Pápa és Vidéke, 15. évfolyam 1-113. sz. (1920)
1920-05-21 / 20. szám
XV. évfolyam . Papa, 1920. május 21. 20. szám. PÁPA ÉS VIDÉKE POLITIKAI HETILAP §g§g A PÁPAI KERESZTÉNY SZOCIÁLISTA PÁRT HIVATALOS LAPJA • • Megjelenik minden pinteken. = Előfizetési ár: Egész évre 50 K, fél évre 25 K, negyed évre 12.50 K. Egyes szám ára 1 korona. Felelős szerkesztő: BOKSAY ENDRE Szerkesztőség : Tisztviselőtelep 20. szám. A kiadóhivatal vezetfije : TOMOK VINCE. (Ker. Nemzeti Nyomdavállalat R.-t. Tőrök Bálint u. 1,,) hova az előfizetési és hirdetési dijak küldendők. Szivünknek szegezveatőr, mikor spraink megjelennek, már eldőlt a magyar „béke" ügye. Hogyan? Kérdezzük-e? Az ország hangos a tiltakozástól, minden magyar embernek válasza csak a nem lehet. Magyar ember, bármi késő ivadéka legyen nagyobb elődöknek, bele nem nyugodhatik abba, hogy ezt a hazát, az ősi magyar korona testét széllyel-darabolják és elosztogassák. És mégis, ha vezető államférfiaink nyilatkozatait halljuk, félreérthetetlenül mutatkozik előttünk a határozat, — nem is határozat, de egy halálos erőszaknak gondolkozást és szabad elhatározást meg sem tűrő kényszere, mely a magyar „békeszerződés" aláírásába szinte beleviszi nemzetünket. A kényszer fogalma kizárja a szabad elhatározást, az öntudatos rendelkezési képességet. Épen ezért nincs az a jog a világon, amely valamely kényszer alkalmazása alatt létrehozott „szerződésinek kötelező voltát megálíapitaná, avagy biztosítaná. Nem is biztosíthatja akkor, ha a kényszer állapotába helyezett fél a keletkezett következésekbe egy pillanatra is bele nem nyugodhatik. Magyarország földarabolásába pedig mi belenyugodni nem fogunk soha! A kehidai bölcs gondolata van előttünk. Amit balsors, balszereacse tőlünk elvesznek, jobb idők járásával visszaszerezhetjük, de amiről lemondunk önkényt, magunk, aat visszaszerezni nem tudjuk soha! — De önkényt mondunk-e le hazánknak csak egyetlen talpalattnyi földjéről is? Mondhatja-e, gondolhatja-e ezt Európa egyetlen népe is arról a magyar nemzetről, amely a Kárpátok vonalát éveken át olyan hősiesen védelmezte ? Szabad elhatározásunk, öntudatunk nem járul ehhez a „békeszerződés" aláírásához, azt az aláírást sem jog, sem becsület nem erősítheti, ellenkezőleg az igazi jog megtagadja, a becsület ellene a legélesebben tiltakozik. Kétségtelen, súlyos, halálosan nehéz órákban vagyunk. Mert akármit mondjon jog és igazság, bármennyire a kényszer foszt meg önrendelkezési képességünktől, — a nemzet szive vérzik, sajog, mikor a kegyetlen és igaztalan ítéletnek aláírására kényszeritik. De ez a sajgó nemzet-sziv legyen jövő biztosítékunk. Ne szűnjön meg a sajgás addig, mig az ezeréves Magyarországnak egy talpalattnyi földjét idegen bitorolja. Ezeréves multunknak, a Kárpátokig szerte mindenütt porló őseinknek tartozunk avval a borzasztó felelősséggel, hogy ezt a hazai földet nekünk elvesztenünk nem szabad. Árpád megszerezte, s nekünk meg kell tartanunk! Ebben az érzésben, ebben az akaratban kell élnünk tovább azokat a nehéz időket, melyeket a kemény sors reánk mért. Deák igazi gondolata legyen folytonosan lelkünkben, — mi csak kényszert ismerhetünk, de^hhoz önlemondásunk nem járulhat soha. Mert minI den magyarnak kezében ott érzik a toll, mely égessen, gyötörjön, ha akadna magyar, aki csak pillanatra is ernyedne, talán pillanatra is megfeledkeznék arról, hogy minden erejét, minden tudását, — szíve vérét, életét az egységes hazának kell szentelnie. És itt nem kell tanács, nem szükséges szóvesztegetés. — A poklok játéka esküdött össze ellenünk, itt már megszűnt minden, Istenbe és az örök nemzet-ideálokba vetett hitünket őrizI zük és induljunk a jövő utjain Attila ! és Árpád örökének visszaszerzésére. Előbb vagy utóbb, de ehhez van kötve életünk, becsületünk, s átkozott lesz közöttünk az, aki az egységes magyar haza iránti kötelességéről most csak egy pillanatra is megfeledkezik. Aki magyar, az ezeréves Magyarországnak csak egy talpalattnyi földjéről is, annak visszaszerzéséről nem mondhat le soha! Pannonhalma. Az ezeréves magyar hazának majd ezeréves tanúsága, az ősi pannonhalmi apátságnak kapui megnyíltak, hogy a rend tagjai egybegyülekezzenek. A „forradalmak" óta üresen állott a főapád szék, a diktatúrának port, szemetet fölkavaró förgetege végig süvített az ősmonostor falai között. Ahol egykor királyok, s az eszmék halhatatlan fejedelmei, szentek is megfordultak, hol a falak egykor a támadó tatárokkal dacoltak, a pannonhalmi apátságban a nyáron még szentségtelen vörös katonák és hitehagyott politikai kalandorok csavarogtak keresztül-kasul. Az ősi apátság kiállta mindezeket a gyáva vandal-időket, s ezeresztendős komoly méltósággal tekint Pannon síkságára. A pannonhalmi apátságban egybegyűltek a Szent-Benedek-Rend tagjai, hogy a rend fejét, főapátjukat megválasszák. E hó 19-én, szerdán kellett történnie a választásnak, melynek eredményét még nem ismerjük, miután nyilvánosságra nem hozható addig, amig a magyar kormánynál hozzájárulást nem nyert. De megvan már a rendnek a főapátja, ki a jövőben feje, vezére leend. Nem tudjuk, ki a megválasztott főapát, megnyugszunk annak tudatában, hogy Anas táz és Hajdú Tibor apáti széke nincs már árvaságban. A rend tagjainak bölcsessége bizonyára olyant emelt és azt emelte a magas méltóságba, aki arra a mai nehéz időkben a legméltóbb, legalkalmasabb. Mert a rend a „forradalmi idők" alátt nagy rázkódtatásokon ment keresztül, föapátnélküli árvaságában kétszeresen érezte a rettenetes idők súlyát, nehézségeit. Mindenkornál inkább szüksége van most arra, hogy irányító, vezető feje legyen, ki a mult sebeit behegessze, hatását minden téren méltóságának jótékony fényével éreztesse, aki lelkiek, szellemiek és gazdaságiak terén az évezredes magyar rendnek életét irányítsa. A bencés rendnek hazánk történetében hervadhatatlan érdemei vannak. A kereszténységgel egyidejűleg támogatta a magyar kultura első^ lépéseit, lelki gondozója, mestere, oktatója, vezetője volt a zsenge magyar kereszténységnek, jóban-rosszban osztályos tagja századokon keresztül nemzetünknek. Amint a pannonhalmi ősi apátság falai ellenálltak az idők viharainak, minden enyészetnek, úgy a magyar .bencések nemes rendje hűségesen megtartotta Istennél és a nemzetnél régi erényeit. S amikor szerencsétlen nemzetünk a mának borús óráiban az ősi magyar kereszténység őrtornya, a hármas halmon emelkedő Pannonhalma apátság felé tekint, a fájdalmaiban is olyan fényes nemzeti mult varázsos sejtelme rezgi át lelkünket. Sötét borulatban vagyunk, feszültség, közelgő dörgés, villámlás érzik a levegőből, de utána frissük levegőt várunk, mely éltet, üdít, tisztít; s amikor a magyar szivárvány majd újra bontakozik, mintha egyik ága a hármas halom, az ősi apátság, s a millenáris emlék felől színeződnék. Azzal az ősi zománccal vértezett lélekkel, mely leszakíthatatlanul csüng az évezredes magyar múlt minden emlékén, szálltunk el Pannón ősi ormára, hogy a messze távolba széllyeltekintvén, ott új magyar hitet merítsünk a siváran induló jövő görcsösen tartott reményeihez. Nemzetünknek épen sorsdöntő óráiban a fájdalomtól csordulásig telt lélekkel üdvözöljük a Rendet ünnepe alkalmából, s hazafias érzéssel köszöntjük a megválasztott új Főapátot, kinek életére erőt, működésére áldást, a keresztény, nemzeti Magyarország javára mind 9zebb eredményeket, sikereket kívánunk.
