Pápa és Vidéke, 15. évfolyam 1-113. sz. (1920)
1920-08-17 / 66. szám
2. PÁPA ÉS VIDÉKE 1920 augusztus 10. HIREK. Hétfő, augusztus 16. — Hirek a tanácsból. A rendőrkapitány átiratban hivta fel a tanács figyelmét arra, hogy a hordárok a csomagoknak a városba való beszállításáért indokolatlanul magas árakat kérnek. Hogy a rendőrség velük szemben eljárhasson, szükség van arra, hogy a tanács a hordárok dijait megállapítsa. A tanács foglalkozott a rendőrkapitányság átiratával és ugy határozott, hogy a nyomasztó drágaság megszűntéig a régebben szabályrendeletileg megállapított hordárdijak 50 százalékos . fölemelését javasolja a képviselőtestületnek, egyben fölkérte a rendőrkapitányságot, hogy a hordárokat az uj díjtáblázattal lássa el. — Hoffmann Dávid szappanfőző bejelentette a város tanácsának, hogy szappanfőző iparát, amelyet 1916 decembere óta anyaghiány miatt kénytelen volt beszüntetni, ismét meg akarja kezdeni. A tanács a kérelmet elutasította, egyrészt mivel a kérelmező telepengedélye iparának két éven át való szüneteltetésével érvényét vesztette, de másrészt ezen körülményt figyelmen kivül hagyva is a város legforgalmasabb helyén és legélénkebb kereskedelmi pontján szappanfőzésre engedélyt már a közegészség szempontjából sem adhat. — A „Magyar Városok Országos Kongresszusa" már régebben beszerzési központot létesített a városok számára, hogy a városok közszükségleti cikkeiket együttesen olcsóbban és biztosabban tudják beszerezni. A tanács most azzal a kéréssel fordult a központhoz, hogy a város téli tüzifaszükségletéből még hiányzó 18,000 ürméter tűzifát be tudná-e szerezni és milyen áron. — Kominek Antal tánctanár kérvénnyel fordult a tanácshoz, hogy az aug. 2-i szinház használati diját arra való tekintettel, hogy az előadás deficittel járt, engedje el. A tanács a kérelmet elutasította. — Pártgyülés. A keresztény szociálista párt pénteken este 8 órakor a Kaszinó nagytermében gyűlést tartott, hogy a kül é§ belpolitikai helyzetről a párt tagjait informálja. A gyűlést Szalay Lajos szakszervezeti titkár megnyitója vezette be, ki beszédébén élesen ostorozta azt a nagy és meg nem bocsátható indolenciát, mely a keresztény társadalmat jellemzi, hogy ilyen nagyfontosságú gyűlésről tüntetőleg távol maradnak. Ezután Lóskay István központi kiküldött mondott nagyhatású beszédet a hallgatóság zajos tetszésnyilvánítása mellett. Körülöttünk — úgymond — világesemények játszódnak le, mellyel a keresztény Magyarországnak is szembe kell nézni és itt most félre kell tenni a politikát, a személyeskedést, hogy a minden oldalról ellenünk törö viharral dacolni tudjunk. Itt nem „kurzus keresztények* -re van most szükség, hanem elszánt, igaz meggyőződésű férfiakra, kik nemcsak szóval, de tettekkel is Krisztus követői tudnak lenni. Végül még Szalay Lajos a keresztény sajtó támogatására buzdította a megjelenteket, mely sajtóval a ker. szoc. igazságoknak is utat törünk. Gaz ellenségeinkkel szemben — úgymond — két erősségünk van, a sajtó és a manllcher, melyhez, ha görcsösen ragaszkodunk, a poklok erejét is le fogjuk törni. Az „Uj Lap" szerkesztőségéhez intézett levél felolvasása után a lelkes gyűlés a legnagyobb rendben szétoszlott. — Vasúti kedvezmény az állami tisztviselőknek. Az uj vasúti díjszabással kapcsolatban illetékes helyen elhatározták, hogy az állami tisztviselők és alkalmazottak nagyobb díjkedvezményben fognak részesülni. E szerint az állami alkalmazottak fél negyedik osztályú jeggyel a harmadik, háromnegyed negyedosztályú jeggyel a másodikban és másfél negyedosztályú jeggyel az első osztályban utazhatnak. — Az ifjúság sportszerű nevelésének megszervezése. A m. kir. honvédelmi miniszter egyetértőleg a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszterrel megállapította azokat az irányelveket, melyek alapján hazánk ifjúságának elhanyagolt testi nevelése ugy honvédelmi, mint közegészségügyi szempontból céltudatosan és rendszeresen történhetik. Sportszerű nevelés szempontjából az ifjúságot két kategóriába osztotta. Az egyik: "az iskolai nevelésben részesülő ifjúság, a másik az iskolán kivüli ifjúság. Utóbbi a vidék zömét képezi, városokban pedig főleg az iparoskörökből kerül ki. Az iskolai ifjúság sportszerű nevelésének irányítását a közoktatásügyi miniszter magának tartotta fenn azzal, hogy a sport katonai részének oktatására az illető iskolai vezetőségek a katonai hatóságokat oktatók kirendelése céljából adott esetben meg fogják keresni. Hátra marad azonban a nehezebb rész, az iskolán kivüli ifjúság testnevelésének minél szélesebb kőiben való intenziv müvelése és terjesztése: Ezen fontos feladatnak járásonként való megoldására a Járási testnevelő bizottságok" lesznek hivatva, azért járási székhelyenként megszervezik a „járási testnevelési bizottságok"-at, amelyeknek ügyköre az ifjúsági testnevelés megszervezése, a járás székhelyén és a járás községeiben. A járási testnevelési bizottságok megalakulása után folytatólag megszervezik a „Községi testnevelési bizottságok"at, melyek a jegyző, tanitó és az ottani tartalékos tisztekből alakulnak meg. Az alispán legutóbb a város polgármesterét is felhivta a testnevelési bizottság megszervezésére. Mint értesülünk, a polgármester a szervezési munkálatokat már megindította s a legközelebb megalakítja a testnevelési bizottságot. — Az egyesületi gyűlések szigorított ellenőrzése. A hivatalos lap mai száma kormányrendeletet közöl, amelynek értelmében a kormányhatóságilag elismert egyesületek és fiókegyesületek gyűléseit legalább három nappal megtartásuk előtt Írásban be kell jelenteni az illetékes rendőrhatóságnak. Ennek elmulasztása elegendő ok az egyesület működésének felfüggesztésére. A rendőrhatóság a tervezett gyűlés megtartását megtiltja, ha azt az állami és a társadalmi rend, a közbiztonság vagy a köznyugalom szempontjából veszélyesnek, károsnak vagy aggályosnak tartja. — A város lisztellátása ügyében — mint azt már megirtuk — a polgármester felirattal fordult a közélelmezési miniszterhez, hogy engedje meg a városnak, hogy 18 ezer ellátatlanja részére maga szerezhesse be a gabonát, mint azt a törvényhatóságok teszik. A polgármester a feliratban rámutatott arra, hogy ezáltal a magas fuvardijak elesnek, ami a liszt árának csökkenését vonná maga után, másrészt pedig a liszt minősége is jobb lenne a házi kezelésében való őrletés esetén mintha a város lisztjének minősége a törvényhatóságok kénye-kedvétől függ. Még egy jó oldala volna ennek: a házi őrlés esetén itt maradna az összes korpa, tehát a hizlalók több korpához juthatnának, mint most, amikor a korpaközpont csak nagyritkán utal ki olyan kis mennyiséget, amelyből mindenkinek csak pár kilót juttatni is lehetetlenség. — A feliratra most válaszolt nagyatádi Szabó közélelmezési miniszter és tudatta a város vezetőségével, hogy a kérelmet nem teljesítheti. — A polgármester egyébként falragaszok utján hívja fel azokat, akiket 25 ezer koronás jövedelmük után a közellátásból töröltek, 8 napon belül jelentsék be az élelmezési irodában, igényt tartanak-e arra, hogy a város szerezze be gabonaszükségletüket. Bejelentendő a kívánt gabona minősége és menyisége; a bejelentés alkalmával a vételár lefizetendő. — A dohánygyári munkások szakszervezetének választmánya kedden este 7 órakor a párt irodában fontos ügyben ülést tart, melyre az érdekelteket ez uton is meghivja az elnökség. — A zalaegerszegi tábor látogatása. A belügyminiszter rendeletet küldött a polgármesterhez, amely szerint a zalaegerszegi táborban levő internáltakat csak fel, vagy lemenő ágbeli rokonaik és azok látogathatják meg, akik az internálttal közös háztartásban laknak. A tábor parancsnokságánál ezt helyhatósági bizonyítvánnyal kell igazolni. A látogatás idejéül minden hét csütörtök délutánját jelölték ki. — Képklsorsolás Pénteken este a ker. szoc. párt gyűlése után került kisorsolásra Závori Dezső pósta-altiszt gyönyörű olajfestménye, melyet Szeleczky Gyuláné nyert meg. Závori a befolyt jövedelemből 50 koronát ajándékozott a ker. szoc. pártnak, melyért ez uton is köszönetét fejezi ki a pártvezetőség. — A dohánygyári munkások szakszervezete f. hó 16-án, hétfőn este 7 órakor a párthelyiségben választmányi ülést tart, melyre az érdekelteket ez uton hivja meg az elnökség. — A husipari munkások f. hó 18-án este fél 8 órakor a Kaszinó termében összejövetelt tartanak, melyre az összes husipari munkásokat pontos megjelenésre kéri a szakszervezetek titkársága. — Találtatott egy kisgyermek kabát, tulajdonosa jelentkezzék a rendőrségen. aamaaa aaaaaeaaaaaa aaaaaaaaaBBaaaaaaaaaaaaa Felelős szerkesztő : Boksay Endre. Főszerkesztő: Blazovich Jákó. Laptulajdonos: A Ker. Szoc. Párt. Kiadó: Ker. Nemzeti Nyomdavállalat. 1921/1920. adófizetés iránti hirdetmény. A városi adóhivatal ezennel felszólítja mindazokat az adózókat, akik a községi adófőkönyvben előirt és az 1909. évi XI. t. c. 26. §-a értelmében esedékes adótartozásukat e hó 15-ig be nem fizették, hogy azt járulékaival együtt a jelen hirdetmény közhirré tételétől számitott nyolc napon belül, vagyis e hó 24-ig a városi adóhivatalnál annál is inkább fizessék be, mert ellenkező esetben ellenük a zálogolási eljárás azonnal meg fog indíttatni. Pápán, 1920 augusztus hó 15. A városi adóhivatal. íaBaaaaaBBaBB i Lelhész és Tanitó urah figyelmébe aa IJaaaai aa SE ai aaaaaaaaaaa aaaa Nagy nehézségek dacára sikerült papirkészletünket anynyira kiegészíteni, hogy a jövő iskolai évhez szükséges !í összes isholaí nyomtatvónyohat [\ bármilyen mennyiségben jutáI nyos áron tudjuk elkészíteni ! Sz. pártfogást kér: HEH. HEMZETI NYOMDflVÓLLflLflT RT. SSESSSSESSSESESSSUtIStESUeSSSISHESEBSSESCE Hirdessen aPáPü ÉSVIDÉKÉ-bea!