simogató akkordjaira oly édes felébredni annak, akinek szólnak. Az éjjeli zene ébren való folytatása a leányálomnak. A fiuk a leányszoba ablakát nézték és ugy tetszett nekik, mintha egy fehér árny suhant volna oda. Valóban: Olgácska kitekintett a függöny mögül s ahogy felismerte Gyurkát, meggyújtotta a gyertyákat az antik ezüst tartóban — amiket pedig csak péntek este szabadna meggyújtani... — Szépen huzd, öregem — kérte Gyurka az éjszakák mámorában barátjává lett prímást — hallgat bennünk Olgica. Az uri vérű cigány, aki világotjártában anuyi emberszivet dobogtatott zelmi ujjongás fenséges szimfóniájába. A téli álmát aludt természet a tavaszi sugár fényével, melegével, virággal, az élet énekével köszönti a Húsvétot. Az egész keresztény világnak a győzelem felett érzett öröme összeölelkezik a napsugár hívogató szavára előbuvó fűszál zizegésével, virágnyitó tavasz életet, szabadságot hozó leheltetével, a levegő eget szántó kis pacsirta gyönyörű himnuszával, sas-szárnyakat nyert uj életnek reménységével, bizalmával. A húsvéti hit ereje lobbantsa lángra ennek az eltiprott, megalázott magyar népnek csüggeteg lelkét; a húsvéti reggel diadalmas szózata dobbantsa meg e nemzet szivét s derítse fel borongós arcát! A Húsvét, az élet ünnepe, legyen nekünk szent bizonyságunk feltámadásunk mellett! Ha a történelem, az élet beszél is nekünk vérző becsületességről, az önzetlen szeretet ösvényén haladó megtépett szívről, tövis-koronás jóságról, igazságról,letiport nemzetekről, vérrel itatott országokról; ha sokszor a világosságot erőszakosan a sötétség leplébe buritolják is; ha sokszor az alázatosságot kigúnyolja a felfuvalkodott emberi lélek s ha sokszor diadalittas gonoszok tűzbe, vérbe fojtják bele a legnemesebb küzdelmet — ime ott van a húsvéti szent bizonyság! Elnyomott igazságunk életrekel; megcsúfolt szeretetünk tündököl s bevilágít a sok sírhalom éjjelébe; kigúnyolt becsületességünk megpihen Isten trónja zsámolyánál; igaz tusakodásunk megkoronáztatik sugárzó dicsőséggel. A húsvéti bizonyság biztassa ezt az árva magyar népet! Keresztre feszittetésünk után elkövetkezik a feltámadás! Szolgaságunk, rabságunk taposó malmaiból, szegény• ségünk alacsony, kidőlt, bedőlt viskóiból fel fog emelkedni nemzeti nagyságunk temploma s a megbénított nemzeti erők uj életre támadva hatalmas csapásokkal eveznek egy boldog jövendő révparlja felé. Halálra adtak ugyan bennünket, megtépték bár a büszke Turulmadár szárnyait, de újra talpra szökkenünk s önerőnkből uj, küzdelmes, de diadalmas munkára indulunk s a lehajlott zászló újra magasan fog lobogni. Nemzeti halhatatlanságunk királyi Nemtője, — vállán vérünkből készült biborpalásttal, fején könnyeinkkel ékesített koronával, — a keservek és szenvedések tisztító tüzéből kiált felénk. A keserves órák nem inegvénhedésünknek, lassú haldoklásunknak órái, a szomorú napok nem a haragnak, elvezetésünknek napjai, a nyomor évei nem nemzeti életűn k homokórájának utolsó szemei, már meg muzs-'kája bűvös szavával, feltette a hangfogót hegedűjére, utolérhetetlen rutinnal végigfuttatta húrjain a vonót és rázendített egy réges-régi Lavotta kesergőre, melyet hegedűjével együtt az apjától örökült és manapság már csak igen kevés cigány tud játszani. Azután fölsírt hegedűjén a dal, panaszosan, halkan, akár szerzőjének bús tragédiája, melyre asszonyi aranyhaj borit selyem fátyolt, majd, mint az olajjal szított tűz, lángolt tovább és csapott át a lányszoba ablakán Olgica reszkető szivébe . . . S ő félig behunyt szemekkel, rnint gyönyörűséges álomlátáskor, élvezte a szivébe suhanó melódiákat, mig csak tova nem rezgett az utolsó akkord is. Akkor — különös a lánysziv! — hosszasan, fájón elkezdett sirni és ahogy végigfolytak halovány arcán a nagy, meleg könnycseppek, megnedvesítve ingecskéje csipkefodrait, megenyhült az a sajgó, nehéz fájás, amely ugy elfogja néha a leánysziveket, mint a teleholdat az átsuhanó felhő . . . — Oltsd el már a gyertyát, mert pénzbe kerül! — hangzott a szomszéd szobából Spriccerberger kellemetlen szava. Hátha még azt tudta volna, hogy a pénteki gyertyák égnek ! . . . Olga megreszketett, amint megreszketnek nyárvégi estén a hűvös szellő lépte nyárfalavelek, összébb fogta hálóköntösét és elfújta a gyertyákat. Azután — nem pihent vissza az ágyába, párnái, melyeknek oly sokszor elmondta panaszát, örömét, most úgysem adtak volna enyhülést neki — öltözni kezdett. Földig érő, ében haját laza kontyba csavarta, könnyű pongyolát veit magára és ráborult a cimbalmára. Fájó érzések