Pápa és Vidéke, 13. évfolyam 1-52. sz. (1918)

1918-03-17 / 11. szám

XIII. évfolyam. Pápa, 1918 március 10. 10. szám. PAPA ES VIDÉK Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A papai Katholikus Kör es a paoa-csóthi esDeresi kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 14, fél évre 7, negyedre 3.50 K.. Egyes szám ára 30 fillér. A lap megjelenik minden vasárnan. Kiadótulajdonos A Pápai Katbolikue Kör. A szentesítésért feielös Szentgyörgyi Sándor. Szerkesztőség: Főtér 10. házszám. \ kiadóhivatal vezetője: Pados Antal, Csatorna-utca 8. házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád könyvkereskedése és lapunk nyomtatója Stern Ernő. 70 évvel ezelőtt volt 1848 március Idusa! Jertek magyarok, menjünk a nagy nemzeti Géniusz csarnokába, pihenjüuk meg ott egy kissé, hisz elfáradtunk a veszedelmek utján! Halljuk csak a nemzeti nagy eszme szavát, mely ágyúdörgésnél, halálhörgésnél mélyebb nyomokat hagy lelkünkben. »Minden nemzet, mely elmúlt nagyjainak emlékét megbecsülni nem tudja, vagy nem akarja, saját nemzeti létét gyilkolja meg«. Komoly szó ebben a világháborús, szenvedéstől megdermedt országban. Akkor is volt, máskor is volt harc e hazában: Mohi puszta, Mohács, török veszedelem, szomorú emlékek, ősmagyarok, Szt. István, Szt. László, Nagy Lajos, Hunyadiak, márciusi hősök, de ilyen nagy áldozat: világháború még nem nehezedett reánk. Szegény beteg lelkünk! Olyan golgothás, keresztes nagy böjt van most: egy nagy kereszt ez a művelt világ, melyre fel van feszítve az emberiség. De önmaga faragta a keresztet az emberiség, az emberi gonoszság zúdította reánk. Mint a latrok, tértünk le az igazság és az ősi erkölcs útjáról és most ime sírva szenved lelkünk. Azt hittük, ez a háború is tisztít, felemel, lelkesít, de mindenki szenved, sóvárog és sír, senki sem örül, hanem horgasztott fővel áll a kereszt alatt. De eszméljünk! Lelkünk parázsa és hamúja alatt van még szikra, mely fellángolni kész és tud, van még a lelkek mélyén bizalom, csak fel kell szakítanunk a szenvedésverte kérget és előtör. Jertek emberek, menjünk el hőseink sírjához és tanuljuk meg e hazát tovább is szeretni, ezt a mi hazánkat, mely azért drága, mert sokat szenvedünk és áldozunk érte. Vigyük el a sok magyar érdemet és honfivért, e nemzet szenvedésének virágait, fonjunk koszorút sírjukra; boruljunk le ott bűnbánattal, mert sokban eltértünk hőseink hitétől, erkölcsétől. Hisz oly jól esik, sőt kell most nekünk a nemzeti felbúzdulás, a márciusi lelkesedés. Kell most a régi dicsőségek mezőin e nemzeti kegyhelyeken betöltekeznünk a szelid, de érzetes honfiú kegyelet és erényéltető erejével. Pákozd, Szolnok, Hatvan, Isaszeg... Branyiszkó . . . 48-as ifjúság, szabadságos férfiak, hazáért égő honleányok. Kell most körüljárnunk a régi dicsőségek helyeit, hogy a honfiúi bánathoz beoltassák újra lelkünkbe a márciusi szabadság és lelkesedés. 70 év ! Istenem, mennyit közdtünk, türtünk, dolgoztunk, haladtunk azóta ! A régi mocsaras, ázsiás vidékek helyett gyümölcsöző, virágzó Magyarország. Az azelőtti betyáros, vagy patópálos, tunya magyarország helyén gazdag, művelt és szabad nép lakik, a 48 előtti idegen divat és holt nyelv helyett tiszta magyar nyelv zeng — hatalmas iskolák, művészi csarnokok nevelik a magyart . . . De viszont mily sok visszaélés a szabadsággal, sok hazátlan törekvés, kozmopolita, önző, szipolyozó szokás, mily hitetlenség, erkölcstelenség, elégedetlenség harcolt és harcol e 70 év alatt a régi magyar erényekkel. Jertek, oh jertek mind Ti hősök és Ti bűnösök is, halljátok, hogy a derék nem fél az idők mohától, hanem így kiált ki sírból, mint feddőmester : »Nép mi vagy« ? Hol a bizonyság, hogy tőlünk származtál? Mi hazát alkotánk s te ránk sem emlékezel, hidegen taposod győződelmeink mezőit. Jaj neked ! a meg nem hálált örökségen átok van, melyet csak hosszú megbánás törölhet le. De hisz ti drága hősök, ti 48-as nemzeti vértanúk]! mi megküzdöttünk vitézül, életünket, vérünket, összes szenvedésünket hoztuk bizonyságul nektek, hogy hősiességben, e hon védelmében és szeretetében méltó unokák vagyunk. Nekünk nem a gyűlölet adta kezünkbe a fegyvert, mint a franciának, mely így nyilatkozik ellenségéről: »Perisse plutót la France, que de la voir vivre par l'appart du sang ellemand!« Pusztuljon el inkább PTanciaország, mintsem német vér járuljon életéhez! Mi e hazáért küzdünk, mint ti küzdtetek, és vitézül, mint ti és megtört kardjainkon az ellenség gyűlölete és a magyar az egész világ előtt hőssé lett, mint ti. Büszke önérzettél valljuk, hogy a ránk hagyott örökséget becsülettel megvédtük. De mégis különbség van a szabadságharc és a világháború közt, a ti erényeitek és mi köztünk. Megfogyatkoztunk hitben és erkölcsben. Ma az akkor nekilendített kultura alkotójára tört és leszorított bennünket, erkölcsileg erőtlenebbeket a föld porába. Bár győzünk és diadalkapuk várnak benünk, de oly révedezve nézünk e kapúkon át a jövő homályába. Isten végig suhintott rajtunk bűneink, mulasztásaink miatt és már is kezdünk öntudatra ébredni a keresztény hit és erkölcs érdekében, amely öntudat eloszlatja a homályt és megmutatja az utat e haza boldogulására. Míg fiaink küzdenek, mi itthon ébresztgetjük az öntudatos életet, szerveszkedünk, agitálunk, harcolunk tollal is, a szó hatalmával, a meggyőződés erejével és a hitélet vonzalmával. Újra kezdjük megérteni »Minden állam támasza és talpköve a tiszta erkölcs«. Nem akarjuk, hogy Zrínyi költőnk szava teljesedjék : »Vándor állj meg, korcs volt anyja vére, Más faj állott a hitvány helyére, Gyenge fővel, romlott, szívtelen«. De most megyünk, búcsuzunk tőletek, hősök, hogy míg ti e hon dicsőségén pihentek, mi az általatok kijelölt hit és erkölcs útjára lépjünk és jóvátegyük mulasztásainkat. Im jönnek már fiaink, e hon mártírjai, kiknek homlokán ott ragyog a dicsőség koszorúja, de lelkünk ugy vágyik a keresztény szeretet, a boldog haza karjaiba. Megyünk, hogy hassunk, alkossunk, gyarapítsunk és e haza újra fényre derül. Dragovics István.