Pápa és Vidéke, 12. évfolyam 1-53. sz. (1917)

1917-01-07 / 2. szám

XII. évfolyam. Pápa, 1917 március 11. 11. szám. PAPA ES VIDEKE. Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katholikus Kör es a oaDa-csóthi esoeresi kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 26 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. Kiadótulajdonos: A Pápai Katholikus Kör. A szentesítésért felelős: Grátzer János. Szerkesztőség: Tisztviselőtelep 12. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Pados Antal, Csatorna-utca 8. házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád könyvkereskedése és lapunk nyomtatója Stern Ernő. Utóhangok. Szerdán még egyszer megdobbant ez ország szíve a koronázási ünnepség utóhangjaképen. Az iskola falai közé visszatérő diákság ünnepelt, hogy emlékezetébe vésse, soha el ne felejtse azt a nagy napot. Az örömmámorban úszó tömeg rég eloszlott már; a mesékbe illő fényből, ragyogásból csupán egy-két nemzeti zászló maradt, mégis — szép volt ez a szerdai nap; úgy hatott, úgy jött közénk, mint egy felejthetetlen emlék ujraálmodása . . . Hogyan is volt? . . . Künn a széleken vad vihar szele zúgott; ágyuk dörögtek, géppuskák zakatoltak, fegyverek csattogtak, vad csatakiáltás zaja rémítgette a megpihenni nem tudó béke-galambot; s a Kárpátok hatalmas sziklafala féltve ölelt körül egy népet, hogy az megfeledkezve egy napra minden bajáról, minden szenvedéséről az öröm túláradó érzetével királyt koronázhasson. A magyar főurak, a magyar aszszonyok ragyogó díszt öltöttek; előkerültek a prémes, drágaköves ruhák, a rejtve őrzött családi kincsek, ékszerek, hogy a borús, esős téli nap csillogó fényben tündököljön. Nemcsak az ország szíve mozdult meg; minden vidék, minden tájék embere, népe sietett az ünnepségre a Kárpátoktól le az Adriáig. Az ágyúdörgés ünnepet hirdetett; a drágaköves kard, a sok értékes fegyver ékesség volt csupán; az arcokon az öröm pírja égett, a szemekben a lelkesedés meleg könnycseppje reszketett; minden tekintet azon pihent hódoló tisztelettel, aki e napon egy nemzettel jegyezte el magát sírig tartó hűségre. Királyt koronázott a magyar nemzet. Szent István., ősi koronájával szentesítette a kapcsolatot új uralkodója s önmaga között. Ragaszkodást, hűséget fogadott annak, aki királyi díszben esküt tett az alkotmányra s kardjával a koronázási dombról a világ négy tája felé suhintva jelezte, hogy az Árpádszerezte ősi hont minden ellenség ellen meg fogja védeni. Amint az elődök is megvédték. Hisz' a koronázási domb földjéből egy megye földgöröngye sem hiányzott, pedig köröskörül már harmadik éve vad vihar szele zúg, szörnyű világégésben trónok, nemzetek omlanak össze. Azelőtt is megható látvány volt a négy irányban suhintó királyi kard; de ma mindenki átérezte e fontos aktus mélységes jelentőségét s a fölharsanó himnusz fönséges visszhangjaképen szíve mélyéből kívánta a magyarok Istenétől a »víg esztendőt,« hisz': »megbűnhődte már e nép a multat s jövendőt« . . . S az ünneplő tömeg egy szebb, egy boldogabb jövő reményével szerteoszlott. Szerdán még egyszer megdobbant az ország szíve, mikor a diákság előtt újra fölidézték vezetői a nagy nap emlékét, aztán beköszöntöttek ismét a küzdelmes, a sebeket osztó hétköznapok. Az ünnepi ruhákat, az ékszereket, díszkardokat félretette a nemzet, mert a Kárpátokon túlról ismét feléje zúgott a tomboló zivatar. Királyi eljegyzésről, ünnepi lakomáról hadba kellett szállnia, hogy hűségesküjének megfelelhessen, hogy fogadását tetteivel bebizonyítsa. Nem ment üres szívvel. December 30-án a ragyogó korona fénye nemcsak az új király lelkét sugározta be, de lelkesedést, erőt öntött a magyar szívekbe is; ezer esztendős hagyomány ülte diadalát azon a napon s ennek az ezerévnek most is régi fényben élő emlékei ép oly biztatólag tekintettek a magyar katonára, mint Napoleon vitézeire Egyptom piramisai. Ragyogó ünnepségről, királyi eljegyzésről mámoros lelkesedéssel kelt a magyar új csatára, hogy a békejobbot visszautasító ellenségeken kivívja a rég óhajtott, végső diadalt. Tomor Árkád. Ünnepi beszéd, előadta Dragovícs István hitoktató az áll. tanítóképzőben jan. 3-án tartott koronázási ünnepélyen. »A legelső magyar ember a királyi* Letűnt századok küzdelmei, honfiúi bizalmai, lelkesedései, a jelen élet szenvedései, bizonytalansága a szebb jövőbe, szép győzelembe vetett hit, alattvalói szeretet, királyi öntudat fűződnek most a költő e szavaihoz. Ha valamikor, most rezdül át szenvedő lelkűnkön mint varázsige e mondás, most, amikor a magyar ember lelkivilágának erőpróbái vannak. Világháború, királygyász, nemzetünk fiainak mártíromsága, békehangok, új király, a király személyéhez fűződő új remények, erkölcsi és politikai harcok hosszú sorozata, anyagi és szellemi erővel szerzett, féltve őrzött alkotmány, koronázás, ennek szemlélésénél legendás, dicső mult, oly képek, oly érzelmek, melyek próbára teszik minden magyar értelmét, hangos dobbanásra indítják szívét. A magyar nemzet új királyt koronáz! Majdnem úgy érezzük magunkat, mint az etelközi magyarok, midőn teljes öntudattal emelték pajzsra a vezért, vagy a nagy Hunyadi választásakor, midőn az utcai gyerek is azt énekelte: »Mátyást mostan választotta mind ez ország királyságra,« avagy az a sírva vigadó és mégis lelkesedő magyar, ki kezébe kapja poharát és elkiáltja: éljen a haza, éljen a király! miközben oldalára kardot köt és elmegy meghalni a hazáért, a királyéi t. Koronázunk! Csak egy szó, de történelmi dátumot jelent, melyet a nemzet kiömlő vére ír eltörölhetlenül a történelem lapjaira. Álljunk meg egy pillanatra most e szónál, gondolkodjunk, tanuljunk, lelkesedjünk, reméljünk, mert sokat jelent e szó. Mély megdöbbenéssel vettük a hírt 1916. nov. 21-én, hogy I. Ferenc József királyunk meghalt. Mint halandó ember jelent meg tehát a nemzetek Ítélete előtt az, kinek uralkodásától nemzetek sorsa függött, kinek fejét a magyar királyi korona és az osztrák császári korona ékesítette, kinek személyében két egyenjogú állam alkotmányos törvényei összpontosultak, kinek vállain a királyi és császári hatalom nyugodott. Nem régen méltatták e helyről az ő nagyságát, uralkodói érdemeit, korszakalkotó uralkodását, — már bezárultak nlögötte a kripta ajtai, hogy átadassék mint más ember az örök nyugalomnak.