Pápa és Vidéke, 15. évfolyam 1-113. sz. (1920)
1920-08-08 / 59. szám
1920. augusztus 8. PAPA ES VIDEKE 3. — A Polgárt Kör választmánya elhatározta, hogy hagyományos sikerű szezonzáró tánémulatságát István-király napján a Kör kerthelyiségében az idén is megtartja. A rendezőség fáradhatatlanul dolgozik a táncmulatság programmjának kiépítésén, amelyről legközelebb már részletes tudósítást adhatunk. — Menekült főiskolai hallgatóknak gazdasági foglalkoztatása. A vármegye alispánja a járások főszolgablráinak és a r. t. városok polgármestereinek a kővetkező leiratot adta ki: „A magyar főiskolák tanévének folyó évi julius végi zárultával a megszállott területekről menekült magyar főiskolai ifjak (legnagyobbrészt egyetemi és műegyetemi hallgatók) százaira e nyáron oly vakáció várakozik, melyet az ifjak a szülői háztól, sőt a szülök anyagi támogatásától is elzárva lesznek kénytelenek eltölteni. Ezek a hazájukhoz és magyarságukhoz hú ifjak ebben az augusztus hó l.-ével kezdődő tanulmányi szünetben lelkileg is a legszomorúbb s fizikailag is a legsanyarubb napok elé néznek, ha csak a vidék hazafias társadalmának, főkép a birtokos és gazdálkodó közönsége szive meg nem könyörül rajtuk s vendégüllátásuk, illetőleg a gazdasági munkában intelligenciájuknak megfelelő alkalmazásuk és foglalkoztatásuk révén lehetővé nem teszik számukra, hogy azt az elkövetkező másfél hónapot, melyben az ifjúság főiskolai tanulmányt folytatni nem tudja, egészséges vidéken, egészséges életmód mellett, a szülői Otthont számukra pótló megfelelő környezetben tölthessék el. Meg vagyok győződve arról, hogy különösen a vármegye mazdaközönsége a száműzetés, a mindennélküliség szomorú napjait élő menekült magyar főiskolai ifjúság nehéz helyzetét nem kevésbé átérzi, mint éreztem azt magam, kinek az ifjak szomorú sorsát felkarolnom hivatali hatáskörömbe is tartozó feladatom és teljes mértékben magáévá teszi azon felhívásomat, hogy a menekült főiskolai ifjak vakációi vendégüllátása, illetőleg gazdasági foglalkoztatás;« iránt saját hatáskörében és belátásához képest mielőbb és mennél szélesebb körű mozgalmat indítson és annak eredményéről engem további intézkedések megtchetése végett sürgősen értesítsen. Tájékozásul megjegyzem, hogy az ifjak megfelelő bánásmód fejében az intelligenciájuknak konvcniáló gazdasági munkálatokban leendő segédkezésre készségesen vállalkoznak". — Felhívás. A kercsztényszociálista párt és a ker. szoc. szakszervezetek tagjait ez uton értesítjük, hogy f. hó 8-án, vasárnap d. c. 10 órakor a Főtemplomban tartandó hivatalos hálaadó Istentiszteleten a párt és szakszervezetek tagjai testületileg fognak részt venni, miért is felkérjük az összes tagjainkat és a vezetőségeinket, hogy minél nagyobb számban jelenjenek meg. Gyülekezés 10 órakor a Fő-téren — A kávéházi és éttermi alkalmazottak szakszervezete f. hó 9-én, hétfőn d. u. 3 órakor a Kutrovátz-féle sörödé külön helyiségében rendkívüli közgyűlést tart, melyre az összes tagokat ezúton Is meghívja az elnökség. — Munkásgyfilések. A kéményseprő munkások szakszervezetének pápai csoportja vasárnap d. c. 9 órakor a Kaszinó termében fontos ügyben gyűlést tartanak, hogy régóta vajúdó fizetésrendezésüket sürgessék, mely hónapok óta húzódik anélkül, nogy a munkások nyomorúságos helyzetén segítve volna. A kéményseprő-iparban foglalkoztatott munkások szervezete erélyesen sürgeti az uj revíziót, melytót remélni vétik helyzetük gyökeres javítását is. — Téglagyári és földmunkások vasárnap d. u. fél 3 órakor a Kaszinó nagytermében taggyűlést tartanak, melyre a nevezett munkások szervezett tagjait ezúton is meghívja az elnökség. — Gépkocsik és motorkerékpárok bejelentése. A győri kereskedelmi és iparkamara miniszteri rendelet alapján közli az érdekeltekkel, hogy az ország területén levő gépkocsikat és motorkerékpárokat legkésőbb 1920. évi augusztus hó 15-ig be kell jelenteni, a bejelentő lakhelye, tartózkodó helye, székhelye vagy telepe szerint illetékes államrendőrségnél, illetve szolgabírót hivatalnál. Ezen bejelentés kötelezettség kiterjed minden katonai és polgári hatóságra, közintézményre, vállalatokra, magánosokra stb. szóval mindenkire, akiuek birtokában akár üzemképes, akár javítás alatt levő vagy más okból üzemképtelen gépkocsi vagy motorkerékpár van, akár forgalomba akarja azt helyezni, akár nem ; kiterjed továbbá a kötelezettség arra is, akitől gépkocsit vagy motorkerékpárt 1918. évi november 1. óta térítés nélkül elvettek. Ugyancsak kötelesek bejelenteni a gyárak, tárok) helyek, garázs-ok, üzletek és javítóműhelyek a náiuk levó idegen gépkocsikat és motor-kerékpárokat. — intézkedések a MÁV. személyzete érdekében. Megírtuk már, hogy a vasutasság anyagi helyzetének javítása érdekében Kelety Dénes MAV. kormánybiztos tárgyalásokat folytatott az illetékes szakminiszterekkel. A tárgyalások a pénzügyminiszterrel még folynak ; Kelety kormánybiztos már utasította a szolgálati főnökségeket, hogy a személyzetet értesítsék a tárjgyalások eddigi során már elrendelt jóléti intézkedésekről: 8 havi drágasági segélyük tetemesen felemeltetett; az elmaradt kedvezményes ellátás értéke készpénzben megtéríttetik; gondoskodnak az alkalmazottak és családtagjaik cipő, ruha és fehérnemű szükségleteinek önköltségi áron alul való beszerzéséről; a dijszabásemelésből várható több jövödelemből jutalékban részesülnek és erre f. évi szeptember és december 1-én előleget kapnak. Ezen jutalékot, illetve az erre folyósítandó előlegeket a mozdonyszemélyzet és azok a legalább egy év óta szolgáló munkások és munkásnők is megkapják, akik a múltban nem részesültek jutalékban. A vasutasság azon kérelme, hogy kellően fölemelt fejadagját gabonában kaphassa meg, a termésrendelet revíziója tárgyában most tanácskozó szakbizottság elé kerül döntés végett. — A dohánygyári munkások bérmozgalma. A szervezett keresztényszociálista dohánygyári munkások és munkásnők súlyos anyagi helyzetének megjavítása érdekében, — mint erről értesülünk — az országos szakszervezet mozgalmat indított, hogy -tagjai részére kedvezményes élelmiszerellátást és 60 százalékos bérjavitást biztosítson. A központi szervezet titkársága a mai napon memorandummal fordult a pénzügyminiszterhez és a dohányjövedéki központ igazgatóságához, melyben megindokolja a munkások kérésének jogosságát és arra kéri a minisztert, hogy az állami dohánygyárak munkásságára is terjessze ki az állam által a közalkalmazottaknak biztosított kedvezményes élelmiszerrel való ellátást. Reméljük, hogy a pénzügyminiszter méltányolni fogja az állami munkások kérelmét és ezen kedvezményeket a munkások számára is biztosítsa. A munkásságnak pedig kötelessége, hogy saját szervezetét támogassa, erősítse, mert összetartás nélkül nincs eredmény. A szakszervezet a dolgozók erős vára, mely a munkások gazdasági érdekeit szolgálja. — Augusztusi házbéremelések és felmondások. A közönség emlékezetébe kívánjuk idézni a lakásrendeletek intézkedéseit az augusztusi házbérnegyed alkalmából. Bért emelni természetesen azoknál a lakásoknál egyáltalán nem lehet, amelyeknél augusztus elsejei életbelépéssel már májusban vagy az elmúlt három hónap alatt a lakáshivatal utján történt béremelés. Aug. I—14-ig béremelést jelenthet a háztulajdonos november elsejei érvénybelépés mellett lakásuk után 1 —4 azobáig 307,-al, ehhez a lakáshivatal közreműködése nem szükséges. Az öt szobás és ennél nagyobb lakások bérét korlátlanul emelheti a háztulajdonos, valamint az üzlet, iroda, műhely és raktár bérét hasonlóképen, azonban ha a bérlő a bért tul magasnak, találja, akkor megállapítás végett a takáshlvatalhoz fordulhat kérvénnyel. A négy szobás, vagy ennél kisebb lakások bérét is lehet 30"/.-al emelni, ha 1910. óta nem történt az illető lakásnál béremelés. Ez esetben azonban a háztulajdonos augusztus 14-ig kérvényei tartozik fordulni a Takáshivatalhoz, hogy a magasabb béremeléshez adja beleegyezését. Nem szabad felmondani azon a dmen, mert a béremelést nem hajlandó elfogadni. Kislakásban lakó közszolgálati nyugdíjasnak és közellátást élvezőnek, vagy Ilyenek özvegyének a lakbért emelni nem lehet. — A pápai Felsővárosi Olvasókör táncmulatságán felülfizettek: Bors István 40 K, dr. Csoknyai János önódy Dezső 35—35 K, Ács Ferenc 30 K, Orbán József, Berger I. S. 20-20 K, Karlovitz Adolf 15 K, Kalmár Ferenc, Legény József, Móroc Imréné, Bálinth István, Zsilavy Sándor 10—10 K, Németh Ferencné, Polgár Mariska, Belez György, Lócsy János, Pomher Oyula, Jezermiczhy Anna, Klavanya Rezső 5—5 K. A szives felülfizetőknek ez uton mond hálás köszönetet az elnökség. X Felülfizetések. A Pápai Hadviselt Iparosok folyó évi julius hó 11-én tartott táncmulatságán felülfizetni szívesek voltak: Dr. Adorján Gyula, Vittman Ignác 100—100 K, Szűcs Dezső, Brukker István, Meinhardt Nővérek, Böröczky Testvérek, Piatsek Gyula, Berki József, Berki Ferenc, Kapitány Gyula 50—50 K, ifj. Fa MiháJy, Régner Pál, Kis József, Nepper Rezső 40—40 K, Ludvig Testvérek, Rehling Tóbiás, Veszely Gyula, Kluge Ferenc, Kovács József 30—30 K, Hevesi József százados, C. Horváth István, dr. Tenzlinger József, Bauer Gyula 25—25 K, Preisach Mór, Steiner Árpád, Benedek Oszkár, Pápai Lajos, Legény Ferenc, Fekete Ferenc, Kernya Dezső, Virág Endre, Rácz Gyula, id. Horváth József, Nészcsák István, Lakosi N. százados, Erdős Ilona, Pápai Imre, Traunner Lipót, Kuslics János, Kis Gyula, N. N. 20—20 K, ifj. Horváth József, Dudás István 14—14 K, özv. Kógl Józsefné, Goldner R.-né, Groszher Nándor, Fülöp József, Frisch Ferencné, Pénzes Géza, Kováts Vendel, Horváth József, Bakos Sándor, Schmidhoffer Antal, Pék Jenő, Pék József, Miklós Sándor, Koloszár Ferenc Tuba József, Takács N., Erdős Béla, Dénes György, Keresztes Gyula, Szabó István, Ruip Jenő, György Ádám 10—10 K, Magyar Gyula, Venczák N., Szabó István 1., Kovács János, Fekete Antal, Fekete József, Schlamadinger V., Szakács Samu, Wolhinuth Lajos, Székely Ferenc, Francz Károly, Moizer N., N. N., Schlosszer István, Mátyus Ferenc, Ditrich N., Horváth Károly, Szóllás Pál, Szalai Ignác, Dudás József 5—5 K, — Természetbeni adományokkal hozzájárultak a következők: Puchinger József 15 kg. liszt, Németh Géza, Bakó József, Berta Testvérek, Bocsor János, Schneider Jenő, Szűcs Lajos, 10—10 kg. liszt, Horváth Elek, Visi Imre 5—5 kg. liszt, Hochold Ferenc 100 drb. zsemlye, Mészáros Elek 4 drb. kenyér, Schábel József 5 és fél liter bor, Fersch Pongrác 5 1., özv. Alasz Ferencné 5 I., Zakots István 4 1., Kluge Ferenc 2 I., Kutrovácz Jenő 3 I., Böröczky Géza 3 L Bors István 3 I., Pápai Péter 3 1., Hindler József 2 I., Legény József 2 liter bor, Hochschorner Jenő 2 drb. parizer, Sipitzky János 2 rud szalámi, Csapó Antal 1 pár cipő, Kovács Pál 1 nyui, Katula Gyula 1 csomag sütemény, Okolicsányi József dohánygyári igazgató 2 csomag cigaretta-dohány, 15 drb. finom szivar, Maradics Gyula 700 drb. levelező-lap, Rehling Tóbiás 1 drb. óriáskifli, Saád Lajos többféle nyereménytárgy, Német N. 2 pohár. — Ugy a fetülfizetésekért, mint az adományokért hálás köszönetet mond a vigalmi bizottság.