Pápa és Vidéke, 14. évfolyam 1-46. sz. (1919)

1919-12-24 / 45. szám

W XiV. évfolyam. Pápa, 1919 december 24. 45 szám. POLITIKAI HETILAP s A PAPAI KERESZTÉNY SZOCIÁLISTA PÁRT HIVATALOS LAPJA —Megjelenik minden pénteken, -t- —s— FŐSZERKESZTŐ: Szerkesztőség: Tisztviselőtelep 20. szám. Előfizetési ár KECSKÉS LAJOS A kiadóhivatal vezetője: Égése évre 40 K, fél évre 20 K, negyed évre 10 K. FELELŐS SZERKESZTŐ: Hajnóczky Árpád könyvkereskedő Fő-utca 9. sz Egyes szám ára 60 fillér. BOKSAY ENDRE hova az előfizetési és hirdetési dijak küldendők. A mi karácsonyunk. Irta: Blazovich Jákó. A karácsony angyalának elnémul az ajka, ha rászáll a magyar földre. Itt gyászruhában járnak az éjféli misére, a „Gloria", „Pax" csak a mult emléke. Európa eltaszított árvája vagyunk, akikkel a jó Istenen kivül nem gondol senki sem. Sötét gondok, gyötrő, kinzó kérdések kóvályognak felettünk, messze-messze tájakról zokogó magyar zsoltárok dala száll felénk ... Hány családnál lesznek a könnyek az egyetlen csillogó díszek a karácsonyfán!? Ennek a kálváriát járó magyar népnek mit hozzon a Jézus ? Nemzeti újjászületésért imádkozom én karácsony éjjelén. Hogy ezt hogy gondolom, hallgassatok, elmondom ... Azt kívánom, hogy nagyon fájjon, nagyon sajogjon a seb, amelyet rajtunk ütöttek.. . . Azt kívánom, hogy még álmotokban is kisértsen Erdély, hogy folyton halljátok a Kárpátok zúgását, hogy felejteni egy pillanatra se tudjatok. Hogy miérl kívánom ezt? Mert ebben látom bizonyítékát annak, hogy nemzeti életet élünk. Hogy nem egy nagy bérház egymás mellé rakott lakói, hanem egy nemzet gyermeki i vagyunk. Ez a sajgó fájdalom lesz bizonyítéka annak, hogy a narkózisnak vége, hogy az idegrendszer újra dolgozik, hogy a nemzet él . . . Ezt a sajgó, megalázott, megkorbácsolt magyar lelket aztán megtöltik szinűltig letörhetetlen bizalommal! Bízzunk fanatikus hittel, hogy föltámadunk. Bízzunk nem abban, hogy megszánnak bennünket Versaillesben, bizzank az Istenben s a mi életerőinkben! Mindenünket elvehetik, Európa koldusává tehetnek bennünket, de hitünket történeti küldetésünkbe, bizalmunkat, reményünket hadisarcul nem adjuk! Ez a bizalom nem a tüdővészes bizakodása, ez a mi nemzeti életerőnk megvillanása lesz! Legyünk egymás apostolai, akik mindenfelé, amerre járunk, a jövőbe vetett hit tüzét gyújtogatjuk, szítjuk. Ez a le nem törhető bizalom tanít majd meg bennünket lemondani, keresztet viselni. Mert erőslelküeknek és áldozatosaknak kell lennünk! Sötét, gyászos évek előtt állunk. Koldusok vagyunk ... A Haza majd eljő hozzánk, a legkisebb portára is és sok mindent kér. S mi megadjuk. Lemondunk kényelemről, szép ruháról, kék pénzről csak azért, hogy egyről ne kelljen lemondanunk: a Hazáról! Jó emberek, ne zúgolódjatok, hogy a magyar föld emlői kiapadtak. Emlékezzetek, hogy ez az áldott magyar föld tejben-vajban fürösztött benneteket! A ti lemondástok, áldozatosságtok csak nagyon kis kamat! Azután dolgozzunk, munkálkodjunk, véreim! Átkozott legyen közöttünk, aki minden erejét munkára nem fogja. Minden izom megfeszüljön, minden erő munkába lépjen ! Csákány, eke, irótoll, gép versenyre keljen! A lázas munka zaja verje szét ezt a fájó, néma csendet; nem azért, hogy az egyes gazdagodjék, hanem hogy a nemzet erősödjék. Lökjük félre az egyén javára történő folytonos distingválást állami és egyéni érdekek között. Értsük meg, hogy az állam szegénysége a mi szegénységünk. Halljátok Németországból a munka zaját!? Legyünk mi rá az erős visszhang. Higyjétek, ez a legrövidebb út a Kárpátokba, Erdélybe . . . Végül arra kérlek titeket: szeressük egymást! Ne mondjátok, hogy hóbortos szentimentálista vagyok. Higyjetek nekem, mikor arról vádolom édes-mindnyájunkat, hogy kevés bennünk a szeretet. Ennek a szeretetnek a hiánya húz száz felé bennünket most is, mikor pedig úgy össze kellene forrnunk! Mennyi gyűlölködő tekintet villan meg város és falu, intelligencia, földmives és munkásság között! Annyiszor láttam áldozatos, megértő szeretetet más nemzetek megértő gyermekei között s gyűlölködést közöttünk. Ne felejtsétek: gyászruhában járó, sajgó lelkű anyának vagytok gyermekei, akiknek a jó Istenen kivül kerek e világon nincsen barátjuk. Persze, ezt a szeretetet én nem börtönözném karácsonyi vezércikkek sorai közé, hanem mint élő és érvényesülő valóságot állítanám oda a piacra, az üzletbe, a műhelybe, a gyárba! Amit elmondtam, nem politikai programm. Ez nem más, mint a keresztény kurzus az egyes egyén életébe beillesztve. Keresztény reneszánsz ez az egyén életében. Ezen fordul meg a nemzet jövője . . . Demarkácionális vonalon innen és túl szomorú a magyar karácsony. De azért a szegényes magyar karácsonyfákon kigyúlnak a lángocskák s fényökkel átszövik a sötétséget, amelytől sir a lelkünk. Prófécia minden pici fény s mi a mi megalázott, de össze nem tört lelkünkkel hiszünk e prófétáknak: eltépi láncát, fölrepül még büszkén, királyian a Turul! ... A barlang körül térdel egy kis nemzet, amelynek halvány a reménye, sok a könnye, mély a sebe. Ide hozta fájó lelkét, sebeit, reményeit, kéréseit . . . Ugy-e, édes kisdedünk, megáldod e népet, amely annyi bolyongás után újra visszatérőben van Hozzád! . . . Ti pedig, Testvérek, bizzatok: lesz még glóriás, allelujás karácsonyunk is! Megcsendül még a magyar karácsony angyalának ma néma ajkán a dal: „Nagy örömet- hirdetek nektek ..." S a győzedelmi ének, a magyar evangélium végigzúg a Kárpátokon, Erdélyen s mindenütt, hol ma magyar szivek véreznek. Hiszünk, hiszünk, úgy ahogy csak egy föltépett lélek tud a föltámadásban!