Pápa és Vidéke, 12. évfolyam 1-53. sz. (1917)

1917-05-13 / 20. szám

XII. évfolyam. Pápa

} 1917 május 13. 20. szám. PAPA ES DÉKE §§ Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katholikus Kör es a oaDa-csóthi esoeresi kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 26 fillér. A. lap megjelenik minden vasárnap. Kiadótulajdonos: A Pápai Katholikus Kör. A szerkesztésért felelős: Szentgyörgyi Sándor. Szerkesztőség: Főtér 10. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Pados Antal, Csatorna-utca 8. házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád könyvkereskedése és lapunk nyomtatója Stern Ernő. Heti naptár. A veszprémegyházmegyei Directorium alapján. Május 13. V. Husv. u. V. vas. 14. H. Keresztjárónap (Bonifác vt.) 15. K. János hv. (keresztjáró). " 16. Sz. Ubul pk. hv. (vigilia és keresztjáró). 17. Cs. Krisztus mennybemenetele. 18. P. Venánt vt. (nyolcad). 19. Sz. Péter pk. hv. (Pudenciána sz. és ny.) 20. V. Nyolcadon belüli vasárnap (Bernardin hv.) Szentségimádások: Mosdós, Taszár, Gölle, Somogyszil, Igal, Somogyacsa, Kisbárapáti és Mernye. NB. 13 án, ma Pápán első szent áldozók ünnepe; holnap, holnapután és szerdán keresztjáró-körrnenetek; csütörtökön Krisztus menybemenetele emlékére körmenet;péntektől pünkösdig 9 napi ájtatosság a Szentlélek tiszteletére. Az „öreg". A harangok mult évi rekvirálása alkalmából lapunk elég pontos és részletes tájékoztatást nyújtott a pápai harangokról. Most, hogy a hadseregnek fémekben való nagymérvű szükséglete folytán elkerülhetetlenné vált, hogy a harangoknak eddig meghagyott része is a hazafias cél szolgálatába állíttassák, s erre nézve már megjelent az illetékes miniszterek, nemkülönben az egyházi főhatóság rendelete, Pápán sok beszéd folyik arról, vájjon ezúttal bevonul-e az »öreg« is? Még a leghazafiasabb érzelmű pápai és környékbeli polgárok is, a másvallásuakat sem véve ki, aggodalommal tárgyalják az eshetőségeket s a legtöbben máris sajnálkozva gondolunk arra, hogyan fogjuk nélkülözni a pápai nagytemplom egyik főékességét, a szépségesen mély búgásávál mindnyájunkat nem egyszer oly érzékenyen hol örömre, hol bánatra hangoló »öreg«-harangot. Hiszen büszkesége e harang nemcsak a pápaiaknak, hanem az egész vidéknek. Hogy az aktuális eszmecseréket kissé irányíthassuk, időszerűnek tartjuk a szőnyegen levő kérdéshez tartozó adatok felsorolását. A kormányrendelet szerint az igénybevétel, vagyis a rekvirálás alól csupán azok a harangok mentesek, amelyek történelmi, vagy művészi becsüek s igy mint műemlékek feltétlenül meghagyandók. A hivatkozott rendelet további szövegéből megállapítható, hogy a kormány az 1700. év előtt készült összes harangokat már régészeti szempontból is műbeccsel, vagy legalább is történelmi nevezetességgel biroknak kivánja kvalifikálni, vagyis csak az 1700. év utáni időből származó öntvényeknél jöhet szóba az, hogy melyik bír műbeccsel, melyik nem. Miután a pápai öregharang a templomépítés idejéből, tehát a XVIII. század közepéből való, (Erneszt János öntötte 1759-ben, Győrött), ezek szerint ez a rekvirálandó harangoknak abba a kategóriájába tartozik, melyből csak a műbeccsel birók mentesek. Kérdés tehát, van-e műbecse, vagy nincs ? Történelmi nevezetesség-e, vagy sem ? Egyelőre még csak az előmunkálatok folynak ez érdemben; most még csak a kimutatások összeállítása van TÁRCA. Temetés. — A Pápa és Vidéke számára irta: B. hadnagy. — Elmúlt minden. A tél beálltával mindent fehér lepel födött. Csendesen pihentek a harcban elesettek. Kettő maradt árva, kettőhöz volt az idő mostoha s az ellenség kegyetlen. Ember nem temethette el őket, befödte a »mező liliomairól s az ég madarairól« gondoskodó. Amint a télt a tavasz követi, úgy követi a folytonos ellenségeskedést a húsvéti kibékülés. A két ellenségből jó barátok lettek. Szomorú, esőre váltakozó idő volt, lassú menet indult meg ki a frontra. A Feldkurat, a szolga és egy tiszt. Levertek voltak. Hogy is ne? Életet tenni kockára, hogy egy vagy két hullát, mely már nem áll egyébből, mint csak csontból, eltemessenek! Ez volt mindegyiknek a gondolata. Már-már lemondtak tervükről, mikor egy csodához hasonló eset történt. A mindeneket felvidító, tápláló s melegítő nap előbujt rejtekhelyéről, ahol már napok óta bujkált és beszélgetésbe eredt a habozókkal. — Ne csüggedjetek, bátran előre, menjetek ki s csak temessétek el őket, hogy hadd pihenjenek. — De ki vigyáz miránk, ki biztosít bennünket, hogy nem maradunk mi is ott velük ? Mintha csak mondani akarta volna »Én, én majd kicsalom az ellenséget is az árkából«. S mint ahogy megnyerte a fogadást a széllel, levettetvén a kabátot a vándorról, igy sikerült neki ez a vállalkozás is. Szövetkezett a. széllel. »Te lengeted a fehérzászlót, én melegítem s kívánatossá teszem a rétet a két front között«. Vigan lengett a fehér zászló a mi árkunk felől az oroszok felé s az oroszé a tüzérsége felé. A bátorító jelre elsőnek lépett ki a Feldkurat az ornátusban s utána három baka a drótvágó ollóval. Csettegtek a kis szerszámok, de ezúttal nem a rohamra nyitottak kapukai a drótakadályon keresztül, hanem a békesség menetének. Megásták a kis gödröt s beletemették a hős társaikat* vagy elszánt s bátor ellenfeleiket. Levett sapkával álltak az elhunytak bajtársai s ellenségei s várták, hogyan adják meg a végtisztességet a hazájukért s királyukért elesetteknek. Igen nézték az ellenségek is. Mind a két front előtt tiszt, baka levett sipkával, akármelyik szemében még köny is jelent meg. Lélekben egyek voltak. Messze távolból, az ellenséges lövészárok mögül, mélabús orosz szent ének hangzik: a pópa áldotta meg az ő katonáit, akik ma lépnek be előszóra lövészárokba. S ugyanakkor áldotta meg a mi tábori lelkészünk az ő katonáit, akik nem ma, hanem félévvel ezelőtt léptek be a nekik készített országba, de csak ma kapták meg az őket, mint hősöket megillető végtisztességet. Megindult a lassú menet visszafelé. * Az e jelenetet megörökítő fénykép-mellékletet átadtuk Szeőke alezredes urnák. A szerkesztő.