Pápa és Vidéke, 14. évfolyam 1-46. sz. (1919)

1919-11-09 / 38. szám

2. PÁPA ES VIDÉKE. 1919 november !6. A devecseri vértanuk temetése. Devecser község már május 6-án elérkezettnek látta az időt arra, hogy a törvényes rendet visszaállítsa s a vörös uralmat megtörje. Vajha vele együtt megtette volna ugyanezt minden község, minden város. Akkor talán ma is minden máskép lenne. Szomorú tragédiája volt Devecsernek az, hogy ebben a dicső megfeszítésében izolálva maradt s legyőzték az oda koncentrált vörös hordák, maguk után hagyva tengernyi vért és temetetlen hullákat. Zarándokhely lesz Devecser, ahol most temették el tulajdonképen a hősöket, megadva nekik ezzel mindazt, amit akkor nem engedélyezett a proletárdiktatúra. Áldozatul estek Bönyi Gyula, a volt 19. közös gyalogezred gyalogosa, az I. osztályú ezüst vitézségi érem s a Károly-kereszt tulajdonosa, kit május 6-án harc közben lőttek le ; továbbá Baják István, a volt 20 honv. gyalogezred tart. hadnagya, több vitézségi érem, a Signum Laudisok, a Ili. oszt. kat. érdemkereszt és a III oszt. vaskorona-rend tulajdonosa, Ferenczi Lajos földmíves, kiket május hó 7-én, majd Krassovszky Béla Gyula tanító, akit 8-án a templom előtt feiakasz tottak a vörös bestiák; majd 15-én Somogyi János kisgazdát lőtték agyon éjjel a temetőben. Mindannyian bátran haltak meg. Utolsó perceikben sem hódoltak meg a kommunizmus előtt. Baják Istvánról, a kis hadnagyról szinte legendák keringenek, hogy mily bátran, mily férfiasan viselkedett „birái" előtt s milyen szépen halt meg I A gyászszertartást dr. Rott Nándor megyéspüspök celebrálta, Derdák Lőrinc plébános, Wéber Pál püspöki titkár és Gvárdián József devecseri káplán asszisztálása mellett. Tízezernél többen voltak jelen e gyászszertartáson. A szentmise végén a püspök tartott szentbeszédet, amelynek minden szava a hősök apothézisa volt. Utánna menetté alakulva, kimentek a temetőbe, ahol már fel voltak állítva a drága halottakat magába záró koporsók. Megeredt a szeles, hideg őszi eső s összevegyült a tízezrek forró könnyével. Nemsokára aztán felhangzott a „Circumdederunt me" fenséges akkordja, amely után a díszszázad disztüzet adott. A koporsóknál beszélt Teimer Oszkár tüzéralezredes, Veszprém vármegye katonai parancsnoka, elhozta a fővezérség, a székesfehérvári kerületi s a Veszprém vármegyei katonai parancsnokság koszorúját. Utánna dr. Rupert Rezső (Baják István nagybátyja) mondta el könnyekig megható gyászbeszédjét, mondván a többek között: „Ne sírjatok! Anyák, hitvesek, apák, kis árvák, testvérek, vigasztaljon meg benneteket, hogy akiket ti [elvesztettetek, milliók boldogítására születtek újra . . . Nagygyá csak az a nemzet lehet, melynek nagy halottjai vannak. Az Istenben való hit és hazaszeretet nélkül minden nép vadállattá aljasodik. Devecser fiai voltak az elsők, kik a tetszhalálból újra ébredtek. Ők voltak az elsők, kik a sötét végzettel nyiltan, bátran, a halált is megvetve szembeszegültek. Vérzettek és elhulltak ők, De győzedelmesen /" E beszéd után a sírokat a dalárda „Mért oly borús" kezdetű gyászdal fájó, szépséges melódiája közben beszentelték. Angyal Nándor, a díszszázad parancsnoka Baják István koporsójánál mondott búcsút a fiatal, leányos arcú, kékszemű hős hadnagynak. Bátsi József ajkai ev. lelkész gyönyörű búcsúszavai után Iftene Gyula tanfelügyelő Krassovszky Gyula tanító koporsójára helyezte el a tanítóság koszorúját. Barcza László csabrendeki földbirtokos, Csabrendek község koszorúját helyezte el a koporsókra s még Zalából is feljöttek a harctéri bajtársak Baják István sirját megkoszorúzni. Pápa városát e lélekemelő, királyokat megillető temetésnél dr. Tóth István rendőrkapitány és dr. Kocsis Lénárd bencés főgimn. igazgató képviselték, elhelyezve a koporsóknál Pápa város koszorúját. Nyugodjanak békében azok a drága tetemek, akik értünk, mindnyájunkért, az Istenért, hazáért vértanúhalált haltak. Az eszme, amiért ők meghaltak, már feltámadt. Mondjuk el fölöttük is, hogy „Feltámadunk!" Szent eskü. A hiénák már előjöttek odvaikból, akik eladták, felrúgták, beszennyezték, leköpték minden magyarok drága, szenvedő hazáját, azok most előjöttek és kiásták sírjukból a gyilkosokat és templomrablókat, akiket lelöktünk a kormányról és akiket mi temettünk el a névtelenség sírjába. Politikai hiénák üvöltenek, beleüvöltik Európa fülébe, hogy a mostani kormány nem a magyarok kormánya. Azt üvöltik, hogy azok a kiásott, büzhödött hullák, a Vázsonyiék és Garamiék üljenek be oda, ahol ezt a népet vezetik. Hát lehet ez is? Hát lehet erről beszélni? Olyan idő után, egy olyan kor után, melyben csak szenvedés és gyalázat, vér és tengernyi megaláztatás volt a magyarság részére ; olyan kor után, mely átkozott lesz mindig, míg egy magyar sziv ver a földön, egy olyan kor után azok akarnak részt ennek a hazának törvényházában, kik előidézői, vagy legalább is részesei voltak ennek a kárhozatnak ? Dobbanjatok meg magyar szivek a Dunántúlon, szoruljatok ökölbe magyar öklök Pannoniában, induljatok meg habok a Balaton mentében, rázd meg haragos, őszi koronádat Bakony, Somogy, tolnai rétek vessétek, rúgjátok fel a rögöt magatokról s ti millióan magyar emberek, ifjak, nők, gyermekek, mindnyájan véreink a szenvedésekben, mindnyájan véreink hazánk, országunk szeretetében, mindnyájan véreink az áldozathozatalban, emeljétek sziveteket az ég felé, mutassátok meg, hogy hazánkat nem engedjük bitangok kezére! Harsogjátok oda Nyugotnak, h®gy az ég is bele reszkessen : ezt a rögöt, ezt az országot nem hagyjuk kihúzni lábunk alól, mert a miénk, nekünk adta a magyarok Istene és ezer esztendő édes, keserű története, vére, könnye, szelleme. A nagy világon e kivül nincsen számunkra hely I Csak ez van, ez az egy a mienk marad, ez az ország szent István magyarjaié, megkínzott keresztény magyarjaié. Ezt az országot, ezt a hazát igenis a jelenlegi kormány fogja vezetni. Az ő kezében jó helyen a gyeplői Ettől a kormánytól el nem tántorítja a magyarságot semmi hatalom, erre esküszünk I Tirátok porladó, szentséges, őii magyar csapatok, esküszünk; tirátok magyar virágok, apró, édes gyermekeink esküszünk. Tirátok földben megfogant tavaszi vetések esküszünk; tirátok megfogyatkozott gulyáink, megrabolt méneseink esküszünk; tirátok dunántúli vizek, földek és erdők esküszünk; minden magyar szentségre és drágaságra, hogy a keresztény Magyarország zászlóját soha, de soha kezünkből ki nem adjuk I Európa népei halljátok meg ezt a szent esküvést s ne higyjetek a pesti hiénáknak! Vagy cselekedjetek! Vegyétek el Szent István zászlóját, vegyétek el szivünkből és húsúnkból való vezéreinket és ültessétek oda a vörös rablókat és demagógokat, de akkor még egyszer lángra lobban keleten Európa s ebben a lángban porrá izzik minden, amit úgy hivnak, hogy megértés és béke. A német keresztény munkás* mozgalom. A berlini keresztény szakszervezetek szövetsége most tette közzé az 1918. évről szóló beszámolóját, melynek alapján tiszta képet festhetünk a német ker. szoc. munkásmozgalomról, mely hatalmas ellenfele a szoc. demokrata irányzatnak és a hazafias német munkásság mind inkább felismeri a nemzeti irány helyes voltát és tömegesen csatlakozik a ker. szoc. szakszervezetekhez. Minden dicsérő szónál világosabb képet tár elénk az évi jelentés, melyben hatalmas számadatok bizonyítják a szakszervezetek működését, tagjai számát és anyagi erejét, mely mintaképül állhat a magyar munkásság előtt is. A háború során a szakszervezetek tagjainak száma természetesen csökkent, úgy hogy 1917. végén összesen 293.187 tagjuk volt. A következő évben, tehát 1918-ban a taglétszám összesen 28 szervezetben 245.372vel 539.559-re szökött, amiben nagy része volt a spartakuszmozgalomnak, amikor a józan német munkás világosan látta, hová visz a szociáldemokrácia, ha végső célját, a a kommunizmust hirtelen igyekszik megvalósítani. Még nagyobb a tagok szaporodása a jelenlegi esztendőben, amikor a keresztény szakszervezetekben az ősz elejéig a tagok száma egy millió körül járt. 1918ban éppen azokban a szakmákban nőtt leginkább a taglétszám, melyekre a szociáldemokraták leginkább kivetették hálójukat, vagyis a bánya- és fémmunkások szakmája, ahol a létszám egyévi növekedése 76.840, illetve 72.732. A szakszervezetek bevétele az 1917-iki 4,720.202 márkáról 8,725.078 márkára emelkedett. Ebből tisztán tagdíjjárulék 7,831.519 márka. A kiadás az 1918. évben az előző év 3,611.375 márnájával szemben 6,284.432 márka volt. Ime néhány tétel: Betegsegítség 705.513, temetési segítség 296.458, egyéb segítség 30) 256, munkanélküli és utazási segítség 193.621, sztrájksegítség 89.455, könyvtárra és mü/elődésre 92.858, jogvédelemre 158.178, szövetségi kiadványokra pedig 733.901 márka. Jelenleg a szakszervezetek vagyona 12,444.942 márka; az emelkedés 1918-ban 2,542.406 márka. Az elmúlt esztendő gazdasági helyzete, főként pedig a nagyméretű élelmiszerinség arra késztette a szakszervezetek szövetségét,