Pápa és Vidéke, 16. évfolyam 1-222. sz. (1921)
1921-08-20 / 188. szám
1921 augusztus 20. PÁPA ÉS VIDÉKE 3 A magyar csapatok aug. 21-re virradó éjjel lépik át a demarkációs vonalat ipari és mezőgazdasági (?) központot megnyugtató válasszal küldte őket haza. Itt volna még a tejgazdasági szakiskola elhelyezésének kérdése. Egy másik tipp, amit Pápa városának sehogysem szabadna karmai közül elugrasztani. A szakiskola elhelyezése már kevesebb gondokkal járna. Nem kellene egyebet tenni, mint a földmivelési szakiskolát kibővíteni, ugy hogy a tanerők elhelyezése is biztosítva legyen. A tejgazdasági szakiskola ügyére vonatkozólag kérdést intéztünk dr. Tenzlinger József polgármesterhez, aki a következő felvilágosítást adta: — A földmivelésügyi miniszter megígérte, hogy az annyira fontos jellegű szakiskola felállításában támogatni fogja a várost, leiratában azonban azt is leszögezte, hogy a tervet csak ugy tudja akceptálni, ha Pápa városa az építkezésre szükséges összeg előteremtésének nagy részét magára vállalja. Jelenleg az ügy ugy áll, hogy a tanács foglalkozván az üggyel megállapította, hogy a város súlyos anyagi helyzete nagyobb hozzájárulást lehetetlenné tesz. A tanács mindamellett megbizott engem, hogy a tárgyalásokat tovább folytassam. Ha már egyszer Győr a kiváltságok osztogatásánál, mint ipari, kereskedelmi és mezőgazdasági gócpont szerepel, akkor Pápa iskoláira való hivatkozással, mint kulturközpont álljon elő és ha mindjárt áldozatok árán is, de ne engedje egymásután a legkedvezőbb alkalmakat elszalasztani. A tejgazdasági szakiskola kérdését sehogy sem szabad aludni hagyni, hanem igen is, keresztül kell vinni az iskola felépítését ha törik, ha szakad. Megkívánja ezt a város presztízse is. 9 hoi'ona zürichi jegyzése. Budapest, aug. 19. Zürichben ma 100 magyar koronáért P60 svájci frankot jegyeztek. közben, az Esterházy-ut végében, a Bakonyér mellett ma is látható. — Beszélik a gyimótiak, hogy a község határában, a Gerence patak közelében régebben leletek kerültek elő. A hallomás után ítélve római téglasir maradványait gondolhatom. Különben oda egészen közel, Járóháza-pusztán, a „Büdösberek"-ben, összeomlott római épület maradványai nyugszanak. Közülük egy Antonius Pius (138—161) középbronzot ismerek. Mindezek a környéknek leletei, azonban reánk nézve mindezeknél fontosabbak azok a leletek, melyek maga Pápa várös határában és területén fordultak elő. Ez okból kétségkívül nagy jelentőséggel birnak az a három szögeccsel (öt lyukkal) ellátott, csekély középbordázattal, 19 cm. pengehosszal biró réztör, mely a Ligetkert-ben találtatott és az a bronz tokos véső, meg agyagedények, melyek az öreghegyi Lampért-szőlőben láttak napvilágot. Ezek a leletek bizonyítják, hogy városunk területe már a réz- és a bronzkorszakban emberjárta hely volt. A város északnyugati szélén, közvetlen a vasúti állomás közelében, az úgynevezett Urdomb homokbányájában emberi csontok mellett sodrott bronz nyakgyürük, sodrott ezüst ujjgyürü és bronz halántékgyürü kerültek elő. Ezek a leletek az úgynevezett „honfoglalási kor" maradványai. Nem a honfoglalók készítményei, de a IX., illetőleg X, sz. köre soros temetőinek következetesebben mutatkozó jelenségei. Sajnos, hogy az UrdombKaposvár, aug. 19. Raics szerb kormánybiztostól Gosztonyi és Prakatur közigazgatási tisztviselők átvették a közigazgatás vezetését. Förster angol ezredes értesítette Soós tábornokot, hogy a szerbek megkapták a parancsot, hogy 24 óra alatt üritsék ki a megszállott területeket. Továbbá tudtára adta a tábornoknak, hogy a magyar- csapatok augusztus 20-ról 21-re virradó éjjel átléphetik a demarkációs vonalat. A magyar hadsereg hajnali 5 órakor lépnek a már kiürített területre. A szerbek már lefegyverezték dr. Sándor pécsi terrorcsapatát. Bajára a vízmüvek őrizetére már bevonult 1 tiszt és 50 közember. Barcsra Policelli antant tiszt felügyelete mellett szintén bevonult már 1 tiszt és 20 rendőr. Farkasfalkák árasztják el az orosz városokat és falvakat Kopen hág a, aug. 19. Az éhínség nyomán farkasfalkák vonulnak a faivakba, sőt még a városokba is. Az Izvesti szerint összeült az orosz vadászok kongresszusa, hogy hatásos ellenintézkedésekről tanácskozzék. Megállapították, hogy farkasok és medvék már eddig is ezrével pusztították a marhát. A tulai kormányzóságban, ahol a farkasok nagyon ritkák voltak, most roppantul garázdálkodnak Orsa város több lakosát farkasok széttépték. A szovjetkormány semmit sem tesz, avval az ürüggyel, hogy nincs puska és muníció. 9 nemzefgfÜlés ülése. Budapest, aug. 19. A nemzetgyűlést Gaál Gaszton elnök nyitotta meg. Az ingatlan vagyonváltságról szóló törvényjavaslat részleges tárgyalását folytatták. Az elnök az ingatlan vagyonváltságról szóló törvényjavaslatot elfogadottnak tekinti ki. Ráday Gedeon gróf belügyminiszter Usetty és Kerekes Mihály napokban elhangzott interpellációra válaszolt. 9z angol-japán szüvetség és az Egyesült államok. London, aug. 19. Az alsó-házban Lloyd George beszámolt a birodalmi értekezlet tárgyalásáról, amelyen valamennyi korona gyarmat, valamint India képviselői vetnak további leletei nem ismeretesek. S ha az urdombi lelet tartozhatnék Szent István kora idejéhez is, a fentebb megrögzített pápai őskori, bár szórványos, leletek mellett van egy bizonyítékunk, mely mindennél jobban megdönti azt az eddigi nézetet, hogy Pápa területe Szent István koráig általában lakatlan lett volna. Ez a bizonyítékunk az a soros temető, mely a pápai Fölámives-Iskola közvetlen szomszéáságában 1913-ban lett ismertté előttem. Ez a soros temető az úgynevezett régebbi középkornak (népvándorlások kora) határozott emléke, s kora a Kr. u. V.-VI. százaára tehető. Mint soros temető határozott bizonyítéka annak, hogy itt valamely népcsoport már akkor állandó településsel birt. Volt ennek a helynek lakossága Szent István korát megelőzőleg is !! A Pápától néhány kilométernyire levő Tapolca-forrás mellé borongós lelki világunk ősmagyarok áldozati oltárait helyezi. Hittel és szeretettel kutassuk a hazai földet és a régebbi multat föl fogjuk deríteni ott is, hol eddig támasztékaink nem voltak. Pápa területe is egyik része annak az egységes Kárpátországnak, melynek birtokáért annyi nép áhítozott, de amely egészében csak a magyart fogadta el urának, — s azt fogja uralni a második évezredben is! * (A pápai régebbi középkori sirmező ismertetését a „P. és V." közelebbi számában hozzuk. (Szerk.) tek részt. Kijelentette, hogy az önkéntes közreműködés, amelyet a különböző korona gyarmatok a háború alatt az anyaországnak nyújtottak, bizonysága annak, hogy a Brittbirodalom nem csak a fantáziában élő alakulat, hanem kézzel fogható valóság. A külpolitikára vonatkozólag Lloyd George kijelentette, hogy az angol-jappán szövetség senki ellen sem irányul, legkevésbbé pedig az Egyesült-Államok ellen. Az EgyesültÁllamokkal Anglia olyan egyetértésben akar élni, mint bármely más állammal. Nehéz is lenne egyébként angol emberre az, hogy az amerikaiakat külföláieknek tekintse. A népszövetség. Az indusok nagy költője Rabindranáth Tagore mondotta: A népszövetség a gazemberek ligája. Sarkköve az erőszak, kizár minden nemesebb alapelvet és célt. Sajnos, a világhírű epikus elfelejtette különben igen talpraesett meghatározásához hozzáfűzni, hogy tulajdonképpen milyen világnézet és fajzat szörnyszülöttéi ezek a gazemberek. Zangoviii Izreal a londoni cionista azonban kiegészíti a meghatározást, szépen a szájába rágja mindenkinek, hogy a népszövetség a zsidóknak régóta epedve várt célja. Az ősz cionistának igaza van. A szövetségnek ugyanis a főtitkárt kivéve, minden tagja zsidó. Elnök Hymanus Pál egy németországi zsidónak a fia, a jogi ügyek igazgatója dr. van Hamel szintén német anyanyelvű zsidó; a politikai ügyek, vezetője M. Mantox zsidó, aki nagyérdemeket szerzett Parisban a legfőbb tanácsnál, ahol, mint tolmács szerepelt; az egészségi ügyeket a néinet zsidó, dr. Steegmann az angolok képviselője kezeli, a forgalmi osztályban a zsidó Haas Róbert elnököl és Szerbia is ábrahámfia Abramovitsch-al képviselteti magát, kö velve a többi államok példáját, melyek bizony nem annyira a véletlen, mint inkább a tervszerű megállapodás folytán majdnem kivétel nélkül zsidót küldtek a „gazemberek ligájába ..." / 2, 5, 8 és 10 koronás marhaűrlapok forgalombahozatalát rendelte el a pénzügyminiszter. A forgalombahozatal módjáról most adták ki a részletes utasítást