Pápa és Vidéke, 14. évfolyam 1-46. sz. (1919)

1919-12-24 / 45. szám

2. PÁPA ES VIDÉKE. 1919 no

vember !6. Jertek, imádjuk Öt... Karácsonyra virradtunk ... A béke szent ünnepére ébredtünk. Milyen más volt a karácsonyest... a béke ünnepe ezelőtt! Még a háborús karácsony is szebb volt, mint ma. Mintha akkor inkább éreztük volna a béke lenge fuvalmát, mint ma. Talán közelebb is álltunk a békéhez akkor, mint ma állunk. A karácsonyi harangok is mintha édesebben szóltak volna, ünnepiesebb volt a hangjuk. Úgy éreztük, hogy örömöt hirdetitek . .. hirt hoznak valahonnan a Piavé partjáról ... a bérces erdélyi havasokból . . . vagy Nagyoroszország valamelyik kis kunyhójából nekünk ... az itthonmaradottaknak. A betlehemi énekekben is volt valami bűbáj, mely andalított, elbűvölte agyonfáradt lelkünket és túlfeszített idegeinket. A szegényes, árva karácsonyfa is mesélt régmúlt boldogságról . . . gyermekkori emlékekről, melyek egészen betöltötték árva szivünket meleg érzelmekkel. Es akarva, nem akarva ott ragyogott szempilláinkon a boldogság könnye. Aztán jött, mint a zúgó fergeteg, a dermesztő október 31 . . . Ereinkben megfagyott a lüktető vér... szivünkből kitépte a mélyebb érzést. .. Hazajöttek ők a frontról, régentén csak a karácsonyi harangok hoztak hirt, de jöttüknek nem örvendeztünk már úgy, mint régen . . . Eljött az első karácsony a köztársasági életünkben — üresen hagyta lelkünket . . . Megjött a második is . . . Gyertyák égnek ma is a karácsonyfán ; ma is felcsendülnek a karácsonyi énekek. A papok ajkai ma is Glóriát zengenek, melyet átvesz a pirkadó hajnal és viszi tovább, tovább . . . Békét is hirdetnek, és tudja Isten, üresen marad a sziv, a lélek nem telik meg bűbájjal, üres a szivünk, köny se csillog szempillánkon, pedig karácsonyra virradtunk, a béke szent ünnepére ébredtünk . . . Zeng a Glória, csendül a pax az Urnák megszentelt boltivein át a szabadba, a világba, és mindhiába, nem ünnepies a hangulat. Valami lefogja a szabad légzést, fogva tart valami, mely nyomottá teszi a jelent, áz ünnepet, a karácsonyt és annak örömeit és báját, amelybe régen el tudtunk merülni addig, mig a boldogság örömkönnyeket facsart ki szemünkből és szivünkből. És tudjátok mi az, ami fogva tart? A félelem' a rettegés a jövőtől. Valamikor ideálokért vonultunk ki a Piavé partjára, a Karsztra, Erdély bérces hegyormaira, az orosz rónára, és egy szebb jövőnek reményében énekeltük a gyermekkori dalokat: Menyből az angyal . . . Pásztorok, pásztorok . . . Dicsőség . . . Ma? Szól a pásztorok sipja és a duda, de keserű az ének. Az ideál romba dölt, az ország koldusbotra jutott, a koronás főt elkergettük, a szent koronát lábbal tiportuk, felrugtuk az ezeréves alkotmányt, és most? Sirva várjuk, vagy várva sírunk, hogy mit mond majd az ántánt a békedelegációnak? . . . És mindezt kinek köszönhetjük és kiknek tartozunk hálával, hogy megfosztottak karácsonyi álmainktól? Neked, édes magyar népem, első sorban, aki felültél annak a szerencsétlen október 31-nek és annak a sok ribanc ujságbetünek, melyeket azok irták, kiknek nincs karácsonyuk, mert nekik nem született és nem születik meg a Jézus Krisztus . . . Mit érdemelnek azok, kik ideálokat összezúznak? Felelj . . . A szép karácsonyi ünnepeknek Magyarországon jó sokáig vége, ha nem könyörül meg rajtunk az, kinek jászolához visz az egyház e szavakkal: „Jertek, imádjuk Öt" ... (_) Karácsonyi üzenet. Az adventi napok mélységes várakozása, páratlan próféciája, az emberiség egész valóját átható magasztos szózata vezette a meggyötört, elárvult emberiséget az új világ bölcsőjéhez. A vágyakozó, siró emberiség fenséges lelki megmozdulása tündöklik az angyali karok zengésében, a pásztorok sejtelmes megrezzenésében, bölcsek hódolatában, királyok tisztelgésében. Mindenki érezte, mindenki tudta, hogy az emberiség élete holt pontra jutott s új alapon kell felépíteni az emberiség életét. A lelki válságnak gordiusi csomóját megoldotta a betlehemi bölcső, amely a lelki újjászületést, az erkölcsi megújhodást vetette örök talapzatul az emberi élet nagy kérdéseinek, mélységes titkainak, sokszor borzalmas ellenmondásainak, összes viszonylatainak [nehéz megoldásához. Az emberi lélek szertelen kilengéseit, a megbillent lelki egyensúlyt szabályozza és állítja helyre a várva várt Messiás, akiben valósággá érlelődött az adventi igéret, s aki nemcsak új alapot szabott az emberi fejlődésnek, de új irányt tűzött ki, új célt állított úgy az egyes embernek, mint népek, nemzetek élet-működésének. A lelki erkölcsi tökéletesedés ösvényét jelöli meg egyetlen igaz út gyanánt, amelynek jelző oszlopai azok az értékfogalmak, amelyek fokmérői egyesek, népek, nemzetek egészséges életfolyamatának. Ez isteni morális alapelv, amely a Krisztusban fejeződik ki, új élet- és világnézetnek, erkölcsi világrendnek, új általános fejlődésnek kezdetét jelöli. Bármiként ilélje TÁRCA. —•— Ti anzi... ' Mikor sok évvel ezelőtt, apját temették, ott ült a kapu tetején és káposzta-csutkát rágott. . . Mikor azután, ugyanez évben, ép karácsony estélyén, az anyját temették, a szomszédék szekerén ült és hajtotta a képzelt Bimbót és Jámbort az ostorral, melyet a Pistától elcsent. Hanzi mosolygott, amikor a halottas kocsival kivitték édes anyjának kihűlt szivét. Hát mit is csináljon? Örvendezett a sok bácsi és néninek, akik házukba jöttek, mert ilyen látványban ritkán volt osztályrésze. Hogy anyja, apja meghalt? Azt Hanzi nem fogta fel, máskor is aludtak . . . most is aludni tértek. A testvéreinek sirása se indította meg, hiszen sírtak azok akkor is, mikor közéjük suhintott az édes apa pálcával, vagy a jó anya seprűvel. A papbácsi ittlétét sem mérlegelte. Igaz, hogy most nem hozott ajándékot, mint máskor, de azt mondta: „hogy elviszi a gyerekeket a nagymamához ..." És a Hanzinak elég volt. Kétszeres jókedvvel hajtotta képzelt marháit és mosolyogva mesélte a szomszédék gyermekeinek, „hogy elmegyünk innen. Papbácsi magához visz. Ott lesz ám jó dolgunk. Új ruhát vesznek, csizmát kapok a bácsitól. Ma este utazunk vasúttal . . . vonattal . . ." Addig mesélgetett a szebb jövöröl Hanzi, amig belefáradt, aztán leszállt a szekérről, bement a házba és az egyik szegletben lekuporodott és elaludt a hideg és rideg halottas szobában. Késő este volt, mikor hazatértek a temetésről, Hanzi is felébredt. „Bácsi megyünk?" kérdezte. És a parancsszóra: „no készülődjetek, mert e6te 8 órakor indul a vonat", a Hanzi volt az első, ki jelentkezett: „én kész vagyok". Fején nagy téli sapka, nyári foltozott kabátban és kis rongyos cipőcskéivel ott állt a bácsi előtt. Kezében fogta az elcsent ostort, zsebeibe spárgát, gyufás-skatulyát, egy pár rossz gombot és szeget gyömöszölt, mint mondta: „elviszem a játékokat. . Utrakészen sorakoztak Hanzi és testvérei: a Berci, Sándor, Erzsi, Mici, Rozi és Treszka. És megindult a karaván karácsony szent estélyén az állomásra. Szomorú menet, tele búval és bánattal 1 Mindenki vitte a kis cókmókját a hóna alatt, elől a Hanzi futott, ! „siessünk, a vasút elmegy ... már fütyölt... Pap-bácsi, jöjj .. . nagymama vár ..." És mendegéltek. Az állomáson egy kosár ennivalót vett a bácsi; ízletes, jó falatok voltak benne : fehér kenyér, virstli, kolbász, sőt alma és dió is akadt a holmi közt. Karácsony este van ... a temetőben nyugszik az apa, az édes anya. Utasait befogadja a IH-ik osztályú vasúti kocsi . . . Már prüszköl a mozdony, mely nagy terhet fog keletre vinni: árva gyermekeket, a legárvábbakat Erdélyben . . . Hanzi az egyik sarokba húzódik és majszolja a kenyeret, a kolbászt. . . töri a diót addig, mig ő is elszendereg, álomba merül. És váljon, miről álmadoznak a szegény kis árvácskák ? Isten tudja. Talán édes apjukról . . . édes anyjukról ... a kis Jézuskáról, ki meleg ruhát, meleg, érző sziveket hoz nekik . . . Amig dübörögve fut a vonat a fogarasi havasok alján, a papbácsi az ablakra támaszkodva törli könnyeit és rongyaikkal takargatja a kis alvó árvácskákat. És amikor pirkad a hajnal és a karácsonyi harangzszó Urangyalára szól, a plébánia elé ért a karaván.