Pápa és Vidéke, 14. évfolyam 1-46. sz. (1919)

1919-12-24 / 45. szám

1919 december 24. PÁPA ÉS VIDÉKE. is meg a „modern gondolkozás" ez alapelvet, annyi bizonyos, hogy az emberhez ez a legméltóbb, mert felemeli a divinitas magaslatára, ahol sas-szárnyakat nyer a lélek, megtelik nemes tartalommal a sziv s kifejeződik egész nagyszerűségében az emberi élet. Tartsa bár a modern materiálista (anyagias) világszemlélet az „idők teljességét" a történeti fejlődés természeti szükségszerűségen nyugvó egyik mozzanatának, vonja le bár ez alapon Krisztus alakját a tér és idő korlátai közé, mégis az emberiség élettörténete azt bizonyltja, hogy a világmindenség szívverése nem egyéb, mint mindennek a végtelenség felé való gravitációja, majd az istenséggel való életegysége; az egyetemes történet tanúsítja, hogy az emberiség igaz életcélja nem más, mint a végtelen isteninek az emberről való visszatükröződése s az emberiség élettörténetének legtündöklőbb korszakai azok, amelyekben az eszményiség az egyetlen életformáló hatalom. Egyének, népek, nemzetek benső .értékét mindig az dönti el, hogy mennyiben tudják erőiket eszményi célok szolgálatába állítani. Minden kulturának hatalmas jelentőséget ad, hogy mennyiben táplálkozik abból az erkölcsi forrásból, amely az örökkévalóság hegyének lábánál buzog fel. Az igazi kultura nem más, mint lelki megszentelődés. E krisztusi igazságok vázolása komoly üzenet most, amikor Krisztus születésének ünnepét üli a keresztyén világ, amikor erős viharok rángatják még a keresztyén Magyarország hajóját, intő szózat ez azokhoz, akik a krisztusi világnézet alapján állóknak vallják magukat. Gondoljunk csak arra, hogy országunkat, nemzetünket alapjaiban ferforgató anyagias irányzatnak évtizedekre visszanyúló aknamunkája éppen azt az alapelvet akarta és akarja megsemisiteni, amit Krisztus iett az egyéni és egyetemes emberi fejlődé« «zeglet-kövévé. Az eszményiségben gyökerező és élő világnézettel szembeállították Krisztus ősi ellenségei az elvadult anyagiasságot. Ravasz számítással, üzleti fogással kufárok módjára szedegették le az emberről az eszményiség drága vértezetét, az ösztöni élet rugóit mozgatták, lázftották szakadatlanul, hogy az emberekből — eltépve róluk az erkölcsi fenség köntösét — falánk vadálatokat, vérebeket neveljenek. Ennek a magyar égboltnak a levegőjét, a magyar földnek televény talaját, a magyar embernek a lelki-világát megfertőzték mérges tanaikkal azok, akik az emberi életet piacnak tekintik, ahol pénzért mindent lehet adni és venni; akik magát az embert is üzleti cikknek nézik, akit az önző érdekek járszalagján, mint a barmot, lehet vezetni. A nagy hangon hirdetett „új világ"-nak „apostolaiba világháború nagy értékromlása után zúdították erre a nemzetre két forradalomnak minden átkát és nyomorúságát s féktelen eszméikkel bontogatták nemzeti, társadalmi és kulturális életünk ősi pilléreit. A világ megváltóinak hirdették magukat azok, akik közéletünket alaposan megtépő kettős forradalmat egyfelől villámhárítónak használták, hogy a rájuk zúduló keserűség és harag áradatát magukról elfordítsák, másfelől lépcsőfokoknak, amelyekre felhágva, alacsony önző érdekből származott hiúságukat kielégíthetik, sőt Európa lángbaborításával a faji szolidaritás titkos szálain keresztül a zsidó kapitalizmust uralkodóvá tehetik. E modern gladiátorok úgy akarták a nemes krisztusi szociálizmusnak a halálos döfést megadni, hogy a marxizmus fegyveres osztályharcát proklamálták átmeneti anyagi értékekért s talán legtöbbet vétettek az agyondédelgetett munkásosztálynak, amelynek sokszor jogos kívánságait éppen az alacsony érdekösztönből keletkezett küzdelemmel végül a fagypontra szállították volna le. Kalandor lovagok dobták bele a magyar köztudatba a nemzetköziség jelszavát, hogy a faji és nemzeti öntudat megsemmisítével széttörjék állami és nemzeti életünk kereteit. A forradalom szenvedélyével rombolták le a régi Pár percre rá, már bent vannak az árvácskák a plébániában. És foly a rendezkedés . . . „itt én hálok ebben az ágyban a papbácsival. Milyen fehér itt az ágy I Tyüh, két párna van. No, nálunk csak egy volt. Né, hintaszék is van . . . jaj be jó I Mát az mi, papa-bácsi ?" Kérdi a kis okosszemü Hanzi. „Térdeplő fiam, ezen imádkozom" volt a válasz. „Akkor te szent vagy pap-bácsi, mert csak a szentek imádkoznak . . . nálunk nem imádkoztunk térdeplőn, csak az ágyban este. De én szent leszek és aztán ketten imádkozunk . . ." felelt a már magát teljesen otthonosnak érző kis pötty . . . Új élet kezdődött a plébánián. Ott állt a plébánia kapujában vagy az udvarban ezentúl a Hanzi. Mindenkit illedelmesen köszönt és mosolygó szemeivel beszél és kérdezgeti, akinek abban a nagy házban dolga akadt: „Bácsi, a nagy paphoz megy?... Néni, tudja, én a Hanzi vagyok ... Nekem már nincs apám, sem anyám ... Az a hosszú pap az én bácsim, most itt vagyunk. De jó itt lenni. .. hust eszünk, kávét kapunk .. . otthon nem kaptunk, ott mindig krumplit ettünk". Aki azután Hanzival szóba állt, az megszerette a kis árvát úgy, hogy nemsokára a város kedvence lett, de nemcsak a városé, hanem az iskoláé, ahol ő volt az első a tanulásban és magaviseletben. Igy teltek a telek, jött a tavasz, nyár és ősz . . . Egyik őszi napon a kis Hanzi elment és mikor a fecskék hazajöttek újból, 4 is mint kispap tért vissza a plébániára. Most Hanzi tisztelendő úrnak hívták a városban, sokáig . . . Karácsony est van újból ... Az egyik erdélyi kis városkában az ablakokon át szivárog a karácsonyi mécsek halvány fénye ... az utcák kihaltak . . . csend honol . . . A temető ajtaja nyilik, hosszú, feketereverendás, gyermekarcu pap lép be . . . Két sírkereszt előtt térdel... sir. Keservesen sir.. . Ki az? A Hanzi tisztelendő úr, aki apja temetésén káposzta-csutkát rágott, anyja temetésén pedig mosolyogva hajtotta a Bimbót és Jámbort a szomszédék szekerén, siratja karácsony estélyén apját és anyját . . . siratja árvaságát. Hány, de hány ily Hanzi van ma, kik siratják árvaságukat, elvesztett otthonukat, boldogságukat . . . rendszernek értékes intézményeit is, s fékevesztetten gyűlölték mindazt, ami hosszú idón át az emberi kebelnek drága kincse: vallást, történelmet, hazát, szellemet erkölcsöt . . . Nem folytatom tovább I Ilyenek után komoly hivatásos orvosokra, lelkiismeretes gyógyításra van szükség, hogy a keresztyén magyar nemzeti társadalom sebei behegedjenek. Szükség van egyenes jellemű, gerinces, tiszta múltú vezérekre, a munka nagyszerűségétől, a feladat, hivatás szépségétől hevített közkatonákra. Elbusult magyar lelkeknek aggódó üzenetét küldjük el karácsony ünnepén minden magyar embernek, hogy önzetlen lelkesedéssel vegye ki részét a nemzetfejlesztő és államépitő munkából I Érezze mindenki a keresztyén nemzeti megújhodásnak szükségességét; tudja meg mindenki, hogy a jövő minden alkotásának, minden intézményének keresztyén nemzeti tartalommal kell telítve lenni; értse meg mindenki, hogy minden irányzatnak, minden törekvésnek csak annyiban van és lesz jogosultsága, amennyiben a nemzeti gondolat ereje táplálja s a keresztény eszme tüzoszlopa vezérli. Legyen egységes terv, egységes akarat, egységes törekvés! Ha több százados multunk tengernyi áldozatai árán megváltottuk is fajunk nemesi levelét, országunk, nemzetünk, fajunk jövendőjének biztosítékait csakis abban találhatjuk, hogy mily mértékben felelünk meg a helyzet és a körülmények által adott feladatoknak. Nem tétovázhatunk, nem kicsinyelhetjük a veszélyt sem, ha teljes munkát akarunk végezni! Azért hangzik el a komoly üzenet Krisztus születése ünnepén, hogy a keresztyén magyar társadalom minden tagja vessen számot önmagával; álljon nyiltan és őszintén a Krisztus ügyéért harcolók táborába, hogy ne legyen egyetlen ellentétes hang sem, hanem mint Krisztus bajnokai, vállvetett erővel, versenyezve egymással a munkában, dolgozzanak a keresztyén magyarság ügyéért. A keresztyén felekezetek között kortesfogásból ellentéteket szítani akarók ne merjenek karácsony ünnepén a betlehemi bölcsőhöz közelíteni, ne merészkedjenek szavaikkal, tetteikkel megcsúfolni Azt, aki az igazság Fejedelmei Ha van keresztyén ember, aki nem érzi át, nem érti meg az i; idők komoly intő szavát; aki nem akarja e történelmi idők követelményeit, szükségszerűségeit megérteni, az, ha jobbat nem tud csinálni — hallgasson ! Most nem az a cél, hogy a keresztény fekezetek külön történelmet csináljanak maguknak — minden bizonnyal a nemzet kárára, hanem az, hogy mindegyik adja oda egységesen legjobb teremtő, alkotó és fenntartó erejét ahhoz a küzdelemhez, amelyből szövődik a keresztyén Magyarország jövendőjének története. Krisztus ellensége, aki a keresztyén tábor egységessége elé korszakos küzdelem idején akadályokat gördít. A karácsony ünnepe legyen pecsét és záloga a keresztyén felekezetek szent egységének, a krisztusi világnézetet valló magyarság hatalmas összefogásának. _ _ Szűcs Dezső. Pártoljuk a keresztény sajtót!