Pápa és Vidéke, 16. évfolyam 1-222. sz. (1921)

1921-08-19 / 187. szám

4 PAPA £S VIDÉKE 1921 augusztus 19. A szerb hűségeskü. A szerbektől megszállott magyar földön az összes állami tisztviselőknek és alkalmazottaknak hűség­esküt kell tenni. Az eskü szövege igy hang­zik: „Én N. N. esküszöm a mindenható Istenre, hogy I. Péter király uralkodóhoz hű leszek és kötelességeimet a törvények és felettes hatóságaim rendelkezései szerint pontosan és lelkiismeretesen fogom teljesíteni." Ezt az esküszöveget minden egyes tisztviselő köteles sajátkezüieg leiipi és aztán papjának átadni, aki az esküt ugyanekkor szóval is kiveszi az illetőtől s végezetül az esküt még a pap is aláírja két tanúval. Futballmérkőzés. Sárvári Atlétikai Club — Pápai Sport Egylet 1 :0 (0:0. Biró: Peíráss Aladár. Erősen nedves talajon kez­dődött a mérkőzés, az időjáráshoz mérten megjelent lelkes közönség előtt. A pápaiak technikai fölénye kidomborodva íöbbizben odaszegezik ellenfeleiket a kapuhoz s ennek dacára a PSE. mégse tudta a veszélyes hely­zeteket a maga javára kihasználni. A SAC. komoly ellenfél volt a gyenge összjátékával. Első félidőben erős támadásaival sikerült is kapura lőnnie — de eredménytelenül, a támadásainak legnagyobb részét a PSE. két hires bekkjei a legnagyobb könnyedtséggel leszereli. A második félidőben a PSE. végig vezet s 30 egy öngóllal a SAC. megszerzi a vezető golt. A SAC. közül említésre méltók a volt centerük és a kapusuk, (dinák.) A városi és járási mezőgazdasági bizottságok szervezetét és hatáskörét rendező földmivelésügyi miniszteri rendelet lényegét körülményesebben óhajtanám a gazdaközönséggel megismertetni, miért is kérem, hogy a teendők megbeszélése céljá­ból Székely aljegyzőt hivatalában felkeresni szíveskedjék. Dr. Tenzlinger polgármester. A Pápai Football Club augusztus hó 20-án az Otthon-kertben saját alapja ja­vára virág- és konfetti csatával, világpostával és szépségversennyel egybekötött zártkörű táncmulatságot rendez. Személyjegy 40 ko­rona, családjegy (3 személyre) 100 korona. Kezdete este 8 órakor. Kedvezőtlen idő esetén a mulatságot a kávéház és vendéglő összes helyiségeiben tartják meg. A szőllőbirtokosok figyelmébe. Pápa város polgármesteri hivatala felhívja mindazon szőlőbirtokosokat és bortermelő­ket, akik a borfogyasztási adó kedvezményre igényt tartanak, hogy a folyó évben remél­hető bortermésüket legkésőbb szeptember hó 15-ig a városi fogyasztási adókezelőségnél jelentsék be. Későbbi bejelentéseket nem vesznek figyelembe. A bortermés megadóz­tatásánál az italadó árszabás lesz alkalmazva. A Szent István napját követő vasárnapon, azaz augusztus 21-én min­dennemű kereskedelmi és ipari árusítás reggel 7 órától délelőtt 10 óráig szabad. A borbély és fodrász-iparban ez év Szent István nap­ján, valamint augusztus 21-ik vasárnapján az ipari munka déli 12 óráig végezhető. El la d ó két ház! Az egyik Vak-Battyán-utca 2.-ik szám alatt kettő hold kerttel és gazdasági épü­letekkel, a másik Jókai-utca 98.-ik szám alatt, mely ugy üzletnek, mint gazdálkodásra is alkalmas. — Érdeklődni lehet Battyányi-u. 1. sz. a. a vendéglőben, tulajdonosnál. Református uri csaSád elvállalna teljes ellá­tásra feltétlen intelli­gens uri, szófogadó két kis leányt, vagy kis fiut. — Bővebbet a kiadóhivatalban. GAMX-°a« ub, ü* G ÉPGYA R BÜSSING-rendszerü Vezérképviselet REIMAN Budapest, V., Gizella-tér 3 Személyautók, pneumatikok, felszerelések, garage JUTÁNYOS ÁRÉRT FELVÉTETNEK Kiadó: Ker. Nemzeti Nyomdavállalat. Lapíulajdonos: a Pácai Ker. Sxoc. Párt. Barát-utca 9. számú eladó Bővebb felvilágosítást ad dr. SCHEIBER JENŐ ügyvéd. VASÚTI MENETREND. Pápa—Csorna—Sopron. V. v. V.v.j Állomások i V. v. 1 V. v. 440 457 507 5'8 539 552 600 613 630 1640 1 1657 1707 t 1718 I 1734 1 1747 [ 1755 1 1813 1830 i e YPápa a Ihász Felsögörzsöny Marczaltö Szany-R.-szentandr. Emmamajor ~ Egyed-Rábacsanak Rábapordány vCsorna ^ é 1 1605 1 1548 1 1538 i 1527 1 1504 i 1437 1429 1418 1 1400 I 652 635 625 614 553 526 518 507 450 649 932 1901 1 2153 i i Csorna éSopron i 1 II i 826 jl 1918 j 6lo !j i7eo Érvényes 1921 julius 1-től. — Hetenként más-más vonal közöltetik. n. é. közönség szives Van szerencsém a tudomására adni, hogy Pápán, Kossuth utca 21, sz. a. (Otthon-kávéházzal szemben) Dusán felszerelt üzletemben állandóan raktáron tartom a legjobb minő­ségű férfi- és női szöveteket, mosó- és szövöítárukat, úgymint: vászon, kanavász, zefir, barchett s a szakmához tartozó összes röfös­árukat. — Minden törekvésem oda fog irányulni, hogy a b. vevőközön­séget előzékenyen és a legszolidabban kiszolgáljam. — Magamat a n. é. közönség szives figyelmébe ajánlva és becses támogatását kérve, vagyok kiváló tisztelettel rőföskereskedő, Kossuth Lajos uica 21. sz. a. Motorbenzin Motorhengerolaj Sárga gépzsir Csapágyfém Ponyva Zsák Mérlegek Gépolaj Gőzhengerolaj Gyanta Gépszij Varrószij Klingerit Asbest pakolások békebeli minőségben garanciával raktárról azonnal kapható HÜTTER VILMOS műszaki- és gépkereskedőnpl , LISTER" angol motorok magyarországi képviselete. PÁPA, FŐ-TFR 17. Telefon 121. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents